Nos hol is kezdjem? Mióta megvolt a kis leszámolás Torontoban már eltelt több, mint egy év. Sajnos el kellett költöznünk Clevelandből a Canadaban hagyott romok és hullák miatt, nehogy hozzánk kössék őket. Sajnos elég sokáig felkapott hír volt a sajtóban, hogy vajon ki csinálhatta azt a véres leszámolást és miért. Óh ha tudnák...
Nos jelenleg Seattleben élünk, egy kieső részen, kb 30 km-re a belvárostól. Egy szép kis birtokot vettünk meg ahol egy óriási, a régi lakhoz képest kb tízszer akkora ház volt, mellette gigantikus kert, gyümölcsös és persze karnyújtásnyira az óceán. A teraszról igazán szép kis kilátást nyújtott. Az egész falka együtt él, még anya is hozzánk költözött. Mivel Fő Alfa vagyok sokszor járom az országot a többi falkák miatt, néha ugye a körmükre kell nézni. Eleinte Kaidennel jártam, mert azt se tudtam ki merre van, de ma már egyre gyakrabban megyek egyedül. Ő is maradt Alfa a saját falkánk élén, bár nem tudom miért nem igazán mer parancsolgatni nekik úgy, mint azelőtt. A java teendőket meghagyja rám. Pedig megmondtam neki, hogy semmi sem változik attól mert Fő Alfa lettem de ő és a makacssága... Noah is velünk maradt azután, hogy megmentett a csatában. Igaz győzködni kellett egy ideig de amint tisztáztuk miért volt közöttünk az az igazán megmagyarázhatatlan erős vonzalom elfogadta, hogy farkas testvérek vagyunk, így itt maradt a birtokon. Azóta persze már ugyanolyan köztünk a hangulat, mint régen, mikor megismerkedtünk. Néha már eléggé levakarhatatlan... Tényleg olyan lett, mint egy bátyj! Természetese Kiara is meggyógyult néhány nap ágynyugalom után már frissen és üdén tartott velünk a költözéskor.
Apámat tisztess módon, farkashoz illő temetésben részesítettük és megkértem az ő falkájának tagjait, hogy ha akarnak csatlakozzanak hozzánk. Páran, inkább a fiatalok meg is tették, de az idősebbek inkább elvonultak a hegyekbe vándor életet élni. Yoran meghagyta, hogy apám hősies tette be fog kerülni az indián legendákba és emléke örökké élni fog, az enyém mellett. Bár nem tudom rám miért volt szükség, de ha ő mondja... Gondolataim legmélyebb bugyraiból az éppen nyitódó ajtó hangja hozott vissza. Amin Kiara száguldott be anyámmal a sarkában.
- Mi a fészkes fenét művelsz!? -rontott nekem- Le akarod önteni a ruhádat? Tudod te mennyi ideig tartott elkészíttetni!?
- Jólvan már nem kell ordítozni, még inni azt tudok Kia! Nyugodj le! -fogtam le kezét és belelöktem az előttem pihenő fotelbe.
- Jaj kicsim olyan gyönyörű vagy! -simított anya az arcomra, könnyeit azonnal megláttam felcsillanni szemeiben.
- Ó anya el ne bőgd magad mert akkor én is sírni fogok és totál elkenődik a festékem és olyan leszek, mint egy bohóc! Kia pedig leszedi a fejem.
- Az tuti! Tudjátok ti mennyi ideig tart elkészíteni egy ilyen sminket!? Jaj Istenem... -elnevettük magunkat drámai előadásán, majd egy újabb vendég robogott be az ajtón.
- Kész vagytok már? Mindenki lent vár titeket!
- Megyünk, megyünk! -intettem anyának, hogy menjenek egy kicsit előre még mondanom kell valamit Noahnak- Gyere vöröske, nézzük meg nem-e falta fel valamelyik bélpoklos a tortát!
- Jaj a torta! -csapott homlokára- Egyedül hagytam egy csapat éhes farkassal! -viharzott ki a szobából- Ha Nolan bezabálja eskü kitépem a nyelvét és feldugom a seggébe!
Hangja még a folyosón is visszhangzott, szerintem ezt még a lentiek is hallották. Megmosolyogva barátnőm kicsit sem változott stílusát, megfordultam és megnéztem magam az óriási tükörben. Nem hiszem el, hogy így látom magam! Most először talán azt merem mondani, hogy aki visszanéz rám az egy erős, boldog és igazán szexi csajszi aki már nem fél önmagától! Ruhám hófehéren lengi körbe testem, derékig rámsimulva majd onnan teljes ívben elválva testemtől. Igazán hercegnőiesre sikerült a kép, Kiaranak igaza van, gyönyörű ez a ruha! Alul mintha csillámporral lenne végig beszórva, ezüstösen csillogott a napfényben. Hosszú hajam hullámokban omlik hátamra és előre is pár tincs. Nem akartam összefogni, még ma sem! Gyűlölöm felkötni a hajam! Noah mögém lépve átkarolta oldalam elöl összekulcsolva ujjait. Fejét a vállamra tette, kissé klisés volt a helyzet és el is öntött a deja vu érzése, ezért mosolyogva helyeztem kezemet az övéire. Örültem és hálás is voltam amiért itt van mellettem és támogat! Valószínű ha nem lenne itt nem érezném ennyire teljesnek magamat és az életemet sem!
- Ne aggódj gyönyörű vagy! -súgta fülembe.
- Akkor is izgulok! Az ájulás szintjén állok. -fordultam vele szembe.
- Jólvan nem kell félned, nem lesz baj! Ott leszek végig melletted, nem hagyom, hogy eless! -simította meg karom.
Kedves szavai megmelengették szívemet. Elmosolyodtam és titokban elmorzsoltam egy könnycseppet. Roppant hálás voltam neki!
- Indulhatunk hölgyem? -emelte el karját oldalától, amibe belekapaszkodva indultunk el a folyosón.
- Ugye nem látszik még annyira? -simítottam rá hasamra- Nem akarom, hogy úgy emlegessenek, mint aki bálnaként megy a saját esküvőjére! -felnevetett, Istenem ez a nevetés de hiányzott?
- Nyugi már Maya, gyönyörű vagy mondtam már! Ne érdekeljen ki mit gondol! A lényeg, hogy te boldog legyél és arra koncentrálj, hogy most ahhoz fogsz hozzámenni akit mindennél jobban szeretsz! Kell ennél több? -megálltunk a kanyarban, mielőtt kimentünk volna az udvarra, ami ma igazán gyönyörűen fel volt díszítve.
- Igazad van! Köszönöm Noah! -öleltem magamhoz.
- Nincs mit. -paskolta meg hátam.
- Mindent! De főleg azt, hogy velem maradtál! -néztem szemeibe- Szeretlek!
- Én is téged! Na de elég a nyálas szövegekből! A végén még elkésel a saját esküvődről és a vőlegényed leszedi a fejem!
Nevetve indultunk el. Amint kiléptünk a rózsalugas takarásából felcsendült a megszokott esküvői zene és lassan, biztosan odalépkedtünk az oltárhoz. Noah átnyújtotta kezem Kaidennek aki boldogan fogadta azt. Felléptem mellé és belenéztem abba a gyönyörű kék szemeibe, amikben mindig elveszek! Végig néztem magunkon, a jelenlévőkön és csupa olyan személyt láttam aki mindennél fontosabb számomra. Még Sam is eljött, bár a távolság miatt ritkán látjuk egymást, de igyekszünk minél több időt eltölteni egymással! Szerencsére a barátságunk nem kopott el és nem fakult ki az idő múlásával sem! Hálás, büszke és boldog voltam amiért ekkora család jutott nekem az életben! Akikért bármikor a tűzbe mennék és tudom, hogy ők is értem! Mi már régóta sokkal többek vagyunk holmi farkas falkánál, mi egy igen népes család lettünk, akik mindig mindent legyőznek! Legyen az akadály bármekkora! Nos, hogy megbántam-e bármit? Nem! Sohasem! Mindent pontosan így csinálnék ha előről kezdhetném. A bennem lévő boldogság szinte nem is mérhető semmivel! Hálás vagyok anyámnak amiért felnevelt, hálás a barátaimnak amiért kitartottak mellettem és hálás a sorsnak amiért olyan csodás párt sodort az életembe, mint Kaiden West! Aki egykor a tanárom volt, aztán barátok lettünk, utáltuk egymást, végül kibékültünk és most éppen arra készülünk, hogy összekötjük véglegesen is az életünket! Tudom jól tettem mindent amit tettem, mert szemernyi megbánás sincs bennem, csakis színtiszta nyugalom és boldogság! Hiszem, hogy jó Alfa vált vagy válik majd belőlem és leginkább jó anya. És azt is tudom, hogy Kaiden nagyszerű apuka lesz leendő gyermekének, akinek a létezéséről még nem is tud! Ajjaj mi lesz itt a nászéjszakán ha megtudja...