A fák rügyei kibontakozni látszanak, a madarak újra aranyos dallamaikat csiripelik és a szél kellemes szellőt fújva jelzi a tavasz beköszöntét. Egy kedves kis házikóban egy 40-es éveiben járó nő éppen szokásos ebédjét főzi, melyet néhai férje úgy szeretett. A rádióból halk zene szól, az ablak résnyire nyitva van melyen behallatszódik a város zaja. Léptek hangjai zavarják meg koncentrálcióját melyek a kinti lépcsőről hangzanak. ~Már megint ezek a gyerekek! Gondolja magában majd folytatja tovább tevékenységét. Egyszer csak hirtelen az ajtó enyhe nyikorgás kíséretében kinyílik, melyen egy fiatal férfi lép be. A nő megfordul, hogy szemügyre vehesse ki az aki be mert lépni otthonába, de mikor megpillantja ki áll éppen a küszöbén a kezében lévő összes tárgy a földre hullik és szeméből abban a pillanatban záporozni kezdenek könnyei. Mellkasára téve kezét rogy a földre, amin halk puffanással csapódik be térde. A vendég azonnal a nőhöz siet, akit miután felhúzott a padlóról azonnal karjaiba zárta. Keserves zokogása a fiúból is előcsal néhány könnycseppet, majd pár perc után eltávolodva a hölgytől mosolyra húzta száját.
- Szia anya! -szólal meg a fiú.
- Drága fiam, végre itt vagy! Mondd hogy vagy? Minden rendben van? Jól megy a munka? Eszel rendesen? -támadta le azonnal számtalan kérdéseivel- Mi szél fújt erre téged? Azt hittem már sosem látlak.
- Igen, sajnálom amiért eddig nem jöttem! -ültek le az aprócska kanapéra.
- Úgy hiányoztál drága fiam! Végre újra megölelhetlek! -húzta ismét magához.
- Ne haragudj anya! Tudom nem volt szép amit tettem, haza kellett volna jönnöm, de... -csuklott el hangja- Nem tudtam a szemedbe nézni. Miután apa meghalt tudtam helyre kell hoznom a hibámat és kimentem Amerikába, hogy ügynök lehessek, mint ő! Addig nem akartam a szemed elé kerülni amíg jóvá nem teszem a dolgokat.
- Jaj Jeong Guk! -simított végig arcán- Tudod jól, hogy az apád halála nem a te hibád! Nem tehetsz róla, hogy azok a bűnözők lelőtték! Tudod te mennyire aggódtam érted mikor egyszercsak hirtelen fogtad magad és elköltöztél a világ másik végére!? Azt hittem sosem láthatlak már téged...
- Sajnálom amiért ennyi bajt okoztam és amiért csalódnod kellett bennem! -hajolt le a földre- Bocsáss meg anyám!
- Ugyanmár fiam, erre nincs szükség! A lényeg, hogy újra itt vagy, épségben és... igazán helyes fiatal ember lett belőled. Apád büszke lenne rád!
- Óh anya! -bújt újra karjaiba.
- Mondd csak fiam hogy vannak a barátaid? Nagyon megviselte őket Jin és NamJoon árulása?
- Köszönöm anya megvannak. Taehyungot viselte meg a legjobban hiszen Jin a testvére volt, de... az idő minden sebet begyógyít. Eltelt azóta pár hónap, mondhatni összeszedtük magunkat.
- Ennek örülök, nagyon örülök! Őket is hozhattad volna, olyan rég láttam már a fiúkat. Főleg a cuki kis Jimint. Mondd még mindig könnyen zavarba jön?
- Igen -nevetett fel- ez nem változott. Egyébként ők is itt vannak.
- Tényleg? -csodálkozott el- Akkor hogy hogy nincsenek veled?
- Mert Jimin is elment a szüleit meglátogatni Tae pedig Hoseokal elvitte a turistáinkat megnézni a várost.
- Oh, nahát. Kikkel jöttél fiam?
- Majd meglátod anya, ne félj be akarom mutatni neked őket.
- Azt ajánlom is! -emelte fel mutatóujját fenyegetően- Ez a legjobb napom hosszú idők óta! Végre itthon van a fiam, elhozta a barátait is és remélem nem csak egy fél napra maradnak az urak!? -tette kezét csípőjére.
- Nem -mosolygott- úgy terveztük itt leszünk egy darabig.
- Na és mondd csak Jeong Guk mi vitt rá arra, hogy hazagyere? Ráadásul a barátaiddal? Csak nem kirúgtak titeket?
- Dehogy rúgtak ki, sőt előléptetést kaptunk!
- Oh, gratulálok! -nézett rá büszkén.
- Köszönöm! -mosolygott- Igazából amiért itt vagyok, egy ígéret. Megígértem valakinek, hogy amint végeztem az üggyel amin dolgoztam akkor eljövök és meglátogatlak.
- Igen? Na és ki lenne az a lány?
- Lány? Honnan veszed, hogy lány volt akinek ígéretet tettem?
- Ugyanmár Guk, ismerlek. Csakis egy lány miatt lennél képes betartani amit ígérsz! A barátaid előtt is sokszor megígértél ezt azt mégsem tartottad soha a szavad.
- Te tényleg ismersz engem. -nyugtázta a dolgot- Igazad van, egy lánynak ígértem meg. A neve Aliyah. Ő volt az a lány akire vigyáznom kellett amíg nyomoztunk a srácokkal.
- Áh igen, mintha említettél volna ilyesmit. Na és hol van most ez a lány?
- Nos ő... -komorodott el hangja- Tudod mikor bevetésen voltunk lelőtték őt miattam.
- Miattad? Ezt meg hogy érted?
- Úgy, hogy rámvetette magát így a találat őt érte.
- Jesszusom, remélem jól van!? Neked nem esett bajod? -hangja azonnal aggódó lett.
- Nem én jól vagyok.
- Kookie! Merre vagy!? -hirtelen kiabálás rázta fel az utcát, ami nem mástól, mint Hobitól származott.
- Itt vagyok! Gyertek be! -intett az ablakból- Anya, szeretnék neked bemutatni valakit!
A nő kíváncsian várta vajon ki fog betoppanni azon az ajtón. Először Jimin lépett be aki azonnal üdvözölte a legjobb barátja anyukáját, majd Hoseok következett akit bemutattak a kíváncsi hölgynek. Nem sokkal később egy kislány rohant be, kinek fekete copfjai ide-oda dobálóztak a futástól.
- Ő itt Sofia Smith, Aliyah kishuga. -állt meg mellette a megszeppent lányka.
- Nagyon örvendek hölgyem! -fogta meg kezét majd enyhén fejet hajtott- Remélem jól tetszik lenni?
- Jaj milyen kis aranyos vagy! -guggolt le hozzá- Meg kell zabálni. -csipkodta meg arcocskáját- Mondd csak egyedül vagy itt?
- Nem! A testőreimmel jöttem. -mutogatott a fiúkra- Kookie azt mondta be akar mutatni az anyukájának és itt vagyok. -mesélte el röviden.
- Na és a nővéred? -a kérdésre az aprócska lány szemei kitágultak majd oldalra állva hátra tekintett.
Az ajtón Taehyung lépett be oldalán egy nála alacsonyabb, fekete hajú, fehérbőrű, aranyos arcú lánnyal kinek mosolya azonnal megjelent amint meglátta a bent állókat.
- Anya szeretném neked bemutatni, Aliyah Smith-t, a barátnőmet, a lányt kinek az életem köszönhetem! -nyújtotta kezét, amibe a lány szinte azonnal belehelyezte sajátját.
- Ne túlozz Jeon! -szólt rá halkan- Nagyon örvendek asszonyom a találkozásnak, megtisztelő! -hajolt meg jó mélyen ahogyan azt illik.
- Nekem szintén! Nagyon szép lány vagy, örülök, hogy a fiam végre talált egy olyan lányt aki illik is hozzá! -nézte végig alaposan- Gyertek most lett kész az ebéd, tartsatok velem!
Az egész társaság asztalhoz ült, majd a lányok segítettek a terítésben és a tálalásban. A nap további részét beszélgetéssel, ismerkedéssel és a régi dolgok felidézésével töltötték. Estére a csapat java része kifáradt így el is mentek aludni, már csak Aliyah, Jeong Guk és az anyukája voltak talpon. A lány hugát vitte el lefektetni az egyik vendégszobába s mikor visszafelé tartott hallotta ahogy Guk és az anyja épp róla beszélnek, így rossz szokásához híven elbújt a fal mögé hallgatózni.
- Nagyon rendes lány fiam, nem az az „apuci pici lánya" típus mint az előzőek! Igazán talpraesett fiatal hölgy. Nem is értem hogy találtál rá? -nevetett halkan.
- Igazából ő talált rám. -emlékezett vissza az asztalra könyökölve- Ha ő nincs én ma nem lennék itt! Sokat köszönhetek neki.
- Örülök, hogy boldog vagy és hálás vagyok az égieknek, hogy sikerült társra találnod!
- Én is! Aliyahnak sikerült elfeledtetnie velem minden rosszat ami történt velem! Már nem gyötör a bűntudat apa halála miatt, sikerült elengednem végre Maryt is. Ja és a lehetetlen munkamániámat is visszaszorította. -szavaira arca paprika színűre változott.
- Óh hát akkor ő tényleg egy kincs! El ne engedd őt kisfiam, különben csúnyán ellátom a bajodat!
- Emiatt nem kell aggódnod anya, eszem ágában sincs őt elveszíteni.
- Jeong Guk lefektettem Sofit -jött elő rejtekéről, mint aki csak most tért vissza- most már mehetünk!
- Hová mentek?
- Megígértem Lianak, hogy elviszem a kedvenc gyerekkori helyemre. Ugye nem gond anya?
- Dehogy menjetek csak!
Elköszönve a fiatalosan kinéző nőtől indultak is a fiú egyik titkos helyére. Kb egy órával később a város egy kieső részéhez értek ahol egy igazán nagy terület volt kialakítva parkként. Mögötte egy kisebb hegy feküdt mire felmászva szinte az egész várost látni lehetett. A hegytetőn állt egy óriási fa, az alatt egy pad pihent sárgára festve. A szél lágyan fújt, enyhén hűvős volt az idő és a fán 1-2 madár játszotta éjszakai szonátáját. Jeong Guk és Aliyah a padon ülve egymás kezét fogva gyönyörködtek a tájban. Az égen csillagok milliói ragyogtak, a Hold ezüstösen csillogott.
- Igazad volt, ez tényleg csodás hely. -szólalt meg a lány hosszú idő után.
- Nem fázol? -nézett rá.
- Nem.
- Biztos? Odaadom a felsőm ha kell!
- Nem kell, nem fázom. Elmondod végre miért vagyunk itt!?
- Mi? Nem értem miről beszélsz. -nevetett fel.
- Ugyanmár Jeong Guk! Ne nézz hülyének! Biztos nem azért hoztál ide, hogy egy hegyről bámuljuk a várost. Nos?
- Jó, lebuktam... Átlátsz rajtam, mint a szitán! -csapott homlokára- De igazad van, hátsószándékkal hoztalak ide.
- Ja sejtettem. -húzódott el tőle, hogy a szemébe nézhessen.
- Tudod igazából azért vagyunk itt, hogy közönség nélkül megköszönhessem azt a sok dolgot amit értem tettél!
- Nem tettem semmit Kook. Csak belédszerettem.
- Igen és pontosan ez az ami kellett nekem! Vagyis ami inkább hiányzott az életemből. Mielőtt megismertelek volna nem volt más az életemben csak a tanulás és a munka, hogy megfeleljek mindenkinek. Aztán jött Mary akit hamar megkedveltem ugyan, de jobban visszagondolva sosem sikerült belészeretnem. Talán ezért is viselt meg annyira, mikor megcsalt és elhagyott mert úgy gondoltam velem van a baj amiért nem tudtam szerelmes lenni. Ezért hamar megkértem a kezét, úgy gondoltam majd idővel talán sikerül felnőnöm a feladathoz. De nem így lett. Elhagyott. Aztán mégjobban beletemetkeztem a munkába, tényleg csak akkor szakadtam el a számítógép elől mikor a srácok elrángattak valahová. Aztán, mint derült égből villámcsapás jöttél te és belecsöppentél az életembe! Igazság szerint már az első pillanattól megfogott benned valami, de annyira elvakított a saját keserűségem, hogy elzártam minden jóságot ami bennem van és folyton csak gonoszkodtam veled.
- Ja erre mind emlékszünk. -jegyezte meg cinikusan, amin csak kuncogtak.
- Igen, sajnálom! Hidd el ha visszatekerhetném az időt másképp csinálnám! Bár... -simított végig állán- nem biztos. Lehet ha az elején túl kedves vagyok és rámenős akkor nem lett volna köztünk semmi, mert elkönyveltél volna minden nyomulós csajozógépnek.
- Hát... Ja ebben van valami... -gondolkodott el ő is.
- Mindegy. A lényeg, hogy szeretném megköszönni neked amit értem tettél! Hogy megmutattad milyen az ha törődnek veled, hogy bebizonyítottad képes vagyok én is a szeretetre csak a megfelelő ember kellett hozzá! Azt is, hogy sikerült felrángatnod a munkagödréből, de leginkább azt, hogy mindazok ellenére amit tettem kitartottál mellettem és így is sikerült megszeretned!
- Hát igen van is mit köszönni, nem könnyítetted meg a dolgom! Elég nehéz dió maga Jeon ügynök! -tette csípőjére a kezét, amin szintén csak nevettek- Egyébként én is köszönöm!
- Mégis mit?
- Hogy mindig megvédtél, hogy ott voltál mikor szükségem volt rád és a többszörös megmentéseidet! Megmentettél a rosszfiúktól, a gyásztól, a rossz énedtől és a magányomtól is. Hálás vagyok amiért az életem része vagy és amiért szerethetlek! -monológja végére teljesen kipirosodott, arca akár egy paradicsom olyan volt.
- Akkor most, hogy ezt tisztáztuk tegyük hivatalossá! -pattant fel és elsétált a korlátig.
- Ezt meg hogy érted? -követte őt.
- Úgy, hogy soha többé nem akarok újra magányos és savanyú ember lenni, mint azelőtt! Eddig nem volt értelme semminek, de ma már van! És az te vagy! Szeretlek és szeretném ha örökre az életem része lennél! Így hát... -elővett zsebéből egy apró kis dobozt majd térdre ereszkedett, a lány szemei kitágultak, álla leesett és szemei szinte azonnal megteltek könnyel- Aliyah Rose Smith megtisztelnél azzal, hogy hozzámész egy bunkó, munkamániás FBI ügynökhöz, aki kibaszottul szerelmes beléd?
Egy pillanatig azt sem tudta mit mondjon. Könnyei utat törve folytak le arcán, döbbenetében nem jutott szóhoz. Szíve olyan hevesen vert, hogy majdcsak áttörte mellkasát. Tüdeje összeszűkült levegő hiányában. Majd lerogyva a fiúhoz karjaiba vetette magát és úgy ölelte, mintha soha nem akarná elengedni.
- Igen! Hozzá megyek! -kiabálta fülébe!
Felpattanva a lánnyal kezében megpördült vele és ajkaik abban a pillanatban találkoztak egymással. Letette őt és az ujjára húzta a gyűrűt, amit rengeteg szerencsétlenkedés árán sikerült megvennie. Mindketten tudták, hogy ez egy új élet kezdete, egy új életé amit már együtt kezdenek el. A régi viharos, borzalmakkal teli múltat végre magukmögött hagyhatják és eltemethetik minden rosszat ami valaha érte őket. Bár szörnyűséggel kezdődött ez az egész mégis olyan sok gond, annyi bonyodalom és megannyi veszély után végre boldogan fejeződhet be az eddig viharos életük! Együtt mehetnek tovább a napfényes jövőbe és hiába jön ezekután bármilyen vihar, ők áttáncolva az esőn legyőzhetetlenül állnak majd a szivárvány alatt, kéz a kézben!
Vége!