5 évvel később
- Látta valaki a fehér ingem? -ordítottam, hogy jól hallja minden jelenlévő.
- Valószínűleg a szekrényedben lesz drágám, az akasztón nézd meg! -jött anyától a válasz.
Nem lehet ott, hiszen már vagy kismilliószor néztem abban a rohadt szekrényben. De azért a biztonság kedvéért újra kinyitottam. Elhúzva dzsekimet megtaláltam hófehér, kivasalt ingem amin egy apró piros rózsa díszelgett majdnem a váll résznél. Hát tényleg itt volt... Igaza van anyának! Istenem nem is itt él és jobban tudja mit hova rakok... Nem hiába, ő anya!
Megcsinálva sminkemet magamra fújtam kedvenc gyöngyvirág illatú parfümömből és táskámba pakoltam minden szükséges kellékemet. Zsepi, telefon, pót csomag zsepi ha az első varázslatos módon eltűnne, egy kinyitható fésű, tükör és egy kis csoki ha lemenne a vércukrom vagy ha nasizni támadna kedvem. Belebújva egybetaplú magasított szandálomba letipegtem a lépcsőn. Jöttömre minden lent álló ember szeme rámszegeződött és eltátották szájukat. Anyához sétáltam, hogy elköszönhessek tőle.
- Nagyon gyönyörű vagy kincsem. -húzott magához és belepuszilt hajamba.
- Nagyon szép vagy Skyler! -dícsért meg anya pasija is.
- Köszönöm Jay, de nem kell ennyire túlozni, ez csak egy ruha.
Nos igen, anya új párja nem más, mint az én volt biológia tanárom Mr. Davis. Engem is totál meglepett a dolog, de már a legelső találkozásuknál feltűnt, hogy anyának mennyire bejött a pasi és neki is anya. Aztán elég sokszor járt elém a suliba, és volt mikor be is jött, összefutott Mr. Davisel ami odáig fajult, hogy elkezdtek randizni ma meg már együtt is élnek. Hát nem szép a szerelem?
- Anya ugye időben odaértek? Nem akarom, hogy lekésd az egész ünnegséget!
- Ott leszek, ígérem! Csak nem fogom már lekésni a saját lányom diplomaosztóját! Milyen anyának nézel te engem?
- Sky, elkésünk ne baszakodj már annyit!
Barátom édes hangjára gyorsabbra vettem a tempót, bár ilyen cipőben nehéz bármit is gyorsan csinálni. Kár volt kételkednem Zacben, mikor azt mondta, hogy meg tud inni két liter wiskeyt. Elvesztve a fogadást sajnos ma ebben a szar szandálban kell végig flangálnom a fősulin. Szerintem estére olyan bokáim lesznek akár egy elefánté. A kocsihoz sétálva nagy öleléssel üdvözöltem Maryt, Zacet és a barátnőjét Anat. Miután mind beszálltunk a limuzinba, amit Brad bérelt ki nekünk mára, elindultunk a főiskolára. Odaérve már egy kisebb tömeg gyűlt össze az udvaron, én igyekeztem megkeresni az osztályom, nehogy véletlen a gólyákhoz álljak be végzős létemre. Barátaim egy pillanatra sem hagytak egyedül, ők is követtek a „friss diplomásokhoz". Amíg vártunk, a fiúk előszeretettel elemezték az idejáró lányokat.
- Az a lány tiszta olyan, mint Jennifer Lopez! Nahát, jól néz ki! -mutogatott Zac, persze csak barátnőjét akarta húzni vele.
- Menj oda és kérj tőle autogrammot, hátha elküld a picsába! -mordult rá Ana, mire mind felkuncogtunk.
- Nézd csak Zac az ott -bökdöste meg a fiút- az sem rossz bőr! -kacsintott.
- Adok én neked olyan nem rossz bőrt, hogy aztán azt a fogaidra húzhatod! -csapta tarkón Mary.
- Most akartam befejezni ha hagynád! -mutatta neki, hogy akkor hajrá fejezze be- Azt akartam mondani, hogy bár nem rossz bőr, de olyanok a lábai akár Sáska mesteré a Kungfu pandából.
Igazán ideillő megjegyzése mindannyiunkból hangos röhögést csalt aki, mire mindenki minket kezdett el nézni. De ma már ez egy cseppet sem tud érdekelni. Ha valakinek nem tetszik az, hogy jó kedvünk van, nyugodtan nézzen másfelé! Mikor leérettségiztem kevés akkori osztálytársamat vették fel fősulira, így ide csak Marc, Olivia és Luis jár rajtam kívül. Idén együtt tettük le a vizsgákat és együtt fogjuk megkapni a diplomáinkat. Az itt töltött évek alatt szereztem barátokat, mind lányt mind fiút. Természetesen Brad és Zac helyét senki sem tudja elvenni a szívemben. Sokszor jöttek el hozzám, gyakran tanítási időben is, mivel ők nem tanultak tovább. Zac az apja mellett kezdett el a dolgozni a családi üzletben, míg Brad hivatásos futball edző lett mindemellett Marynek segít otthon a gyerekkel. Igen, nos ez nekem is új volt. Alig az érettségi előtt kb két héttel jelentették be, hogy ők egy pár. Először azt hittük Zacel, hogy csak viccelnek vagy át akarnak minket verni, hogy majd jót röhögjenek rajtunk de kiderült mindez komoly köztük. Úgy tűnik ez a merész, bátor lány -akit egy kiránduláson ismertünk meg- kellett ahhoz, hogy Brad megváltozzon és letéve az egyéjszakás kalandozásairól, megkomolyodjon. Kb másfél évre rá Mary bejelentette, hogy terhes és magántanulóként tette le a fősulis tanulmányait. Meglepett mikor ez a hír sem tántorította el Bradleyt a komoly pár szerepéből, sőt! Mióta megszületett a kis Aron Jones, mintha nem is ugyanaz a férfi lenne, akit eddig ismertem. Mindent megtesz fiáért, játszik vele, eteti, mosdatja s most hogy már nagyobb megtanította biciklizni, együtt labdáznak és beígért neki egy kosár mérkőzést is. Szegény gyerek nem tudja mire vállalkozott.
Zac itt a suliban talált rá a nagy Ő-re, mikor unalmasabb napjaikon bejártak hozzám. Ana is az osztályomba jár, igazán kedves lány, okos, szép és tényleg Zachez illő. Szinte azonnal egymásra találtak és már több, mint két éve együtt vannak. Pár napja drága barátom elárulta, hogy ma este akarja megkérni a kezét, a végzős bulin amit egy kibérelt klubban tartunk, csak mi barátok! Természetesen itt is akadtak olyan lányok, mint Carly volt gimiben, de megtanultam kezelni őket és a saját fegyeverükkel győztem le mindet. A „nagy menők" itt beleértve a fiúkat is hasonlóképp kibéreltek maguknak egy klub féleséget bulizás céljából, de nem tudott érdekelni. Én csak azokkal akarok ünnepelni akiket szeretek és akik viszont szeretnek!
Gondolataimból az kezdődő himnusz térített vissza és az, hogy fel kéne állnom. A dögunalmas beszédek után végre következtek a nap legfontosabb szereplői, a végzősek, azaz mi! Egyesével kezdtek el felhívni minket és volt aki egy kisebb beszéddel búcsúzott az osztálytársaktól, az iskolától és kb a gyerek évektől is.
- Skyler Cooper! Kérem fáradjon az emelvényre!
Igazgatónk éles hangja akár a síp úgy süvített át füleimen. Megszorítva barátaim kezét indultam el a színpad felé, közben hallottam ahogy a közönségben ülő legjobb barátaim halkan szurkoltak nekem. Kisebb drukkal szívemben léptem fel az emelvényre és végre átvéve diplomámat kezetfogtam a dékánnal és a vezető professzorokkal is. Majd a mikorfonhoz tuszkoltak, hogy mondjak pár szót, mint a legjobb diák az évfolyamban sőt az egész iskolába. Nem akartam, hiszen semmilyen beszéddel nem készültem, de az unszolásukra kénytelen voltam odaállni. Végignézve a jókora tömegen azonnal hatalmába kerített a lámpaláz, éreztem ahogy lezsibbadnak végtagjaim és minden életerő kiszáll belőlük. Gyomromra simítva, hogy visszanyomjam kitörni készülő rókázásom, belekezdtem mondandómba bár nem tudtam hogy fog alakulni. Nem vagyok jó rögtönzésben.
- Üdvözlök mindenkit! Skyler Cooper vagyok, mint ahogy azt hallhatták is. -páran felkuncogtak idióta bemutatkozásom hallatán. Szép volt Sky!- Nos, először is szeretnék köszönetet mondani a tanároknak, a professzoroknak és az igazgató úrnak, hogy elviseltek minket öt hosszú kemény évig. -itt néhányan felnevettek- De megérte nem? -fordultam feléjük mire mind büszkén bólogattak- Üzenném a leendő hallgatóknak és azoknak akik félnek megpróbálni, sose hagyjátok, hogy a félelem eltántorítson titeket! Mert ha hagyuk, hogy az uralkodjon rajtunk olyan dolgokról maradunk le amik egy életre szóló kalandot jelentenek! Tanuljatok, megéri! Tudom tanulni szar, uncsi meg minden jobb dolog annál, de higyjétek el a végén hálásak lesztek magatoknak a kemény munkáért. Én sem szerettem sosem az órákig elnyúló magolást, néha legszívesebben a tűzbe vetettem volna a könyveim, de ma már örülök, hogy nem tettem. Régen azért tanultam mert abba menekültem a kinti világ borzalmaitól, ma már viszont azért mert szerettem új dolgokat a fejembe vésni. -elhallgattam egy pillanatra- Bizonyára mind tudjátok azt, hogy mi történt velem régen? -a bólogató tömegre pillantva tudtam, hogy tisztában vannak a múltammal. De ma már ez sem zavar.- Nos akkor azt hittem sosem jutok el idáig, biztos voltam benne, hogy azon a bizonyos napon meghalok. De történt valami, jött egy bátor, mindenre elszánt hős aki egyáltalán nem féltve az életét megmentette az enyémet. -elmosolyodtam az emlékképre gondolva.
Felpillantva belémakadt a szó mikor megláttam ki verekszi át magát a tömegen. Kezében óriási csokor pink és kék színű virágcsokor, arcán pedig a még mindig kisfiúsan bájos mosolya terült el. Elegáns öltözete arról árulkodott, hogy nagyon sokat készülhetett erre az eseményre, hiszen nála ritka ha öltönyt viselt. Szívem eszeveszett kalimpálásba kezdett, és aprót intettem neki nem túl feltűnően. De mivel én a színpadon álltam és mivel éppen én tartottam beszédet természetes volt, hogy látták ahogy integetek. Páran meg is fordultak kinek örülök annyira. Anyáék intettek neki, hogy üljön oda, észrevéve őket melléjük furakodott de egy percre se vette le a szemét rólam. Nagyokat nyelve próbáltam újra megtalálni a hangom. Köhintve kezdtem neki újból.
- Elnézést! Nos, azon a napon mikor azt hittem vége mindennek elhatároztam ha kapok egy újabb esélyt az élettől mindent másképp fogok csinálni. Mikor magamhoz tértem a kórházban és tudatosult bennem, hogy mégse haltam meg, megfogadtam magamnak, történjen bármi, ma, ezen a napon, itt fogok állni, kezemben a diplomám lesz és megosztom a világgal, hogy legyen szó bármiről, mi képesek vagyunk megcsinálni ha hiszünk magunkban és nem hagyjuk, hogy mások elnyomjanak! Ma véget ért a mi utunk, de holnap elkezdődik egy új. Egy nehezebb, fárasztóbb élet következik de nem ilyedünk meg tőle! És tudjátok miért? Mert KÉPESEK VAGYUNK RÁ!!! -ordítottam a mikrofonba.
Mire hangos ováció tört ki és mindenki tapsolni kezdett. Könnyeimet visszafolytva vonultam le a színpadról és rögtön anyáékhoz mentem. Megölelgetett mindenki és gratuláltak nekem a rögtönzött szövegért, majd végre az elé kerültem akihez alapból menni is akartam. Megállva előtte arcom rögtön égni kezdett és éreztem ahogy elvörösödöm. Átnyújtotta az órási csokrot, amit elvettem tőle és karjaiba ugrottam. Szorosan ölelt, mintha sosem akarna elengedni. Alig vált el tőlem már ajkaimra is tapasztotta sajátját, játékos táncba hívva nyelveinket.
- Jesszus ne mindenki előtt faljátok fel egymást! -fintorgott Brad.
- Jaj fogd már be, olyan édesek. -csapkodta meg karját Mary.
- Na, hova tovább fiatalok? -nézett végig a társaságon.
- Mondja a vén bácsi. -karolta át vállát volt kollégája.
- Én most hazamegyek és levágom a lábaimról ezt a szart és azonnal kivágom a jó édes anyjába! -utaltam kényelmetlen szandálomra.
Nevetve mentünk oda az osztályomhoz és még egy kis időt eltöltöttünk fényképezkedéssel, volt amelyikhez oktatóink is mögénk álltak, aztán az itt szerzett barátaimmal egyeztettük a terveinket a nyárra és, hogy mikor találkozunk. Búcsú után mind beszálltunk a limuzinba és hazafelé vettük az irányt. Alig értem be az ajtón már is lerúgtam magamról a gyötrő lábbelim és felrohantam a szobámba. Átvettem egy kényelmesebb egyberuhát ami ezúttal teljesen testemre simult, combom közepéig érve kissé nagyobb részt engedet láttatni lábaimból. A tükörben csináltam az utolsó simításokat magamon mikor kopogtak az ajtón.
- Gyere! -kiáltottam ki.
- Szia! Csak jöttem megnézni mi tart már ilyen sokáig. A többek már nagyon buliznának.
- Egy perc és elkészülök.
Nem válaszolt csak leült a kád karimájára és onnan bámult engem. Kis idő után már kezdett idegesíteni.
- Ugye tudod, hogy még most is mennyire utálom ezt? -mordultam rá- Muszáj így bámulni?
- Igen. -ch kössz...- Talán nem bámulhatom az én gyönyörű mennyasszonyomat?
- Csshh halkabban, a többiek még nem tudják.
- Mikor akarod elmondani végre? Több, mint egy hónapja megkértem a kezed.
- Tudom. De akkor a vizsgáim voltak és a srácok is békén hagytak, nem akartam megtörni a nyugit. Ma este elmondom.
- Rendben, ahogy akarod. -közelebb lépett hozzám- Ugye tudod, hogy észveszejtően nézel ki ebben a ruhában? -súgta füleimbe és nyakamba csókolt.
Szinte pillanatok alatt sóhajok szakadt fel torkomból, már jól tudta mivel vehet le a lábamról.
- Ne csináld, el fogunk késni.
- Megengedhetünk egy kis késést! -csapott le ajkaimra, de néhány másodperc után eltoltam magamtól.
- Én vagyok az ünnepelt, nem késhetek el! Majd este bepótoljuk. -megigazítottam ruhám és elindultam, hogy sikerüljön kiszabadulni a fürdőből.
- Szavadon foglak! -csapott rá fenekemre.
Leérve a többiekhez elbúcsúztunk anyáéktól és indultunk, hogy egy utolsót bulizhassunk együtt. Persze ugyanúgy legjobb barátok maradunk és fogunk találkozni, de nem olyan gyakran, mint rég. Hiszen már mindannyiunknak van saját élete, párjaink, Bradnek családja. Nem hagyhatunk csak úgy ott mindent és mondhatjuk, hogy jó akkor holnap tali. Ezentúl ezeket előre meg kell beszélni, egyeztetni és felkészülni arra is, hogy bármi közbe jöhet. Zacnek ott lesz az Anaval való esküvője, amin persze kötelezően ott leszünk, Bradleynek ott van Mary és a kisfiúk nekem pedig Jake, a leendő állásom és a világkörüli út amit még a kórházban ígért meg nekem, öt évvel ezelőtt.
Akkor megígértük egymásnak, hogy mivel mindketten túléltük és kaptunk egy újabb esélyt az élettől minden lehetőséget megragadunk és kihasználunk na meg persze azt is, hogy történjen bármi soha senki nem választhat szét minket. Nos ez azóta sem történt meg én nagyon remélem, hogy a jövőben sem fog! Mert még soha nem szerettem úgy senkit, mint Jaket és tudom ő is ugyanúgy szeret engem.
Együtt lábadoztunk, együtt gyógyultunk meg és együtt éltük át azt a kemény majdnem egy évet amíg lezajlott ez a Davides botrány. Bár aznap lelőtték a rendőrök mégis roppant hosszú ideig benne volt a hírekben és a sajtó hónapokig csámcsogott ezen a sztorin. Rengeteg interjúra kellett mennem és megkérni a tv-seket és az újságírókat, hogy hagyjanak békén. Természetesen Mr. Sullivan a történtek miatt megtudta, hogy viszonyt folytatok a tanárommal így Jakenek el kellett hagynia a gimit a jogellenes törvények miatt. Napokig könyörögtem neki, hogy ne tegye hiszen tudtam mennyire szereti a munkáját, de azt mondta semmi sem számít neki annyira, mint én és ha az kell ahhoz, hogy ne kerüljek bajba akkor átmegy egy másik iskolába. Hetekig lelkifurdalásom volt emiatt, szegény férfi nem győzött vígasztalni. De egy idő után bár rossz volt, hogy nem ő lép be a 98-as terembe ha kezdődött a történelem vagy az angol óra, de elfogadtam, hogy ő már nincs ott, viszont szabadon találkozhattunk suli után, volt mikor eljött elém. Elmehettünk moziba, sétálni és nem kellett attól rettegnünk mikor bukunk le. Segített nekem a fősulis felvételiben is és gyakran elkísért az óráimra. Természetesen az ottani lányok is szívhalált haltak amikor meglátták de mikor megtudták, hogy ő már az enyém mindannyian szomorú arccal ballagtak odébb. Jayel azóta jó barátok lettek -mivel ő is bekerült a családba, meg amúgyis jóban voltak- így gyakran eljárnak iszogatni, megvitatják az aznapi munkájukat és néha nevetnek az egyes diáklányok viselkedésén. Bevallom én is meghallgatom ezeket a sztorikat néha napján és jól esik hallani, hogy a Carly féle lányok mekkorát koppannak mikor nem kellenek a kiszemelt tanáraiknak. Ők nem érdemlik meg az olyan értékes emberek figyelmét, mint Jake vagy Jay.
A pulthoz sétálva Bradley volt az aki kikérte az első kört és finoman jelzett Zacnek, hogy a kövit ő állja. Kis idő után mikor már mindenki fullon érezte magát leültünk ismét a pulthoz, hogy kifújjuk magunkat az egész estés táncolástól. Végignézve a jelenlévő embereken csak hálás tudok lenni amiért az utamba sodorta őket a sors! Felnevettem mikor Mary épp „kinyiffantani" akarta Jake-et a remek tánctudásával. Szegény férfi nem is tudta kit kért fel egy körre.
Nem sokkal később Zac és Brad szegődött mellém.
- Na milyen a buli? -karolt át barátom.
- Rohadt jó. Miért nem a csajoddal táncolsz?
- Mert a pasid épp lenyúlta tőlem.
- A vőlegényem. -böktem oda, mire mindketten lefagytak egy pillanatra.
- Azt a kurva... Akkor ezt meg kell ünnepelni! Csapos egy kört a legdurvább italból ami csak létezik! -a srác csak bólintott.
- Mire készülsz? -sandítottam rá gyanúsan.
- Most igazán bebaszósan fogunk vedelni, az se érdekel ha a detoxban kötünk ki! Együtt iszunk és együtt mossák ki a gyomrunkat is! -karolt belém.
- Vaklárma italozás? -pillantottam rá óriási mosollyal.
Kellett nekik pár perc mire leesett mire is értettem, aztán hasonló mosoly jelent meg arcukon. Bizonyára eszükbe jutott az emlék a sok évvel ezelőtti nyaralásunkról. Hevesen bólogattak és összeölelkeztünk.
- Ennek az estének vadnak és emlékezetesnek kell lennie!!! -kiáltottuk fel egyszerre.
A mai napnak igazán emlékezetesnek kell lennie, hiszen csak most kezdődik igazán az igazi, önálló életünk és kellenek az ilyen feledhetetlen emlékek, hogy öreg korunkban tudjunk mit mesélni az unokáinknak!
Nem sokára csatlakozott hozzánk az egész társaság és bár totál lerészegedve, de boldogan és felszabadultan buliztuk át az egész fülledt éjszakát.