Az életemről!

Sziasztok!
Mint korábban említettem, mesélek kicsit magamról. Csak megvártam amíg befejezem a történetem, hogy ne legyen zavaró.
Nos, Erikának hívnak 22 éves vagyok, 23 leszek Augusztus 29-én. Hobbim az írás (ami szerintem nyílvánvalóan kiderült) és a rajzolás. Rajongok a zenéért, egyszer talán majd indulok az X-factorban. Imádom a zenét, de csak azt aminek van mondanivalója! Az értelmetlen rock, heavy metal, opera és társai baromságokat, az ilyet meghallgatni sem tudom! Imádok a természetben lenni, amit igyekszem megvédeni is. Állat szerető vagyok! (anyám állat buzinak is hív :D) Odavagyok a rejtélyes dolgokért, szeretem az olyan dolgokat aminek a megoldására nem jövök rá azonnal. Szeretek segíteni az embereknek, már akinek lehet és tudok. Rendkívül őszinte és szókimondó ember vagyok, amiért sokan utálnak is. Kiállok magamért ha kell és megvédem aki rászorul. De nem mindig voltam ilyen...sajnos... Mai fejjel már bánom!
Nos, nem születtem gazdag családba, mindent amit más csettintésre megkapott, nekem azért mindig is keményen meg kellett küzdenem. Elég...hogy is fogalmazzak...elég magányos és fájdalmas gyerekkorom volt. Sokat bántottak, főleg azért mert mindig is szegények voltunk és mert nem vagyok cigány. Itt ahol élek igen csak nagy az ilyen faji megkülönböztetés. Így nem voltak soha barátaim, vagyis hazudok egy lány volt aki szóba állt velem és barátkoztunk. De amint kiballagtunk 8-ból kiderült, hogy mind csak tettetés volt, csak azért „kellettem" neki, hog segítsek a tanulásban, jó jegyeket szerezni. Mivel mindig is kitűnő tanuló voltam. Kedvenc tantárgyaim a matek, biosz és a rajz volt, persze mindet szerettem csak a tesit nem, na azt utáltam! Kb 6-os lehettem amikor elkezdtem dalszövegeket írni. Az akkori irodalom tanárom „fedezett fel" pár versem megjelent a helyi újságban. Aztán megszületett az unokahugom és csak úgy poénból írtam neki egy mesekönyvet. A tanárnőm elolvasta és szerinte akkor nagyon tehetséges voltam, így (mivel kedveltem őt) hallgattam rá és folytattam az írást. Ami egész jól hatott rám, mivel ki tudtam magamból írni a sok bánatot, feszültséget és sértést amit mások okoztak nekem. Bevallom ha elítéltek érte, ha nem akkoriban megfordult bennem, hogy véget vetek az életemnek. Tényleg rettentően ki voltam készülve, a mindennapos bántások, beszólogatások és néha verések teljesen kikészítettek. 7-ben jött egy új matek tanár a sulinkba, vele kezdtem el beszélgetni és egész jól összebarátkoztunk. Elmondtam neki mindent, és igazából neki köszönhetem azt, hogy ma is élek. (azért is írtam annyi tanár-diák féle történetet akkoriban, amiből itt is megosztottam párat, de a történetektől eltekintve nem történt semmi a valóságban) Aztán folytattam az írást, igyekeztem túl tenni magam ezeken a dolgokon. Mikor befejeztem az általánost azt hittem, hogy középsuliban más lesz, de tévedtem. Bár amikor nem mehettem arra a szakra amire akartam (mert borzasztó drága lett volna a kollégium) nem is érdekelt már a tanulás. Grafikus akartam lenni, de nem jött össze így cukrásznak tanultam. De a középben is megtalált magának egy közösség és folyamatosan zaklattak, talán még rosszabb volt mint általánosban. Aztán nehéz anyagi helyzetbe kerültünk így nekem is el kellett mennem dolgozni, így ott kellett hagynom az iskolát. Amit nagyon nem is bánok. Amióta dolgozom kicsit úgymond „megemberesedtem" és kiállok magamért, persze ennek is megvan a hátulütője. De az írást nem hagytam abba, sem a rajzolást, de afféle hobbi csak. Viszont egyszer nagyon szeretnék egy könyvet kiadatni, ha lehetőségem lenne rá!
Sajnos hoztam pár rossz döntést (mint bárki más) amit legszívesebben visszacsinálnék, de mivel a múlton nem lehet változtatni, így csupán tanulságként tekintek vissza rá. De úgy érzem erősebb lettem tőle és sosem követném el újra, ugyanazokat a hibákat. De ezt is megoldottam az írás segítségével, mivel kiírtam magamból és aki netalán elolvassa 1-1 történetem és rájön milyen elkövetni néhány baromságot, az remélhetőleg nem fog arra az útra lépni mint egykor én.
A legnagyobb álmom az, hogy egyszer eljussak Dél-Koreába és eltölthessek ott legalább egy hetet, de ha lehet akkor többet. Semmi egyéb kívánságom nincs, csupán ennyi. Bár ez szerintem az írásaimból is kiderült. :) Hát nagyjából ennyi ami hirtelen eszembe jutott magamról. Ha esetleg kérdésetek lenne rólam, hozzám ne habozzatok kérdezzetek nyugodtan, őszinte ember vagyok és válaszolok szívesen!
Köszönöm mindenkinek aki elolvasta a kis élettörténetem! Kellemes nyarat! <3