Másnap kiengedtek a kórházból de az orvos meghagyta anyának, hogy egy pár napig ne nagyon sportoljak és ha lehet sokat pihenjek. Így nem mentem suliba csak csütörtökön, két napot otthon lustizhattam, ami be kell valljam igazán rég történt már velem. Csütörtök reggel Brad hangos dudálására sietve kapom magamra dzsekimet és cipőmet majd kirohanva bepattanok kocsijába.
- Jóreggelt Brad!
- Neked is szupersztár! Hogy vagy?
- Remekül. Hali Zac! -köszönök a mindig hátul ülőnek.
- Szió!
- Történt valami amíg távol voltam?
- Nem sok. Ja de mégis! -csettintett ujjaival.
- Kivele! Imádom a pletykákat! -dörzsöltem össze tenyerem.
- Képzeld áhh Zac inkább meséld te, neked ez jobban megy.
- Nemár srácok mindjátok már!
- Na jó. Amber tudod(?) rámozdult Mr. Davisre.
- Na Ne! És, mit mondott?
- Áhh azt hallanod kellett volna. -nevettek fel egyszerre- Úgy leoltotta, hogy még én is elszégyeltem magam.
- Nemár, mindig lemaradok az izgis dolgokról...
- Lesznek jobbak is. -legyintett Brad.
- Tudsz valamit? -húzódtam közelebb.
- Nyugi kislány nem tudok semmit, csak következtetek.
Miután megérkeztünk a suliba ismét bandásan vonultunk be az épületbe ahol néhányan megbámultak minket amiért újra egy a csapat. Az órák most valahogy kicsivel jobban teltek, legalább is számomra, mondjuk lehet ez a Bradel való békülésem miatt érzem így. Az utolsó előtti óra történelem volt így mondanom sem kell, hogy az összes lány a szünetet azzal töltötte, hogy a mosdóban sminkeltek és kb 2-3 liter parfümöt magukra fújtak. Azért meg kell hagyni, a kitartásuk lenyűgöző. Csengő után még soha nem láttam egyetlen diákot sem olyan gyorsan a terembe futni, mint az osztálytársaimat. Végülis, ez is egyfajta motiváció a tanulásra. Én Bradleyvel és Zacel sétáltam el a helyemig ahol nagyon nyugisan foglaltam helyet. Tanárunk perceken belül megérkezett egy köteg papírral kezében. Dolgozatot írnánk? Nem is tudok róla. Azért a fiúk mondhatták volna... Miután mindent lepakolt asztalára -mint mindig- mosolyogva lép előre és igyekszik felvenni minden bent lévővel a szemkontaktust, hogy ne tűnjön úgy, mintha csak egyetlen emberrel beszélgetne.
- Nos gyerekek ahogy azt tegnap megbeszéltük ma elhoztam a beleegyező nyilatkozatokat. Csupán annyi lesz a teendőtök, hogy otthon aláiratjátok, természetesen csak az akit engednek a szülei.
- Tanár úr! -tettem fel kezem.
Felém nézett és nem is tudom de mintha kissé szélesebb mosoly jelent meg volna arcán... Nem tudom... Biccentett, hogy mondjam csak mit akarok de egy pillanatra még azt is elfelejtettem. Jesszus! Mi lehet velem?
- Megtudhatnám miről van szó?
- Oh tényleg, te tegnap nem is voltál. Nos annyi lenne, hogy mivel csupán egy hét és itt az őszi szünet, és az iskolánk elnyert egy államilag támogatott tanulmányi kirándulást, úgy gondoltuk az igazgató úrral, hogy idejében tájékoztatjuk a diákokat erről a dologról, hogy még az indulás előtt meglegyen a pontos létszám, hogy hányan is tudnak részt venni rajta. Ugyanis nem csak a mi iskolánk nyert ebben a fajta pályázatban, így a többi iskolával együttesen kell megszervezni ezt a kirándulást.
- Á értem. És mért pont a mi osztályunk?
- Hát Mr. Sullivan úgy gondolta mivel úgyis ez az utolsó évetek, jövőre mind szétszéledtek a nagyvilágban, így ez egy jó esély ez arra, hogy utoljára együtt részt vegyen valamin az osztály, plusz bekerül a bizonyítványába aki részt vesz rajta. Mivel ez egy tanulmányi út.
- Ez klassz. Na és hova megyünk?
- Hollandiába. -na ez meglepett- Carly kérlek oszd ki a nyilatkozatokat és kérek mindenkit, hogy a jövőhét hétfőig hozza vissza szülő által aláírva és ne ti hamisítsátok alá! Aki ezt megteszi nemhogy nem jöhet külföldre még igazgatói büntetésben is része lesz! Ha ez megvan akkor kezdhetjük az órát! -csapta össze tenyerét.
Hazaérve nagyon boldog voltam a hír hallatán, még sosem voltam külföldön! Sőt még az államokban se voltam sehol. Alig vártam, hogy elújságolhassam anyának! Már csak abban kellett bíznom, hogy elenged. Hogy kicsit bevágódjak nála segítettem neki a vacsora készítésében. Éppen sült csirkét készített párolt rizzsel és francia salátával. Amíg ő a húst sütötte én a salátának álltam neki. Benne voltam már egy ideje a nagy konyhaművészetemben mikor anya csak úgy hirtelen mellémállt és furcsán méregetni kezdett.
- Mivan? -néztem rá.
- Skyler szó nélkül odaáll a konyhapulthoz és segít nekem? Mit akarsz?
- Miből gondolod, hogy akarok valamit? Nem segíthetek csak úgy az anyukámnak? Sokat dolgozol és szeretnék segíteni! Vagy talán már ez is baj? Elképesztő vagy!
- Hát jó... csak mikor utoljára ezt csináltad egy méregdrága laptopot kértél tőlem szülinapodra.
- Nincs hátsószándékom anya, nem kell venned semmit!
- Oh. Akkor rendben van.
- De azért lenne itt valami... -tettem le a kanalat.
- Na sejtettem! -fordult meg és keresztbe kulcsolta karjait- Kivele, mi kéne?
- Semmi ami pénzbe kerül esküszöm! -rohantam oda táskámhoz- Csupán ezt kéne aláírni! -nyújtottam oda.
- Mi ez? Remélem nem egy beleegyezőnyilatkozat egy abortuszba?
- Jaj anya! Ez egy szülői kérvény egy tanulmányi kirándulásra. A jövőhéten indulnánk. Különben is már 19 vagyok, nem kéne a beleegyezésed semmilyen orvosi dologba.
- Hova mennétek?
- Hollandiába.
- Mennyi időre?
- Egy hét. De ez bele van írva, sőt minden más is! Olvasd el aztán írd alá ha úgy gondolod, hogy el tudsz engedni.
- Szeretnél menni?
- Igen, nagyon!
- Rendben. -vizslatta szemeivel a szöveget, mire azonnal megörültem- Megbeszélem Owennel. -na ennyit a nagy örömről...
- Miért kell ezt vele megbeszélned? Neki nincs beleszólása ebbe.
- Már hogyne lenne! Ő az élettársam, mindent megbeszélünk és mindenben közösen döntünk kicsim! Még ma este átbeszéljük és holnap választ adunk rendben?
- Felőlem...
Szomorúan mentem fel szobámba, tudtam ebből az utazásból nem lesz semmi. Szerencsére már nem zaklattak este semmivel, még vacsoráznom sem kellett így megkíméltem magam Owen szánalmas színjátékától, ahol próbálja eljátszani a szigorú és aggódó mostoha szerepét. Bár egyszer hallottam ahogy hangosabban azt mondja anyának, hogy még gyerek vagyok és nem tartja jó ötletnek ha egyedül megyek olyan messzire ráadásul olyan hosszú időre. Ebből már tudtam mi lesz anya válasza. Így reggel még a szokásosnál is korábban keltem és elmentem Bradékhez, hogy majd együtt induljunk a suliba. Drága barátom naná, hogy még hétkor az ágyban van és az igazak álmát alussza. Ideje felkeltenem! Elővettem zenedobozát és feje mellé tettem majd kedvenc zenéjét -hogy ne legyen annyira morci- maxi hangerőre állítva bekapcsoltam. Nem kell mondanom mennyire megijedt, még az ágy melletti asztalt is lefejelte, én meg már fogtam a hasam a röhögéstől.
- Óhhh Istenem Sky! Mi a franc bajod van neked mindig? Esküszöm kidobom azt a szart! -állt fel mérgelődve.
- Eskü látni kellett volna az arcodat. -mondtam továbbra is nevetve.
- Haha nagyon vicces vagy. Amúgyis mit keresel itt ilyen korán? Nem otthon kéne lenned?
- Hát így kell fogadni egy barátot? Ha zavarok el is mehetek. -indultam el de kezem után kapott.
- Ne csináld már nem azért mondtam. Baj van? Ugye nem Owen csinált megint valamit? -nézett végig rajtam.
- Nem semmit, jól vagyok. Csak...
- Úgy tudtam! Mit tett az a faszkalap?
- Semmi olyat csak, ráveszi anyát, hogy ne engedjen el arra a kirándulásra. Hallottam ahogy tegnap azt mondja neki rossz ötlet lenne odamennem. -ültem le csalódottan.
- Jaj picinyem. -karolt át- Majd megoldjuk. Ha anyud netalán nemet is mond majd aláírom én neked. Tudod mennyire jó vagyok a hamisításban?
- Nem! Azt nem szabad, te is hallottad mi lesz ha kiderül!?
- De mért derülne ki? Profi vagyok ebben. Tudod te a szüleim mikor írtak alá utoljára bármilyen sulis cuccot? Szerintem még általános alsó tagozatán. Bízz bennem cukipofi. -csípett bele arcomba.
Az iskolába érve minden osztálytársam alig várta, hogy végre eljöjjön az angol óra és odaadhassák a tanár úrnak az aláírt papírjaikat. Szünetben a mosdóban elkaptam egy igazán érdekes beszélgetést, ami felkeltette az érdeklődésem.
- Na mondd már Carly mi az a nagy hír? -hallottam meg Amber hangját miközben az egyik fülkében voltam.
- Na jó, elmondom de szigorúan maradjon köztünk! -itt bizonyára bólogathatott neki- Megvan a tuti tervem hogy fogom Mr. Harrist elcsábítani. -chh na ne mondd!
- Tényleg? De én úgy hallottam, hogy a tanár úrnak barátnője van.
- Na és? Mit számít az? Megvan a tökéletes módszer hogyan fogom rávenni, hogy én százszor jobb lennék annál a ribancnál!
- Igazán? Na és mi a terved?
- Az ujjaim köré fogom csavarni. Onnan pedig már nincs megállás.
- Na és azt hogy tervezed? Elmész talán a lakására? -kuncogott fel.
- Dehogy te barom. A kiránduláson bevetem magam. Hollandiában nem lesz ott a kis szukája, csak is ő és mi. Csak képzeld el, ő és én ketten egy gyönyörű országban. -áradozott kissé nyávogós hangon- És ki áll majd az utamba? -hallottam hangján ahogy elmosolyodik.
- Senki. Ühm. Ez igazán ördögi terv Carly.
- Tudom. Na siessünk nem akarok elkésni Mr. Tökély órájáról.
Amint kimentek a helyiségből végre előbújtam és csak fejet ingatva mentem én is a terembe. Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen? Nem veszi észre magát mennyire szánalmasan viselkedik? Elképesztő! A helyemre érve Brad rögtön észrevette mennyire frusztrált vagyok rá is kérdezett miért de csak legyintettem, hogy nem olyan fontos. Félreértés ne essék, nem vagyok se féltékeny sem irigy, csupán annyira undorítónak találom ha valaki olyan módon viselkedik, mint Carly! Miért nem tudja felfogni, hogy ő és Mr. Harris nem egy súlycsoport? Miért akar tönkretenni egy jól működő kapcsolatot? Még ha Mr. Harrisnek nem is lenne barátnője... jó akkor sem mondanám, hogy oké dolog de legalább ebből a szempontból nem lenne bajom vele, de így... Csak abban tudok bízni, hogy a tanáromnak több esze van annál, hogy egy egyéjszakás kaland miatt ne veszítse el azt akit szeret! Annyira gondolataimba voltam mélyülve, hogy azt sem vettem észre amikor tanárunk bejött a terembe. Brad bökdösése rántott vissza a valóságba.
- Miaz? -kérdeztem kissé mérgesen.
- A tanár úr már háromszor szólított! Süket vagy talán?
Oh. Tényleg? Nem is hallottam. Ennyire elbambultam volna?
- Igen tanár úr? Elnézést nem figyeltem.
- Azt vettem észre. -villantotta ki fogait- Azt kérdeztem elhoztad-e a nyilatkozatot vagy még nem írták alá a szüleid?
- Még nem hoztam be. Lehet nem is fogom...
- Oh, értem. Nos akkor vegye elő mindenki a könyvét és folytassuk az anyagot!
A nap végén ismét sikeresen elszomorítottam magam, ahogy általában azt szoktam. Zacel mentem haza, mert Bradnek épp találkozója volt valamelyik barátnőjével, csak a szokásos. Mikor befordultunk az utcánkba Zac megállt és ezzel engem is megállásra késztetett.
- Baj van?
- Csak nem akarom elhinni, hogy nem jössz arra az utazásra. -csapta meg combját.
- Még nem biztos, hogy nem megyek Zac, anyáék nem mondtak nemet.
- De igent sem. -jogos.
Igaza van, ezzel nem tudtam vitába szállni. Nem kaptam egyetlen használható választ sem, pedig hétfőn már vissza kéne vinnem a papírt. Elköszönve barátomtól beléptem a házunkba ahol úgy érzem egy nagyon, nagyon hosszú hétvége fogja kezdetét venni. S hogy jól végződik-e? Nos, fogalmam sincs!