9. rész - Az ifjú pár(ok)

Reggel Jimin érkezett ShinHe-ért és kedvesen felajánlotta, hogy elvisz engem is így együtt mentünk a suliba. A parkolóban kiszállva mindenki minket bámult. A fiú He mellé sétált és kezét megfogva sétált vele a bejárat felé. Én kicsit lemaradtam, nem akartam elrontani az összhatást. A többiekhez mentek akik kedvesen fogadták az „ifjú párt" és gratuláltak nekik. Bár egy valaki nem volt ott, Tae-t nem láttam a fiúk közt, biztos késik. Mióta nem szól hozzám annyit egyre gyakrabban nem jön be suliba. Nem tudom mi lehet a baja... Tényleg ennyire megviselte volna az a csók? Ha tudom, hogy ez lesz belőle akkor nem engedek neki.
A boldog pár a gratulációk után bement az épületbe. Én is mentem de csak a szekrényemhez. Megállva a fal mellett néztem őket ahogy beszélgetnek valamin és Jimin mosolyogva fogja He kezét. Láttam rajta, hogy tényleg szereti He-t és komolyak a szándékai, hiszen még sosem láttam őt kézen fogva sétálni egy lánnyal sem és ilyen meghitten beszélgetni sem. Flörtölgetni és jópofizgatni már igen, de azok csak afféle matrac vendégek voltak. De ez most más, még ezt én is látom, én aki csak egyszer volt szerelmes az életben. De mielőtt bármi történhetett volna el kellett költöznünk. Egy ideig elég depressziós voltam miatta, de kihevertem aztán jöttek a sulis zaklatások és kirekesztés így időm se volt foglalkozni a nem létező szerelmi életemmel. Lefoglalt a tanulás és a láthatatlanná válás.
Gondolkodásomból az hozott vissza, hogy neki ütköztem egy testnek ahogy elindultam a folyosón.
- Jaj bocsi, nem láttalak! -kértem azonnal bocsánatot.
- Azt látom. Min agyalsz annyira? -felismertem ezt a hangot, ő Jungkook.
- Semmin.
- Jimin-éken?
- Nem. Ez teljesen más.
- Olyan fura őket így látni ugye? -mutatott a távolban ölelkező párra.
- Ja egy kicsit, de majd megszokjuk. Remélem megszokjuk és nem csak egy futókalandként tekint ShinHe-re a haverod!? -kérdeztem félig aggódva fenyegető hangon.
- Dehogy! Ettől megnyugodhatsz. Még sosem láttam így Jimint, tuti biztos, hogy odavan He-ért. Hiszen akkor már rég meghúzta volna mára pedig totál elfelejti.
Na szép, ezek aztán kecsegtető remények. Nem is tudtam, hogy nevessek vagy inkább sírjak. Rámnézve Kook leolvashatta, hogy nem örülök annak amit mond mert azonnal magyarázkodásba kezdett.
- Nyugi ne parázz csak vicceltem. Hidd el tényleg nem kihasználni akarja a barátnődet! Bízhatsz benne.
- Azt nagyon remélem! Nem szeretném ShinHe-t ápolgatni, mert egy szemét átverte. -nyomatékosítottam a szándékom.
- Igen értem, nyugi nem lesz szükség rá. Figyelj nincs kedvetek ma lejönni a délutáni meccsre? Ma én is beállok J-Hope mellé.
- Tényleg? -szokatlan volt ez a meghívás, nem gondoltam volna.
- Mért talán viccként hangzott?
- Nem csak... Mindegy, persze ott leszünk. Kössz a meghívást!
- Akkor ott szia!
Meg se várta, hogy elköszönjek sietett, gondolom órára. Én is mentem semmi kedvem nem volt elkésni. Az óra elkezdtével nem jelent meg Tae sem a nap folyamán. Akkor nem csak késett ahogy azt korábban már tette. Be sem jött mint már néhányszor.
Az órák gyorsan elteltek és szünetben megbeszéltem a lányokkal, hogy lemegyünk a foci pályára megnézni a fiúk meccsét. ShinHe nem ért rá randija volt Jimin-el de Ana szívesen jött velem, legalább ő nem hagy hátra.
A lelátón ültünk mi és még jó néhány ember. Voltak szurkolók mindkét csapatnak. De mivel Ho Seo mellett Jungkook is játszott főként nekik szurkoltak a lányok. Tetszett a játékuk Jeong Guk is jól játszott, szerintem egész ügyes focista lenne belőle. A mérkőzés végén a győzelmet ünnepelve az egész közönség a pályára rohant és éljenezték a nyertes csapatot. Ho Seo aki a csapat kapitánya volt rengeteg gratulációt és hátba veregetést kapott, Junkook-ot pedig dícsérgették, hogy milyen ügyes volt meg jó játékos stb stb. Mikor kiverekedték magukat a tömegből elmentek zuhanyozni és átöltözni, de Guk meghagyta, hogy várjam meg mert beszélni akar velem. Nem volt kedvem a hidegbe várni, de hajtott a kíváncsiságom, hogy mi lehet az amiről beszélni akar, így a pálya mellett vártam rá. Ana hazament nem akart zavarni, hiába mondtam neki, hogy nem zavarna maradjon csak de hiába győzködtem, lelépett. Kb fél óra múlva meg is jelent teljes pompájában Jeong Guk, annyira fel volt öltözve, hogy hirtelen fel se ismertem ki van a temérdek ruha mögött.
- Te vagy az Jeong Guk? -kukucskáltam a sapkája alá.
- Persze ki más?
- Bárki lehetsz ennyi ruha alatt.
- Hideg van és utálom a hideget. Hiába veszek fel száz ruhát akkor is megfagyok! -mérgelődött mellettem.
- Ne aggódj nem vagy vele egyedül. Én sem bírom a hideget! Bár te rosszabb vagy, mint én. -utaltam ezzel a ruhák száma közti különbségre.
Kisétáltunk a foci pályáról és a parkon keresztül indultunk haza. Vártam, hogy belekezdjen miről akar beszélni de csak szótlanul haladt mellettem. Engem meg már megölt a kíváncsiság, így gondoltam megadom a kezdőlökést.
- Na és mondd csak, miről akartál velem beszélni?
- Ja tényleg!
Kapott a fejéhez, mint akinek most esik le, hogy mondani is kéne valamit. Én meg nem hittem el, hogy máris elfelejtette mit akart annyira. Hiszen ő ragaszkodott hozzá!
- Taehyung-ról akarok beszélni.
Mikor meghallottam nevét görcsbe rándult a gyomrom és azonnal a raktáros eset jutott az eszembe. Mi van ha elmondta neki és azért kerül és nem jön suliba mert nem akar látni!?
- Mi van vele? Ma nem is jött suliba. Beteg talán?
- Nem beteg. De nem tudom mi van vele. És ezt szeretném megtudni. Mióta be voltatok zárva a könyvtárba, azóta olyan furcsán viselkedik. Nem tudom mi lelhette. -mondta aggódva én meg teljesen lesokkoltam, hogy tud a könyvtáros esetről.
- Te ezt honnan...?
- Tae a legjobb barátom, szerinted nem mondunk el mindent egymásnak!? -rá akartam vágni, hogy nem mivel a raktáros dolgot nem mondta el, hiszen akkor tudná miért viselkedik úgy ahogy, de nem tettem.
- Bocsi. -mondtam halkan.
- Történt akkor valami?
- Mire gondolsz?
- Nem tudom. Bármi! Köztetek? Vagy esetleg megbántottad valamivel?
- Nem dehogy! Sosem bántanék meg senkit.
- V elég érzékeny lélek, néha úgy is megbánthatod ha nem is veszed észre. Biztos nem mondtál neki semmi olyat?
- Nem dehogy! Semmi sem történt. Tanultunk egy ideig, aztán bezártak minket próbáltunk kijutni de nem sikerült. Unatkoztunk egy darabig majd jött a gondnok és kiszabadított minket. -ecseteltem a történteket, persze kihagytam egy két részletet.
- Akkor nem tudom mi baja lehet. Most elmegyek hozzá, hátha sikerül kihúznom belőle mi bántja.
- Oké menj csak, sok sikert! -mondtam a már távolban siető fiúnak.
A kanyarban elfordulva elértem az utcánkat és nagy gondolkodva lépkedtem a házunk felé. Bár elmondhattam volna Jungkook-nak mi baja van Taehyung-nak de megígértette velem, hogy nem mondok semmit. Bár azt nem értem, hogy minek ezen ennyit gondolkodni!? Hiszen ha már megcsókolt akkor csak érez irántam valamit nem? Vagy annyira cikisnek tart még mindig, hogy nem mer felvállani!? Vagy csak nem akar semmit tőlem és csak egy kis szórakozás volt számára az a csók és csak azért nem mondja meg nehogy megsértsen. Nem tudom... Hazaérve anya fogadott és a készülő étel finom illata. Felrohantam a szobámba és átöltöztem majd megmosva kezem siettem anyának segíteni. Apa késő estig dolgozott így ketten vacsoráztunk. Közben beszélgettünk a szokásos témákról. Kinek milyen volt a napja, mi volt a suliban stb stb. Miután befejeztük segítettem elpakolni, aztán felmentem leckét írni. Felléptem facebookra és láttam, hogy ShinHe és Jimin kapcsolatban vannak. Sok szivecske volt a bejegyzésen és rengeteg komment főleg gratulációk. De volt aki az irigységét fejezte ki, de azt a pár jelentette és törölte. Én is gratuláltam nekik ahogy kell. Majd kijelentkeztem és lecsuktam laptopom.
Ahogy mostam a fogam telefonom csörgésére lettem figyelmes. Felvettem.
- Halló!? -szóltam bele, de semmi- Halló! -már mérgesebben szóltam vissza, nem szeretem ha valaki szórakozik.
- Szia én vagyok. -hallottam meg a vonal túlsó végén egy elhaló hangot.
- Aha de ki az az én? -úgy bírom az ilyet amikor ezt csinálja valaki, mintha nekem tudni kéne ki az.
- Taehyung. -felelte csendesen.
- Tae!? Végre, hogy feltűnsz valahol! Mi van veled? Nem jöttél suliba! Jungkook már aggódott érted. -ecseteltem a dolgokat.
- Igen tudom, nemrég ment el. Beszélhetnénk?
- Most is azt tesszük nem? -próbáltam viccelni.
- Nem úgy értettem. -nem jött be viccem, hangja ugyanolyan szomorkás volt.
- Persze, beszélhetünk. Mikor?
- Most! Gyere le itt vagyok a házatok előtt!
Nagyot néztem mikor azt mondta, hogy itt van. Lesiettem a szobámból s magamra kapva kabátom kimentem a házból. Tényleg ott volt, a járda közepén ácsorgott és a földet bámulta. Mikor meghallotta lépteim akkor emelte fel tekintetét.
- Na itt vagyok. Mi a baj?
- Semmi. Azért vagyok itt, hogy megbeszéljünk mindent.
- Mi az a minden? A csókra utalsz?
- Igen arra is, többekközt.
- Mért még mire?
Elhalkultunk és sokáig némán álltunk egymással szemben. Majd Tae kivette kezeit a zsebéből és megfogva ez enyémeket közelebb lépett hozzám.
- Szeretném ha a barátnőm lennél....