Minden csendes volt, túl csendes! Napok teltek el mióta Aliyaht elvitték a védett házba, de azóta semmi sem történt. Az eddig oly bátran tevékenykedő és senkitől sem tartó maffia, mintha eltűnt volna. Nem volt hír senkiről, még a New Orleans-i céget is elhagyták Diego emberei. A lányra felügyelő hét tagú csapat naponta váltotta egymást, hogy tudjanak pihenni és foglalkozni egyébb rájuk bízott ügyeikkel. Lia szinte már az őrület határán állt amiért még semmilyen lépést nem tudott tenni huga megmentésének ügyében. Éjszakákat virrasztott át gondolkodva mihez is kéne kezdenie. De mivel egy pillanatra sem hagyták magára, így arra sem tudott időt keríteni, hogy egy kis időre ellopja valamelyik nyomozó telefonját vagy laptopját, hogy a cég levelezésébe belépve üzenni tudjon Zoe-nak, hogy segítsen neki. A tehetetlenség és a kétségbeesés kezdett teljesen úrrá lenni rajta!
Egyik reggel arra ébredt, hogy az eddig szürkés hangulatú táj fehéren díszeleg, leesett az első hó. Bár csupán november elejét írtak, mégis a hideg idő hamar beköszöntött. Megdörzsölte szemeit, kiűzve azokból maradék álmosságát. Szomorúan indult le a konyhába, hogy készítsen egy életet adó kávét magának és a rá vigyázó fiúnak. Amint lelépett az utolsó lépcsőfokról azonnal kiszúrta a hűtőnél ácsorgó fekete hajút aki lecserélte rózsaszín tincseit.
- Jó reggelt! -köszönt kedvesen, álmos hangon.
- Áh neked is! -fordult meg- Kávét?
- Kérek kössz. -töltött neki a gőzölgő italból majd átnyújtotta a poharat- Üm, ez jól esik! -kortyolt bele jóízűen- Meddig leszel?
- Tízre jön a váltás. Miért, csak nem zavarok? -kérdezte, szokásos bohókás hangján.
- Nem dehogy, csak kérdeztem. Ki jön?
- Kook.
- Oh... -amint meghallotta nevét addig minimális jó kedve is elszállt.
- Nem vagy valami lelkes? -jegyezte meg mosolyogva.
- Hát... Az igazat megvallva, nem igazán szeretem ha ő van itt. Olyan bunkó és zord velem. Mintha én tehetnék arról, hogy neki itt kell lennie! -ecsetelte szomorúan, ingerült hangnemben.
- Ne vedd magadra! -legyintett- Most meg van sértődve kb az egész világra. Azt hiszi a főnök levette őt álmai ügyéről és azért küldte ide mert nem bízik benne.
- De én erről nem tehetek! Miért rajtam kell bosszút állnia?
- Engedd el amiket mond! Tudom nem egyszerű, de ő ilyen. Egyébként ha megismered amúgy tök jó arc csak... -vakarta fejét, keresve a megfelelő szavakat- Tudod ő jó nyomozó tényleg csak az a baj vele, hogy mindent egyszerre akar és annyi mindent magára vállal, hogy végén a sok feladat túlnő rajta.
- Akkor sem kéne bunkón viselkednie.
- Beszélj vele! Hátha lehiggad.
- Ő? Ugyan! -nevetett fel gúnyosan- Nem lehetne, hogy inkább Taehyung jöjjön? Ő legalább kedves.
- Sajnos nem. Beosztásunk van. Az alapján szervezzük a teendőinket. De nyugi, holnapig kibírod, akkor már Hoseok lesz itt.
- Az jó, őt is bírom.
Befejezve társalgásukat elmentek a saját dolgukra. Aliyah ebédet készített magának és leendő fogoly társának, Jimin pedig ki tudja mivel foglalja el magát. Nem igazán szokta figyelni az éppen rávigyázó fiúk tevékenységeit. Sajnos az idő szinte repülve telt, így mikor kopogtattak az ajtón tudta csak is Jeong Guk lehet az. Jimin halvány mosollyal arcán állt fel gépétől és ajtót nyitva beengedte kollégáját. Egy gyors pacsizás után elmondták egymásnak az esetleges fejleményeket, majd a kedves beszélgető társ elhagyta a házat. Otthagyva a lányt a flegma felvigyázójára. Nem is köszöntek egymásnak csupán egy fejbiccentéssel tudták le a kötelezőket. A nap további része néma csendben telt. Jeon nyomozó az elmaradt papírmunkáit intézte míg Lia néha-néha kikukucskálva szobája ajtaján azt leste vajon mikor áll fel a kanapéról és megy el néhány percre, hogy végre a géphez juthasson! De pechjére amikor elindult gépét magával hurcolázta. A lány úgy gondolta ezt szándékosan csinálják mindannyian, biztos titkon számítanak arra, hogy fel akarja venni a kapcsolatot valakivel csakhogy megtalálja a hugát. Mérgesen zárta be az ajtót és csalódottan az ablakhoz battyogott.
Az éjszaka közepén rémálmok gyötörték, szörnyűbbnél szörnyűbb képek jelentek meg lelki szemei előtt. Aminek hangot is adott. Hangosan nyögve, szinte már sikoltva rázta fel az éj meghitt csöndjét. A szomszédos szobában alvó nyomozó riadtan kelt fel ágyából, hiszen azt hitte valaki betört a házba. Mellette pihenő fegyverét azonnal magához vette és sebes léptekkel indult el a lány szobája felé. Egy pillanatra megállt az ajtó előtt, hogy biztos legyen abban, a hangok onnan jönnek. Amint megbizonyosodott róla hangos csattanással berontott a szobába, aminek eredményeként a lány felriadt és ijedtségében a padlón kötött ki. A fiú körbekémlelt de amint tudatosult benne, hogy valószínűleg a lány adhatta ki azokat a hangokat idegessége emelkedni kezdett. Lia amint feleszmélt visszamászott az ágyba és homlokát megtörölve izzadtságától, szomorúan tekintett a nyomozóra. Sejtette, hogy miatta ronthatott így be, biztos hangot adott rémálmainak, felkeltve őt.
- Sajnálom... -szólalt meg halkan- Nem akartalak felébreszteni, csak rosszat álmodtam. -ecsetelte bűnbánóan.
- Óh anyám...! -ingatta fejét- Ha lehet legközelebb halkan sikoltozz rendben? Valaki aludni is szeretne! -vágta hozzá dühösen, majd megfordulva távozott a helységből- Ezt nem hiszem el...!
A bezáródó ajtó már nem engedte tovább hallatni a mérgelődő férfi hangját, de Lia biztos volt abban, hogy nem épp a legkedvesebb szavait használhatja. Némán kezdett el sírni és inkább úgy döntött, hogy nem alszik tovább! Legalább nem látja azokat a szörnyűséges rémképeket, amiket sosem akar többé látni!
Felkelt a nap mire mozgolódást hallott lentről, de inkább úgy gondolta jobb lesz mindenkinek ha a szobában marad. Pár órával később jött ki rejtekéről mikor meghallotta az érkező váltás élces hangját. Gondolta lemegy köszönteni az eddig teljesen kedvesnek tűnő férfit. Bár igaz nem sokat találkoztak, de akkor normálisan viselkedett vele, akárcsak Tae és Jimin. Őket legalább kedvelte és nem akart kiszaladni a világból ha csak meghallotta hangjukat. A lépcsőhöz érve elkapta beszélgetésük utolsó mondatát, ami több mint valószínű róla szólt.
- Ja ne is mondd, hajnali háromtól fent vagyok! Tiszta gáz! -hallotta meg a fiú gúnyos, csalódott hangját- Nem elég, hogy itt kell lennem de még aludni sem hagynak! -mondta mérgesen.
- Jólvan már nem olyan vészes! Áhh Aliyah, szia!
Robogott oda a lányhoz amint észrevette, hogy a lépcsőnél áll. Az eddig erősen morgolódó fiú csendben figyelte barátja tevékenységét, néha 1-1 grimaszt elengedve. Lia mosollyal fogadta felvigyázója féloldalas ölelését, majd teljesen figyelmen kívül hagyva a zsémbes nyomozót a kávégéphez sétált.
- Kérsz egyet Hobi?
- Aha jöhet! Két cukorral.
- Tudom! Máris kész van. -felelte meg sem fordulva.
Kook csodálkozva hallgatta közvetlen beszélgetésüket, úgy tűnt mintha kicsit soknak tartaná ezt a már-már barátias hangnemet. Mintha barátja nem is egy fontos feladatot teljesítene, hanem elugrana haverjához egy csésze kávéra. Rosszallóan ingatta fejét.
- Na úgy látom itt már nincs szükség rám. -szedte össze cuccait, majd elindult- Ha bármi van azonnal hívj!
- Tudod, hogy hívlak! De nyugi nem lesz semmi, elleszünk! -mosolygott hátra a lányra.
- Ja azt látom... -jegyezte meg cinikusan- Na csá haver!
- Csá! -lepacsiztak, majd a bezáruló ajtó megkönnyebbülést jelentett Aliyah számára- Na mihez lenne kedved? -ült le a konyhapulthoz.
- Megmenteni a hugomat.
- Tudod jól, hogy azt nem engedhetjük, túl veszélyes! Megtaláljuk őt, ne aggódj. -tette kezét a lányéra bíztatóan.
- Jaj dehogy találjátok! -kapta el kezét- Lassan 1,5 hete itt vagyok de semmi sem történik! Mintha megszűnt volna létezni a maffia! -magyarázta idegesen- Közben meg minden egyes eltelt nappal egyre kevesebb az esély arra, hogy a hugomat megtalálják vagy egyáltalán arra, hogy életben van! -kiabált- Ti meg folyton azt a szar szöveget nyomatjátok nekem egész nap, hogy „nyugodj meg megtaláljuk, minden rendben lesz, megoldjuk az ügyet" -sorolta mély, férfias hangon- közben meg nem történik semmi!
- Hidd el megértelek! Tisztában vagyok azzal mennyire meg akarod találni Sofit, de te meg azt értsd meg, hogy ha hagyjuk neked ezt akkor azzal veszélybe kerülne az életed, a nyomozás és a munkánk is!
- Szerinted érdekel ez engem? Érdekel az életem? Érdekel az a rohadt nyomozás vagy az állásotok!? Hát nagyon nem! Ha az életemet kéne adnom csak azért, hogy Sofi túlélje ezt az egészet, megtenném, gondolkodás nélkül!
Könnyeivel küszködve rohant fel szobájába és hangosan becsapva magamögött az ajtót belevetette magát az ágyba. Az eddig elnyomott, ki nem mondott érzelmei és mérhetetlen feszültsége egyszerre törtek utat maguknak, megállíthatatlan könnyáradattal kísérve szenvedését. Sötétedett már mire valamennyire sikerült lenyugodnia. Gondolta lemegy és bocsánatot kér Hoseoktól amiért rázúdította nyomorúságát, pedig meg sem érdemelte, hogy így kiabáljon vele. Amint leért az üres nappali fogadta, nem volt sehol senki. Körbenézett az egész házban, de felvigyázójának hűlt helye volt. Furcsa! Megpillantotta a nappali asztalán hagyott laptopot és gondolta kap az alkalmon és megpróbál segítséget kérni. Gyorsan csinált magának egy kamu emailt és belépett a cég levelezésébe, hogy felkeresse Zoet.
„Szia Zoe! Én vagyok az Lia! Egy kamu fiókról írok neked, a segítségedre van szükségem, jobban mint valaha! Amint tudod (biztos leadták a hírek) apámat megölték. Sofit elrabolták Diego emberei, kérlek segíts nekem megtalálni!!! Engem elvitt az FBI valami idióta védett helyre, nem tudok megszökni innen! Te vagy az egyetlen reményem! Kérlek segíts nekem a nyomára bukkanni! Bármit hallasz róla, legyen csak egy folyosói pletyka kérlek írd meg erre az email címre! Amint lehetőségem adódik jelentkezek! Tudom veszélyes dolog amire kérlek és nem tenném ha lenne más választásom, de jelenleg te vagy az egyetlen esélyem. Kérlek segíts Zoe! Meghálálom, ígérem. Köszi szépen. Sok sikert!"
Amint elküldte a levelet törölte a gépről a tevékenységeit, nehogy lebukjon a nyomozó előtt. Épphogy felállt a kanapéról kinyílt az ajtó és eltűnt testőre lépett be rajta. Úgy tett, mint aki most jött le az emeletről.
- Hobi? Hol voltál? Az egész házat átnéztem utánnad!
- Bocsi, kimentem elszívni egy cigit. Nem akartam a házba bagózni. Baj van?
- Ja nincs csak... Szeretnék elnézést kérni tőled, amiért délelőtt olyan bunkón viselkedtem veled. Sajnálom! -hajtotta le fejét szomorúan.
- Nem kell elnézést kérned, nem haragszom. Tudom vagyis nem tudom, csupán csak elképzeléseim vannak róla mennyire rossz érzés lehet neked amiért itt kell lenned és tétlenül várni mi lesz a hugoddal. De hidd el mindannyian meg akarjuk őt találni, nem csak te! És Diegot is, hogy végre börtönbe zárhassuk az egész bandájával együtt!
- Akkor is szégyenlem magam amiért úgy kikeltem magamból! -ült le a kanapéra- Sejtem miket gondolhatsz rólam... -mosolyodott el keserűen.
- Eláruljam? -ült le mellé, a lány csak bólintott- Azt, hogy te egy remek testvér vagy aki bármit megtenne a kishuga biztonságáért, aki képes lenne a saját életét áldozni érte! -simított hátára.
- Kössz Hoseok -bólogatott- örülök, hogy te legalább nem utálsz!
- Mért, ki utál? -nézett rá kérdőn.
- Senki, hagyjuk. Na megyek késő van. Hagylak pihenni, jóéjt!
- Neked is!
Elköszönve egymástól, bennmaradt levegőjét kiengedve vonult el szobájába. Hatalmas megkönnyebbülés járt át amiért végre sikerült lépnie valamit és még le sem bukott! Már csak ki kell várnia a következő alkalmat mikor sikerül géphez jutnia, amit kihasznál amint adódik egy ilyen! Csak abban tud bízni, hogy barátnőjének sikerül kiderítenie valamit anélkül, hogy bajba sodorná magát vagy akár valahogy őt esetleg netalán Sofit! Reméli megkapja a levelet és nem törli ki azonnal, mivel általában az ismeretlen fiókoktól származó emaileket olvasás nélkül törlik ki. Mert azok többnyire értelmetlen reklámok, komolytalan befektetők gyenge próbálkozásai egy multicégnél vagy esetleg „sztár akarok lenni" emberek esdeklő levelei, hogy alkalmazzák őket, mint modell, színész vagy színésznő. Így nem tehet mást, mint vár és bízik abban, hogy Zoe képes lesz felismerni írásának stílusát és segít neki tervében! Jelenleg amit most ő tehet az az imádkozás és a türelmes várakozás. Ami nem igazán lesz könnyű, ráadásul ebben a helyzetben!