9. rész

A hét elég gyorsan eltelt ahhoz képest, hogy csigalassúsággal szokott vánszorogni. Az utolsó szünetben azt hallgattam ahogy mindenki tervezgeti a hétvégi programját. Valaki bulizni megy, van aki házibulit tart és akadt olyan is aki utazást tervezett. Én mikor belegondoltam mit is kell csinálnom a hétvégén minden életkedvem elment. Hogy fogom én kibírni azokkal az öntelt hólyagokkal összezárva!? Fogalmam sincs!
- Szia Miranda!
Hallottam meg saját nevemet. A hang irányába tekintettem és láttam, hogy nem más az mint Adam. Ugye milyen meglepő...?
- Szia! -köszöntem vissza unottan.
- Van terved hétvégére? -ült le mellém.
- Van. Miért?
- Csak el akartalak hívni egy kis kirándulásra, de ha már jobb programod van akkor mindegy... -hangja tele volt csalódottsággal.
- Azt nem mondanám, hogy jó lesz de muszáj vagyok megtenni. -vontam vállat.
- Miért?
- Mert megígértem a nagybátyámnak, hogy viszem az éttermét.
- Ne segítsek esetleg? -ránéztem egy „ez most komoly?" nézéssel- Van tapasztalatom ebben. Tudod az apám az egyik tulajdonos a McDonalds-ban.
- Óh... Nem semmi. Akkor már értem a menő kocsit.
- Klassz verda ugye? Mindig is egy ilyenről álmodtam, a 18. születésnapomra pedig megkaptam.
- Jó neked... Na menjünk órára!
Semmi kedvem nem volt azt hallgatni, hogy milyen gazdag a családja és mindent megvehetnek maguknak. Elég volt nekem ezt évekig a nagymenőktől hallgatni, nem kell még tőle is!
Kicsengetve mindenki úgy rohant ki a teremből, mintha az égne. Én nyugisan összepakoltam és lebattyogtam az udvarra. Nagy volt kint a tömeg, a B.A.T.W. tagjai gyűltek oda, gondolom egy kis magamutogatásként próbájuk előtt. Hát nem szuper? Na gyorsan lelépek, nincs ehhez energiám! Ahogy igyekeztem elslisszolni meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Megfordultam és legnagyobb meglepetésemre Nick volt az, a banda fővezére. Tiszta Optimus! Na ez szar vicc volt, bocsi...
- Miranda várj! -próbáltam úgy tenni mint aki nem hall semmit, de hasztalan volt addig kiabált amíg meg nem álltam.
- Mi van?
- Csak szeretném megköszönni, hogy elintézted nekünk a forgatási helyszínt! Matt mondta, hogy beszéltél a nagybátyáddal az érdekünkben.
- Hát az erős túlzás, hogy az érdeketekben, csupán rákérdeztem kiadná-e az éttermét. A válasz már nem rajtam állt... -igyekeztem lerázni magamról a „dicsőséget".
- Szerintem azért sokban közrejátszott az is, hogy az unokahuga vagy!
- Nem hinném de ha te mondod... Még valami?
- Nem, csak ennyit akartam. Kössz mégegyszer! -csak bólintottam majd hátat fordítottam, hogy elmenjek- Te Miranda! -sejtettem, hogy nem lesz ennyi.
- Igen? -álltam meg.
- Figyelj, tudom jól, hogy a múltban voltak kisebb nagyobb nézeteltéréseink, de azóta sokat változtunk, felnőttünk. Nem lehetne fátylat borítani a múltra?
Most tényleg nem tudtam eldönteni, hogy viccel vagy komolyan mondja-e ezeket! Mert ha csak vicc akkor elég ízléstelen! Viszont ha komolyam gondolja ezt, akkor eléggé pofátlan dolog lenne! Hiszen annyi bántást és megalázást csak úgy simán felejtsek el, mintha meg se történt volna!? Ez még viccnek is rossz! Hiszen miattuk ment tönkre két barátság is, mert számukra nem voltam túl „menő" hogy velem lehessen barátkozni! Akkor most mi változott? Ja... már nem járnak ide! Így aztán könnyű hozzámszólni, hisz nem látja senki...
- Ö...huh... -nyögtem ki pár perces sokk után- Ez elég váratlanul ért most... De asszem a válaszom nem, nem tudok fátylat borítani a múltra! Túl sok minden történt akkor amit nem lehet „csak úgy" elfelejteni és semmissé tenni. -mutattam idézőjelet a kezemmel.
- Igen tudom, gonoszak voltunk veled...
- Chh ja az nem kifejezés! Te és a nagymenő haverjaid tönkre basztátok a barátságom Matthew-al és Jimmy-vel! Szerinted ezt csak úgy ellehet felejteni? Mert szerintem nem!
- Tudom, nem könnyű... de azóta sokat változtunk mi is! Én is, Brad is Travis meg főleg! Hidd el rájuk sem ismernél. A régi énjük, mintha sosem lett volna!
- Az lehet. Csak tudod a mintha nem egyenlő azzal, hogy volt is! Szóval bocs de nekem ez nem bejövős. Legyetek csak nyugodtan egy banda, zenéljetek, haverkodjatok de engem ebből hagyjatok ki! Azokután már nem lennék képes ugyanúgy tekinteni rátok, mint azelőtt! Ja és ha lehet a holnapi nap is a kommunikációt igyekezettek a minimum alá csökkenteni!
- Miért, te is ott leszel az étteremben?
- Csak én leszek ott. Haris-nek el kell utaznia és én viszem a helyet a hégvégén. De ne gondold azt, hogy csak mert én leszek ott bármit megtehettek! Ha egy kicsit is eltértek attól amiben megállapodtatok úgy penderítelek ki titeket onnan, hogy a lábatok nem éri a földet! Vili!?
- Persze, értettem! Majd megmondom a srácoknak, hogy viselkedjenek. -próbált viccelni, de nálam ez kicsit sem jön be- Mindegy... Kössz mégegyszer mindent és sajnálom, hogy nem kezdhetünk tiszta lappal. Szia Meds!
Honnan tudja ezt a nevemet? Hiszen csak Matt hív azaz hívott így... Biztos ő mondta neki, már csak direkt is módon. Na szuper! Újra sikerült felbaszniuk a vérem, tiszta ideg lettem! Hogy lehet már ennyire pofátlan valaki!!?? Jó vastag bőr van a képén Nick-nek és az egész brancsának is! Eszméletlen! Még hogy én, tegyek már úgy, mintha misem történt volna! Na bakker! Ehhez is pofa kell bazdmeg!
Annyira ideges lettem, hogy totál levert a víz és szó szerint megsültem. Pedig mínusz tíz fok biztos volt odakint! Egyszerűen éreztem ahogy elpattan bennem valami és nem tudtam az érzelmeimnek parancsolni!
Hazaérve teljes erőből becsapva az ajtót léptem be a lakásba. Fura mód apa otthon volt és meglepetten jött ki a konyhából a hangos zajra.
- Te vagy Medi? Mi történt? -látta ő is mennyire mérges vagyok.
- Semmi! -vágtam hozzá idegesen.
- Azt látom. Azért nem lesz ajtónk lassan! Na gyere ide és meséld el mi történt! -vezetett be a konyhába.
- Semmi, nem fontos. Majd lenyugszok.
- Nekem elmondhatod ha bármi van, ugye tudod?
- Persze, tudom...de hidd el semmiség csak sulis marhaság! De inkább mesélj te! Mi van veled mostanság?
- Semmi, mi lenne? -zavart lett, inkább folytatta a vacsora készítését.
- Hogy hogy elutaztál a hétvégén? Eddig szartál bele a munkába, sőt kb mindenbe! Mi változott?
- Semmi. Csak ahogy a múltkor úgy elrohantál a fiúk miatt és nem voltál ott amikor felébredtem azt hittem bajod esett és mindenkit felhívtam nem-e velük vagy. Féltem, hogy elvittek amíg ki voltam ütve. Akkor jöttem rá, hogy ez nem mehet így tovább! Így összeszedtem magam és megmondtam a srácoknak is, hogy többet ide ne jöjjenek és hagyjanak békén téged is!
- Jó, hogy rájöttél erre! Ideje volt!
- Igen, tudom...hibáztam... De igyekszem odatenni magam és túllendülni a múlton. Ezért is vetettem bele magam újra a munkába!
- El sem hiszed milyen jó ezt hallani! -mosolyodtam el, végre, olyan rég vártam már erre- Feldobtad a napomat! -öleltem meg.
- Remélem meg tudsz nekem bocsájtani a sok bolondságom miatt?
- Persze, induljunk tiszta lappal! -hmm, ez de fura érzés...olyan deja vu-s.
- Annyira szeretlek kincsem! -puszilta meg fejemet.
- Én is téged apa!
Felüdülés volt számomra ez a kibékülés, noha nem is voltunk összeveszve, csupán már kibírhatatlan volt ahogy viselkedett! Bár mondtam de mégis szerintem ő sem tudja számomra mennyit is jelent az, hogy ezeket mondta nekem. Többet mindennél! Végre talán egyenesbe jöhet az életem, életünk és végre nem arra kell hazajönnöm, hogy egy meztelen nő áll a konyhában vagy a nappaliban. A rosszabbik esetben pedig arra, hogy az idióta ivócimborái matt részegen üvöltözve próbálják túlordítani a másikat, s közben undorító módon próbálnak felszedni engem... Szánalmasak! De végre ennek vége és egy órási kő, nem nem is kő hanem egy szikla esett le a szívemről! Éreztem ahogy az eddig a vállamra nehezedő mérhetetlen súly most kezd könnyebbülni és leperegni rólam. Elmondhatatlan érzés! Bár minden tehertől így megszabadulhatnék...! De van ami talán örökké a vállamon fog pihenni és nem tehetek mást, mint cipelem.