Ahogy sétált az üres folyosókon hirtelen egy sötét, zord pincében találta magát. Nem látott semmit, vakon lépkedett előre reménykedve abban, hogy nem esik össze valamiben. Ahogy haladt előre hirtelen hangokat kezdett el hallani.
~ Ezt nem fogod megúszni! A végzeted utolér!
Bár rettegett a már-már ijesztő és fenyegető hangtól, de kíváncsisága túl erős volt, így elindult affelé. Hirtelen egy sárga villanykörtét pillantott meg, ami egy székhez kötözött férfit világított meg. A vastag kötél bele-belevágott karjába, itt-ott már meg is sebezte. Csak a hátát látta ugyan a férfinak mégis úgy érezte, hogy ismeri őt. Közelebb akart menni de hirtelen a sötétből előjött egy alak, pisztollyal a kezében. Arcán az a tipikus rossz fiús vigyor pihent és a fegyvert a túszul ejtett ember halántékához szegezte. Bár a lány megijedt mégis oda akart menni, hogy segítsen rajta. De amint elindult a lekötözött férfi hátra nézett, egyenesen Lana szemébe. Tekintetében látszott a félelem és az aggódás. A lánynak roppanttul ismerős volt az az ember, de fogalma sem volt honnan. A lányra nézett és elkiáltotta magát.
~ Fuss!
Lana megrémült, elárulta a fegyveres alaknak, hogy ő is ott van, amint kicsit sem szeretett volna ha kiderül. De mintha meg sem hallotta volna, a pisztolyos férfi meg sem moccant, ugyanolyan pózban, meredt tekintettel bámulta a lekötözött áldozatát. Nem értette, hogy mért nem érdekli, hogy ő is ott van. Hiszen épp egy gyilkosságot fog végig nézni, amit bármikor jelenthet a rendőrségen. Ez mért nem zavarja a gyilkost? Egyszer csak hirtelen hatalmas rántást érzett a karján és erős csapódással landolt a padlón. Körbenézett. Egy szobában van... Olyan ismerős neki az a hely. Ahogy jobban megvizsgálta a helyet rájött, hogy ez az a ház ahová este rohant a bulin történtek miatt. Szóval akkor itt töltötte az éjszakát? Mindenbizonnyal, ugyanis a nap már javában tűzött az égbolton. Akkor ezekszerint csak álmodta a dolgot...? Telefonja után kutatott s miután meglelte az ágyon megnézte hány óra, fél 9. A kijelzőjén értesítések hada volt, több tucat nem fogadott hívás, sms-ek és facebook üzenetek. Ekkor esett le neki, hogy minden szó nélkül lépett le a buliról. Biztos mindenki halálra rémült amiért úgy eltűnt. Elindult haza, tudta, hogy most rettentően ki fog kapni a szüleitől.
Ahogy az utcákat rótta, ismét eszébe jutott az álma. Vajon ki lehetett az az ember és miért volt neki olyan ismerős? Szinte érezte, hogy valami fűzi őt ahhoz a férfihoz de fogalma sem volt mi lehet az! Annyira bántotta az a tudat, hogy ezekre a kérdésekre nem tud választ adni! Ismét az az érzés fogta el, mint legutóbb mikor azt az óriási házat képzelte magaelé. Tisztában volt akkor is azzal, hogy egyszer már járt ott, ismeri azt a helyet mégsem tudta honnan vagy hogyan, és most ugyanez lejátszódott csak egy személlyel nem egy hellyel. Tudta, hogy ez már nem a véletlen műve és nem is csak tévképzetek, ezek a bevillanások, képek, álmok jelentenek valamit és minél előbb ki kell derítenie mi történik!
Hazaérve pontosan az történt amire számított, szülei rettentően idegesen és feldúltan fogadták őt, hosszasan kiabáltak vele és jól meg is bűntették. Sejtette, hogy ez lesz, de azt nem, hogy ennyire kiakadnak rá, kissé túlzásnak érezte ahogy annyira és olyan durván kiabáltak vele. Már-már őrültek módján... De nem akart veszekedni, sem ellent mondani nekik így csendben, szomorúan vánszorgott el szobájába.
Hétfőn mennie kellett suliba, hiába akart otthon maradni és nyomozgatni, anyja megtiltotta és nyomatékosan felhívta a figyelmét, hogy semmilyen kifogást nem fogad el mennie kell iskolába és miután vége az utolsó órájának azonnal hazafelé kell vennie az irányt! Nem mehet sehova, nem találkozhat senkivel, a programokat pedig felejtse el minimum egy hónapig. Látta anyján mennyire mérges rá, így inkább jobbnak látta ha nem kezd el nyafogni és ellenkezni, csendben, némán indult el otthonról. A suliba érve barátnője aggódva és megkönnyebbülten fogadta őt. Nagyon örült, hogy Lana-nak nem esett semmi baja. A folyosón sétálva beszélgettek.
- Jajj te lány, a szívbajt hoztad rám pénteken! Egész este téged kerestünk de sehol se voltál! Hova tűntél? -ecsetelte barátnője, dühös hangon amiért így megijesztette.
- Ne haragudj, hogy rád hoztam a frászt, nem akartam csak...egyedül akartam lenni miután... -hangja elcsuklott, rossz volt visszagondolnia a buliban történtekre.
- Ja Mr. Jang mondta, hogy Owen mekkora egy tapló volt. Ő kért meg amúgy, hogy keresselek meg én azt se tudtam mi van. Azt mondta, hogy Owen szemét volt veled és aggódik nehogy kárt tegyél magadban! -mesélte el a történteket.
Ahogy ezeket meghallotta elmosolyodott, kedvesnek tartotta ahogy tanára így aggódik érte. Ha látja majd megköszöni újra, hogy megmentette és az aggódását is.
- Tényleg ő kért meg?
- Aha. Nagyon ideges volt, már azt hittem, hogy felrobban. Tiszta ideg volt, úgy ment be az igazgatóhoz. Biztos Owen eltiltást kapott mert ma nem is jött suliba.
- Hmm... Ez kedves. Na gyere menjünk mert elkésünk óráról!
- Bár elkésnénk! Semmi kedvem törire menni... -nyafogott.
- Nem olyan rossz az, na gyere már! -megragadta karját és felhúzta a terembe.
A tanórák szép sorban követték egymást. Az utolsó kettő egy matek volt és egy angol, amit Mr. Jang tartott. Amellett, hogy osztályfőnök még két fő tantárgyat is ő tanít nekik, így volt amikor osztályfőnökin is matekoztak vagy épp angolt tanultak.
A matek óra szép csendben telt, mindenki csinálta a maga dolgát. Amint kicsengettek szinte egy emberként rohantak ki a diákok. Lana nem értette mire jó ez a már-már vadállatias viselkedés, hiszen ha szépen, normálisan mennek ki akkor is rengeteg idő jut még arra, hogy a haverokkal lógjanak, elmenjenek mosdóba vagy épp titokban elszívjanak 1-1 cigit. Neki nem volt kedve lemenni, így inkább ülve maradt a helyén, amúgy is ugyanazzal a tanárral lesznek, így nem muszáj kimenniük. Becca is ott maradt vele.
- Nem jössz ki a wc-re? -súgta oda a lánynak, nem akarta, hogy a férfi hallja.
- Nem, nekem most nem kell. De te menj csak.
- Oké nekem muszáj!
Elővette a táskájából kis tasakját és elrohant a mosdóba. Lana gondolta itt az alkalom, hogy megköszönje tanára tetteit. De mielőtt belekezdett volna mondandójába a férfi megelőzte őt.
- Mondd csak Lana hogy vagy? Sikerült Rebecca-nak megtalálnia?
- Öm...nem, nem sikerült neki. Reggel mentem haza.
- Ugye nem tettél semmi meggondolatlant? -hangjában jól hallható volt az aggódás.
- Mire céloz? -bár tudta, de gondolta had mondja ő meg.
- Hát tudod? Esetleg valami rosszat, amit egyébként nem tennél meg!
- Nem vágtam eret ha erre gondol. Nem vagyok az az öngyilkos fajta! -mosolygott- Csak kellett egy kis egyedüllét, hogy elrendezzem magamban a dolgokat.
- Huh akkor jó, megnyugodtam! -Lana szinte hallotta ahogy egy nagy kő esik le a szívéről tanárjának- Azért is szóltam Becca-nak, hogy keressen meg, féltem netán amiatt a barom Owen miatt teszel valami kárt magadban.
Csak elnevette magát, barom...ilyet se hallott még egy tanárától sem! De jól esett neki, hogy így szívén viseli a sorsát.
- Ott azért még nem tartok, nem kell aggódni! -emelte fel kezeit tiltakozóan- De igazság szerint nem Owen miatt akadtam ki annyira, jó mondjuk miatta is de nem legfőképp.
- Akkor, miért?
- Mert annyira gyáva voltam, annyira lefagytam akkor mint egy idióta. Pedig simán megtudtam volna védeni magam! Csak valamiért totál lesokkoltam... Nem tudom mi üthetett belém...
- Ugyan Lana, emiért ne érezd magad rosszul! A legbátrabb emberek is lefagynak egy váratlan helyzetben. Nem számítottál erre, így a reagálás is lemaradt, ennyi. Emiatt nem kéne emésztened magad!
- Tudom, de akkor is ez van...nem tehetek róla! Csalódtam magamban! Lebőgni ott annyi ember előtt...szégyen! -fogta fejét.
- Ugyanmár, hiszen nem is látta senki! -mondta bíztatóan mosollyal arcán, hogy egy kis önbizalmat adjon a lánynak.
- Lehet, de én akkor is tudom mi történt és zavar. Nem tehetek róla, az egómon akadt egy kis hézag, ezt még el kell fogadnom de túl teszem magam rajta ne aggódjon!
- Remélem minél hamarabb sikerülni fog!
- Én is. De azért köszönök mindent, hogy megmentett Owen-től és azt is, hogy utánnam küldte Becca-t, nagyon kedves magától!
- Ugyan ez természetes! Hiszen a tanárod vagyok, felelősséggel tartozom érted és minden diákom után!
Bár mosolygott mégis mintha nem lett volna őszinte az a mosoly. Kissé más válaszra számított nem erre a sablonos szövegre, hogy „jajj mert a tanárod vagyok kötelességem megvédeni téged" ez olyan, mintha csak muszájból, a kényszer vitte volna rá arra amit tett. Ezzel az egy mondattal úgy érezte, hogy elrontotta az egész beszélgetést. Bár nem értette ezt a fajta reakcióját, hiszen mit várt? Hogy csupa szívjóságból akart rajta segíteni? Egy idegen lányon? Ugyan már! Magában jól lepofozta magát amiért nagyobb durranásra számított. S miután lezárták a beszélgetést Becca is visszatért mosdóbéli körútjáról és a többiek is visszaszivárogtak a terembe. Letudták az utolsó órát és mindenki rohant haza, Lana is. Nem akart elkésni, nehogy újabb veszekedés legyen otthon.
Amint hazaért a konyhából kiszivárgó finom illatok betöltötték légzőnyílásait. Ledobta kabátját és cipőjét levéve igyekezett a helyiségbe. Az anyja serényen tevékenykedett a tűzhelynél, beállt mellé, hogy segítsen. De mindezt csak azért, hogy lopkodhasson a készülő ételből. Vacsora közben szóba került, hogy a szüleinek el kell utazniuk a hétvégén valamilyen munka megbeszélés miatt, és nem szeretnék megtudni, hogy Lana bárkit elhívna magukhoz vagy bulit szervezne. Megbeszélték a szomszédban lakó öreg hölgyel, hogy néha átmegy majd ellenőrizni mit csinál a lányuk éppen. Lana emiatt dühös lett! Hiszen már lassan 20 éves mégis úgy bánnak vele, mintha gyerek lenne. Tényleg egy szomszédban lakó nénire kell őt bízni? Hát hány éves ő, 5!? Mindezt a szülei arcába vágva, dühösen vonult el szobájaba, hangosan becsapva magamögött az ajtót, nyomatékosítva azt, hogy nagyon nincs ígyére a dolog. De nem volt mit tenni, hiába ellenkezett annak úgy kellett lennie ahogy azt szülei megmondták. Így ha tetszett neki a dolog ha nem, bébiszittert kap a hétvégére.
9. rész
2021-08-20
Hozzászólások (0)