9. rész

Eljött az új év is, ami azt jelenti, hogy újra iskolába kell mennie! Amihez egy kicsit sem volt kedve, hogyan is mehetne oda vissza? Hiszen mindenki rajta fog nevetni, őt fogják gúnyolni. Az utolsó otthon töltött nap idegeskedéssel és izgulással telt el. Este mikor leültek vacsorázni a lány hozzá sem nyúlt az ételéhez.
- Mi van Crystal, mért nem eszel?
- Nem tudok...nincs étvágyam!
- A holnapi nap miatt? -kérdezte, a lány csak bólintott- Ugyan már felesleges emiatt aggódnod!
- Kössz! Te könnyen beszélsz, nem neked kell oda visszamenned!
- Az lehet, de nekem sem érdemes a semmiért emésztened magad! Ahogy korábban is mondtam, ne törődj azokkal akik csúfolnak vagy kötekedni akarnak veled! Azok nem méltók a figyelmedre! Csak a barátnőidre koncentrálj, ők biztos nem fognak ellened fordulni, sőt fogadni merek, majd engem hordanak le minden gonosz sarlatánnak! A többiekre meg ne hallgass! Csak menj tovább emelt fővel, ne feledd, te hercegnő vagy!
- Az lehet, de ezt itt senki sem tudja! Ha pedig úgy viselkednék, mint egy nemes akkor az lenne a baj, mert fenn hordanám az orrom. Kezdem azt érezni, hogy itt semmi sem jó! Bármit csinál az ember megszólják érte. Milyen világ ez Nick? Nem értem.
- Hát igen, ez a földi lét. Eléggé bonyolult. De még mindig jobb ez, mintha belekeverednél valami szerelmi játékba! Ígérd meg, hogy soha nem leszel szerelmes!
- Én? Szerelmes? Ugyan... Itt kibe? Ettől nem kell félned!
- Soha ne mondd, hogy soha! Nem ismersz minden embert!
- Lehet, de nem is szeretném!
- Most már jobban vagy?
- Hát...fogjuk rá... Még azért izgulok egy kicsit!
- Nincs okod rá!
- Ha te mondod...
Befejezték a vacsorát és elmentek aludni. Másnap Crystal az ébresztője hangos zajára ébredt. Rég hallotta már azt a hangot, kicsit ijesztő volt újra hallania. Kiválasztotta a megfelelő ruhadarabokat, felöltözött, kis smink, parfüm és elindult a buszhoz. Az egész utat végig izgulta, de próbálta észben tartani amit Nick mondott neki. A busz szinte a suli előtt tette le a lányt, akit már barátnői vártak. Amint meglátták rohantak oda hozzá.
- Szia Rose!
- Szia csajszi! -ugrottak a nyakába.
- Sziasztok lányok! Hogy vagytok? -kérdezte kedvesen, mosolyogva.
- Kössz jól. Hogy vagy? Izgulsz a mai nap miatt? -érdeklődött kicsit félős hangon Mary.
- Hm... -sóhajtott egy nagyot- Nem, nem izgulok! Jól vagyok.
- Na ez a beszéd! Nem is éri meg a sok senki miatt szarul érezni magad! Ítélkezni könnyű, kapják be! -karolta át barátnőjét Carry.
- Kössz Carry! -nevettek mindhárman.
Elindultak be az épületbe, ne álljanak kint a hidegben. Bent már állt pár diák, ők is a hideg elől menekültek a langyosra fűtött folyosókra. Beszélgettek, ki az ünnepekről, ki a kapott ajándékairól, ám amikor a lány belépett az ajtón egyszerre mindenki elnémult és őt bámulták. Nem szóltak hangosan, szinte némán összesúgtak, elmosolyodtak valaki halkan kuncogott. Crystal tudta, hogy róla beszélnek, tisztában volt vele, de megpróbált nem törődni a dologgal, csak ment a barátaival karöltve, fel a termük elé. Ügyet sem vetve a megvető pillantásokra, gonosz nevetésekre. Mary és Carry büszkén mentek a lány mellett, néha vissza-vissza néztek 1-1 diákra a viselkedése miatt. A terem elé érve leültek a folyosón lévő padra, ami pont egy radiátor mellett állt.
- Nagyon klassz voltál ugye tudod!? -paskolta vállon Carry a lányt.
- Miért?
- Hát, hogy olyan hidegvérrel feljöttél ide, le se szartad a többieket! Olyan büszke vagyok rád!
- Köszi! De azért elég nehéz volt... -fújtatott egyet.
- De túl vagy rajta! -csatlakozott Mary is.
- Kössz lányok! Köszönöm, hogy mellettem álltok!
- Ugyan már, hiszen barátok vagyunk! -megölelték egymást.
Aztán egyszer csak a lépcső felől kopogó lépteket kezdtek hallani. Pár másodperccel később megjelent a tipegőkopogó cipő tulajdonosa is, Riley és a bandája. Mikor meglátta Rose-t egy gonosz félmosoly ült ki az arcára. Már a folyosó felénél elkezdett beszólogatni, jó hangosan, hogy hallható legyen a három lány számára is.
- Nézzétek lányok, az internet sztárja! Nahát micsoda megtiszteltetés újra közöttünk tudni! -felnevetett- Hogy hogy itt vagy? Azt hittem vissza sem jössz ide! -kérdezte odaérve hozzájuk.
- Már mért ne jönnék? -állt fel a padról.
- Hát mivel a bátyuskád elég csúnyán elrángatott innen, azt gondoltam, hogy soha nem jössz vissza. Már szégyenből sem!
- Hát Riley ki kell hogy ábrándítsalak, egyáltalán nem szégyenlem magam, sőt! Büszke vagyok a nagybátyámra, hogy így megvéd engem! Te eltudod ezt mondani bármely rokonodról?
- Nem. Tudod engem szeret a családom, hagynak élni! Nem rángatnak haza ha merek táncolni egy sulibulin.
- Jah mert általában más rángat haza, mert olyan részeg vagy, hogy azt sem tudod hol vagy! -szólalt fel Carry.
- Te ebből maradj ki kislány!
- Miért? Fáj az igazság, nagylány!? -mondta ugyanolyan hanglejtéssel.
- Te kis! -ment volna neki de a követői lefogták.
- Ne Riley, nem éri meg a kis senkik miatt büntibe kerülnöd! -fogta le Carly.
- Igazad van, nem éri meg! 
A két lány csapat külön állt és ezekután nem szóltak egymáshoz. Kicsivel később jött a tanárnőjük és bementek a terembe. A nap elég lassan és egyáltalán nem zökkenőmentesen telt. Az utolsó óra az osztályfőnökükkel volt. Mindenki néma csendben ült a teremben, még egy légy zümmögését is lehetett volna hallani akkora volt a csend. Még a tanárnak is feltűnt ez a szokatlan némaság.
- Nahát mi lett veletek!? Mi ez a nagy csönd? Megjavultatok az ünnepek alatt?
- Nem, csak nincs mit mondanunk egymásnak. -szólalt fel Riley.
- Tényleg? Ezt elég nehéz elhinni!
- Tudja tanár úr, mióta a bulin megtörtént az az incidens, lenézik az osztályunkat, hála Rose-nak! A végzősök kinevetnek minket és lenéznek! Azt mondják, hogy bébik vagyunk és megkérdezik, hogy elengedtek-e ide minket a szüleink! Tudja milyen megalázó ez!? -háborodott fel- És ezt egy....
- Na, Riley vigyázz a szádra! -szólt rá mérgesen, tudta, hogy csúnyát akar mondani.
- Elnézést Mr. Shims, csak annyira dühítő, hogy egy jöttment senki miatt így megaláznak minket!
- Ezt szerintem eléggé eltúlzod Riley! Nem hallottam senkitől, hogy csúnyát mondott volna rólad vagy bárkiről az osztályból!
- Jah persze, mert pont egy tanár előtt fognak minket lehordani! Már elnézést!
- Akkor is ezt hagyjátok abba! Senki se hibáztassa Rose-t a történtekért, nem ő a hibás! Ahelyett, hogy ti is lealacsonyodnátok a végzősök szintjére, inkább mutassátok meg, hogy többek vagytok tőlük és tartsatok össze! Védjétek meg egymást! Higyétek el, ha világossá válik számukra, hogy hiába is sértegetnek, hiába szólogatnak be titeket ez nem érdekel, akkor abbahagyák. De amíg így, ilyen intenzíven reagáltok rá, persze hogy folytatják a megalázást, hiszen mért ne tennék? De ha nem adjátok meg nekik az örömöt abban a módban, hogy egymás ellen fordultok akkor befejezik, higyétek el!
- A tanár úrnak igaza van! -állt fel Carry- Ne egymást csesztessük, azzal mit érünk el!? Hiszen ez egy olyan jó kis osztály! Mért kell a végére így elba...
- Carry! -szólt rá erélyesen tanáruk.
- Bocsika! -mosolyodott el- Akarom mondani elbarmolni azt ami jó!? A végzősök bunkók! Mindig is azok voltak. Ne akarjunk már az ő szintjükre lesüllyedni! Hiszen pár hónap és elmennek innen, de mi még egy évig itt leszünk, együtt maradunk, ne az utolsó évre csesszünk el mindent! Igen, ez egy szar helyzet, bocs tanár úr, de ezt nem lehet szebben fogalmazni!
- Most az egyszer elnézem!
- Köszönöm! Szóval ebből a szar helyzetből mért mi jöjjünk ki vesztesen? Legyenek ők a vesztesek és mutassuk meg, minket nem tör meg senki! Ki van velem? -a végére eléggé belelkesedett és csak úgy jöttek ki belőle a szavak, majd a hatásos monológja után elkezdett mindenki tapsolni.
Felálltak összepacsiztak, volt aki összeölelkezett. Bár Riley-nak kicsit sem volt ínyére a dolog, de nem tudott mit tenni, beleegyezett. Crystal pedig megkönnyebbült, hogy így sikerült megoldani a helyzetet. Már nem volt gyomor görcse, nem izgult és nem vert a szíve hevesen. Örült, hogy senki sem haragszik rá és nem vetik meg Nick miatt. Csengő után elindultak haza. A kapuban elbúcsúzott barátnőitől és pár sráctól az osztályból, majd elindult a buszmegálló felé. Még volt némi idő a nagy jármű érkezéséig, így a telefonján kezdett kutakodni. Gondolta megnézi azt a videót, ami ezt az egészet kiváltotta. De hirtelen újra azok a cipő kopogások kezdtek el csengeni a távolból. Meglátta Riley-t és a csatlósait, egyenesen felé tartottak. Odaérve kivette a lány kezéből a telefonját és odaadta Linsay-nek.
- Add vissza! -kapott az eszközért de nem volt elég gyors- Mit akartok?
- Azt hiszed minden el van felejtve? Ugyan... Csak a tancsibácsi kedvéért adtam a megértőt. Engem senki, ismétlem SENKI nem alázhat meg!!! Miattad az egész végzős csaj engem aláz, mert bevettelek a csapatba! Tudod milyen ez!? Honnan is tudnád... Miss elkényesztetett hercegnő!
- Én? Szerintem összetévesztesz magaddal! Hallod te egyáltalán amiket kimondasz vagy csak úgy kijönnek a szavak a szádon? Már ne is haragudj, de ki a csoda lennél te, hogy téged nem alázhat meg senki, neked nem lehet egy rossz szót sem mondani!? Nem gondolod, hogy elég sokat képzelsz magadról?
- Hogy mered te kis...!? -pofon vágta.
- Igen? Így játszunk? Legyen!
Földhöz vágta a táskáját és bár nagyon próbált úrrá lenni az erején de már nem bírta tovább, nem ment. Elkezdett remegni a föld, fújni a szél és a buszmegálló üvegei, mintha robbanás lett volna úgy törtek ki. A lányok megijedtek tőle és elrohantak, a telefonját letették a földre. Crystal annyira mérges lett, hogy nem bírt úrrá lenni az erején. Próbálta leállítani de nem tudta. Óriási hóvihar kerekedett, a felhők szinte feketévé váltak és a közepéből egy tornádó csóva szállt le a földre. Felkapta a lányt, aki csak sodródott a szélben. Igyekezett véget vetni ennek, de nem tudott, túl erős volt. A tornádó elrepítette őt, messze távol a korábbi helyéről. Nickolas a városban volt mikor a semmiből kitört a vihar. Szinte azonnal tudta miért lett hirtelen ez az ítélet idő. Azonnal rohant az iskolába, hogy segítsen a lányon. De mire odaért, hűlt helyét találta. Helyette egy lerombolt épület, buszmegálló és még a betonút is feltört az óriási vihar miatt. Hirtelen minden abbamaradt és újra kisütött a nap. Tudta megsérült a lány, csak emiatt fejeződhetett be ez a borzalom. Azonnal a keresésére indult. Közben reménykedett, hogy még nem késett el!