Pár nap eltelt és minden visszatért a régi kerékvágásba. A diákok is visszatértek és szokásos módon folytatódtak a tanulmányok. Csupán egy nem volt régi, az pedig Maya volt. A tetőn történtek óta teljesen megváltozott, mintha nem lenne önmaga. Talán többet várt attól az estétől, talán túl sok történt. Még ő sem tudta megfogalmazni mit is szeretett volna igazán. Mióta Lori visszatért elég sokat vannak ketten és beavatta őt a történtekbe, persze csak azután, hogy megígérte senkinek sem mondja el.
Órák után a menzára mentek ebédelni és egy félreeső asztalhoz ültek, nehogy más hallja miről beszélnek.
- Maya szerintem beszélned kéne erről a professzorral! Figyelj nyilvánvaló, hogy többet éreztek egymás iránt, ez kiderült. Csak azt nem értem mért nem valljátok be?
- Ugyan Lori! Mért vallanék be bármit? Szerinted neki pont egy ilyen lány kéne? Hagyjuk már! Hozzá képest tudatlan vagyok, tapasztalatlan és fiatal is, nem hinném, hogy egy olyan férfi mint ő egy ilyen senkire vágyna.
- Istenem te olyan hülye vagy! Mért értékeled le ennyire magad? Nem ilyennek ismertelek meg!
- Nem értékelem le magam, ne érts félre! Csupán a tényeket közlöm, jobb ezeket tisztázni, főleg magammal mielőtt hülyeségekbe élem bele magam. Jobb ez így!
- Te tudod... De akkor ne rágódj rajta! Ha már úgyis helyette eldöntötted a dolgot, akkor minek agyalsz rajta? Lépj tovább!
- Igazad van, ezt kell tennem! Kössz Lori, hogy meghallgattál, nem akartam nyavajogni...
- Ugyan, erre valók a barátok. De menjünk Damien már vár minket!
Húzta fel a lányt és kisiettek az udvarra, ahol a fiú már várta a két lányt. Elmentek egy kicsit kirándulni, már sötétedett mire visszaértek. Elbúcsúztak majd mindenki ment a saját szobájába. Maya-t nem hagyta nyugodni a Lori-val folytatott beszélgetése. Talán tényleg érezne valamit Charles iránt? Nem az képtelenség! Talán ha tényleg tisztázná a helyzetet a férfival akkor tisztábban látna és helyre tudná tenni a gondolatait. Annyit agyalt, hogy alig tudott elaludni. Ám álmaiban sem tudod nyugodni, mert egy kicsit sem várt idegen látogatta meg. Bár küzdött ellene, de nem tudta távol tartani.
- Szia Maya!
- Mit akarsz tőlem Eric? Hagyj békén! Bárhogy is fenyegetsz nem állok át hozzád!
- Fenyegetni? Én? Ugyan! Sosem tennék olyat.
- Tényleg? Raven nem így vélekedett.
- Kicsit eltúlozta a dolgokat. Tudod, ő már csak ilyen szabad természet.
- Aha, hát hogyne... Mit akarsz?
- Csak mutatnék valamit!
- Mit? Nem vagyok rád kíváncsi!
- Ez nem rólam szól, sőt nem is rólad. De nézd meg és eldöntöd te mi legyen utánna.
Hirtelen egy képet látott, füst mindenütt, fegyverek dörögtek és hangos sikolyok szárnyalták túl a lövések zaját. Mintha egy háborús csatatéren lenne, mindenhol holttestek feküdtek az utcán, férfiak, nők, gyerekek egyaránt. Az eső áztatta föld pirosan fénylett az áldozatok vérétől, borzasztó látvány volt.
A lány nem bírta, sírva fakadt. Közben a valóságban az iskola ismét elkezdett remegni, a szerkezete csak úgy nyikorgott, a fém tárgyak vagy a földre vagy a falhoz csapódtak. Charles felriadt és tudta mi folyik ott, azonnal a lány szobájába szalad, a folyosón összefutott Logen-nel is. A diákok megrémültek, a többi tanár nyugtatta őket, velük maradtak. A professzor berontott a szobába és látta a levegőben rángatózó lányt, kinek arca a könnytől alig volt látható. Lenyomták ketten az ágyra de nem tudták felébreszteni, így megpróbált a fejébe nézni, de nem tudott. Közben a lány egyre csak zokogott az álmában a rettenetet látva.
- Eric ez mi!? Mért csinálod ezt velem?
- Nem én csinálom! Csak megmutattam neked milyen jövő vár ránk és mutáns testvéreinkre! Érted már? Érted mért akarom megvédeni magunkat!? Az emberek félnek tőlünk, a félelemből pedig egy idő után bosszú lesz és szerinted kit fognak megölni? Biztos nem magukat! Félnek, mert mi mások vagyunk! Jobbak, mint ők. És ami hatalmasabb egy átlag embernél azt ösztönösen elakarják pusztítani!
- Nem, az nem lehet! Meg kell nekik mutatnunk, hogy nem kell tőlünk félniük!
- Ugyan már! Ne legyél olyan naiv mint Charles! Még ha sikerül is pár embert meggyőzni, mi lesz a többivel? Ha egyet átállítasz lesz helyette két másik aki ellened lesz. Maya értsd meg, én csak jót akarok, hogy mi mutánsok békében, félelem nélkül élhessünk! Ez olyan rossz dolog?
- Nem ez a rossz dolog, hanem ahogy akarod! Ha te is elkezdesz öldökölni mivel leszel jobb, mint azok akik minket akarnak megölni?
Itt Eric elhallgatott és kiszállt a lány fejéből, de a képek tovább villogtak a lány „szemei" előtt. Charles és Logen sehogy sem tudták őt felkelteni.
- Mit tegyünk Charles? -kérdezte aggódó hangon.
- Nem tudom! Hozz egy pohár vizet!
Hamar hozta is, az arcába öntötték de semmi. Meg se kottyant neki.
- És most?
- Nem tudom. Valahogy le kéne őt nyugtatni, Eric nagyon felzaklatta valamivel. Talán ha lenyugszik sikerül felébresztenem. De hogyan ha semmi sem használ!? -mérgelődött.
- Csókold meg. Az tuti használna. -nevetett fel.
A professzor elég furcsa arckifejezéssel ránézett, de mivel nem volt más ötlete, gondolta megpróbálja. Odahajolt a lányhoz és megcsókolta. De ez sem használt, a lány továbbra is sírt és az iskola is kezdett összedőlni. Úgy tűnt ez sem használ. Ám pár másodperccel később a rengés kezdett alább hagyni és a lány is lenyugodott. Már nem szorították őt az ágyhoz, így a lány áttudta karolni a férfit. Hirtelen kipattantak a szemei és riadtan ült fel az ágyon. A szíve még mindig hevesen vert a mutatott képek miatt, az agyába égtek a történtek.
- Jól vagy Maya? Mi történt? -kérdezte aggódva.
- Borzasztó volt! -borult a férfi nyakába és sírni kezdett.
- Én most magatokra hagylak titeket! -Logen felállt és kiment.
- Mi történt?
- Olyan szörnyű volt. Holttestek mindenütt, a vér patakokban folyt. Istenem!
- Mért mutatta neked ezt Eric?
- Nem tudom... Azt mondta, hogy ez vár ránk ha nem teszünk semmit az emberek ellen. Megölnek minket.
- Ne higyj Eric-nek, csak rá akar venni, hogy mindenáron csatlakozz hozzá.
- De így? Ez elég morbid dolog lenne tőle! Nem ez más. Szerintem most igazat mondott.
- Nem hinném. Csak egy igen csak élethű hazugsággal akart manipulálni.
- Nem Charles, ő nem hazudna nekem, ezt tudom és érzem is!
- Mért bízol benne ennyire? Csak nem szereted?
- Mi!? Jajj istenem dehogy! Fúj, ne mondj ilyet! Nem csak régóta ismerem, és tudom mikor hazudik. Nekem pedig még sosem hazudott!
- Rendben. De akkor sem szabad engedned, hogy ekkora hatással legyen rád Maya! Hiszen most is alig bírtunk felébreszteni. Mi lett volna ha nem sikerül!?
- Sajnálom az iskolát! Rendbe hozom!
- Nem az iskoláról beszélek és ezt te is tudod! Nem szeretném ha bajod esne! Szerintem holnap folytassuk a gyakorlást! Kipróbálunk egy új dolgot, hogy távol tartsd őt a tudatalattidtól!
- Jólvan és mégegyszer sajnálom, hogy ezt tettem!
- Semmi baj! -állt fel, de az ajtóban megállt- Apropó! Kérlek ne haragudj rám!
- Mért is?
- Hát hogy megcsókoltalak. Csak más lehetőség nem jutott eszembe. Amúgy tudod ilyet sosem tennék, sose csókolnálak meg!
Ez az egy mondat annyira rosszul esett a lánynak...rosszabbul mint Eric szörnyű képei. Hogy mondhat neki ilyet!? Megszólalni se tudott csak ült ott döbbent arccal.
- Remélem nincs harag? Jóéjt Maya, reggel találkozunk! -kiment.
Akkor ott Maya-ban összetört valami, amiről ő maga sem tudta, hogy ott van. Soha senki nem mondott még neki ilyen sértő és fájó dolgot, pedig illették már elég cifra jelzőkkel de ez... Sosem gondolta volna, hogy Charles ilyet mond neki, pont ő! Olyan volt, mintha minden ami ő maga volt egyszer csak eltűnne belőle és újra az a senki lány lenne, mint mielőtt odakerült. Kezdte úgy érezni, hogy eltűnik, semmivé lesz. Akkorát csalódott, hogy talán sosem lesz képes túllépni ezen, sem megbocsájtani! Ez egy mélyütés volt számára, ami KO-val kiterítette...
9. rész
2020-12-27
Hozzászólások (0)