Alig vártam, hogy haza érjek a suliból. Szinte egyszerre érkeztünk meg Aron-nal. Köszöntünk egymásnak én pedig beinvitáltam a házba. Leült a nappaliban én addig a konyhába mentem valami üdítőért és nasiért. Mikor visszaértem meglepődve láttam, hogy Aspartam is ott ül mellette. A tálcát letettem az asztal közepére és leültem velük szemben. Eléggé kínos csend volt köztük, ilyenkor szokott az lenni általában, hogy épp arról a személyről beszélnek aki nincs jelen. Ezúttal én lehettem az a személy.
- Na fiúk, mi ez a nagy csönd? Csak nem valami baj van?
- Nem! Semmi. - vágták rá egyszerre, ami miatt mégjobban gyanúsak lettek nekem, de inkább hanyagoltam a témát.
- Rendben, ti tudjátok. Na szóval Aspartam kérlek most magunkra hagynál Aron-nal? Lenne egy kis megbeszélni valónk!
- Persze, megyek. Ha kellenék fent leszek a szobámban.
- Rendben, majd szólunk. - végig néztük ahogy elmegy - Szóval... - kezdtem bele némi hatásszünet után.
- Szóval amiért jöttem... Beca meg kéne beszélnünk a múltkorit. Tudom nem akarsz beszélni róla de...
- Szerintem is át kéne beszélnünk. - vágtam közbe.
- Tényleg? Szuper. Akkor csak annyit mondanék, hogy tudom kicsit durva voltam és elhamarkodtam a dolgokat. Az én hibám! De nem szeretném ha emiatt haragudnál rám!
- Nem haragszom rád Aron. Igaz kicsit meglepett a tetted, de csak azért mert váratlan volt.
- Az igazság az, hogy már elég régóta meg akartam tenni, csak valami mindig visszatartott. Tudod, mióta megláttalak azóta tetszel nekem és mióta tettestársak lettünk Aspartam kiszabadítása miatt - itt elmosolyodott - folyton csak rád gondolok. Olyan bàtor voltál és határozott. Be kell valljam azt hittem, hogy te is az a fajta lány vagy aki apuci hírnevéből csiszolgatja a jövőjét és folyton a plázákban költöd a pénzt, de be kellett látnom, hogy óriásit tévedtem és ezúton bocsánatot is kérek tőled! Rettentően megtisztelnél vele ha a barátnőmnek tudhatnálak!
Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak. Erre nem számítottam, max egy olyasmire, hogy „jajj bejössz, jó csaj vagy és jó móka volt" de erre...erre nem. Fogalmam se volt mit is mondhatnék. Ez olyan komolynak tűnt, olyan határozott volt, de én nem vagyok az. Legalább is nem annyira, mint ő. Mit tegyek most?
- Öm.... Aron ezzel most nem kicsit leptél meg!
- Túl tolakodó voltam igaz? Ne haragudj!
- Nem nem, szó sincs erről! Csak kicsit váratlanul ért. Kaphatnék egy kis időt, hogy átgondoljam mit is szeretnék?
- Persze. Sok volt amit most elmondtam, meg kell emésztened, megértem. Annyi időt adok amennyi csak kell, csak remélem jó hírt fogsz velem közölni!
- Igyekszem a legjobbat! Most pedig áttérhetnénk arra a témára amiért idehívtalak?
- Persze kíváncsian várom.
Elmondtam neki mindent töviről-hegyire. Azt is, hogy Aspartam kiáll mellettünk és nem hagyja hogy bántsanak minket. De nekünk is segíteni kell az ő fajuknak abban, hogy szembe szálljanak a vezetőségükkel és leleplezzék mi folyik a háttérben. Csak még azt nem sikerült kitalálni hogyan segíthetnénk ebben. Pár dolgot átbeszéltünk, néhány ötlet az eszünkbe jutott de mind kudarcot is vallott, mindnek volt valami hátulütője. Már beesteledett annyit agyaltunk. Apa és anya is hazaértek munkájukból, így Aron-nak mennie kellett. Leültünk vacsorázni és elmondtam a szüleimnek is mindent. Örültek nagyon! Apa még kezet fogott Aspartam-al és olyan férfias módon át is ölelte, ami tőle igen csak ritka látvány. Azután elvonult mindenki a maga szobájába.
A következő napok gyorsan teltek, főleg mert újabb rendezvényeken kellett részt vennem. De jobb volt úgy, hogy Aspartam is eljöhetett velünk, így legalább nem unatkoztam. Mindig megnevettetett valami dologgal. Főleg, hogy ezek a „bálok" új dolgok voltak számára, így vicces volt ahogyan viselkedett.
Pénteken a suliban afféle lazulós, bulizós nap volt mert eljött sokak kedvence a Valentin nap. Bár én utáltam, de mindig jobb mint valami unalmas, hosszú, véget nem érő díszbeszédet végig ülni, amit apám tart. Szeretem, de annyit tud beszélni, mint más egy év alatt sem. Molly óriási lázban égett, főleg a pasija miatt meg, hogy mit szól majd az ajándékához. Mivel ő a suli újság szerkesztője folyton a szerkesztőségben van a fotósokkal és az írókkal. Pont őt hajkurászom, mert tudósítania kell a buliról, amit a vezetőség szervezett nekünk.
Gondoltam átvágok a folyosón nem kerülgetek a két épület közt, mivel nekünk ilyen majdnem kocka alakú a sulink. Ahogy haladtam a léptem visszhangoztak. De nem ez volt a furcsa, hanem hogy egy másik hangra is figyelmes lettem. Hajtott a kíváncsiságom, így elindultam a hang irányába. A szertártból szűrődtek ki azok a fura hangok. Benyitottam és amit ott láttam...hirtelen a szavam is elakadt tőle!
- Hát...itt meg...mi a...fene folyik? - kiabáltam már a végén.
Greg volt ott egy másik lánnyal és éppen a nyelvét akarta ledugni a torkán. Szép... Ennyire fontos neki a barátnőm! Undorító féreg!
- Na és mi lesz Molly-val?
- Ki az a Molly drágám? - nyafogta neki olyan undorító nyávogós hangon a kis vöröske.
- Csak egy lány.
- Óh tényleg? Csak egy lány? Akkor mért is jársz vele már több mint egy éve?
- Hogy tehetted ezt!? Azt hittem szeretsz! - pofon vágta és eltipegett a kb 20 centis magassarkújában.
- Várj már Kelly, ugyan ez csak tréfa! - szólt a lány után - Kössz Beca ezt jól megcsináltad!
- Én!? Greg te vagy az aki fűvel fával csalja a legjobb barátnőmet és még én vagyok ezért is a hibás!? Inkább nézz magadba ember! Most már elég nem tűröm tovább, hogy ezt csináld! - elindultam, de elém állt.
- Mit akarsz most csinálni?
- Szerinted? Elmondok mindent Molly-nak! Ideje megtudnia milyen is vagy te valójában! - félre löktem, de újra elém állt.
- Azt nem teheted!
- Na és mért nem?
- Csak gondolj bele, mennyire összetörne a pici szíve. Hát ezt akarod? Hogy bánatos legyen?
- Nem szeretném, de inkább legyen csalódott és szomorú, minthogy tovább éljen hazugságban! Majd segítek neki tovább lépni!
- Majd azt mondom hogy hazudsz mert féltékeny vagy ránk! És majd téged utál meg nem engem.
- Hajrá! Meglátjuk kinek hisz jobban!
Újra el akartam indulni, de erősen karon ragadott és berántott a szertárba és ránk zárta az ajtót.
- Ezt mért csináltad? Azonnal nyisd ki az ajtót!
- Milyen kis harcias vagy, ez mindig is tetszett benned! - egyre csak közelebb lépett hozzám, én hátráltam.
- Te mit csinálsz?
- Tudom, hogy bejövök neked!
- Mi!? Te totál idióta vagy!
- Látom amit látok. Ahogy rám nézel, ahogy mindig féltékeny vagy amikor Molly-val vagyok. Csak nem értem mért nem mondtad meg? - elsimított egy tincset a hajamból a fülem mögé, de én lecsaptam a kezét.
- Te beteg vagy! Menj orvoshoz!
Próbáltam kiszabadulni de nem tudtam. Teljesen a falhoz préselt és eltette a zsebébe a kulcsot. Így még kimenekülni sem tudtam. De még egy keményebb valami sem akadt a kezem ügyébe, hogy leüthessem, nem lehetek ilyen peches... Hátra szorította a kezeimet, jó erősen lefogta, már rendesen égett a bőröm annyira szorított. Kiabálni akartam de betapasztotta a számat. Elkezdte kigombolni a blúzomat majd a nadrágomon az övet. Annyira nem akartam ezt, rettenetesen éreztem magam. Se kiabálni se leütni nem tudom. Ő pedig túl erős, hogy leüssem. Egy 50 kilós lány egy közel 100 kilós testépítőhöz képest semmi, egy gyufaszál vagyok mellette.
Egy vas polcnak voltam neki nyomva amin különféle dolgok voltak. A pillanatnyi mámorát kihasználva kirántottam a kezem és lelöktem a magas polcról amit csak tudtam, hangos csattanással értek földet ami csak úgy visszhangzott a folyosón. Greg a cselekedetemtől a bódultságból visszatért és épp meg akart pofozni amikor szó szerint valaki kitépte az ajtót a helyéről. Az éles fény hirtelen elvakított, azt sem tudtam abban a pillanatban, hogy ki a megmentőm. Greg-et elcipelték én pedig a megkönnyebbültségtől, hogy megmentettek és nem fognak megerőszakolni, a földre rogytam. Kezeimbe temettem az arcom és úgy sírtam. Tudom gyerekes, de olyan boldog voltam akkor.
- Uram Isten, jól vagy Rebeca!? - olyan ismerős volt a hangja, felnéztem és nem hittem a szememnek - As... vagy is Carter! Te mit keresel itt?
- Tudtam, hogy bajban vagy és siettem, hogy megmentselek.
- Honnan tudtad?
- Megéreztem. Tudod nekünk ehhez jó érzékünk van. - mosolygott.
- Istenem annyira jó, hogy itt vagy. Köszönöm! - megöleltem, ő is átkarolt, de ez most valahogy másabb volt mint az összes többi ölelése.
Mikor kiléptünk a folyosóra megláttam a tömeg közt Molly-t is. Nem tudtam mit mondhatnék neki. Odamentem hozzá.
- Molly én...
- Jól vagy Beca?
- Igen, jól. Hála Carter-nek.
- Örülök neki. - bár mosolygott, hangja mégis szomorúságtól volt telve, szemei pedig könnyesek voltak.
Csendben eloldalgott. Biztos most szembesült azzal, hogy milyen is Greg valójában, milyen emberrel is volt ő együtt hosszú ideig. Biztosan sokként érte a dolog. Nem akartam vele veszekedni és szemre hányni, hogy mért nincs velem. Biztos neki is ez egy nagy sokk és csalódás volt. Adok neki egy kis időt.
Carter és én haza mentünk. Persze apám tajtékzott és folyton azt üvöltötte, hogy megfizet az a féreg és hogy örökre börtönbe csukatja. Persze jól esett, hogy kiáll értem de semmi energiám nem volt most őt és anyám üvöltözését hallgatni. Inkább elvonultam a szobámba.
Igaz aludni nem tudtam és bizonyára egy darabig nem is fogok tudni valami jól, de legalább egyedül lehettem. Zenét hallgattam a fülhallgatómmal és a csillagászati könyvemet olvastam, legalább elterelte egy kicsit a figyelmem.
Kb olyan tíz óra lehetett mikor halk kopogásra lettem figyelmes. Kiszóltam, hogy szabad és az én drága megmentőm lépett be.
- Hogy vagy? - leült mellém.
- Hát... Kicsit jobban. De még mindig felkavaró.
- Ne haragudj, hogy nem értem oda hamarabb!
- Ugyan, emiatt ne kérj bocsánatot! Sőt köszönettel tartozom, hogy odajöttél. De mondd már el honnan tudtad, hogy segítségre van szükségem!? De ne azzal gyere, hogy megérezted! Lehet szőke vagyok de nem hülye!
- Hát jó. Tudod nálunk van olyan, hogy kötődés. Az akivel együtt élünk kialakul egyfajta kötődés típus. Így megérezzük, azt akihez fűződik ez a dolog, hogy bajban van és azonnal a segítségére rohanunk. Nagyjából ennyi.
- Akkor én....fontos vagyok neked?
- Hát...öm... I-igen, azt hiszem...
- Ohm... Hát ez...nem semmi.
- Nagyon haragszol rám ezért?
- Nem. Egyáltalán nem haragszok. Csak alig tudom elhinni. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is fontos leszek neked. Hiszen én csak egy ember vagyok, egy átlagos, nem fontos ember. Meg a ti fajotokban sokkal fejlettebbek, okosabbak és biztos szebbek is a lányok vagy nők nem tudom ti hogy mondjátok.
- Ugyan Beca ne mondj ilyet! Hidd el semmivel sem szebbek sem jobbak a mi fajunk nőnemű tagja, mint a tiétek! Hidd el te nagyon szép ember vagy! Nálunk is sok nőnemű örülne ha olyan szép lenne, mint te.
- Hát...erre nem tudom mit mondjak... - annyira zavarba jöttem, hogy olyan vörös lettem, mint a rák, még ezt anélkül is tudtam, hogy láttam volna magam.
- Ne haragudj nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. - fel akart állni, de visszahúztam, bár nem is tudtam hirtelen miért.
- Maradj itt kérlek! Nem akarok egyedül lenni! Persze csak ha nem baj?
- Itt maradok.
Felfeküdt mellém az ágyra és a fejem fölött átkarolt a vállamat fogva. Én a mellkasára hajtottam a fejem és úgy pihentem. Nem tudom miért de hihetetlenül jól esett. A kedvessége, a törődése, a közelsége. Hallgattam ahogy levegőt vesz és dobog szíve. Közben azok a gondolatok jártak a fejemben, hogy ha ő itt élne és hozzánk tartozna akár még egy nap még egy párt is alkothatnánk. De erre soha sem kerülhet sor, túl távoliak vagyunk egymásnak és ezt nem csak a fényévekben mért távolságra értem.
De én már annak is roppantul örülök, hogy ő a barátom és sikerült arról meggyőzni, hogy megérdemlünk egy második esélyt.
Hiszen mióta kikerült az interjú azért igen csak sokat javult a környezet és ezáltal a bolygó helyzete is. Csak az a kérdéses, hogy meddig marad ez így. Mondjuk az azért igen csak aggasztó és szomorú, hogy egy ilyen...helyzet kell ahhoz, hogy az emberiség lépjen valamit. Mér nem lehet magunktól, önmagunkért cselekedni? Hogy egy tiszta és egészséges környezetben éljünk. Szomorú, hogy ennyi hanyag és nemtörődöm az emberek magas százaléka. Remélem ezek után már magukba szállnak és rájönnek, hogy így lenne értelme élni, nem pedig az állandó mocsokban.
Ezeken gondolkodva és a gyengéden fogó karok biztonságában aludtam el.
9. rész
2020-09-09
Hozzászólások (0)