Maya szemszöge:
Rohadt mérges vagyok!!! Elképesztő mennyire öntelt hólyag ez a James! Méghogy én a párja vagyok és ha akarok ha nem vele kell lennem...! Ez nevetséges! Ki ő? Az Atya Úr Isten!? Beszarás!
Dühtől fortyogva értem haza. Anya már tajtékozva várt, hol voltam idáig. Sajnos idegállapotomból kifolyólag leoltottam, hogy hagyjon békén majd enyhén szólva elküldtem őt a francba! Nem akartam, kicsit sem! Ő lenne az utolsó ember akit valaha bántanék, de most sikerült... Szörnyen éreztem magam! De olyannyira mérges voltam, hogy dühöm egyáltalán nem akart csillapodni, mintha nem is én lennék dühös hanem bennem valami elmagyarázhatatlan dolog... Mintha egy nálam sokkal erősebb erő hajtana előre! Tudom baromság, de mégis így van.
Nem tudtam hogyan nyugodhatnék le, kezdtem kétségbeesni, hogy a szűnni nem akaró idegességem miatt talán agyvérzést kapok. A fejem úgy fájt és zúgott, hogy már-már elviselhetetlen volt! Féltem. Fel akartam hívni Samet, de már a fél 12-őt is elütötte az óra. Aztán megakadt a szemem Harry számán, de mivel most „örihari" van nem lenne jó ötlet zargatni. Legutolsó mentsváramként Noah számát tárcsáztam és imádkoztam, hogy felvegye. Pár pillanattal később valaki megszólalt a vonal másik végéről.
~ Haló?
~ Szia! Én vagyok az, Maya! Ne haragudj, hogy ilyenkor hívlak...
Nem akartam bunkó stílusban beszélni vele, így igyekeztem visszafogni magam, de hangom így is remegett.
~ Mi a baj? -hangja aggódó lett.
~ Nem tudom, de nem bírok lenyugodni! Fáj mindenem és ha égnék, mintha lángolna az egész testem! -ecseteltem pánikolva- Fogalmam sincs mi van velem! Nem akarlak ezzel zargatni, de félek... Félek, hogy agyvérzést kapok!
~ Nyugi, nem lesz baj! Nem sokára ott vagyok!
~ Ne nem kell ide...
Be se tudtam fejezni mert bontotta a hívást. Most tényleg idejön? Nem akartam, hiszen így is sok volt már az is, hogy az éjszaka közepén felhívtam! Még az is csoda volt, hogy felvette és nem nyomta rám! A múltkori után... Azért az kedves tőle, hogy azokután első szóra iderohan! Kezdtem rosszul érezni magam amiért a múltkor úgy nekirontottam. Bár az is igaz, hogy rosszul esett amiért csak úgy kerülni kezdett de... Még megmagyarázni se tudom!
Gondolataimból egy élesen világító fény hozott vissza. Kinéztem az ablakon és az az ismerősen ható piros autó ott állt. Lesiettem nehogy dudáljon, így felkeltve anyáékat. Mire kinyitottam az ajtót már ott állt a túloldalon. Már amikor megláttam a szűnni nem akaró remegésem kezdett alább hagyni. Hát ennyire hatással lenne rám? Az nem lehet!
- Szia! -köszönt mosollyal arcán.
- Szia! Köszönöm, hogy eljöttél! Gyere be! -halkan felmentünk a szobámba.
- Hogy vagy? Mid fáj? -nézett végig rajtam.
- Mindenem! De leginkább a fejem. Olyan dühös lettem ma, hogy azt hittem felrobbanok! -gondoltam vissza a történtekre- De hiába akarok már lenyugodni, egyszerűen nem megy! És fogalmam sincs miért! -meséltem kétségbe esve.
- Nyugi, nem lesz baj! Tudok erre egy jó módszert. Feküdj le!
Ránéztem. Kicsit váratlan volt a kérése. Ha most arra számít amire gondolok, azt kiverheti a fejéből! Nem mozdultam, aggódtam mit akarhat.
- Nyugi, nincs semmi hátsószándékom. Csak segíteni akarok!
Vonakodva ugyan de elfeküdtem ágyamon. Lecsukta szemeim és valami érthetetlen nyelven kezdett el halkan énekelni. Hangja mély volt, kissé érces mégis roppant megnyugtató. Bár egy szót sem értettem abból amit mond, de maga a dallam amin énekelte, tetszett. Valahogy azt éreztem ez egy nyugtató dal és a szűnni nem akaró dühöm kezdett alább hagyni. Mély levegőket vettem, közben beszívtam édes vaníliás illatát. Elképesztő ez az illat és fura, hogy ugyanezt éreztem annál a farkasnál is! Nem tudom hogyan lehetséges ez...!?
Éreztem ahogy a bennem őrjöngő erő, a fura zabolázhatatlan vadságom elszunnyad, mintha ott sem lenne. Elképedtem milyen könnyen sikerült neki az agyvérzés határáról visszahozni! Roppanttul hálás voltam neki! Mikor befejezte a dala dúdolását kicsit elszomorodtam, hogy véget ért. Szívesen hallgattam volna még! Felültem az ágyon és a fiúra néztem aki csupán fél méternyire ült tőlem.
- Köszönöm! -öleltem meg- Nem tudom hogy csináltad, de köszönöm!
- Ugyan, nem kell hálálkodnod, ez természetes! -hámozott le magáról, ebből tudtam, hogy még haragszik.
- Akkor is köszönöm! -feleltem halkan- Tudod, nem gondoltam volna, hogy felveszed a telefont.
Nem tudom jó ötlet-e felhozni ezt! Lehet épp ezzel fogok mindent elrontani, de muszáj megtudnom. Bíztam abban, nem ordít le.
- Miért? -nézett rám.
- Hát tudod...? A múltkori miatt. Eléggé letoltalak. -túrtam bele hajamba.
- Igen le, de jogosan. -elképedtem- Igazad volt abban, hogy nem volt szép tőlem amiért egyik napról a másikra kerülni kezdtelek és meg sem magyaráztam miért! Nem volt fair!
- Hát nem... -értettem egyet- De akkor sem kellett volna úgy beszólnom, de nem bírtam megállni! Tudod én egyenes ember vagyok és ha valakivel bajom van, azt megmondom a szemébe, még akkor is ha tudom nem fog tetszeni neki! Az ilyesfajta, gyerekes nem szólok hozzád stílust sosem szerettem! Még gyereknek sem!
- Persze megértelek és ne haragudj!
- Megmondod miért tetted?
- Nem lehet... -hajtotta le fejét.
- Köze van Jameshez? -rámkapta tekintetét és kikerekedett szemei mindent elárultak.
- Hát...öm...
- Sejtettem. De mit mondott neked amiért úgy érezted távol kell tartanod magad tőlem? -nem válaszolt, csak ült az ágy szélén csendben- Azt, hogy a párja vagyok?
Ezúttal még tágabbak lettek pupillái, szerintem nem hitte el amit hall. Mintha valakinek megmondanád a leendő lottó számokat. Nem értettem mire ez a nagy elképedés!
- Szóval elmondta? -hangja egyszerre volt megkönnyebbült és csalódott is.
- Hát az enyhe kifejezés! Inkább úgy mondta, mintha valami parancs lenne! Kijelentette, hogy én a párja vagyok és kikötötte, hogy nekem mindenféleképpen a annak kell lennem ha tetszik ha nem! -csak úgy köptem a szavakat, szavaim tele voltak iróniával.
- Oh... Tényleg így mondta?
- Igen! Elképesztő nem!?
- Áh, szóval ezért voltál ennyire dühös!?
- Naná! Hogy a francos spongebob sárga faszára ne lettem volna ideges ilyen szövegelés után! -éreztem, hogy újra felülemelkedik haragom- Mi ő valami parancsnok? És én, mint jó kis katona követnem kéne amit mond!? Felháborító!
- Hát... Szeret irányítani az tény és nem igazán tűri ha nemet mondanak neki... De ez...
- Hát pont leszarom, mit szeret meg mit nem! Velem ilyen hangnemben nem beszélhet! Lehet más diáklányoknak bejön ez a fölényes „enyém vagy" szöveg és stílus de nekem kicsit sem! Te is tudod, hogy sosem szerettem ha valaki beszólogat nekem és megmondja mit tegyek!
- Igen tudom, ezt hamar letisztáztad. -mosolygott- Mi lenne ha átbeszélnétek? Lehet valami félrement és jobb lenne egyenes útra terelni ezt az egészet, nem gondolod?
- Nem! Szerintem elég világosan beszélt ahhoz, hogy felfogjam és én is neki! Megmondtam látni se akarom ezekután! -emeltem fel kezem, hogy nyomatékosítsam elhatározásom.
- Mért, eddig látni akartad?
Kérdése kissé váratlanul ért. Hogy válaszolhatnék erre? Hiszen olyan ciki lenne bevallani, hogy valami őrülten vonzott engem a tanáromhoz... és talán még azokután is... Pont neki vallanám be? Hiszen őrá hasonlóképp tekintek, nem tehetek egy ilyen vallomást, ráadásul pont neki! Inkább meg sem szólaltam, jobbnak láttam ha hallgatok.
- Maya! -szólt rám.
- Miaz?
- Válaszolnál? -belenézett szemeimbe- Tetszik neked James ugye?
Nem akartam válaszolni, csendben lehajtottam fejem. Takarómat gyűrögettem, annyira kínosan éreztem magam!
- Nem lehet, hogy pont ezért reagáltál olyan hevesen? Mert tetszik neked és nem épp ilyen viselkedésre számítottál tőle!?
- Lehet... Nem tudom. -vallottam be, hiszen már úgyis lebuktam- Nem azt mondom, hogy tetszik, hiszen nem is ismerem... De... valami, nem tudom megmagyarázni, hogy mi, de elképesztően vonz hozzá egy dolog, egy erő vagy tudja a franc mi!
- Igen, tudom miről beszélsz! -bólogatott együttérzően, mintha pontosan tudná miről van szó- Szeretnél vele lenni?
Na tessék egy újabb komoly kérdés! Rosszabb, mint egy magánnyomozó! Most tényleg neki, pont neki mondjam el a legbelső érzéseimet?
- Hát... nem is tudom... Talán ha azt a szánalmas birtoklási szövegét nem nyomta volna el... Még el is gondolkodnék rajta, de így! Nem akarom, hogy uralkodjon felettem! Ha netalán olyat csinálnék ami neki nem tetszik akkor elhagyna, vagy összeverne! Az ilyen labilis pasiknál ez már csak így megy!
- Kizárt!!! Ő ilyet sosem tenne! Ismerem, már nagyon régóta! Sosem lenne képes bántani téged! -tiltakozott hevesen- Lehet kicsit hülyén fogalmazott a múltkor, de abban 100%-ig biztos vagyok, hogy sosem bántana!
- Miért véded ennyire?
- Mert az al... vagyis a barátom, bajtársam! Tudom milyen ember. Néha kissé labilis és mond olyat amit nem gondol komolyan, de lehet rá számítani ez biztos! Szerintem adnod kéne egy esélyt magatoknak! Tisztázzátok a dolgokat, max újra elküldöd a fenébe! -mosolygott.
- Hát nem is tudom...
- Kérlek Maya! Fontos vagy neki, hidd el! Fogalmad sincs mennyire!
- Ezt ő mondta neked?
- Igen.
- Áh szóval kibeszéltek engem! Aha! -kötekedtem.
- Mármint nem úgy... -kezdett volna bele magyarázkodásba de nevetésemmel félbeszakítottam.
- Nyugi, vicceltem. Gondoltam, hogy téma vagyok nálatok. A pasik általában semmi másról nem tudnak beszélni csak csajokról, kocsikról és pénzről.
- Áú, ez fájt! -tette színpadiasan kezét szívére- Nem igaz! Mi más dolgokról is szoktunk beszélni!
- Óh hát persze.
- Na de ideje mennem. Holnap suli és fel kell készülnöd egy nagy beszélgetésre nem?
- De. -egyeztem bele, bár kicsit sem volt ínyemre.
- Majd találkozunk! Jó légy és ne fáradj, kitalálok! Szia!
- Kössz mégegyszer mindent!
Csak bólintott aztán csendben kiment a házból. Elég furán éreztem magam miután elment. Olyan ciki volt pont ilyesmiről beszélgetni vele! S bár tudtam komolyan gondolta amiket Jamesről mondott, de láttam a szemében mennyire nehezen esik neki ezeket kimondani! Láttam a fájdalmat szemeiben és azt is, mintha nem is ő akarná ezeket mondani. Olyan fura volt számomra minden! Mióta ismerem őket folyamatosak a kérdőjelek a fejemben! Az a két férfi annyira rejtélyes és titokzatos, hogy az már szinte megmagyarázhatatlan! Annyira erős volt a gyanúm, hogy ebben a „régi barátságban" valami sötét titok lapul! Nem tudom miért és hogyan de biztos voltam abban, hogy etéren nem tévedek!
Viszont azt is tudtam, hogy Noah őszinte ember, mióta idézőjeles barátok lettünk még sosem volt olyan, hogy hazudott volna nekem! Talán azért is kedveltem meg olyan hamar, mert olyan egyenes akárcsak én! Ami a szívén az a száján! És úgy látom titkot is remekül tud tartni, ráadásul roppant hűséges a barátaihoz! Hiszen ha Jamesről van szó, azonnal átmegy se hall se lát üzemmódba és hiába kérdek bármit ő kitér vagy úgy tesz, mint aki meg se hallja mit mondok. Ez azért becsülendő! Hiszen ha engem kérnének meg arra, hogy beszéljek Samről, Harryről vagy Kiaról bármi személyeset, biztos nem tenném meg! Főleg az ő engedélyük nélkül!
Így bízva abban, hogy hihetek Noahnak, eldöntöttem magamban, beszélek Jamesel. Na nem azért, hogy mindenképp a „párja" legyek, csak tisztáznom kell vele, hogy ha bármit is akarna tőlem ne ilyen stílusban közeledjen felém! Vagy ha igen akkor felejtsen el! Tudnia kell, hogy nem vagyok tárgy, engem nem lehet birtokolni s főleg nem uralkodni rajtam! Adok esélyt, egyetlen egyet a tisztázásra, de csak is Noah kedvéért! Mert tudom barátok és fontos neki a haverja magánélete! Plusz némileg az az értelmetlen vonzás is közrejátszik, ami a hatalmas vitát követően is bennem maradt! Nem értem miért, de ugyanúgy beleborzongok ha csak rágondolok! Tudnom kell mi a fene ez! De ha újra abban a lekezelő stílusban fog nekem krákogni akkor elmehet az anyjába! A mérhetetlen vonzódás sem érdekel!
Bár az viszont érdekelne, hogy Noah miért akar ennyire rábeszélni Jamesre? Mindig mikor beszélgettünk én azt hittem, hogy... szóval azt, hogy talán bejövök neki... Hiszen annak a jelét adta! Bár lehet csak én képzelődtem! Végtére is fogalmam sincs milyen mikor egy pasinak tetszik egy lány! Én Marknak sosem tetszettem csak elhitette velem, így igazából gőzöm sincs róla! De be kell látnom, hogy én értettem félre közeledését irányomba. Mégsem az volt aminek gondoltam, ami kissé csalódottá tett! Hiszen miatta vesztem össze Harryvel is, mert elmondtam neki, kezdem a megszokottnál jobban megkedvelni Noaht. Bár ha jobban belegondolok, ezt előbb Noahval kellett volna tisztáznom, mielőtt világgá kürtölöm, hogy tetszik nekem! Itt a bizonyíték, hogy nem vagyok normális! Mondjuk mikor voltam? Soha!
De végtére is ha nem is jövök be neki legalább barátok maradhatunk és így, hogy nem tisztáztam vele semmit nem is tudja, hogy éreztem valamit iránta. Jobb is ez így!
Csak a James féle tisztázós dolog ne süljön el újra rosszul! Lehet legközelebb már tényleg a kórházban kötnék ki egy kiadós agyvérzés kontra idegösszeroppanás miatt!