Lesokkolva álltam a tiltott folyosó közepén, fogalmam se volt mit is felelhetnék. Bradley az egyetlen ember aki tudja mit tett velem Owen évekkel ezelőtt. Azt is azért mert mikor éppen a nappali padlóján heverve kaptam tőle a pofonokat akkor állított be Brad és leszedte rólam. Rögtön rohanni akart a rendőrségre, hogy feljelentse de nem engedtem. Tudtam ha megpróbálná Owen megölné, tudtam mert ő mondta. Napokig sőt hetekig könyörögtem Bradleynek, hogy felejtse el ami történt és ne kockáztassa az életét. Mindent elmondtam, hogy tökretenné anyát, engem és neki is súlyos baja esne. Végül mikor Owen egy ideig abbahagyta a kínzásom és már nem látszódtak rajtam a nyomai Brad elhitte, hogy megváltozott és már jó ember. Ami persze nem igaz de ő ezekről már nem tud és jobb is ha így is marad.
- Mi-i!? Te bolond vagy? Dehogy is! Nem Owen tette.
- Akkor? Skyler a francba is ki van szívva a nyakad! Ki tette? -kérdezte követelőzően.
- Senki. Megégettem magam a hajvasalóval. Béna vagyok, ennyi.
- Aha, hajvasaló? Hát jó. Ha ragaszkodsz ehhez. Akkor...
Megfordult és otthagyott. Hiába rohantam utánna, hiába kiabáltam neki, mintha meg se hallaná. Feladva a vele való kommunikációt a mosdóba igyekeztem, hogy eltűntessem Owen nyomait. Néhány réteg alapozó segítségével teljesen elfedtem a lila foltot, így a többiek miatt már nem kellett aggódnom. Viszont az, hogy a nap további részében Brad továbbra sem szólt hozzám roppanttul megviselt, sőt úgy viselkedett mintha nem is léteznék. Rohadtul rosszul esett a viselkedése, de valahol azért megértem. Nekem is sértené a büszkeségem ha a legjobb barátom hazudna nekem. De mégsem mondhatom el neki az igazat, nem tehetem, már csak az ő érdekében sem! Zac próbált minket kibékíteni, de eredménytelenül. Szegényt őt sajnáltam a legjobban mert olyan volt egésznap, mint valami futárszolgálat, ide-oda szaladgált köztünk. Mindkettőnkkel akart lenni de ez valahogy sehogy sem sikerült.
Szomorúan mentem haza amiért ennyire összevesztünk Bradleyvel. Anya hiába kérdezgetett mi bajom nem mondtam neki semmit. Vacsora közben hallgattam ahogy anya az egyik komplikáltabb esetét ecseteli Owennek akit legfogadom cseppet sem érdekelt a dolog, csupán színlelte az érdeklődést. Nem bírtam enni, egyszerűen elkerült a fene nagy étvágyam. Fájt mindenem. A gyomrom, az összetört szívem, a magányos lelkem, mindenem.
Másnap időben keltem így volt időm elkészülni és elfedni a nyomaim. A suliba érve Zachez csapódtam aki átkarolt, hogy tudassa ő ott van nekem, amiért roppanttul hálás voltam. Az órák egyhangúan teltek, csak írtam, figyeltem és írtam. Az utolsó előtti óra tesi volt amit ki nem állhatok de valahogy már ez sem tudott különösebben érdekelni. Amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem és a tornaterembe mentem. Semmi kedvem nem volt hallgatni a lányok fantasy történeteit a tanárokról. Belépve láttam, hogy a fiúk már ott vannak és elsétáltam Zachez aki mellett Bradley ült. Amint meglátta, hogy feléjük tartott a többi sráchoz rohant és elkezdett kosarazni velük. Rohadtul rosszul esett a viselkedése, de nem szóltam semmit. Egy sóhaj kíséretében ültem le barátom mellé.
- Min tudtatok ti ennyire összeveszni?
- Nem lényeg Zac.
- Csak fontos lehet ha két napja nem beszéltek! A hajára mondtál valamit?
Elmosolyodtam. Bradley nagyon érzékeny a hajára. Emlékszem egyszer egy srác beszólt neki amikor a tüsis korszakát élte, hát nem kell mondanom mekkora verést kapott érte. Sajnáltam szegény gyereket! Többet nem is szólogatott be senkinek az is biztos.
- Nem. Ez bonyolult Zac...
- Figyelj Sky. -váltott roppant komoly hangnemre, ami azért szokatlan volt tőle- Tudom ti régebb óta vagytok barátok, mint mi és az elején nem is jöttünk ki igazán. De tudnod kell ha bármi baj van, ha valami bánt azt velem is megoszthatod. Tudom, hogy ha történik valami azt először mindig Bradleyvel beszéled meg, ami amúgy tök természetes, de ha esetleg csinált valamit amit nem mersz elmondani, nyugodtan megbízhatsz bennem! Barátok vagyunk a titkaid biztonságban vannak nálam!
Szívemet melegség járta át és némi bűntudat is. Igaza volt. Mindig bármi is volt azt Bradel beszéltem meg és csak utánna rá avattam be őt is. Ami így utólag nézve igazán szar viselkedés volt részemről! Hiszen Zac is ugyanolyan jó barátom, mint Brad és ugyanakkora helyet töltenek be a szívemben. Nem is értem eddig Zacet miért hanyagoltam el? Szörnyű barát vagyok!
- Sajnálom!
- Nem haragszom, nem azért mondtam. Csak rossz nézni titeket.
- Tudom, hogy nem úgy értetted de ígyis sikerült leszűrnöm mekkora seggfej voltam veled. Annyira sajnálom, hogy háttérbe szorítottalak! Pedig hidd el te is olyannyira a legjobb barátom vagy, mint Brad! Ne haragudj amiért az ellenkezőjét éreztettem veled! Szörnyű barát vagyok!
- Igen az vagy. -felelte komolyan- De az én szörnyűségem! -karolt át, ami be kell valljam kisebb sokként ért az imént halálkomoly megjegyzése után.
Mielőtt mondhattam volna bármit Mr. Wood lépett be a terembe, mögötte Mr. Harris. Hát ő meg miért van itt? Mind odagyűltünk és vártuk, hogy elmondják végre mi folyik itt. Miután megvolt a szokásos gratulálció a babához végre következett az ami egy kicsit jobban érdekelt.
- Nos diákok tudom fura, hogy Harris tanár úr is itt van de, mint értesültem róla a távollétemben ő helyettesített engem. Amit szeretnék személyesen is megköszönni! -fordult felé s kezet fogtak.
- Igazán nincs mit Harold. -mosolygott.
- A tanmenetben láttam, hogy az osztály elkezdte a gimnasztikai gyakorlatokat. Ne-ne, senki se kezdjen háborogni ma nem ezt vesszük! -huh- Ma csupán egy laza focimeccset terveztem a csapatokközt. A lányok pedig kihozzák a pongpong asztalokat és jegyre fog játszódni a meccs. Tanár úr ha kérhetem figyelné a srácokat amíg én felügyelem a pingpong mérkőzést? Ugyanis a lányok előszeretettel szeretnek csalni. -nézett Carly bandájára kik ode-oda nézelődve próbáltak ártatlannak tűnni.
- Persze Mr. Wood, mindent a tiszta meccs érdekében. De Skylerrel mi legyen? -nézett rám.
Aha. Skylerrel mi legyen? Mi?
- Ő természetesen futballozik! Remek csatár, eszem ágában sincs elrángatni a pályáról. -ezen elmosolyodtam, jól esett az elismerés.
- Rendben. Akkor a csapatok rendeződjenek össze és kezdjük el!
Csapta össze tenyerét. Zac elszalad a labdáért és a szokásos módon ketté oszlott a mi részünk. Ami ezúttal talán nem igazán volt az én javamra. Ugyanis én Bradleyvel vagyok egy csapatban aki nem igazán úgy állt hozzám, mintha a csapattársa lennék. Valahányszor nálam volt a labda elszedte tőlem majdnem felbuktatva. A fiúk is csak néztek miért csinálja ezt, de nem tették szóvá. Néhányszor a bíró (Mr. Harris) lesípolta de nem nekem adta vissza a lasztit hanem Luisnak vagy Marcnak, mindenkinek csak nekem nem. Ezt eljátszotta párszor végül az utolsó elszedésnél megelégeltem a dolgot és utánna mentem. Igyekeztem elvenni tőle a labdát ami néhány ügyesebb csel után sikerült is. Igen ám de ez feldühítette őt és olyan erővel lökött el, hogy nekicsapódtam a bordásfalnak. Fejembe szinte pillanatok alatt hasított bele az éles fájdalom és hátra nyúlva éreztem ahogy felszakadt a bőröm és a vérem folyik le hajamon. Tompán hallottam ahogy felkiáltanak a többiek de nem igazán tudtam kivenni kik is lehettek azok. Egy kezet éreztem meg vállamon s felpillantva tanárom aggódó arca köszönt vissza rám.
- Skyler jól vagy? Hallasz engem?
Nem válaszoltam. Túlságosan lekötötte a figyelmem az aki a körémgyűlt tömeg mögött áll és meredten bámul engem. Arcáról semmit sem tudok leolvasni. Vajon szándékosan csinálta? Megbánta amit tett? Aggódik most értem? Kérdések tucatjai jelentek meg sajgó fejemben melyek teljesen elvették koncentráló képességem.
- Najó ennyi! Beviszem a kórházba, Harold kérlek értesítsd az igazgatót és a szüleit is!
- Persze, menj csak!
Alig fogtam fel valamit abból ami körülöttem történt, csupán arra eszméltem fel, hogy tanárom a kórház előtt leparkolva sebesen kikap az anyósülésről és karjaiban visz be az épületbe.
- Azonnal jöjjön valaki!
- Mi történt uram? -jött oda az egyik nővér.
- Megsérült testnevelés órán. Beverte a fejét, valószínűleg agyrázkódása lehet mert hiába szólítgattuk nem felelt semmit.
- Rendben. Elvisszük a röntgenbe, ön addig kérem várjon itt.
- Rendben nővér.
A vizsgálatok amiket elvégeztek rajtam mintha szemvillanás alatt történtek volna, egyik percről a másikra már egy kórteremben voltam. Karomba egy óriási tű volt beszúrva, rajta egy átlátszó cső amin egy infúzió lógott. Fejemben tompuló fájdalom enyhülésként hat testemre. Végre nem akar kiszakadni az agyam! Nem sokkal később anyám rontott be az ajtón úgy, hogy azt hittem az ajtót is hozza magával.
- Jesszusom kicsim! Mi történt? Jól vagy? Nem esett komoly bajod? Hogy történt ez?
- Nyugi anya, csak egy apró baleset volt, semmiség. Jól vagyok! Látod? -mutattam végig magamon.
- Hogy tudtad így beverni a fejed egy focimeccs közben?
- Honnan tudod, hogy fociztam?
- Az osztályfőnököd mondta. Odakint van, azt várja, hogy bejöhessen.
Hogy mi? Azóta kint vár a folyosón? Megvárta amíg teljesen kivizsgálnak és még be is akar jönni? Áh. Biztos csak a tanári kötelessége miatt, végtére is ő hozott be. Biztos úgy érzi kötelező itt maradnia amíg meg nem győződik arról, hogy jól vagyok-e. De ez miért is esik ilyen rosszul?
- Ez kedves tőle. Csak nem figyeltem oda egy cselnél és már késő volt, lefejeltem a bordásfalat. Nem nagy ügy, jól vagyok anya.
- Jaj te lány... -ingatta fejét- Te meg a buta hóbortjaid! Ne csinálj többé ilyet! Tudod te miken mentem keresztül mikor azzal hívtak fel, hogy a kórházban vagy!? Kishíján szívinfarktust kaptam.
- Ne haragudj anya, nem akartalak megijeszteni.
- Már mindegy, a fő, hogy jól vagy és megúsztad egy kisebb agyrázkódással. Ha már úgyis itt vagyok ránézek a szívműtétes betegemre, aztán visszajövök. Rendben? Megleszel?
- Persze menj csak semmi bajom nem lesz, ez egy kórház. -mutattam körbe.
- Akkor jó. Szólok a tanárodnak, hogy bejöhet. Egyébként igazán szemetgyönyörködtető látvány. Szabad egyáltalán tanítania?
- De anya!
- Most miért? Nézni szabad és lefogadom minden osztálytársad odavan érte!
- Nem csak ők, minden diák plusz néhány tanárnő is.
- Sejtettem. Na megyek, jó légy!
Csak ingattam fejem sejtelmes hangnemén. Jesszusom ez a nőszemély! Tanárom nem sokra rá bedugta fejét az ajtón s miután mondtam, hogy nyugodtan jöjjön be leült az ágy melletti elhelyzett székre.
- Hogy vagy?
- Már nem akar szétrobbanni a fejem, szóval királyul. -hazudtam, ismét.
- Mi volt ez az egész az órán?
- Csak elestem. -sütöttem le szemeim.
- Skyler! -szólt rám mérgesen- Láttam mindent! Bradley lökött el. Azt hittem jóban vagytok? Miért tette ezt?
Ja, miért is gondoltam, hogy pont annál a résznél néz éppen félre? Naná hogy látta az egészet! Mit is mondhatnék...
- Haragszik rám.
- És nekivág a bordásfalnak ahelyett, hogy megbeszélné veled? Nincs véletlenül pszichológiai problémája? -ezen akaratlanul is elnevettem magam.
- Nincs. Mi csak... Ez egy olyan dolog volt amit nem igazán lehet megbeszélni...
- Lefeküdtetek?
- Mi!? Dehogy, fúj nem! Nem! Ez más, teljesen más. Bonyolult...
- Értem. Figyelj azt javaslom neked, hogy minél hamarabb tisztázzátok ezt, nem szeretném ha egy újabb brutális „balesetnek" lennék szemtanúja! Viszont ha úgy érzitek, hogy nem tudtok közös nevezőre jutni akkor jobb lesz szerintem ha felhagytok a barátkozással.
- Nem! -vágtam rá hevesen- Brad a legjobb barátom! Ott van nekem mióta csak az eszemet tudom, nem hagyom, hogy kilépjen az életemből! Helyre tudom hozni csak... egy kis idő kell.
- Rendben, te tudod, a te döntésed. Én szívből kívánom, hogy béküljetek ki.
- Köszönöm!
- Ha ez segít a dologban, nemrég itt volt de akkor még aludtál így hazament. Azt mondta majd később még beugrik.
Megmelengette a hír a szívemet. Hát mégis csak aggódna értem? Van még remény a békülésre úgy látom.
- Köszönöm! -mosolyogtam rá.
- Igazán nincs mit.
- Mármint azt, hogy behozott és meg is várta azt, hogy felébredjek. Tudom csupán a tanári kötelességből, de azért köszönöm!
- Igazán nem tesz semmit. De nem azért tettem mert a tanárod vagyok.
Mielőrt rákérdezhettem volna, hogy akkor miért megszólalt telefonja.
~ Haló? A kórházban. Nem, nem csak be kellett hoznom az egyik diákomat mert... Nem, mi? Wendy te normális vagy? Majd ezt otthon megbeszéljük! Ne haragudj Sky de mennem kell, majd az iskolában találkozunk. Szia! -mondta majd ki is ment.
Na ez kissé kínos volt. Valószínűleg a barátnője hívhatta, biztos furcsálta, hogy este hatkor még nem ért haza a munkahelyéről. Szegény biztos kikap ha hazamegy. Elszontyolodtam bár nem igazán tudom miért. Vártam és vártam, hogy Brad bejön hozzám de az ajtó nem nyílt. Hét, aztán nyolc órát ütött a vekker ám még mindig egyedül voltam a kórteremben. Nos bele kell törődnöm, hogy Mr. Harris állításával ellentétben Brad ma már nem jön be, sőt az se biztos, hogy holnap ha még itt leszek bejön-e.
Álmodtam, egy nővel, kit egyáltalán nem ismerek, és aki késsel támadt rám amiért rámásztam a pasijára. Vitatkozni kezdtünk aztán mielőtt leszúrhatott volna egy kéz kapta el a nő kezét. Felnézve rá tanárom arca jelent meg előttem mire rögtön felriadtam. A mellettem ülő alakra mégjobban megijedtem. Miután felismertem ki az szívem nagyot dobbant.
- Megijesztettél.
- Én? Akkor én mit mondjak? Úgy ültél fel akár a horror filmekben a megszállt nők. Totál félelmetes jelent volt.
- Bocsi. Eljöttél. -szólaltam meg néhány perc után.
- Igen. Sajnálom Skyler, nem akartalak ellökni! Csak annyira dühös voltam amiért ismét titkolózol előttem és ahogy azt a labdát is elszedted... Elborult az agyam. Mikor észbe kaptam te már a padlón voltál betört fejjel. Sajnálom!
- Nem számít, jól vagyok nem haltam meg.
- De megfizettem magamnak amiért olyan faszfej voltam. -fordította meg karját.
Amin egy frissen varrott vágás volt, kb tíz centis hosszúságban. Azonnal lesápadtam.
- Mi a fasz ez? Mit tettél Bradley? Miért csináltad ezt? -kiabáltam vele.
- Mert bántottam a hugicámat. Megfogadtam ha komolyabb bajod lesz akkor végzek magammal. Sosem éltem volna túl ha netalán miattam lettél volna nyomorék vagy agyhalott.
- Agyhalott? Ja, rögtön a legrosszabb. Tipikus Brades gondolkodás. -ingattam fejem- Keményebb fából faragtak engem, te is tudod! És ilyet meg ne halljak mégegyszer, megértetted!?
- Megígérem ha te elmondod végre az igazat! Sky csak segíteni akarok de úgy nem tudok ha nem mondasz semmit. Tudod mennyire utálom ezt? Felteszek egy kérdést és ajánlom, hogy az igazat mondd! Owen...
- Igen. -válaszoltam mielőtt feltette volna a kérdését.
Elkomorodott arca minden gondolatát elárulta. Tudtam mit akar és tudtam nem engedhetem neki.
- Tudom mire gondolsz, de ne, kérlek ne!
- Még mindig itt tartasz? Mikor kezdte újra? -hallgattam- Hm. Be se fejezte ugye? Hazudtál akkor is.
- Sajnálom...
- Istenem Sky! -csapott az ágyra- Meddig fogod még hagyni, hogy az az állat bántson téged!? Amíg meg nem öl?
- Nem fog megölni, nyugi.
- Sosem lehet tudni mire képes egy ilyen világi vadbarom! Fel kell őt jelentened Skyler!
- Nem, nem kell!
- Miért véded őt ennyire? Megfenyegetett talán?
- Nem őt védem! Hanem anyát. Apa halála után ő volt az első férfi akit közel engedett magához. Nem akarom, hogy újra mélypontra kerüljön csak azért mert Owen elhagyja.
- Te olyan hülye vagy! Anyád bárhol találna magának egy normális pasit, hiszen nem csúnya nő! Inkább hagyod, hogy az a faszfej gyötörjön téged csak azért, hogy anyád ne sírjon pár napig!? Hihetetlen vagy!
- Ezt te nem érted!
- Akkor magyarázd el, hogy magamfajta agyhalottak is megértsék!
- Egyszer már Owen elé álltam azzal, hogy elmondom anyának mit tesz velem. De azt mondta ha meg merem tenni akkor azt fogja hazudni, hogy én másztam rá, én provokáltam ki a dolgokat mert belezúgtam. Megfenyegetett ha szólni merek bárkinek akkor anya fogja kárát látni. Ezért nem mondtam el senkinek, és neked is azért hazudtam, hogy megváltozott nehogy elmenj a rendőrségre és feljelentsd. Különben sincs bizonyítékunk ellene. Az én szavam állna az övével szemben. És tudjuk kinek hinnének tekintve a múltam...
- Az már régen volt Sky, tini voltál aki elvesztette az apukáját. Érthető, hogy kicsit elvesztetted a kontrollt. Viszont amit az a seggfej tesz veled az már bántalmazás, zaklatás. Nem tűrheted ezt az életed végéig!
- Nem is. Amint végeztem a gimivel fősulira megyek és elhúzok innen!
- Na és addig? Mi van ha halálra ver?
- Nem fog.
- Honnan tudod?
- Csak tudom. Kérlek Brad bízz bennem és ne mondj senkinek semmit!
- De...
- Kérlek! A tesóm vagy, kérlek hallgass a kedvemért!
- Ahhjjj... Rendben. De ha legközelebb meglátok rajtad egyetlen sérülést is nem érdekel ha egy életre is meggyűlölsz akkor is fogom magam és elmegyek a rendőrségre!
- Rendben. Köszönöm!
Az egész estét átbeszélgettük és szerencsére találtunk izgalmasabb témát is, mint az én életem. Ami mi más lett? Naná hogy a magánéletem. Ami kb egyenlő a nullával. De mikor -én marha- felhoztam a témát, hogy Mr. Harris behozott és végig itt maradt amíg fel nem ébredtem ráadásul benyögte, hogy nem is a tanári kötelesség miatt Bradley a fantáziáját abban a percben szabadjára engedte és olyan sztorikkal állt elő, hogy még a kopasznak is égnek állna a haja tőle. De legalább sikerült elterelni a témát Owenről és ami a legfontosabb, újra legjobb barátok vagyunk! Nem is tudom mi lenne velem az én kis tökfejem nélkül!