Pár órával később már a Szövetségi Nyomozó Iroda központjának egy kihallgató szobájában ült, teljesen rémülten és aggódással tele. A fehérre festett falakat tanulmányozta, amiken itt-ott lekopott már a festék. Az asztal amihez keze volt bilincselve, szürke színei lehangolták az így is siralmasnak kinéző szobát. Pár perc után halk nyikorgó hanggal nyílt ki a vasajtó, amin egy idősebb őszes-feketés hajú férfi lépett be, oldalán a Jeon nevezetű nyomozóval. Leültek vele szemben és a férfi egy vaj színű mappát dobott az eddig üres asztalra, a lány csak kérdőn tekintett rájuk.
- Nem kell félnie Miss Smith, mi nem fogjuk bántani. Én Samuel Turman főparancsnok vagyok, ő pedig a Morino üggyel megbízott kollégám Jeon nyomozó! -a srác csak biccentett egyet.
- Mért vagyok itt?
- Biztonsági okokból. Amint vallomást tesz elszállítjuk egy védett házba, amíg el nem kapjuk Diego Morinot és a bandáját.
- És miből gondolja, hogy vallomást tudnék tenni bármiről is?
- Ugyan Miss Smith, kérem! -dőlt hátra, kezeit mellkasa előtt keresztezte- Tisztában vagyunk azzal, hogy az utóbbi időben nyomozott az édesapja tevékenységei után.
- Ugyan. Ez mind csak feltételezés! Mivel tudja bizonyítani? -igyekezett magabiztosnak mutatni magát.
- Nos, mikor legutóbb mikor a házukban jártunk lefoglaltuk az összes laptopot és számítástechnikai eszközt, a technikusunk pedig kiderítette, hogy egy külső adattárolóról feltöltött bizonyos adatokat a gépébe, majd átmásolva azt egy másikra törölte az infókat. Plusz a cég biztonsági kamerái felvették, hogy négy fekete ruhás alakkal bemegy a cég épületébe majd kb fél órával később egyedül távozott. A rendőrség pedig elárulta, hogy az éjszakai portás, egy bizonyos -belenézett a mappába- Mr. Rodrigez nem sokkal távozása után kihívta a rendőrséget azzal az infóval, hogy hullák vannak az apja irodájában. Még mindig tagadja, hogy nem tud semmit?
A nyersen megfogalmazott színtiszta igazság, mintha csak kalapáccsal ütnék, fejbe verte a kegyetlen felismerés. Tudta kár bármit is tagadnia, hiszen tisztában vannak az igazsággal, így némán, leszegett fejjel bólogatott.
- Nos akkor kíváncsian hallgatom! Mit tud?
- Nem mondhatom el. -erősen rázta fejét- Hát nem értik? Ha bármit is elmondok megölik a hugomat! -kikelve önmagából kezdett el üvöltözni- Ő még csak egy kisgyerek! Nem tehet semmiről, nem hagyhatom, hogy miattam megöljék! Nem... nem halhat meg... -ült vissza sírva.
- Nyugodjon meg kisasszony, nem fog senki sem meghalni! Megtaláljuk a hugát és biztonságban visszahozzuk önhöz! De ehhez segítenie kell!
- Sajnálom uram, de nem tehetem. Nem fogom kockáztatni az életét!
- Rendben ahogy akarja. Jeon nyomozó! -szólt rá a fiatalabbra.
- Igen uram?
- Vigye el a lányt a védett házba és gondoskodjon a védelméről! 24 órás felügyeletet rendelek ki mellé és ne tévesszék szemelől!
- Igen, értettem! De uram...? Mi legyen az üggyel?
- Folytatjuk! Remélhetőleg fel fogják keresni a lányt, hiszen szükségük van rá ha folytatni akarják az illegális üzelkedést! Ha megpróbálják felvenni vele a kapcsolatot lecsapunk rájuk! Embereket küldök New Orleansba, hogy figyeljék a céget és annak működését. Addig maga és a kis csapata a lány biztonságáért felelnek! -felállt és távozni készült.
- De uram! -pattant fel utánna- Mi lesz így a nyomozásommal? -elhagyták a szobát, így a lány már nem hallotta további beszélgetésüket.
Otthagyva őt még mindig az asztalhoz bilincselve, elkezdett sírni. Mi lesz így a tervével, hogy megkeresse hugát? Ha fogja magát és egyszerűen eltűnik meg fogják ölni Sofit! Nem hagyhatja! Valamit tennie kell! De mit?
Kb fél órával később egy nő ment be érte és elkísérte egy olyan emeletre ahol kapott új ruhákat, adtak neki enni és egy őrrel meg kellett várnia amíg a nyomozók érte nem mennek. Sötétedett már mire a korábban „megismert" ázsiai pasasok érte mentek és teljes titokban elhagyták a központot. Egy fekete autóba szálltak, majd pár kilométerrel később kocsit váltva mentek tovább. Éjfél tájban megérkeztek egy erdőszélén lévő védett házhoz, ami kinézetre csupán egy normál családi háznak tűnt. Falai a sötétben szürkének tűntek, nem sokkal az ablakok mellett egy óriási fenyőfa tornyosult magasan a tető felé. A hét tagú csapat négy tagja elköszönve három barátjuktól kocsiba szállva elhajtottak a helyszínről. A lány csodálkozva nézett a távolodó autó után. Vajon miért mentek el? Nem úgy volt, hogy vigyázniuk kell rá? Az ott maradt fiúk bekísérték őt a házba és megmutatva leendő ideiglenes szobáját magára hagyták. Azonnal az ablakokhoz sietett, de azokra kívülről rácsokat szereltek, nehogy bárki is megszökhessen onnan. Szomorúan ült le a kissé poros ágyra és némán elmorzsolt pár könnycseppet.
Eközben lent a konyhában a három barát beszélgetni kezdett. Tae és Jimin igyekeztek lenyugtatni tomboló kollégájukat.
- Nyugodj már le Kook! Mi a fene bajod van? -szólt rá a rózsaszín hajú.
- Hogy mi bajom van? Ha! -horkantott fel- Azt hittem végre megkaptam életem ügyét, végre esélyt kaptam a bizonyításra erre ideküldenek bébicsőszködni! -csapott mérgesen a konyhapultra- Ez mekkora kicseszés már! Tudtam! Úgy tudtam, hogy túl szép hogy igaz legyen!
- Nem reagálod túl ezt egy kicsit? -ment oda a szőkés hajú is.
- Tae, mit lehetne ezen túlreagálni? A főnök levett az ügyről.
- Dehogy vett le! Ki mondta ezt? Mr. Turman sosem mondott ilyet!
- Lehet. De ez a piti kis feladat nem arról árulkodik, hogy nem bízik bennem? Ideküldött mert nem hiszi, hogy képes lennék lebuktatni Diegot!
- Te rohadtul el vagy tévedve! De inkább nem vitatkozom veled, felesleges. Úgyis az van amit a fejedbe veszel... -legyintett.
- Taehyungnak igaza van Jeong Guk, a főnök épp azért küldött ide mert bízik benned! Szerinte képes vagy megvédeni a lányt a rá leselkedő veszélytől.
- Jaj Jimin legalább te ne! Te is tudod, hogy ez mekkora faszság! Zöldfülünek tart és azért szánt bébicsősznek.
- Jó látom hiába mondunk bármit, gyere Tae menjük vegyünk valami kaját! -húzta magával a fiatalabbat- Éhes vagyok!
Szomorúan tekintett vissza csalódott barátjára, nem tudta hogyan segíthetne neki, hogyan győzhetné meg buta gondolatai ellenkezőjéről. Becsukva magamögött az ajtót elkenődve szállt be Jimin mellé az anyósülésre. Jeong Guk a konyhából a nappaliba ment át és idegesen kezdte el kipakolni magával hozott cuccait. Bőröndjéből előkerült laptopja és a nyomozással kapcsolatos iratai, azokat kezdte el tanulmányozni, hogy elhitethesse magával, hogy ér is valamit. Annyira belemerült a számos vallomás olvasásába, hogy észre sem vette amikor a lány előtte termett.
- Elnézést! -köhögött fel, mire a fiú meglepődötten emelte fel tekintetét.
- Mit akarsz? -kérdezte kissé mogorva hangon.
- Merre találok sampont vagy tusfürdőt? Szeretnék lezuhanyozni, de a fürdőszoba üres.
- A szekrényben nézted? -bökte oda félfogról.
- Igen, nem vagyok hülye. -felelte ugyanolyan hangnemben.
- Akkor passz. De Jiminék elmentek a boltba, biztos hoznak azt is. -rántott vállat, fel sem nézve gépéről.
- Oké. Kössz.
Ingatva fejét ment fel vissza az emeletre, nem sejtette, hogy az az ártatlannak kinéző fiú ennyire flegma és ilyen bunkón viselkedik az emberekkel. De végtére is zsaru féleség és köztudott, hogy a rendőrök nem épp az együttérzésükről híresek.
Kb két órával később az elment fiúk visszatértek egy jól megpakolt autóval és behordozták a tucatnyi teli szatyrokat. A lány megkapta a kért tisztálkodási szereket, amikkel halovány boldogsággal vonult el a fürdőbe. Hajnalodott már mire elnyomta az álom, ahol újra együtt volt hugával. Együtt játszottak, nevettek, szórakoztak. Tudta nem ülhet nyugodtan ölbetett kézzel egy védett házban, amíg ki tudja mit csinálnak Sofival. Ki kell derítenie hol van!