Ágyamban forgolódtam egész éjszaka. Egy szemhunyásnyit sem aludtam ugyanis arcomon hamar meglátszódott Carly ütéseinek nyoma és Owen még pluszba rátett egy jobb egyenessel gyomromra. Mert szerinte ezt egy pasi tette velem mert idézem, én kezdtem ki vele de aztán én nem hagytam magam. Hát nem frappáns kitalálció ez?
Ma azt terveztem, hogy nem csinálok semmit sőt a szobámból se teszem ki a lábam. Egy nap pihenő nekem is jár! Ez a tervem kb tízig jól is ment mindaddig amíg életem megrontója be nem lépett az ajtón. Úgy tettem mint aki nagyon olvas valamit a laptopján holott csak a Wattpados fanfiction-ök között kutakodtam. Igyekeztem nem tudomást venni róla, de nehéz volt főleg úgy, hogy gyakorlatilag rám ült és olyan közelről nézte arcomat, hogy az már roppant zavaró volt.
- Mit akarsz? -csuktam le gépemet.
- Ne haragudj. Nem akartalak bántani. -simít arcomra mire elrántom fejem.
- Érdekes, te sosem akarsz bántani mégis megteszed. -emeltem meg hangom.
- Halkabban! Anyád alszik, nagyon kimerült ne ébreszd fel! Egyébként azt hiszed csak neked fáj az ha bántalak? -állt fel.
- Hát én kapom az ütéseket nem te, szóval...
- Lehet. Viszont azok nekem is épp ugyanúgy fájnak. Tudom, hogy nem hiszed el és valószínűleg egy szörnyetegnek tartasz, de hidd el nem akarok rosszat neked.
- Na ezt inkább hagyjuk. -pattantam fel idegesen.
- Ne, ne hagyjuk. Skyler kérlek beszéljük meg nem akarlak elveszíteni. -karolt át hátulról, jó erősen.
- Nem veszíthetsz el olyat ami sosem volt a tiéd. Nem vagyok a tulajdonod! -rángattam meg kezeit- Eressz már el!
Nem szólt semmit, nem ütött meg csak megfordult és egyszerűen kisétált. Ebbe meg mi ütött? Még sosem csinált ilyet. Kezdek félni milyen beteges tervnek a kezdete ez. Jobbnak láttam ha inkább elmegyek itthonról. Gyorsan felöltöztem és meg sem álltam Bradleyék házáig. Drága barátom természetesen még 11-kor is ágyban volt, az anyukája engedett be.
- Jóreggelt napsugár, hasadra süt a nap! -rontottam be szobájába, amit egy dühös morgással díjazott- Kellj már fel Brad, 11 óra is elmúlt!
- Na és? Szombat van. Muszáj átaludnom a hétvégét, hogy kibírjam a hétköznapokat. Mizu van? -ült fel ágyán.
- Semmi. -huppantam le mellé- Csak gondoltam csinálhatnánk valamit. Menjünk el valahova.
- Jó lenne baby de ma jönnek a nagyiék és tudod, hogy nálunk akkor mindenkinek kötelező itthon lenni? -bólintottam csalódottan- Nehari!
- Nem baj, majd elhívom Zacet.
- Amúgy minden oké veled? -sétált szekrényéhez.
- Ja. Mért kérded?
- Hát csak mert úgy nézel ki, mint egy becsődölt mosómedve. Elromlott a mosógép vagy mi?
- Ha-ha nagyon vicces kedvedbe vagy ma úgy látom! Amúgy meg semmi bajom csak nem aludtam valami jól. -vontam meg vállam bár nem látta mivel háttal állt nekem.
- A Carly-s ügy miatt?
- Hát erről meg honnan tudsz?
- Csiripelték a madarak. -villantott rám egy vigyort- Ne gyötörd magad egy olyan kis kurva miatt, mint az a Carly! Nem ér annyit. Az a nő rosszabb, mint valami kolbásztöltő üzem. Egy biztos nem adnám a kezébe a farkamat! Még letörné vagy rosszabb leharapná! -vágott egy igazán riadt arcot amin muszáj volt röhögnöm.
- Tudom nem is érdekel az a kis ribi sem a roboribijei. Leszarom őket!
- Na ez a beszéd! Szerinted ez milyen?
Vett elő egy olyan régi inget, ami eredetileg fehér volt még annó, de ma már lassan a szürke minden árnyalatát magán viseli. Most erre mit mondhatnék?
- Borzalmas! Azt hittem már azt rég kidobtad?
- Dehogy dobom! Ennek múltja van! -öleli magához.
- Tényleg? Milyen múltja?
- Ez volt rajtam mikor először megdugtam egy csajt. Egy ilyen létfontosságú erekjét csak nem dobok már a kukába! -háborodott fel.
- Jó-jó bocsi. De engedj oda majd én kezelésbe veszlek.
- Ahj Istenem milyen rég várok már erre! -sóhajt fel mire csípőre teszi kezét és kissé „előre dobja" férfiasságát.
- Fúj de perverz vagy! -hopp egy nyakas- Na vigyázz te bakkecske!
Szekrényét birtokba véve kihalászok abból az őskáoszból egy elfogadható fekete inget és egy még tisztának mondható farmert amit teljes erőmből neki dobok. Cseppet sem zavartatva magát kezd el öltözni. Hogy zavar-e? Nos, nem. Láttam már alsónadrágban, sőt egyszer véletlen még meztelen is. Mondjuk az az ő hibája volt mert mikor átjöttem hozzájuk kb két éve, ő épp a fürdőben volt, én megkérdeztem bemehetek-e erre azt válaszolta, hozzáteszem tök nyugisan, hogy persze. Erre ott állt a tükör előtt tök pucéran és az izmait ellenőrizgette megvannak-e még. Nem kell mondanom meddig cikizett engem ezzel. Azóta már csak röhögünk ezen de akkoriban eléggé kínos volt ha elkezdett szivatni vele. Mikor levette térdnadrágját -ami neki a pizsi- kivallant igazán csinos kis alsója.
- SpongeBob?
- Most miért? Tökre bírom a kis szivacsot. A haverját is csak kár, hogy tök hülye. Na hogy nézek ki? -tárta szét karjait miután felöltözött.
- Remekül. Egyáltalán nem úgy, mint aki az egész napot az ágyban töltötte. Kis fésű, némi parfüm és kész filmsztár leszel.
- Na ezért szeretlek látod? De azért nincs hari, hogy elmarad a bandázás?
- Dehogy! Majd bepótoljuk. Megyek is nem akarok zavarni hétfőn ütközünk. Csá gumimaci!
- Csá baby girl!
Miután jól megölelgettük egymást felhívtam Zacet akivel az egész napot a vidámparkban töltöttük. Nagyon jól éreztem magam vele, igazán kedvelem ezt a srácot! Olyan kis aranyos! Fura de soha nem gondoltuk úgy sem Zacel sem Bradel, hogy valaha is többek legyünk barátoknál (max testvérek), és ez pont így van jól! Nem azt mondom, hogy nem néznek ki jól hiszen mindkettő piszok jó pasi, Zacnek még egy kicsit a kisfiús bája dob is lattba, de mégsem... Sosem tudtam volna elképzelni magam valamelyikőjük barátnőjeként. Hogy miért? Nos fogalmam sincs. Gyerekkorunk óta barátok vagyunk, Bradet már az oviban is ismertem, mindig is valahogy tökéletesen passzoltunk legjobb barátokként. Sok bennünk a közös, ám sok az ellentét is. Van amit én szeretek nagyon azokat egyikük ki nem állhatja és fordítva is. Mégsem volt közöttünk soha egy komolyabb vita sem, ami volt azt szinte azonnal megoldottuk. De úgy érzem ha valaha is többek lettünk volna az mindent végleg elrontott volna és ezt nem szeretném! Plusz úgy érzem -ha nagyképűen hangzik ha nem- nekem másra van szükségem. Nem igazán tudnám megfogalmazni pontosan mire de azt tudom, hogy legyen új, meglepő és váratlan! Bár... Azt kétlem, hogy addig lenne egyetlen pasim is, amíg nem sikerül fősulira mennem. Az egyik ok az, hogy nem igazán vagyok népszerű a pasik közt, általában vagy kikerülnek vagy észre sem vesznek. A másik ok pedig, hogy ha netalán akadna egy szerencsétlen akinek kellenék azt Owen úgysem hagyná. Addig gyötörné vagy engem amíg úgy nem döntenék, hogy inkább hagyom elmenni.
Másnap korán felkeltem, hogy megcsináljak minden házimunkát és egy rakat lecke is várt rám a táska mélyén. Mikor az utolsó adag ruhát tettem a gépbe Owen osont le a pincébe ahol a mosógépet tartjuk és úgy megijesztett, hogy azt hittem szívrohamot kapok.
- Bazdmeg Owen, normális vagy!? -ordítottam rá.
- Bocs nem akartalak megijeszteni. Szóltam is neked.
- Zúg a gép, szerinted hallok innen valamit? Egyébként miért vagy itt? Nem anyával kéne menned vacsorázni?
- Közbejött neki valami sürgős eset és be kellett mennie. -Jaj Ne!
- Vagyis csak te meg én vagyunk itthon?
- Bizony. Mondd mihez lenne kedved?
Jött közelebb és közelebb. Addig amíg teljesen neki nem szorított a szárítógépnek, elvágva a menekülési utam. Két oldalt megtámasztotta kezeit, melyeken megfeszültek izmai és az erek is kidudorodtak. Bal vállán volt egy manna szerű tetoválás, ami amúgy tök jól nézett ki csakhát aki viseli...
- Mint látod dolgom van. -biccentettem a még mindig szorgoskodó gép felé- Plusz vár rám a házi is.
- Az még várhat. Mit szólnál ha kiengesztelnélek a múltkoriért? -tette kezét derekamra.
- Nem kell kössz, már nem haragszom.
- Szerintem pedig még nagyon is dühös vagy rám.
Villantott egy igazán ördögi vigyort aztán nemes egyszerűséggel felkapott és felültetett a szárítóra. Szorosan összezárt lábaimat szétfeszítette és közéjük állt, nehogy újra összezárjam azokat, még szerencse, hogy térdgatyóban vagyok. Kezeit mellettem támasztotta meg s úgy nézett rám, mint egy oroszlán a prédájára. Féltem!
- Sky -hajolt fülemhez- csókolj meg! -suttogta, mire még az ütő is megállt bennem.
- Mi?
- Úgy szeretnélek megcsókolni.
- Nem. Úr Isten dehogy is!
- A fenébe is! -csapott erősen a gépre, amitől halálra rémültem- Ne csináld már ezt velem! Miért vagy ilyen kegyetlen? Csak egy aprócska csókról van szó, nem a világvége. Sőt még élvezni is fogod.
Nem válaszoltam semmit, nem mertem. Féltem ha újra nemet mondok talán a legközelebbi ütést már én kapom és nem a szárító. Aprót bólintottam mire elmosolyodott és szinte a másodperc töredéke alatt lecsapott ajkaimra. Nem volt jó, nagyon nem! Rettentő heves volt, követelőző és nyálas is. Pfúj! Beleharapott alsó ajkamba majd a nyakamra hajolt. El akartam tolni magamtól de esélyem se volt, a napi több órás edzésnek köszönhetően olyan izmai voltak akár egy díjnyertes súlyemelőnek. Én mellette olyan voltam akár egy botsáska. A nyakamnál sem óvatoskodott, harapdált, beszívta a bőröm és szintén szétfröcsögte a nyálát. Undorító! Kulcscsontomhoz érve egy igazán erőset beleharapott és olyan erővel szívta meg a bőröm, hogy felsikítottam. Elhátrált tőlem én azonnal felrohantam a szobámba, a ruhák sem érdekeltek. Hallottam ahogy utánnam jön de magamra zártam az ajtót.
- Skyler! Nyisd ki! -dörömbölt az ajtómon, de nem érdekelt- Hallod? Sajnálom nem akartam fájdalmat okozni, csak kissé elvesztettem a fejem. Skyler!?
Mikor a többszöri szólongatásra sem nyitottam ki feladta és lement az emeletről. Sírva borultam a padlóra és lábaimat körbe ölelve süllyedtem le a sárga földig szégyenemben. Már sötétedett mire abba tudtam hagyni a sírást és a fürdőbe vonultam. Lezuhanyoztam és miután kiléptem a kabinból a tükör elé léptem. Azonnal szemetszúrt a nyakamnál ékeskedő pirosas-lilás folt amit Owen hagyott magaután. Trófea lettem... Felvettem ruháim és bedőltem az ágyba. Nem tudom mikor aludtam el de azt igen, hogy szemeim rettentően égtek a sok sírástól.
Másnap későn keltem, még az ébresztőt se hallottam ahogy zenél. Szinte pillanatok alatt készültem el és táskámat magamhoz véve siettem az utolsó buszjárathoz amivel még épphogy beérek első órára. A megállótól rohantam az iskoláig, a lépcsőket is kettesével szedtem. A terembe berontva mindenki tekintetét magamra vonzottam.
- Elnézést a késésért tanárnő, nem jött a buszom valamiért és csak a későbbivel tudtam jönni. -hazudtam.
- Ez egyszer elnézem neked Skyler de csak mert mindig készülsz az óráimra. Ülj le gyorsan a helyedre és kezdjük el az órát!
Egy gyors oké után hátra iszkoltam ahol drága barátom igazán furcsa tekintettel bámult rám, de nem mondott semmit. Gyorsan előszedtem a könyvem és igyekeztem a feladatokra koncentrálni. Az óra végét jelző csengő zene volt füleimnek. Gyorsan a büfébe akartam menni, hogy vegyek valami kaját mert kb két napja egy falatot sem ettem. De Brad ezt másképp gondolta. A folyosó végén elkapta karomat és elkezdett magával vonszolni, tiltakozásom ellenére. Addig-addig rángatott amíg egy olyan folyosóra nem értünk ahová egyébként tilos a diákoknak járkálnia. Ott elengedett majd elémállt nehogy el tudjak szökni.
- Rendben, kivel mi történt? -fonta össze karjait.
- Semmi. Nem tudom mire gondolsz.
- Nem? Mi az a kamu szöveg, hogy nem jött a buszod? Ott se voltál a buszmegállóba! Tudom, mindig arra hajtok el! Szóval?
- Hát pedig ott voltam csak mivel nem jött a busz vissza hazamentem.
- Felismerem ha valaki hazudik és te igen csak bűzlesz a sok kamu dumától! Mi történt Sky?
- Semmi, mondtam már!
- Óh igazán? Na és akkor mi a franc az a nyakadon?
Pöccintett a helyre mitől felszisszentem. Igen ez Bradley. Egyet utál nagyon, az pedig a hazugság! Ezt az egyet senkitől sem tűri, még tőlem sem. Lebuktam. De mit is mondhatnék neki?
- Tudnom kéne valamiről? -hallgattam- Várjunk csak... Mondd, hogy nem? Megint Owen tette ezt veled?