7. rész - Megtörik a jég

MAYA SZEMSZÖGE:

Itt ülök az első órámon, mégis mintha itt se lennék. Folyton azon töröm a fejem, hogy mondhattam-e valami olyat James-nek amit józanul soha nem tennék!? Rohadt életbe, hogy nem emlékszek rá!!! Soha többé nem iszok az tuti! Igaz ő azt mondta, hogy nem volt velem baj meg semmit nem mondtam. De ki tudja igaz-e? Lehet csak azért mondta, hogy ne járasson le vagy csak kedvességből. Passz.
Az meg már hogy nézne ki, hogy odamegyek és megkérdem tőle megint? De nem tehetek mást, mert ez engem nagyon zavar! Csak ezen kattogok.
Épp irodalom óra van, de azt se tudom, hogy miről van szó. Remélem a tanárnő nem szólít fel!
- Miss Clark! Kérem idézze fel Shakespeare egy idézetét! - na bazdki, azt se tudom melyiket vesszük.
- Mi? Micsoda? - mint aki most tért vissza a bolygóra.
- Hol jársz Maya? A tanárnő kérdezett! - szólt kötekedés képpen Molly.
- Csak elgondolkodtam. Talán nem lehet? - kérdeztem ezt mindkettőjüktől.
- Tudsz válaszolni a kérdésre Maya? - szólt a tanárnő.
- Nem. Most nem. Bocsánat!
Olyan szúrós tekintettel nézett rám, és megkérdezett mást. Most biztos szereztem nála egy rossz pontot, de nem érdekel! Elhatároztam, beszélek James-el.
Nehezen kicsengettek és rohantam a tanáriba, hogy elkapjam még óra előtt. De nem volt ott. Az igazgató fogadott.
- Elnézést a zavarásért! Csak Mr. McAvoy tanár urat keresem! Itt van?
- Nincs itt Maya. Épp megbeszélést tart egy diák szüleivel. Mi olyan fontos? Talán én segíthetek. - kérdezte kedvesen.
- Jah semmi olyan. Csak lett volna egy kérdésem. De mindegy ráér. Bocsánat, hogy zavartam. Viszlát! - becsuktam az ajtót.
Lementem a folyósóra hátha ott lesz. Mivel ott van a bejárati ajtó is, lehet ott beszél a szülőkkel. Igazam lett, ott volt. Megvártam még az ősök elmennek, aztán odamentem hozzá. Szerencse nem volt ott senki. Mert minden diák a belső udvarban van és az ide nyíló ajtót zárják, nehogy valaki ellógjon. Mondjuk ez mind miattam van, mert eleinte szerettem ellógni, bandázni a régi haverokkal. De voltak ügyeim ezért inkább abba hagytam a velük való barátkozást. Mondhatni jó vagyis jobb útra tértem. Azóta lettek rendes, normális barátaim és megszerettem a sulit is.
Na de térjünk vissza! Odasiettem nehogy eltűnjön.
- Várjon egy pillanatra! - magáztam nehogy valaki véletlen is meghallja, ő megfordult és megállt.
- Igen Maya mi a baj?
- Jah nincs baj. Csak kérdeznék valamit ha nem baj?
- Csak nyugodtan. - olyan kedves volt és nyugodt, hm ez új.
- Szóval arról lenne szó, hogy... öm... Biztos nem mondtam semmi félre érthetőt az este? Csak mert olyan rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. - körbe nézett.
- Ezt ne itt beszéljük meg! Mi lenne ha találkoznánk suli után a közeli étteremben? Ott nyugisabb és nem hall minket senki.
- Jó, rendben. Akkor ott. Viszlát!
- Szia!
Jó rövidre zárta ezt a beszélgetést! Tudtam, hogy mondtam valamit! Sejtettem! Azért nem mondta el itt. Ha nem lenne valami, akkor lezárta volna annyival, hogy „már elmondtam, hogy nem, semmit" de nem ezt tette. Istenem mi a francot mondhattam amit ennyire titkosan kell elmondani!? Csak nem másztam rá részegen!? Jézusom! Mi van ha igen? Ha ezt mondja tuti elsüllyedek szégyenembe!
Egésznap ezen őrlődtem. A nap végére annyira felbasztam az agyam, hogy bárkit képes lettem volna megölni egy kanál vízbe.
Ha ez nem lett volna elég, jött Sam is a faggatásával.
- Te Maya! - szólt Sam.
- Na?
- Meddig voltál pénteken a bárba miután hazamentem? - na tessék témánál vagyunk.
- Nem sokáig. Mert?
- Csak kérdem. Mr. McAvoy ott volt még veled? - befogtam a száját, nehogy hallja valaki.
- Cssshhh! Halkan! Ne hallja már az egész suli bazdki!
- Jólvan na! - lökte el a kezem - Szóval akkor? Ott volt mi? - mosolygott.
- Jah. Ott maradt velem. Haza vitt.
- Oh milyen kedves tőle.
- Jah... Az... Most lépek drága barátnőm, van egy kis elintézni valóm. Este dumcsizunk! Szió! - intettem neki a távolból, ő is nekem.
Siettem az étterembe, minél hamarabb odaakartam érni. 20 percbe se telt már ott voltam. Bementem és a tekintetemmel keresni kezdtem őt. Megis van! Odamentem, leültem.
- Szia! Itt vagyok.
- Szia! Látom. Kérsz valamit? - kérdezte az étlapot bújva.
- Nem kössz, nem vagyok éhes.
- Én viszont ennék. Pincér! - kiáltott, és jött is a pincér srác.
- Igen uram, mit hozhatok?
- Egy marhát kérnék jól átsütve, rizzsel és valami savanyút hozzá kísérőnek!
- Már is uram! És a hölgy mit parancsol? - fordult felém.
- Csak egy pohár kólát kérek, köszönöm!
- Rögtön hozom. - elrohant.
- Nos, akkor elmondod, hogy miért hívtál ide? Mit mondtam neked?
- Nyugi! Semmi sértőt, ne aggódj!
- Akkor mért akartál itt találkozni?
- Mert nem akartam, hogy bárki meghallja az iskolában, hogy nálam aludtál. Félre értenék.
- Jah, ez igaz. - beláttam, hogy van benne valami - Akkor még is mit csináltam? - már nagyon idegesített, hogy nem mondja.
- Igazából semmi bosszantót. Vicces voltál, már amikor nem aludtál. 90%-ban csak aludtál. Amikor nem akkor nekem beszéltél, hogy ne mondjam el James-nek hogy te hol vagy. Ezen csak nevettem. Aztán összetörtél egy poharat amit úgy akartál összeszedni, hogy nem bírtál a lábaidon megállni, így elküldtelek onnan. Elaludtál a kanapén. Én leültem melléd és rám borultál ennyi. Semmi extra nem történt ne aggódj!
Istenem! Égett a pofámról a bőr, hogy miket műveltem. Nem ismertem fel és megkértem, hogy ne mondja el saját magának, hogy nála vagyok! Ráadásul ráfeküdtem. Jézus! Gáz vagyok, nagyon is. Ki tudja mit gondolhat most rólam!? Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben.
- Annyira sajnálom, hogy ilyen idióta voltam. Többet nem iszok az biztos! - fogtam a fejem.
- Ugyan! Mindenkinek lehetnek ilyen kicsapongó napjai, néha.
- Ja, csak nem a tanáruk előtt. Lesül a bőr a pofámról. Bocsi James, hogy ilyen voltam!
- Mondtam már, hogy semmi baj! Emiatt ne emészd magad!
- Tessék uram a rendelt étel, a hölgynek pedig a kóla! - tért vissza a pincér.
- Köszönjük! - köszönte meg.
- Ha bármit kérnek még, szóljanak!
- Rendben úgy lesz! - majd elment a srác, James pedig enni kezdett.
- Jóétvágyat!
- Köszi!
Úgy éreztem, hogy mindent megtudtam amiért jöttem. Így felesleges vagyok itt. Így elindultam haza.
- Hát te? Hová mégy? - nézett rám.
- Haza. Miért?
- Ülj le! Nem kell elmenned.
- Azt hittem, hogy zavarok. Hiszen megtudtam amiért jöttem, miért maradnék tovább?
- Ja, hogy te így gondolod? Ha nincs miért maradnod akkor menj csak. Szia! - mintha felháborodva mondta volna.
Álltam ott és gondolkodtam, hogy mit csináljak. Olyan fura volt most. Mintha zavarta volna, hogy elakarok menni. De vajon miért? Mért lett dühös amikor elakartam menni? De itt a legnagyobb kérdés az, hogy miért akarja, hogy itt maradjak? Na és én! Miért akarok itt maradni? Ez mind csupa jó kérdés. Úgy érzem ma meg is tudom rájuk a választ. Leültem vissza és csendben néztem őt.
- Na mi az, nem mész? - nézett rám.
- Nem! Nem sietek. - mosolyogtam, hátha kimond valami használhatót.
- Biztos nem eszel semmit? - már kedvesen kérdezte.
- Hm.. Ez jó lesz! - elvettem egy kis hús darabot a tányérjából, és kinevettem.
Ő pedig egy kanál rizst adott a számba és megettem. Fura volt ez nagyon! Megetetett mint egy kis babát, amin persze nevettem. De mégis olyan komoly volt és fura módon bizsergető. Mintha egy pár lennénk aki randizik. Ő etet, mintha a párja lennék és nevetünk, jól elvagyunk egymással.
Ez annyira fura! Nem találok jobb jelzőt erre.
Az is nagyon furcsa, hogy nekem ez irtóra bejön! Nagyon jó érzés itt vele lenni. Még sosem éreztem ilyet. Teljesen eltudom engedni magam és önmagam lehetek. Ő is olyan más. Nem olyan mintha a tanárom lenne. Csak egy pasi a sok közül. Mégis egyedi. Hm...
Mi van velem bazdki!? Az nem lehet!!!? Kajak most ő bejön nekem!? Na necsi! Az nem lehet! Kizárt! Az ilyesmi tilos! Istenem csak ezt ne! Nem lehet, hogy pont ő, pont őbelé zúgjak! Nem tehetem tilos és bűncselekmény is. Mégis ettől még izgalmasabb a dolog.
De várjunk csak mielőtt tovább gondolom ezt! Vajon ő hogyan érez? Egyáltalán érez-e valahogy? Vagy csak én képzelek be mindent! Lehet. Az viszont fura volt, ahogy az előbb viselkedett. Szó szerint besértődött, hogy elakartam menni. Vajon? Nem lehet! Talán ő is érez valamit irántam? Ugyan már! (legyintettem magamban) Az kizárt! Ugyan mit nézne ő rajtam!? Nem vagyok nagy szám! Sőt... Lehet a suliban némileg népszerű vagyok, de nem a külsőm miatt, hanem a tehetségem által. Ki tudja? Talán nem is tetszem neki, csak beképzelek mindent. Miért is tetszenék, pont én!? Annyival szebb lányok vannak mind a suliban, itt a városban és az egész világon. Mért pont én kellenék neki? Ch.. Hülyeség!
Annyira felhergeltem ezzel magam, hogy elszomorodtam a saját agymenéseim miatt.
Amíg én ezt lefejtettem magamba, ő befejezte az evést!
- Hahó! Föld hívja Maya-t! - intett a szemem előtt, ekkor tértem magamhoz.
- Mi? Mi az? - biztos mondott valamit.
- Azt kérdeztem, hogy min gondolkodsz annyira!?
- Jah... Semmin.
- Azta! A semmin így elgondolkodni, az igen, nagy dolog. Gratulálok! - viccelődött.
- Aha köszi. Van tehetségem hozzá. - próbáltam felvenni a laza énemet.
- Azt vettem észre. Na gyere menjünk! - állt fel.
- Hova?
- Hát haza. Mért szerinted hova mennénk? - kérdezte mosolyogva, nem voltam még teljesen képben.
- Jah, oké. Menjünk. - felálltam én is.
- Te aztán jó messze jársz innen.
- Egy kicsit.
- Parancsolj! - nyitotta ki a kocsija ajtaját, én beültem.
- Köszönöm uram! - nevettem.
Útközben nem nagyon szólaltam meg. Nem volt mit mondanom. Vagyis lett volna, de nem tudtam, hogy megkérdezzem-e amit akarok. Mégis hogy nézne már az ki, hogy megkérdem „bocsi James de érzel irántam valamit, mert én igen?" milyen gáz lenne ez már! Főleg ha nemet mond és kinevet. Ott süllyednék el! Így inkább csöndben maradtam.
- Bocsánat, hogy ilyen rossz társaság voltam!
- Mi? Dehogy voltál az! Ne mondj ilyet!
- Akkor mért voltál olyan szótlan egész nap? Mintha nem akarnál beszélni velem.
- Jaj dehogy is! Csak elgondoltam valamin.
- Azt vettem észre. Na és min? - állt meg a házunk előtt, miután mutattam, hogy itt kell kiszállnom.
- Csak egy kis semmiségen. Majd elik. Ne is törődj vele!
- David-el kapcsolatos? - vajon mért ezt hozza fel?
- Nem. De honnan veszed ezt?
- Hát tudod, mikor ott aludtál nálam, álmodban azt kiabáltad, hogy „tönkre tetted az életem David". Ebből gondoltam.
- Dehogy! Nem erről van szó.
- Nem mondod el? - erősködött.
- Csak azon agyaltam, hogy milyen gáz voltam, hogy a karjaidba borultam.
- Mért lennél? - kérdezte tőlem.
- Hát nem tudom... Mért nem voltam az?
- Nekem nem. Sőt...inkább jól esett a közelséged! - kiabálta vissza.
Meglepődtem. Hirtelen nem tudtam mit is mondhatnék. Ezzel igen csak meglepett. Tényleg van rá esély, hogy netalán vonzódik hozzám? Azta! Nem hiszem el!
- Tényleg? - kérdeztem meglepve.
- Igen, tényleg. Ne haragudj, hogy csak így közlöm, de már nem bírtam magamba tartani. Nem így akartam elmondani. Csak kikívánkozott belőlem.
- Nem baj. Örülök, hogy ezt elmondtad.
- Komolyan? - nézett rám.
- Igen. - mosolyogtam - Igaz, nem emlékszem mit mondtam neked részegen, de annak örülök, hogy nálad voltam. Nem valami idióta baromnál. Más rég kihasználta volna a helyzetet, de te nem tetted. Amit köszönök!
- Ugyan! Nincs mit köszönnöd! Sosem tennék ilyet! Soha nem használnék ki egy védtelen, öntudatlan lányt. Sőt még olyat sem aki a tudatánál van. Általában engem használnak ki.
- Igen, ezzel én is így vagyok. Nem használok ki soha senkit. Más viszont csak a hasznot látja belőlem. Ez van.
- Én sosem használnálak ki!
Kikapcsolta a biztonsági övét és közelebb hajolt hozzám. Istenem! A szívem majd kiugrott a helyéről. Kínzó volt ez nekem. Nem tudtam eldönteni, hogy mit akar. Csak kedvesen felém fordult, vagy megakar csókolni? Ha igen akkor mért nem teszi már és vajon mért akarom ennyire, hogy megtegye? Basszus nem lehetek valakibe ennyire belezúgva. Hiszen kinőttem már ebből! Maholnap 20 éves leszek, mégis úgy viselkedek, mint egy buta tini. Szinte magamra se ismerek. Hogy lendítsek a dolgon kicsit adtam alá a lovat, hátha történik valami.
- Én sem téged! Soha! - visszamosolyogtam felé.
Mintha ez lett volna neki az engedély megadás, közelebb hajolt és megcsókolt.
Istenem mennyire jó volt ez! Beleadtam minden érzésem ebbe a csókba. Már az sem érdekelt, hogy megtudja mennyire odavagyok érte! Csak érezni akartam őt.
Annyira óvatos volt, mintha porcelán baba lennék. Gyengéden ért az arcomhoz, a hátamhoz. Csókja édes volt és ellehetett veszni benne. Közelebb húzódtam hozzá, nem akartam hogy akár egy centi távolság is legyen köztünk. Mikor ő ezt érezte, hogy közelebb mentem hozzá, már ő sem finomkodott. Hevesen csókolt. Beletúrt a hajamba, végig simította az egész testem. A combomat kicsit hosszabban és lassan. Aztán észhez tértem és elhúzódtam tőle. Tudtam ha nem hagyom abba, innen tuti nem szállok ki. De nem tehetem, nem lehetek ilyen könnyű vérű! És nem is vagyok az! Sőt, épp ellenkezőleg! De ő annyira... Nem is tudom hogyan fogalmazzak... annyira megbabonázott, magával ragadott, hogy képes lettem volna itt a kocsiban neki adni magam. De nem tehetem! Hűnek kell lennem önmagamhoz! Így eltávolodtam tőle.
- Bocs Maya! Csak elragadott a hév! Ne haragudj rám! - még ő kér bocsánatot, milyen aranyos.
- Semmi baj! Ne szavatkozz! Engem is elragadott a dolog.
- Igen, vettem észre! - mosolygott olyan szemtelenül, de jó értelemben - De azért jó volt. Be kell valljam rég készültem már erre, csak nem tudtam, hogy hogyan kezdjek neki. Hiszen azért kicsit bizarr lenne ha a tanárod rádmozdul. Nem akartam, hogy félre értsd!
- Nem értem félre. Én is... öm fogalmazzunk úgy, hogy vártam már erre.
- Akkor ez azt jelenti, hogy te is vonzódsz hozzám? - szóval tényleg érez irántam valamit, szuper.
- Igen. Nem is kicsit. De úgy látom te is!?
- Igen. Nagyon! Elég régóta tetszel nekem. Csak nem tudtam hogy mondjam el! Vagy, hogy elmondjam-e! Hiszen mégis csak a tanárod vagyok és ez nem is lehetne köztünk. Úgy gondoltam, biztos lepattintanál. Hisz biztos nem egy ilyen pasira vágysz, vagy megijedtél volna tőlem.
- Én? Megijdeni? Ugyan! Nem ijedek meg semmitől! Amúgy meg én is ugyanígy voltam ezzel! Nem mertem elmondani. Féltem, hogy megharagudnál rám. Mert mit is akarna egy magamfajta lány a menő, jóképű tanárjától!?
- Mi az, hogy magamfajta? Mért mi baj van veled?
- Jah nem úgy értem. Csak azért vannak nálam ezerszer szebb lányok is, meg azért fiatal is vagyok. Érted?
- Igen értem. De ne becsüld le magad! Nagyon is szép lány vagy! Bár én inkább a stílusodra és az eszedre figyeltem fel. Számomra ez a legfontosabb szempont, az már csak bónusz, hogy iszonyat jó nő vagy. - annyira zavarba jöttem attól amit mond, hogy csak mosolyogni tudtam, biztos rák vörös lettem, pedig engem nehéz zavarba hozni.
- Jó nőnek tartasz?
- Óh nem is kicsit! - legyintett.
- Pedig nem vagyok nagy szám. - vontam meg a vállam.
- Te most viccelsz velem? Ne szórakozz már! Bazdki bármelyik pasi rádnéz már áll is a cerkája! Már bocs a nyers fogalmazásért, de annyira felhúzol a baromságaiddal!
- Akkor ezek szerint veled is ez van! - kicsit kötekedtem vele, ne csak én legyek már zavarban.
- Huh... Nem is kicsit. Főleg az előbbi csók után. Csoda, hogy nem szakad szét a gatyám.
- Jézus! Jó ezt nem hallgatom tovább! - az előbbinél is jobban zavarba jöttem, a tervem nem sikerült - Holnap találkozunk. Szia! - szálltam ki a kocsiból.
- Szia! - köszönt el nevetve.
Beronhantam a házba, egyenesen a szobámba. Annyira boldog voltam, madarat lehetett volna velem fogatni! Annyira hihetetlen ez az egész! Még most sem fogom fel! Lehet ez az egész csak egy álom? Félek, hogy felébredek. Megcsíptem magam és fájt, szóval nem álmodok. Minden igaz volt. Tényleg szeret engem! James! Engem! Huh... ez még nekem is megdöbbentő! De az biztos, hogy szeretem, és ő is engem. De mi lesz ezek után? Hogy leszünk együtt? Egyáltalán lehetünk? Minden tiltja, az iskola, a törvények és ha az anyám tudná ő is. Mégis talán még izgalmasabbá teszi ezt az egészet. Igaz bújkálnunk kell és titkolózni, de csak a suli végéig. Szerencsére végzős vagyok, így csak pár hónap van hátra. Addig csak kibírjuk valahogy! Ezalatt pedig vigyázunk, hogy le ne bukjunk.
De annyira jó érzés tudni azt, hogy viszonozza az érzéseim. Lehet nem olyan erősen, mint én, de legalább érez valamit irántam. Olyan nem is tudom, olyan... kellemes érzéssel tölt el valakihez tartozni. Sajnos sosem tudtam megtapasztalni milyen ez. Csak egyszer voltam szerelmes, de megbántam. És ma is bánom minden egyes nap, és bánni is fogom egész életemben! De hagyjuk is a múltat! Koncentráljak a jelenre! A jövőre nem szoktam, mert sosem lehet tudni mit hoz a holnap.
Itt a jelen a fontos. Na és persze az, hogy végre boldog tudok lenni!
A nagy boldogságomban elfelejtettem kiszállni a kádból. Arra eszméltem fel, hogy majd megfagyok. Gyorsan kiszálltam, megtörölköztem és felöltözve bebújtam az ágyba. Sosem volt még ilyen, de mosollyal az arcomon aludtam el.