7. rész - Bezárva

A napok gyorsan teltek, már November volt. Egyre hidegebb az idő és megjelentek már az első zúzmarák is. Szép ilyenkor a táj, az a sejtelmes látkép ahogy sétál az ember a fákkal benőtt utcákon, amit lágyan beborít a fátyolos köd hát...maga a misztikum! Egyáltalán nem félelmet keltő sőt épp ellenkezőleg, igen csak megnyugtató hatása van. Ahogy a szokásos 23-as járatomra vártam, lehunytam szemeim és beleszagoltam a levegőbe. Pont azt a tipikus őszi illatot éreztem ami ilyenkor szokás. Fülemben halkan szólt kedvenc zenéim egyike, így aztán teljes az összhatás. Elmélkedésemet a hatalmas fehér jármű zavarta meg. Felszálltam és mint mindig ShinHe mellett találtam magam. Megbeszéltük kinek hogy telt a hétvégéje és már azon volt bezsongva, hogy milyen lesz a karácsony. Bár itt kicsit másként zajlanak az ünnepek, mint más nyugati országokban. Az országunk ugyan hivatalosan buddhista vallású de már egyre többen vallják a keresztény hitvallást, így a mi kis elfogadó országunk az egyetlen aki nemzeti ünnepként tekint a karácsonyra. Ilyenkor zárva vannak az iskolák, hivatalok és a vállalkozások. De a boltok nyitva állnak mindenki előtt, ami jó hír nem kell az utolsó pillanatban ajándék után rohangálni, jut idő mindenre. Szeretek karácsony táján Szöul városában sétálni hiszen a kidíszített város egyszerűen gyönyörű! Ilyenkor a családok különféle szolgáltatásokat vehetnek igénybe. Itt is van télapó, mint nyugaton vagy Amerikában de itt szokott a vörös ruhán kívül kéket is viselni. Főként a gyerekek vannak oda érte, bár szerintem bármely felnőttnek is mosolyt csal arcára és boldogságot a szívébe. Hiszen még én is szívesen találkozom vele! A keresztény családok állítanak karácsonyfát, kidíszítik fényfüzérrel a házukat és készítenek otthon hagyományos ünnepi ételeket. Mondjuk azt mindenki aki otthon tölti e csodás ünnepet. De a legtöbben még mindig étterembe járnak és a szabadban töltik a karácsonyt. Vannak különféle programok mind felnőtt mind gyerekek számára. Mi is azok közé a családok közé tartozunk akik étterembe mennek de viszont mióta itt lakunk minden évben veszünk egy kisebb fenyőfát és kidekoráljuk, de csak azért mert rettentően megtetszett nekem és addig-addig könyörögtem a szüleimnek amíg bele nem mentek. Pedig mi buddhisták vagyunk, de ez engem nem zavar. Semmi giccs csak a szokásos díszek, néhány dömb, szalagok és égősor. Ilyenkor mindig elmegyünk bevásárolni mivel ez a szokás és élvezzük a szabadtéri programok tömkelegét.
Az iskolába érve minden nyugodt volt és csendes. Még volt néhány hét ahhoz, hogy Yona visszatérjen közénk így minden pillanatot kiélvezek a távollétéből. Azóta az eset óta mikor a fiúk velünk ebédeltek mindenki másként néz ránk. Nem cikiznek, gúnyolnak ki vagy szólnak be ha meglátnak. Sőt valaki előre köszön ha meglát vagy csak rámmosolyog, ami nekem felér egy megváltással. Nagyon örülök, hogy végre megéltem azt a napot, hogy nem én vagyok a messziről jöt közellenség! Persze ezt csak is a Bangtan-nak köszönhetem, amit számtalanszor már a tudtukra adtam. Még megesett párszor, hogy egy asztalnál ettünk vagy csak leültek közénk beszélgetni. De a legfurább az volt, hogy Nam Joon elárulta a többieknek, hogy az unokatestvére vagyok. Az a ledöbbenés amit a fiúk produkáltak hát esküszöm...aranyat ért! Bár mondjuk „puszipajtások" nem lettünk RM-el de nem beszél úgy hozzám, mintha egy zacskó kutya kakit kéne a földről felvennie. Kb mindenkivel jó viszonyt ápolok a bandában, igyekszem odafigyelni mit mondok vagy teszek nehogy sértődés legyen a vége. Tae és Jungkook-hoz csatlakozott Jin és Jimin is akik többet beszélnek velem, mint a három rapper. De persze ők azért tartják a három lépés távolságot mert van barátnőjük. Itt pedig nem szokás a fiúnak más lánnyal beszélnie ha barátnője van de ez igaz fordítva is, mivel ez zavaró a párunk számára. Persze változnak az idők ahogy az emberek is, ismerek olyan embereket akiknek a legjobb barátjuk egy lány és közben boldog párkapcsolatban élnek és olyat is ahol a lánynak gyerekkori barátja egy fiú! De ez elenyésző arány.
Suli után a könyvtárba siettem, hogy összeszedjek mindent ami a félévi vizsgákhoz kell. Szerencsére 6-ig nyitva vannak így van időm keresgélni. A szobafogságom is lejárt, hála anyának aki megpuhította apa szívét.
Kutatgattam már egy ideje amikor valaki hirtelen mögém lépett és halálra rémisztett azzal, hogy a fülembe ordított.
- Sziaaaa!
Annyira megijedtem, hogy az összekapart könyvek és jegyzetek mind kiestek a kezemből, én meg neki ugrottam a hatalmas polcnak. Hallottam meg egy hatalmas kitörő röhögést, megfordulva láttam, hogy Tae az és annyira nevet, hogy folytak a könnyei.
- Ha ha nagyon vicces! -mondtam teljesen megrémülve és dühösen- Arra nem gondolsz mi van ha szívrohamot kapok!?
- Ugyanmár ne reagáld túl! Apám mekkora fejet vágtál! -nem bírta abbahagyni a nevetést.
Erre a hangoskodásra odajött a könyvtáros nő és leszidott minket, hogy milyen hanggal vagyunk holott itt csendben kell lenni. Elkezdtem összeszedni az elejtett holmikat a földről, amint V lenyugodott segített nekem.
- Vicces voltál! -súgta oda.
- Te meg hülye voltál. -súgtam vissza.
- Túlreagálod! -tette le a papírokat az asztalra.
- Nem hinném. És ha rosszul leszek itt az ijedtségtől? Belegondoltál ebbe!? -igyekeztem visszafolytani a hangom.
- Jólvan na, bocsi. Segítsek?
- Mit?
- Tanulni. Úgy látom van mit! -utalt az asztalon heverő hatalmas kupacra.
- Nem kell próbára menned? -reméltem, hogy igent mond.
- Nem ma nem. Suga beteg lett és nem tudjuk nélküle elpróbálni a számot meg a koreót se.
- Értem. Remélem hamar meggyógyul!
- Suga? Ó őt ne féltsd, pár nap és kutya baja sem lesz! -intett le.
- Te tudod, te ismered őt. -ültem le.
- Akkor? Segítsek?
- Felőlem! De van egy olyan érzésem, hogy én fogok neked!
- Annyira hülyének nézel? -ült le velem szemben és elővillantotta azt az ezer wattos mosolyát.
- Nem csak én okosabb vagyok nálad, ennyi.
- Oké tanárnéni akkor kezdjünk neki!
Elkezdtük bújni a könyveket, jegyzeteket, füzetjeinket majd két óra után mégis csak nekem lett igazam mivel ő szorult segítségre nem pedig én! Szerencse, hogy ilyen jószívű vagyok így segítettem neki a tanulásban. Mikor már mindketten belefáradtunk a görnyedésbe gondoltuk összepakolunk és elindulunk haza. Ám az ajtóhoz érve nemvárt meglepetés várt minket. Zárva volt az ajtó. Próbáltam kinyitni de esélytelen volt, valaki kívülről zárta be.
- Nyisd már ki! -toporzékolt Taehyung.
- Szerinted ha ki tudnám nyitni itt lennénk? Bezártak minket! -adtam tudtára a tényeket.
- Mi!? Na ne! -ő is próbálta kinyitni, rángatta, rugdosta az ajtót de semmi meg se moccant.
- Na? Megbizonyosodtál róla, hogy zárva van?
- Ja. Jól kicsesztek velünk! Most mi legyen? -nézett rám kétségbe esetten.
- Vedd elő a telefonod és hívd ide a fiúkat!
- Le van merülve. Hát a tiéd?
- Szervízben.
- Az klassz... -tette zsebre a kezét és visszasétált oda ahol korábban ültünk.
- Most mit csinálsz?
- Leülök. Mért minek tűnik?
- Ennyi? Ezt akarod csinálni? Ülni egész éjjel? -kérdeztem feldúltan.
- Mért mit kéne tennem? Be vagyunk zárva ha nem vetted volna észre! Nem tudunk segítséget hívni és este fél hétkor már nincs senki az iskolában! -mutatott a falon lévő órára.
Belátva, hogy igaza van leültem én is. Annyira ki fogok kapni ha nem érek haza 8-ra. Megint szobafogságot kapok és a korábbi enyhítés miatt apa biztos szigorúbbra veszi a formát. Annyira rossz ez a tehetetlenség, felemészti az embert! De nem bírtam sokáig ott ülni és felpattanva helyemről kutakodni kezdtem a közeli szekrény fiókjaiban.
- Mit keresel? -jött oda Tae.
- Egy elkallódott telefont vagy egy töltőt. Csak van itt valami használható dolog! -idegesen sepertem félre a sok kacatot ami a fiókban hevert.
Majd hosszas keresgélés után ráakadtam egy töltőre. Aminek nagyon megörültem.
- Taehyung add a telefonod találtam egy töltőt! -siettem vissza hozzá diadalittasan.
Elvette tőlem az említett tárgyat és vizsgálgatni kezdte.
- Ez nem lesz jó bele! Nézd! Sokkal nagyobb a feje! -mutatta.
Én pedig idegesen vettem el tőle. Nem lehet igaz, hogy végre találok egy rohadt töltőt és nem jó! Mért ilyen hiperszuper okostelefonjának kell lennie!? Annyira igazságtalan! Elkezdtem belegyömöszkélni a kis fekete zsinórt, már csak azért is beleerőszakolom ha addig élek is!
- Ne csináld ezt Li! Még elrontod! -aggódott a kis tárgya iránt.
- Nyugi nem fogom!
Majd hosszas küszködés után beletettem úgy, hogy elfogadta és tölteni kezdte a teljesen, kikapcsolódásig merült készüléket. Nagy volt az öröm mindkettőnk részéről. Bár lassabban töltötte, mintha a sajátja lenne de már ez is valami! Csendben vártunk arra, hogy a százalékok elérjék a híváshoz szükséges magasságot.
- Te Li csináljunk valamit, üssük el az időt amíg fel tudunk hívni valakit!
- Na és mit csináljunk? Itt csak könyvek vannak!
Mutattam körbe a nem túl sok szórakozással kecsegtető helyen.
- Biztos akad itt valami!
Felállt és elindult a sorok között, hogy kutasson valami szórakoztató tárgy után. Mivel én is unatkoztam követtem őt. A terem végében volt egy vízadagoló autómata és mellette műanyag poharak. Azokkal kezdtünk el gyerek módjára játszani. Egymásra pakolgattuk őket, várat építve. Elvoltunk vele egy darabig de időután elfogytak a poharak. Elkészülve csodás várunkkal felálltunk a padlóról, hogy megcsodáljuk a művünket. De nekem annyira elzsibbadt a lábam, hogy amint kiegyenesedtem azzal a lendülettel csuklottam vissza, de belekapaszkodtam Tae-be aki hirtelen nem tudta mit tegyen és elvesztve egyensúlyát rámesett. Kicsit jajgattunk majd egymásra nézve nevetésben törtünk ki. Karjait két oldalt megtámasztva volt fölémhajolva, így nem teljes súlyával nehezedett rám. Nevetésünk alább hagyott mikor tekintetünk találkozott. A korábban nevetéstől zengő terem most néma volt akárcsak mi. Nem tudom miért de teljesen lefagytam a nézésétől. Ez annyira más volt mint a többi, egyszerre volt rémisztő és hívogató. Szívem a mellkasomból a torkomba vándorolt és ott vert 200-al. Egyikünk sem mozdult, igazságszerint én nem is mertem. Elég sokáig voltunk ebben a helyzetben majd egyszer csak fejével közeledni kezdett felém. Megijedtem! Most Taehyung tényleg azt akarja tenni amire gondolok? Egy hang a fejemben azt ordította, hogy ne! Folyton azon agyaltam mi lesz ha most megcsókol. Mik lesznek a következményei? Jó ötlet ez egyáltalán? És ha ez a hosszú idő óta haragból és kitaszításból átalakult barátságunkat tönkre teszi? Akarom én ezt egyáltalán?
Ezek a gondolatok cikáztak bennem újra és újra. Pánikolásomat hangos ajtó nyikorgás szakította félbe. Mindketten a bejárat felé pillantottunk és láttuk, hogy az ajtó tárva-nyitva és a gondnok lépett be a kis kocsijával. Erre azonnal feleszméltem és lelöktem magamról a fiút.
- Mit csinálsz Taehyung!? -álltam fel riadtan.
- Ne haragudj, sajnálom...
Zavartan pattant fel és futva rohant ki a könyvtárból. Otthagyva engem, egyedül főleg ezek után. Elvettem a táskám a telefonját becsúsztattam az oldal zsebbe és elindultam haza. Otthon anyáék egy kiadós veszekedéssel kezdtek de amint elmagyaráztam miért nem értem haza időben megértették és belátóak voltak. A szobámba érve letettem a táskám majd beálltam a zuhany alá. Most különösen jól esett ahogy a meleg víz folyik le rajtam és átjárja a testem. Totálisan össze voltam zavarodva. Mi történt ma egyáltalán? Tae tényleg meg akart csókolni? De miért? Az nem lehet, hogy érez irántam valamit! Ez kész nonszensz lenne! Hiszen bármely lányt megkaphatná, mért pont én kellenék neki? Ez annyira elképzelhetetlen!
Nem tudtam másra gondolni csak ezekre és arra, hogy ezek után mit tegyek! Hogyan viselkedjek Taehyung közelében? Egyáltalán tudunk úgy beszélni, mint azelőtt?
Telefonját előhalásztam a táskámból és töltőre helyeztem. Szerencsére az enyém pont beleillett. Majd befeküdtem az ágyba és sokáig nem tudtam elaludni. A gondolatok nem hagytak!