Annyit dilemmáztam, hogy csak arra eszméltem fel, hogy egy mondhatni luxus járműben ülök és hajtuk affelé a suli vagy intézet felé. Komoly vagyok mi? Jah tudom...
- Nagyon klassz a kocsid. Sokba került mi?
- Bizonyára. Céges kocsi. - hirtelen elhallgatott és mintha dühös lett volna magára, hogy ezt mondta.
- Király lehet tanárnak lenni ha ilyen menő kocsit adnak! Asszem nekem is annak kéne mennem.
- Kíváncsi vagy a helyre ahova megyünk? - hm kicsit sem feltűnő, hogy témát vált.
- Igen, egy kicsit. De hol is van ez pontosan?
- Ausztriában. Bécstől nem messze, egy kis területen.
- Szuper akkor sokáig kell autókáznunk... - sóhajtottam.
- Ennyire szörnyű társaság vagyok?
- Nem. Csak nem is tudom mit mondhatnék, annyira fura nekem ez az egész. Hiszen nemrég tudtad meg a titkom, ami miatt jól meg is haragudtál rám. Azután meg elhívsz egy ilyen...kiruccanásra, hogy legyek veled egész szünetben. Olyan fura nekem ez az egész.
- Igen, megértelek. Hidd el nekem sem hétköznapi dolog ez. De nem szeretek senkivel haragban lenni vagy rossz viszonyt ápolni. Igyekszem mindig megbeszélni a dolgokat, helyre tenni a félreértéseket.
- Én is ilyen vagyok. Csak tudom milyen nehéz egy ilyen...kiakasztó dolgot megemészteni. De remélem túl tudunk rajta lépni, te is én is.
- Bízzunk benne. Mit szólnál egy kis játékhoz?
- Milyen játék?
- Egy kis memória serkentő játék.
- Benne vagyok!
Egész úton játszottunk. Nagyon jó volt, sokat röhögtünk, már a könnyeim is folytak annyira nevettem. Kb 3 fél 4 lehetett mikor odaértünk. Leparkolt a hotel előtt, ahol megszállunk és bementünk. Kivette a szobákat amit foglaltatott. Az enyém a 24-es volt, örültem mivel az a szerencse számom, lehet azért mert akkor születtem.
Elég puccos kis szoba volt, van benne minden ami kell.
- Jó a szobád! - lépett mögém amitől majd szívbajt kaptam.
- A francba Tomi! Mi a bánatért ijesztgetsz!? - boxoltam bele a karjába.
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni! - de azért nevetett rajtam, a kis gonosz!
- Haha de vicces vagy... - feleltem szarkasztikusan.
- Na gyere! Induljunk, megnézzük akkor azt a helyet.
- Már is?
- Persze. Mára lett lebeszélve és nem akarom átverni a régi kollégámat.
- Okés, menjünk.
Újra kocsiba pattantunk és elmentünk arra a helyre. Tényleg nagy volt, a mi sulink kb 3x beleférne. De számomra olyan... Hogy is mondják ezt? Jah, eléggé morbid volt. Mindenhol fehér falak, fehér bútor, rosszabb mint egy kórházban. Oké, hogy itt különleges képességű emberek, diákok vannak de akkor is! Mért kell azt éreztetni, mintha egy kórházban vagy laborban lennének? Ez eléggé elszomorító!
Felmentünk egy ilyen osztályterem szerűségbe, ahol kb egy 30-35 körüli férfi ült, gondolom ő a kolléga.
- Szia Emil! Rég találkoztunk. - fogtak kezet.
- Szia Tamás! Ő lenne az a lány akiről meséltél? - mutatott rám.
- Igen ő az, Horváth Lara.
- Jónapot! - mi is kezet fogtunk.
- Akkor ha lehet ellenőrizném is a képességeidet, ha nem baj?
- Persze. De mit kell csinálnom?
- Csak meg kéne oldanod néhány képletet és feladatot.
- Rendben.
Felírt a táblára kb 100 feladatot, tényleg csak néhány lesz.... Szuper itt leszünk estig! Mikor befejezte elkezdtem megoldani őket.
- Most jön az utolsó. Eddig azt senki sem tudta megfejteni. Ne légy szomorú ha neked sem megy!
Néztem, gondolkodtam de valami nem stimmelt. Nekem sem jött ki sehogy sem az eredmény. De miért? Várjunk csak! Eszembe jutott, a tanárnőnk egyszer tanított olyat, hogy cseles képletek, amikor szándékosan elrontják a számsort, hogy megoldhatatlan legyen. Most már csak rá kell jönnöm hogyan is lehetne értelmes.
- Hát akkor ennyi! Ne keseredj el, sokan nem tudják megoldani.
- Persze hogy nem mivel ez a feladat hibás! - rámnéztek mindketten.
- Hogy érted, hogy hibás? - nézett rám Tamás.
- Úgy, hogy nincs jól leírva! - odamentem és kijavítottam - Ide egy kettes kell, itt lemaradt egy mínusz jel itt pedig zárójel van. Tessék, így már megoldható! Az eredmény pedig a Föld teljes súlya. De mért fontos ez?
- Remek! Nagyszerű megoldás! Roppant ritka elme van a fejedben! Tamás, igazad volt ő alkalmas rá!
- Igen, ezt sejtettem.
- Mire vagyok én alkalmas?
- Majd ha visszaértünk a szállodába elmondom. Most mennünk kell Emil, majd még beszélünk.
Szó szerint kirángatott onnan és visszakocsikáztunk a szállodába. Mondta, hogy menjek a szobámba majd jön ő is hamarosan. Ami kb két órába beletelt. Bejött és hozott magával egy laptopot is.
- Tamás mi folyik itt!? Mire célzott az a professzor? Mire vagyok én alkalmas?
- Emil egy nagyon titkos kormány által rábízott küldetésen dolgozik és megkért, hogy segítsek egy olyan embert keresni, aki képes kiszámolni bonyolult, másoknak átláthatatlan dolgokat kiszámolni, megfejteni és mivel tanár vagyok belementem. Még is csak én vagyok összezárva diákokkal.
- De mért pont én? Hiszen annyi okos ember van ott!
- Az lehet. De mondjuk úgy, hogy nem mindenki a matekban jeleskedik és ott már mindenki be volt legalább egyszer vetve valamilyen küldetésbe. Így nem kockáztathatnak, hogy felismerjék őket.
- Értem. Na és mi az amit nekem ki kéne számolnom?
- Egy rejtett kombináció, ami egy nagyon titkos hadi fegyver pontos helyéről és jellemzőiről szól. Tudod (?) koordináták, hatósugár, pontos hely hova szánják ilyesmi.
- Mi!? Valaki robbantgatni akar?
- Hát... Nem egészen de ennél többet sajnos nem mondhatok.
- De honnan tudsz te ennyit ha csak egy tanár vagy?
- Hát be kellett avatniuk egy kicsit a részletekbe, hogy megtaláljam a megfelelő személyt. Vagy is téged.
- Értem. Na és miről van szó? Hol az a képlet?
- Hát ez az. Ők sem tudják pontosan, annyit mondtak nekem, hogy egy bizonyos Alexey Vladimir az utolsó összekötő kulcs a hollétéről.
- És nekem most mit kéne csinálnom? Megkeresni ezt az Alexey-t?
- Nem! Igazság szerint te ismered őt.
- Én? Nem ismerek egy orosz embert sem! Arra emlékeznék.
- Nem biztos, főleg ha álnevet használ.
- Mi az álneve?
- Nem fogsz örülni. De Kovács Krisztián.
Lefagytam! Hogy mi a franc van!? Ne, az nem lehet, ez biztos csak valami tréfa! Az nem lehet, hogy átvert és annyi éven át hazudott nekem! De mért tette volna? Nem hiszem el!!
- De...hogy? Hiszen nem is volt akcentusa!
- Nem, mert mikor megszületett beadták a szülei az intézetbe és egy magyar pár fogadta örökbe. Mikor megtudta bosszút forralt a szülei és mindenki ellen.
- Azta.... De honnan tudsz te ennyi mindent?
- Beavattak.
- De egy tanárt mért avatnak be ilyesmibe?
- Csak azután tudtam meg, hogy megismertelek. Azelőtt én sem tudtam.
- Most nekem egyszerre ez sok. Egyedül tudnál hagyni?
- Persze. Ne haragudj hogy csak úgy rádzúdítottam ezt az egészet!
Csak bólintottam, ő kiment. Annyira váratlanul ért ez az egész dolog! Krisz nem is az akinek hittem, Tamás részt vesz egy nemzetközi keresésben. Biztos nagyon jó tanár lehet ha erre felkérték. Bár nem tudtam, hogy ilyesmire úgymond civileket is megkérnek! Azt igen, hogy olykor rendőröket elvisznek ilyen küldetésekre, mert anya nővérének a férje is rendőr és most ő is egy ilyenen vesz részt valahol Amerikában.
De ha egy sima kis mezei diákot megkérnek ilyesmire akkor egy tanárt mért ne!
Egész éjjel nem aludtam, kattogott az agyam ezerrel! Kb hajnali 4 lehetett mire elnyomott az álom. A telefonom csörgésére ébredtem ami úgy megijesztett hogy leestem az ágyról.
- Haló! - szóltam bele álmos hangon.
- Szia én vagyok! Felébresztettelek?
- Nem már ébren voltam. Mivan?
- Csak arra gondoltam van-e kedved ebédelni velem?
- Na és a reggeli?
- Reggeli fél 12-kor?
- Mi!? Már ennyi az idő!? Uh bazdki!
- Szhh... Ez a beszéd... - sziszegett a fülembe.
- Adj tíz percet elkészülök!
- Csak nyugodtan. Majd kopogj be, tudod itt vagyok szemben!
- Okés. - kinyomtam.
Összeszedtem magam amennyire csak lehet, de még így is elég fáradt fejem volt. Elmentünk valami puccos kis étterembe kajálni. De jó lenne ha tudnék németül! Mért is angolt tanultam? Bár...ha valaki szólt volna, hogy egyszer itt kötök ki, leteszek egy gyorstalpalót.
Egész jó hangulatban telt a napunk. Valahogy szóba se jött a tegnapi hercehurca. Elmentünk sétálni a hotel melletti erdőbe. Gyönyörű hely volt, a közepén egy hatalmas tóval. Ott az egyik padra leültünk. Nem is szóltunk egymáshoz csak gyönyörködtünk a tájban. Olyan fura érzések keringtek most bennem. Mind a tegnapi miatt, mind azért mert itt vagyok vele kettesben. Átfutott az agyamon, hogy ha most más körülmények között lennénk ez még egy randi is lehetne. Ezen el is kezdtem nevetni.
- Mi az? Mi olyan vicces?
- Semmi.
- Csak van valami ha ennyire nevetsz!?
- De kíváncsi valaki! - tettem karba a kezem.
- Ez az egyik rossz tulajdonságom. Na kivele!
- Na jó, de ne értsd félre! Csak az jutott eszembe, hogy ha más lenne a szitu ez akár lehetne egy...
- Randi? - vágott közbe, na erre nem számítottam - Mivan lefagytál?
- Aha egy kicsit. Csak meglepett, hogy ezt mondod.
- Miért? Azt hiszed csak te gondolsz rá? Sok lánnyal volt már ilyen randim. Tudom milyen az.
- Jah, értem... - hát nem igazán erre számítottam - Asszem visszamegyek a szállodába. Kezd hideg lenni. - felálltam.
- Elkísérlek!
- Ne! Vagyis nem kell, köszi. Legalább felhívom anyát, hogy minden oké-e otthon.
Szedtem a lábaim, mintha futnék. Annyira ciki volt a helyzet! Totál beégettem magam! Most tuti azt hiszi, hogy bele vagyok zúgva és randiznék vele! Jó, mondjuk nem tévedne de akkor is... Tiszta idióta vagyok!
Sétáltam még az erdőben egy darabig, semmi kedvem nem volt visszamenni. Sötét volt mikor elindultam vissza. Bár az időt nem tudtam, lemerült a telóm. Kéne már egy új akksi bele! De szerencsére visszataláltam a hotelhez. A szobámhoz érve láttam, hogy résnyire nyitva van az ajtó. Betörtek? Na ne! Óvatosan odaosontam és berontottam az ajtón hátha megijed tőlem, de én ijedtem meg. Tomi becsapta mögöttem az ajtót és lefogott hátulról.
- Héhé! Én vagyok! Nem vagyok betörő!
- Jesszus Lara! Hol a fenében voltál? Már el akartam indulni, hogy megkeresselek.
- Csak sétáltam egy kicsit. De te mért vagy a szobámban? Egyáltalán honnan van kulcsod?
- Kértem egyet a portástól, hogy bejöhessek ha baj van.
- De most mért vagy itt?
- Mert beszélni akartam veled.
- Miről? Bocs de fáradt vagyok, nem lehetne holnap beszélni a munkáról?
- Nem a munkáról akarok.
- Én viszont csak arról szeretnék. - odamentem és kinyitottam neki az ajtót, enyhe célzás, hogy ideje mennie.
- Lara, kérlek hallgass meg!
Az egyik kezével becsapta az ajtót a másikkal neki támasztott engem. Majd két oldalt közre fogott, úgy hogy neki támaszkodott az ajtónak. Tisztára váratlan volt ez a helyzet. A szívem kb 200-al vert, nem tudtam mi fog következni, de vártam a folytatást.
- Hallgatlak. De röviden! - próbáltam határozottnak tűnni.
- Tudom, hogy ma megbántottalak. Elég hülyén jött ki az a szitu. Nem akartalak megsérteni.
- Jó, hagyjuk. Lapozzunk!
- Látom, hogy mérges vagy! Nem szeretlek ilyennek látni! Főleg ha miattam vagy az! Engedd, hogy jóvá tegyem!
- Oké. Elmehetsz azzal jóvá teszed.
- Én másra gondoltam.
Rám mosolygott és kezeit beljebb csúsztatta és a vállamnál volt mind kettő, úgy támaszkodott az ajtónak. Egyet előre lépett így csupán pár centi távolság volt köztünk. Bár ő kb majdnem egy fejjel magasabb.
Lehajolt hozzám, éreztem leheletét a bőrömön. Annyira gyorsan vettem a levegőt, hogy szinte az ájulás kerülgetett. Rosszabb vagyok mint egy vámpír rajongó tinilány.
Nagyon lassan csinálta mintha egy lassított felvétel lenne. Mikor hozzáért a számhoz még a hideg is kirázott. Elég lágyan és óvatosan csókolt, amire nem számítottam tőle. Főleg ilyen erős, határozott jellemmel.
Nem akartam reagálni hogy tudja, haragszom rá de nem ment. Átkaroltam a nyakánál, amit ő beleegyező nyilatkozatnak vett és a kezeit elvette a faltól, hátul átkulcsolta a derekamnál.
- Ne, légyszi! Állj le!
- Miért?
- Mert nem akarom ezt elsietni. Nem akarok úgy járni veled, mint Krisszel. Még túl kell lépnem rajta. Meg nem akarok egy kaland lenni neked a sok közül.
- Miből gondolod, hogy csak kaland lennél?
- Hát amit a tónál mondtál eléggé célzó volt rá.
- De én azt nem azért mondtam.
- Mindegy. Most ezt hagyjuk kérlek! Még nem vagyok rá kész. Félek a csalódástól.
- Persze. Megértem. Ne haragudj, hogy így letámadtalak! Csak úgy éreztem, hogy meg kell tennem.
- Jólvan. Jóéjt! - kinyitottam az ajtót, ő kiment.
Én meg ott maradtam kérdőjelekkel a fejemben. Nem tudom miért, de rossz érzésem van vele kapcsolatban. Talán nem lenne jó ötlet ha belemegyek ebbe az egészbe. Mi van ha ő is csak átver? Hiszen ha jobban belegondol az ember miért akarna ő velem lenni? Hiszen ő egy 11-es pasi egy 10-es listán. Jobbnál jobb női lehetnének és voltak is 100%. Mért pont engem akarna? Ez olyan abszurd! Még én se kellenék magamnak ha fiú lennék! Neki meg lányok százai hevernek a lába előtt. Lehet egyszerre több nője is volt, amin nem csodálkoznék. Asszem az lesz a legjobb ha elfelejtem ezt az egész dolgot vele és lezàrom. Holnap beszélek is vele, hogy felejtsük el ami történt és hagyjuk abba mielőtt bármit elkezdenénk.
Igen ez lesz a helyes döntés! Inkább most szomorkodjak miatta egy kicsit, minthogy szenvedjek hónapokig ha kiderül, hogy több vasat tart a tűzben. Igen ezt kell tennem!
7. rész - A feladat
2021-08-15
Hozzászólások (0)