A következő napi kiképzés sem telt másként, mint az előző. YoonGi végig káromkodta az egészet, lehordta NaRat minden béna szerencsétlenségnek és folyton a lövésre kényszerítette, hogy végre találja el azt a rohadt táblát.
A napok így teltek el, lassan, gyakorolva. Több, mint egy hete már annak, hogy a bűnözők vendégszeretetét élvezi, de még mindig nem jutott előrébb. Ugyanúgy be van zárva, akár egy rab. Minden reggel pontban nyolckor érte mennek, -vagy Hoseok vagy Jimin- elviszik a kiképzőpályára aztán YoonGi zsörtölődése után délután visszakísérik, hogy ismételten bezárhassák. Pedig már-már erőszakosan próbálkozik. Beszélget Jiminnel, Hobival és Jinnel is mikor találkoznak, de sehogy sem akar megtörni az a bizonyos jég. Odafigyel miket mond, sosem sértő, okoskodó vagy túl kíváncsi. De egyik fiúnak sem sikerült elnyernie a bizalmát.
A zár kattanó hangjára felpattan ágyáról és már teljes „harci díszben” várja kíséretét, hogy ismét egy szörnyű gyakorlaton lehessen túl. Ám ezúttal nem Jimin vagy Hoseok áll az ajtóban hanem a ritkán látott, kissé komor arckifejezésű NamJoon. NaRa érdeklődve nézi a férfit, fogalma sincs miért ő jött most érte.
- Gyere!
Biccentve neki kilép a szobából és szorosan mögé állva követi a férfit. A lépcsőn leérve a hátsókijárat felé venné az irányt -ahogy mindig is- de NamJoon nem arra indult meg, hanem az ellenkező irányba, a pince felé. Megtorpan mögötte.
- Ö... Most hová megyünk?
- Ma egy egészen másfajta feladat vár rád. -nyitja ki az ajtót.
- Micsoda?
- Majd meglátod. Na igyekezz már!
Bólintva siet oda hozzá és Nam előreengedve a lányt letessékeli a lépcsőkön. A pince roppant különleges módon óriási helyiség volt és olyan fényes volt, hogy a fenti világosság ehhez képest szürkület. Egy falnak kinéző ajtón mentek tovább, ami mögött egy laboratóriumhoz hasonló terem állt, benne csomó orvosi és a lány számára teljesen ismeretlen cuccokkal. NamJoon nem állt meg, így NaRa arra következtetett, hogy mégsem ide jöttek. Egy újabb ajtó kinyitása után egy sötét folyosón kötöttek ki, ahol a lámpák piros fényben világítottak. A hosszú és kissé szűk folyosó végén egy kétoldalas ajtó állt. Látszólag régi lehetett mert itt-ott rozsda váltotta fel a festék helyét. Az előtte álló férfi kopogott párat a fémlapon. De nem a megszokott kopogás volt, ennek szinte már ritmusa volt. Biztos ez a kód amivel bejuthat. Pár másodperc után hangos nyikorgással kísérve nyílt ketté az ajtó és hangos ordítozások szűrődtek ki odabentről. Belépve NaRa szeme elé tárult a bent tartózkodó emberek létszáma és ott folytatott tevékenységük.
A terem közepén egy boxring volt, ahol két igazán izmos lány küzdött meg egymással. Az egyiknek szinte már fénylően vörös haja volt míg a másik narancssárga loknikkal büszkélkedhetett. Pár srác a súlyzókkal gyakorolt, akadt aki fekvőtámaszozott, valaki a boxzsákkal harcolt. NamJoon a terem túlsó végében állt meg, egy aranybarna hajú lány mellett. Úgy tűnt ismerték egymást mert elég baráti módon üdvözölték a másikat.
- Nahát RM, de rég láttalak már. Mi szél fújt erre?
- Szevasz Reja. Friss husit hoztam neked. -biccentett a lány felé- A főnök meghagyta, hogy tanítsd meg megvédenie magát.
- Őt? -ment hozzá közelebb- Hát ennek a lánynak olyan kis puhácska kezei vannak, hogy a vaj is megolvad az ujjai között. Hogy tanítsam meg bunyózni?
- Az abszolút rád van bízva.
- Na ne! Komoly? -ironizált- Mondtad V-nek, hogy profi harcos vagyok nem egy csodatevő? Mit kezdjek ezzel a mami kedvence kislánnyal?
- Csak érd el, hogy ha valaki pofon vágja ne nyiffanjon ki. Majd délután jövök érte.
NaRa kerek szemekkel nézett végig a távozó férfin, aki csak úgy simán otthagyta azokkal a kegyelmet nem ismerő rosszarcokkal. Reja a lányhoz lépett és felemelve karjait körbejárta őt, közben hümmögő hangokat adott ki magából.
- Mi a neved szivi?
- MinJi vagyok.
- Remek. -csapott combjára- Még a neve is tök buzis... Na mindegy. Gyere megnézzük mit tudsz!
Cseppet sem finomkodva ragadta meg csuklóját és fellökte őt a ringbe. Az ott küzdők kérdően tekintettek vezetőjükre, aki egy intéssel kiparancsolta onnan őket. Felmászott ő is a küzdőtérbe és egy újabb intés után egy NaRahoz hasonló alkatú lány csatlakozott hozzájuk.
- Ő lesz az edző társad, Jae. Jae tanítsd meg arra amit tudsz. Nem kell finomkodnod! -emelte kezét vállára.
A Jae nevezetű lány csak bólintott majd az egyik sarokba ment, hogy felvegye kezeire az edző kesztyűt. Nem tűnt olyan ijesztőnek, mint Reja mégis volt benne valami amitől az emberek visszarettennek tőle hacsak meglátják. Mosollyal arcán sétált oda a megszeppent lányhoz, aki nem győzött pislogni a hirtelen események miatt.
- Mi a neved?
- MinJi.
- Szóval MinJi, mesélj, tudsz verekedni?
- Hát, nem igazán.
- Sejtettem. Sebaj. Én megtanítalak mindenre amit tudnod kell ahhoz, hogy ne nyiffanj ki ha esetleg bajba kerülnél egy éles helyzetben. Ami ugye nálunk megszokott dolog. -mosolygott mondata végén- Kezdhetjük?
- Van más választásom?
Egy kedves mosoly után nekiesett a lánynak, de úgy, hogy vigyázva ne üsse meg rendesen. Közben végig mondta neki mit kell tennie. NaRa, mint aki nem tud semmit, ügyetlenkedve próbálta azt tenni ami Jae kért tőle. Nem fedheti fel magát miszerint feketeöves karates.
Egésznap verekedtek és mikor NamJoon a lányért ment fáradtan köszönt el edző partnerétől. Jae jelentést tett Namnak, hogy milyen a lány állóképessége, érdemes-e vele edzeni és, hogy képes-e a tanulásra. Ezekután elköszöntek a lentiektől és visszamentek a házba. A nappaliba érve ott volt a főnökség színe-java, többekközt V is. Aki egy kicsit sem kedves pillantás után elviharzott a házból. Nam is elköszönt a fiúktól majd rájuk bízva a lányt ő is elment. NaRa indult volna az emeletre, hogy ismét bezárhassák ám Jin keze után nyúlt és visszahúzta a lépcsőről. A lány elkerekedett szemekkel nézett a férfira, nem értette miért csinálta ezt.
- Nem akarsz ma a konyhában enni velünk?
- Én? -mutatott magára, hogy biztos legyen abban neki tették-e fel a kérdést.
- Látsz itt mást rajtad kívül?
- De nem lesz belőle baj? Nem akarom, hogy Taehyung miattam haragudjon meg rátok.
- Nem fog. -legyintett- Ha nincs itt én vagyok a rangidős, az van amit én mondok! -húzta ki magát büszkén- Meg amikor rákérdeztem nem mondott nemet, szóval...!
- Gyere MinJi egyél velünk. -kérlelte Jimin is.
Aprót bólintva egyezett bele a kérésbe és követte a három fiút a konyhába, mivel fogalma sem volt merre is kell menni. Az említett részbe érve egy óriási, fényes és roppant elegáns helyiség tárult szemei elé. Kék-fekete bútorok, halvány, mintával ellátott csempék és a legkorszerűbb berendezések ami csak a világon létezik. Hát nem spóroltak az biztos! Jin a tűzhely elé állva elkezdte készíteni a vacsorát, amihez Jimin nyújtott neki segítő kezet. Hoseok inkább csak az alapanyagokat falta titokban, amiért Jin nem győzött rászólni. Egy kis idő után NaRa is úgy érezte tennie kell valamit, ha már voltak olyan kedvesek és meghívták magukkal enni úgy, hogy a nagy és kőszívű főnöküket is megkérdezték róla. Felállva székéből a serénykedő férfi mellé állt, majd elvéve a húsfogót a serpenyő felé állt és elkezdte megfordítani az abban sülő marha szeleteket. Közben tett rájuk fűszert és némi vörös borral meglocsolta azt, amitől csak úgy sistergett a hús.
- Te meg mit csinálsz? -érdeklődött a mellette álló.
- Segítek neked. Ha már megengeditek, hogy itt egyek ez a minimum.
- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni? -szólalt meg a még mindig falatozó Hoseok.
- Persze, mivel nem ismertek. -rántott vállat- Sok mindent tudtok rólam.
Mikor kész lett a finom étel asztalhoz ültek, hogy együtt elfogyasszák azt. Később csatlakozott hozzájuk NamJoon és YoonGi is, aki erősen tiltakozott azellen, hogy a lány ott legyen. Végül a többiek lehurrogása miatt csendben maradt.
- Ühm hyung ma nagyon kitettél magadért, ez a hús! Valami mennyei! -csámcsogott jóízűen NamJoon.
- Köszönöm, de nem az én érdemem, MinJi csinálta. -bökött a lányra pálcikájával.
- Valóban? -emelte meg szemöldökét- Hm, nem semmi.
- Megjöttem srácok! -az ajtó hangos csapódása arról árulkodott, hogy V hazatért- Hm mik ezek a jó illatok? Jin ma mit... -amint megpillantotta az asztalnál ülő lányt még szavai is elakadtak- Ez meg mit keres itt!? -üvöltötte.
- Meghívtam vacsorázni. -adott magyarázatot a legidősebb.
- Na és ki adott rá engedélyt? -kiáltotta arcába.
- Te most hülyének nézel? -pattant fel az asztaltól- Reggel direkt megkérdeztem velünk tarthat-e, akkor még semmi bajod nem volt ezzel! Mi változott?
- Az, hogy nem szeretném ezt a spiclit a konyhámban látni! És attól mert valamire nem mondok nemet az még nem jelent igent sem! Világos!?
- Elképesztő vagy! -ingatta fejét.
- Kérlek ne vitatkozzatok miattam! -állt fel a lány is, mire mind döbbenten néztek rá- Bocsánat amiért elfogadtam a meghívást. -hajolt meg V előtt- Jin hálás vagyok neked, de többet ne kérj meg ilyesmire. Jimin felkísérsz és bezársz engem? -nézett a döbbent fiúra, aki a kérdés hallatán még a száját is eltátotta.
Ezekután senki meg sem szólalt, a lány megvárta amíg Jimin mellé sétál és együtt indultak meg az emelet felé. Mikor elhaladt Taehyung mellett felnézett rá és szemeivel próbált üzenni neki, hogy mennyire gyerekes az amit csinál. A fiú elképedve nézte ahogy szó nélkül lépked fel az emeletre majd a fal mentén eltűnik. Ritkán tudta meglepni őt bárki is de ez MinJinek sikerült. Soha egyetlen túszától vagy fogva tartott ellenségétől sem hallotta, hogy vissza akarna menni zárkájába. Tényleg azért csinálta volna, hogy ő és Jin ne veszekedjenek? De miért? Mit érdekli őt ha ők ketten vitatkoznak? Nem értette a lány viselkedését és ez egyre inkább elkezdte zavarni. Az asztalnál ülő mérges Jin dühösen pakolászta össze a tányérokat.
- Várj hyung segítek! -pattant fel Hobi is, mire elcsapta kezét.
- Nem kell! -kiáltott rá- Látod Tae? Még szerencsétlen lány is tisztában van azzal mennyire gyerekes vagy! Inkább visszazáratta magát abba a tetves szobába csak ne hisztizz itt nekem! Most miért volt baj, hogy itt van? -nézett rá számonkérően.
Tae szeretett volna válaszolni, jól megmondani a magáét az idősebbnek, hogy ezért meg azért, de igazság szerint ő maga sem tudta a kérdésére a választ.
- Taehyung tudom, hogy te vagy a nagyfőnök, a vezetőnk, hűséggel és tisztelettel tartozunk feléd, mert ugye ezt mi vállaltuk, de! Néha teljesen elveszted a kontrollt. Emlékszel mit kértél tőlünk az elején? -bólontott egy aprót- Azt ha túlzásba esnél vagy nem úgy cselekednél ahogyan kéne, figyelmeztessünk és térítsünk vissza a helyes útra!
- Igen, emlékszem. -sóhajtott fel.
- Valóban? Mert nekem úgy tűnik egyre inkább elfelejted mire is esküdtünk meg annakidején. Tae hidd el csak jót akarok, de ha továbbra is ilyen önfejű és bunkó leszel elveszíted a maradék embereidet is. Jimin már hozzád sem mer szólni mert retteg mikor mond vagy tesz olyat ami neked nem tetszik. Hobi szintúgy, NamJoont annyira elmartad magadmellől, hogy már csak bólogat és teszi amire kérted. Egyedül YoonGi az aki még visszaszól neked, de azt is azért mert tudja, hogy ő amilyen labilis elméjű bármikor neked eshet ezért főlsz tőle. De egyébként már ő sem lenne a B.T.S. tagja.
- Most amiatt a kis ribanc miatt oktatsz ki ennyire? -kérdezte könnyfátyolos szemekkel- Tényleg ennyire fontos neked? Mivan csak nem megdugtad?
- Kim Taehyung! -ordított rá, szemeiből csak úgy sugárzott az idegesség- Nem MinJi miatt mondom neked ezeket, hanem mert a barátod vagyok. Egy csapat vagyunk, egy család. De ha tovább folytatod ezt a „nekem ne mondja meg senki mit tegyek” faszságot el fogsz minket veszíteni! Egy tagot már elvesztettél, minket is elakarsz? Gondolkozz el ezen kölyök. -megpaskolta vállát majd távozott a konyhából.
Taehyung könnyeivel küszködve kezdett el törni-zúzni, mindent amit csak ért. Közben ordítozott és káromkodva adta ki magából minden elfolytott dühét. Visszagondolva a legelejére, mikor ezt az egészet elkezdték, rettentő bűntudat járta át. Tudta Jinnek igaza van, mindenben. Mikor az apja megbízta a „cég” vezetésével esküt tettek a barátaival, hogy történjék bármi, ők mindig ott lesznek egymásnak és kihúzzák a társukat ha kell a legnagyobb szarból is. És megesküdött, hogy hiába lesz a kezében az egész alvilág sosem fog a hatalom a fejébe szállni, erre tessék! Egy barátját aki szinte már testvére volt, elveszítette és a többiek sem keresik már társaságát. Csupán azért vannak még mindig vele mert megígérték neki. De Jin kirohanása alapján ez az eskü kezdi érvényét veszteni. Vajon meddig bírják még az emberei? Tényleg képesek lennének otthagyni őt? Végső elkeseredésében egy üveg poharat tört szét kezében, mi összevagdosta az egész tenyerét. De ez a fájdalom semmi volt ahhoz amit magában érzett. Tudta ha nem tesz valamit elveszíti a legjobb embereit akik nem mellesleg a legjobb barátai. De mit tehetne? Hiszen ő az alvilág örököse! Nem lehet puhány, nem javulhat meg! Mi lenne a megfelelő tett amivel bebizonyíthatná társainak, hogy mennyire számít rájuk és milyen fontosak neki?