Annyira nem hagyott nyugodni a dolog, hogy elhatároztam ma rákérdek a dologra! Érdekelt honnan tudta melyik háznál kell leparkolnia. Mivel az utolsó előtti órám pont vele lesz így a szünet kapóra jön a kérdezz-felelek játékra. Nem tudom, hogy a sors vagy az idő van ellenem de egyáltalán nem akartak telni a percek, mintha megállt volna az óra. Ebédszünetben lábaimmal doboltam az asztal alatt annyira ideges voltam. Mégis hogy kellene elkezdeni egy ilyen beszélgetést? Jaj tanár úr ne értse félre de honnan a fészkes fenéből tudta hol lakom!? Ez abszurd!
- Befejeznéd? -szólt rám Kayla.
- Mit? -hirtelen nem is kapcsoltam mire érti.
- Hát ezt a faszságot a lábaddal! -utánozta dobogásom.
- Jaj bocsi, igen abbahagyom.
- Miért vagy ideges? -csatlakozott Chloe is a beszélgetéshez.
- Nem vagyok. Miből gondolod?
- Általában csak akkor zenélsz a lábaiddal. Történt valami?
- Nem fontos. -legyintettem le.
- Gyere!
Közrefogtak mindketten és elhurcoltak egyenesen a könyvtárig ahová akaratom ellenére betuszkoltak.
- Nemár lányok miért csináljátok ezt? -ki akartam menni de nem engedtek.
- Itt már elmondhatod mi nyomja a lelked. Ide úgyse jön senki, nem fognak hallani. -áhh már értem!
- Inkább nem... Ha elmondanám tuti hülyének néznétek.
- Miért, nem vagyunk amúgyis őrültek? -nevetett fel Kayla.
- Najó elmondom de szólok úgysem fogtok hinni nekem.
Így hát belekezdtem a mesélésbe. Elmondtam mindent Zoe rejtélyes kéztörésétől kezdve, a buta teóriáimon át, egészen a tegnapi fuvarig. Nem telt bele sok időbe, szinte azonnal jól ki is röhögtek. Ennyit a nekünk elmondhatod dologról...
- Nemár Mia most komolyan azt hiszed, hogy Mr. Taylor valami sorozatgyilkos!?
Kayla szemrehányó számonkérése és szűnni nem akaró nevetése egyre inkább elbizonytalanított abban, hogy még magamat is komolyan vegyem.
- Ja persze röhögj csak ki. -feleltem durcásan- Látjátok, ezért nem akartam elmondani mert tudtam, hogy kinevettek.
- Én nem nevetlek ki Mia. De azért azt be kell látnod, hogy amit itt elmondtál az egy kicsit durva. Hogy a tanárunk legyen Zoe balesetének az okozója? Ugyanmár!
- Tudom Chloe tudom, de akkor is. Nem találjátok furcsának, hogy félreérthető megjegyzéseket tesz? Például ott van a legelső kis monológja, hogy Zoe nem ússza meg amit tett. S lám másnapra törött karral jelenik meg a suliban! Ezt mivel magyarázod?
- Az csupán véletlen egybeesés. Mr. Taylor biztos úgy értette, hogy ő el meri zavarni az igazgatóiba más tanárokkal ellentétben.
- Gondolj amit akarsz! -tettem karba a kezem.
- Jaj nemár Michaela ugye nem azt akarod mondani, hogy a tanár úr követte Zoet és eltörte a kezét? Ez abszurd!
- Hát nem azt mondom de.... Jajj... -dobbantottam egyet, már nagyon ideges voltam- De ott van a tegnapi is! Honnan tudta hol lakom? Na ezt magyarázzátok meg!
- Figyu úgyis vele lesz óránk maradj bent és kérdezd meg tőle. Ne gyárts felesleges történeteket.
- Azt terveztem.
Karon fogtak és ismét el lettem ráncigatva, egyenesen a tanteremig. Az óra már ment egy ideje de Kayla kimagyarázta hol voltunk, és kis szerencsével el is hitték nekünk. Ja mi meg a nagy könyvtáros kutatás... De végülis ott voltunk. Alig vártam, hogy végre kicsengessenek! Az utolsó öt percet úgy ültem végig, mint aki be van sózva. Végre megszólalt a csengő és a terem hangos morajlástól lett zajos. Mint akik fejvesztve menekülnek úgy hagyták el a termet a többiek. Kayla kirángatta Chloet, otthagyva engem miszerint fontos küldetésem van. Ezek ketten... haláliak! Először teljes magabiztossággal léptem a tanári asztalhoz de mikor a férfi rámnézett a kezdeti önbizalmam hamar tovaszállt. Hahó Michaela szólalj már meg!
- Szeretnél valamit? -nézett rám sötétnek ható szemeivel.
- I-igen. -nyögtem ki végre- Lenne egy kérdésem ha nem zavarom? -utaltam az előtte heverő papírokra.
- Egyáltalán nem zavarsz, mondd csak!
- Lehet kicsit hülyén fog hangzani de emlékszik mikor tegnap hazavitt engem?
- Persze. Nem történt olyan rég, hogy ne emlékeznék rá. -mosolygott- Mi van vele?
- Honnan tudta, hogy hol lakom? Mármint elég messze vett fel és egyszer sem kellett mutatnom az utat, hogy merre menjen mégis pontosan tudta. Nem értem.
Nem tudnám elmagyarázni szavakkal ahogyan akkor rámnézett, de mintha valaki egy borzasztó nagy titokról rántotta le volna a leplet, pupillái kitágultak és eskü ha szemmel lehetne ölni már rég hulla lennék! Kissé ijesztő volt. Kb fél percig meg sem szólalt csak bámult engem, amitől már-már zavarba jöttem. Végül méltóztatott megmukkanni.
- Igen tudom hol laksz. -arcán ugyanaz a mosoly jelent meg, mint a legelején- Párszor láttalak már annál a háznál mikor arra mentem egy barátomhoz. Gondoltam, hogy ott lakhatsz ezért vittelek oda és mivel nem állítottál meg, hogy rossz felé megyünk így biztos voltam a dolgomban.
- Látott engem? Mikor? Én sosem láttam magát, még a kocsiját sem.
- Igen mert az nem az én kocsim. Kölcsönbe van amíg az enyém a szervízt járja. Remélem kielégítettem a kíváncsiságod? -felhúzta egyik szemöldökét és rákönyökölt asztalára, ami be kell valljam jól állt neki!
- Igen. Bocsánat amiért számonkértem! -feleltem halkan- Nem is tudom mi ütött belém...
- Semmi gond, megértelek. Nekem is furcsa lenne ha egy vadidegen tudná a lakcímem. De remélem azért nem riadtál el tőlem?
- Jaj nem dehogy szó sincs róla! -mentegetőztem.
- Rendben. -bólintott.
- Akkor én most megyek és elnézést mégegyszer!
Fogtam a táskám és a vállamra dobtam. Annyira szégyeltem magam amiért letámadtam! Hogy is gondolhattam azokat a faszságokat!? Megáll az ész! Eskü kezd elmenni az a maradék kis eszem is ami megmaradt. Hogy juthattak olyan idióta dolgok az eszembe? Nem értem.
- Michaela várj egy percet!
Tekintélyt parancsoló hangjától összerezzentem. Elemeltem kezem a kilincsről és visszafordultam. Intett, hogy menjek oda, azonnal visszabattyogtam eleget téve kérésének. Nem akartam akadékoskodni ígyis elég szörnyen érzem magam.
- Mutatni akarok valamit. -kinyitotta táskáját és elővett egy szórólapnak tűnő papírt, majd átadta.
- Ez micsoda? -vizslattam végig.
- Ez egy útmutató a nyári táborról. Leírja miket lehet csinálni, a programokat és az idejét.
- És ezt miért mutatja nekem?
- Mert ide fogunk elmenni az osztállyal. Az igazgató úr pályázta meg az iskolának ezt a remek lehetőséget és szerencsére meg is nyertük. Igaz még ezt nem szabadna elmondanom mert hétpecsétes titok, de gondoltam beavatlak, hogy lásd nem haragszom rád.
- Ez szuper. De miért a mi osztályunk? Mármint más is van és ott vannak a végzősök is. Nem nekik kéne menniük? Hiszen mégis csak utoljára vannak itt meg minden.
- Az lehet. De nekik már befejeződnek a tanulmányok a héten és készülnek az érettségire. Nem lesz idejük holmi táborokra, ahogy majd nektek sem jövőre.
- Értem. Na és a többi osztály? Miért csak mi megyünk?
- Mert ez a legjobban teljesítő osztály az évfolyamon. És az igazgató szerint ez motiváció lesz a többieknek, hogy keményebben tanuljanak.
- Értem. Hát köszönöm, hogy megmutatta. Már nagyon várom!
- Ennek örülök. -mosolya ismét megjelent arcán- Én leszek az egyik kísérő tanár. Jön még Mrs. Chaster, Miss Robinson és Carter edző is.
- Ez szuper. Legalább a normálisabbja. -nevettem fel, először fel se fogtam mit is ejtettem ki a számon.
- Oh, ezekszerint normálisnak tartasz? -hanglejtésétől és igazán kék szemeitől teljesen zavarba jöttem.
- Hát... igen... -nyögtem ki- Magukkal legalább lehet beszélgetni nem úgy, mint a többi oktatómmal. -magyaráztam ki a dolgot.
- Már ez is valami. Kérlek a barátaidnak ezt még ne említsd, várjuk meg amíg Mr. Rodgers bejelenti.
- Persze, nem szólok megígérem. Köszönöm, hogy megbízott bennem és beavatott!
- Ugyan, semmiség. Lesz még olyan amibe beavatlak.
- Ezt meg hogy érti?
- Most mennem kell. Siess mert lekésed a buszod és ma nem tudlak hazavinni!
- Uh tényleg basszus. Viszlát!
Rohantam Chloeval, aki megvárt az udvaron. Szerencsére pont elcsíptem a járatom, így elköszönve barátnőmtől felszálltam rá. Amíg hazafelé zötykölődtem folyton az járt a fejemben, amit Mr. Taylor mondott. Mit akart az jelenteni, hogy másba is beavat majd? Eskü ez a pasi csupa rejtély!