Először a gyengélkedőre mentünk, nem akartam rögtön a mély vízbe dobni. Amint beléptem az ajtón a gyerekek nagyon megörültek nekem és szinte egy emberként rohantak hozzám. Mindenki ölelkezni akart, mert ugye mért ne.
- Beca, Beca! - rángatta meg a pólómat az egyik kis páciens.
- Igen? - hajoltam le hozzá.
- Ő ki? A barátod?
- Igen ő kicsoda? Kedves? - kérdezősködtek.
- Persze nagyon rendes ember. Ő itt az egyik barátom, Carter!
- Szia Carter! - köszöntek neki kórusban, ő csak intett, szerintem nem tudhatta mi is folyik itt.
- Képzeljétek ő egy nagyon messzi helyről jött el ide, hogy megnézze mi hogyan bánunk egymással. Na kinek van kedve megmutatni neki mi itt mit is csinálunk!?
- Nekem! - kiabálták egyszerre.
Minden gyerek húzta valamelyik irányba, hogy megmutassa neki a játékait, könyveit, hogy mit szoktak velük csinálni stb. Először még fura volt neki, láttam zavarban van, de hamar belejött. Aztán leültünk, hogy mesét olvassak nekik, méghozzá a Szépség és a Szörnyeteget. Ez a kedvencük. Mikor végeztem az egyik fiú Carter kezébe nyomott egy szuperhősös könyvet, hogy olvassa ő. Azután elköszöntünk és indultunk az intenzív osztályra. Ott már kicsit hogy is mondjam...ridegebb volt a környezet, mégis csak súlyos beteg voltak. Bementünk ahol (titkosan megsúgva) a kedvenc betegem feküdt, Kyli. Bekopogtam, majd bementünk.
- Szia Kyli! Hogy vagy? - mentem oda hozzá.
- Tűrhetően. Ő ki?
- Egy barátom. Na mi a mai terv? Olvassunk, tanuljunk vagy esetleg váltsuk meg ketten a világot? - ezen már halványan nevetett.
- Talán olvassunk egy kicsit. Ott egy új könyv, ma hozta az egyik nővér.
- Szuper. Lássuk csak mit rejtenek a lapok!
- Na, milyen?
- Ez tök klassz! Nézd tele van érdekes dolgokkal! - odatoltam elé.
- Gyönyörű! Emlékeztek, hogy szeretem a csillagászatot. Nézd ott a Föld! - bökött a lapra.
- Igen. Az pedig a Jupiter és a Vénusz.
- Te honnan tudtad? Olyan okos vagy!
- Annyira nem. Csak odafigyelek néha az órákon. Na folytassuk!
Ott voltam vele egy darabig aztán mentünk tovább. A nap végén mikor kifelé tartottunk a kórházból Carter megállított.
- Miért csinálod ezt?
- Mármint mit?
- Hát ezt az egészet, hogy idejössz és játszol a gyerekekkel, olvasol nekik, hazudsz.
- Hazudok? Én? Miben?
- Például ott volt az a súlyos beteg kislány, azt hiszem Kyli volt a neve...?
- Igen az. Mit hazudtam én neki?
- Azt mondtad, hogy minden rendben lesz és ő egy erős lány, aki elbír bármivel. Holott ez nem igaz! Mivel ő gyógyíthatatlan beteg és meg fog halni. Mért hazudod neki azt, hogy élni fog?
- Először is nem hazudok! Nagy esély van rá, hogy meggyógyul. Folyamatosan kezelik és javul az állapota, lassan de javul. Másodszor pedig ha úgy is lenne, hogy meghal mért kéne vele folyamatosan azt éreztetni, hogy nem sok ideje van már hátra!? Nem jobb inkább szebbé tenni egy haldokló hátralévő napjait? Hiszen az a személy úgy is tudja, érzi, hogy neki mennie kell, nem kell ezt a fejéhez vágni. Az olyanok jobban szeretik ha úgy kezelik őket, mintha semmi bajuk sem lenne.
- És ez mért jó?
- Mert így könnyebb felkészülni a halálra. De majd megtudod ha te is ott tartasz majd. - rákacsintottam majd kiléptem az ajtón.
A haza felé vezető úton már nem beszéltünk, csak azt nem értem miért. Hiszen nem volt köztük harag, sem sértődöttség. Legalább is részemről nem.
Otthon már a terített asztal várt minket. Eddig eszembe sem jutott, hogy éhes lennék, de amikor megláttam a fincsi kajákat a gyomrom működésbe kezdett. Vacsi után aludni mentem. Másnap a suliban nem volt valami jó napom, a folytonos szekálóim ismét megtaláltak. Pedig hányszor megmondtam már nekik, hogy szálljanak le rólam, volt mikor össze is verekedtünk. De ezeknek annyit ér a szó, mint halottnak a csók. Bár Hófehérkénél bejött, de ezeknél... Ismét lerendeztem őket, aminek az lett az eredménye, hogy az igazgatónál ülök és ismét én leszek lecseszve és megbüntetve más baromságai miatt. Az igazgató amúgy sem bír engem, már az apám miatt sem. Mivel ő szerinte „ez az elnök egy pancser" és akkor ez biztos egyenlő is azzal, hogy a lánya is. Annyira nem bírom az ilyet! Jó, utálja az apámat mert számára rossz pártban van, más elveket vall, nem rá szavazott. Ezt megértem, de erről én mért tehetek? Ez nekem magas. Behívta apámat akinek diadalittasan a szemére hányja, hogy ilyen meg olyan a lánya. Persze apa tudja, hogy miért volt a bunyó, tisztában van a tényekkel éa felhívta a lányok szüleit, hogy elbeszélgessen velük. Persze ettől tutira csak jobban fognak szekálni, de ha egyszer az öregem beindul...ott nincs leállás.
Este felé megírtam a leckémet és épp egy érdekes könyvet olvastam, amikor kopogtattak nálam.
- Gyere be!
- Szia! Hallottam mi történt ma. Jól vagy?
- Persze. Lerendeztem őket. De hol hallottad amúgy?
- Hát apád szeret eléggé hangosan telefonálni vagy csak erősebb a hangja, nem tudom.
- Sejtettem. Mindegy most már ez van. Gondolom szereztem nálad egy rossz pontot ugye?
- Nem. Miért?
- Hát, hogy ma a lányok belém kötöttek én pedig megvertem őket. Ez pedig azt bizonyítja, hogy gonoszak az emberek.
- Ez inkább az bizonyítja, hogy a jó mindig győzedelmeskedik.
- Tényleg? - ezen meglepődtem.
- Igen. Tudod mióta kiadtad azt a közleményt a világnak azóta én is figyelek, és látom azért sokat változtattak a dolgaikon. Igaz még van bőven mit javítani, de már nem tűnik lehetetlennek.
- Oh ez szuper hír. A napom fénypontja! Köszi! - hirtelen megöleltem, de tényleg ez volt a mai napom legjobb híre.
- Mit olvasol? - tolt el magától, szinte ellököt, ami bevallom rosszul esett.
- Egy csillagászati könyv. Tök klassz. Érdekes dolgok vannak benne. - odatoltam elé de csak rápillantott.
- Aha, szép.
Felpattant és elment. Na ez irtóra fura volt! Totálra nem értettem most ezt az egész szitut. Egyáltalán mi is történt itt? Lemaradtam. Asszem még soha nem voltam ekkora sokkban mint most. Pedig akadtak bőven megdöbbentő esetek az életem során, de ez...ez visz mindent.
Inkább nem is akartam rajta agyalni lefeküdtem és hamar el is aludtam. Szerencsére hétvége volt így nem kellett korán kelnem. Imádok aludni! Tudom most ez úgy hangzik, mintha lusta lennék, pedig nem! Csak olyan ritkán van alkalmam normálisan kipihenni magam, hogy ha sikerül azt egy igazi mérföldkőnek érzem. Ha suli van akkor már öt órakkor kelnem kell, hogy odaérjek. Mert előtte általában mindig van valami kis szarság, amin részt kell vennem. Van olyan is amikor egész nap távol vagyok, mert eseményről eseményre járunk a szüleimmel vagy egy magam. De sajnos sokan azt hiszik, hogy mert az elnök lánya vagyok én egész nap nem csinálok semmit csak heverészek, shoppingolni járok és utazgatok mindenfelé a magán repülőn. Holott ez közel sem fedi a valóságot.
Reggel egy ijesztő hangra ébredtem, mintha valaki motoszkálna a szobámban. Megfogtam ami a kezem ügyéb akadt és elhajítottam. Ami az ággyal szemben lévő kanapéba csapódott.
- Hé, nyugi csak én vagyok! - hallottam meg az ismerős hangot.
- Jesszus Carter a szívbajt hozod rám! Azt hittem betörő van a szobámban.
- Dehogy, csak én vagyok.
- Apropó, te mit keresel itt?
- Csak szeretnék bocsánatot kérni a tegnapiért. Tudom kissé fura voltam, de megtudom magyarázni!
- Muszáj volt ezért hajnalok hajnalán felébreszteni?
- Beca, fél tíz van! Rég nincs már hajnal.
- Uh már fél tíz? Jah várj, nem zavar. A hétvége az enyém, aludni akarok! - ledobtam egy párnával, erre kiment.
Kb dél lehetett mikor kikeltem az ágyból, jól esett végre kicsit lustálkodni. Ez a nem csinálok semmit dolog nekem nagyon bejön, gyakrabban kéne csinálnom. Lementem enni valamit. A ház kongott az ürességtől a konyhapulton egy üzenet, miszerint apáéknak elkellett utazniuk valahova és majd hétfőn jönnek. Szuper, egy újabb magányos hétvége. Pedig azt terveztük, hogy elmegyünk egyet korizni. De akkor ennek a programnak is lőttek. Olyan nagy volt a csend, már-már szinte rémisztően néma minden zug. Hiába a nagy ház, ha a benne élő emberek szinte idegenek és alig találkoznak. Még egy sátorban is simán elférnénk, felváltva aludnánk benne hiszen szinte minden másnap apám vagy anyám vagy mindketten elutaznak valahova.
Egy tál chipsel a kezekben mentem vissza az emeletre. Gondoltam mielőtt visszafekszem lezuhanyzom mert nem akartam már felkelni az ágyból.
Jól esett a kellemesen meleg vizet magamra engedni. Minden porcikám ellazult. Mikor végeztem elzártam a vizet és magamra kaptam a köpenyem. Mikor kiléptem a zuhanykabinból azt hittem ott helyben kapok szívrohamot.
- Úr isten Carter! Te mi a francot keresel itt?
- Néztelek ahogy fürdesz.
- És ezt csak simán bevallod?
- Miért hazudjak? Nálunk egy nem szokás!
- Na és mért néztél?
- Kíváncsi voltam milyen vagy, de az üvegtől nem látni semmit. Csak az alakod.
- Nem hiába lett így csinálva, pont az ilyen kukkolók miatt!
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy itt tilos nézni a másikat.
- Nem tilos! Csak itt a párok szokták egymást nézni van mikor együtt is fürödnek. De akik csak barátok vagy haverok, mint mi, azt úgy nem szabad, tilos!
- Miért?
- Mert az olyan...bizarr! Itt ezt nem szabad ennyi.
- Értem. Bocsánat. - kiment.
Ez nem volt semmi az biztos. Ilyen se történik mindennap. Csak megingattam a fejem majd felöltöztem. Kb hét óra lehetett amikor csöngettek. Ki lehet az ilyenkor!? Lementem ajtót nyitni. Kicsit meglepett mikor megláttam a vendégünket.
- Aron? Te meg mit keresel itt?
- Most végeztem a melóval és gondoltam benézek, ha már úgy is egyedül vagy.
- Honnan tudod, hogy egyedül vagyok?
- Mert apám is ment arra a találkozóra, ahova a szüleid.
- Áh értem... Gyere be! - tártam ki az ajtót - Kérsz valamit?
- Egy pohár narancslé jól esne, ha nem nagy kérés?
- Egy perc és hozom. - amíg az italát töltöttem azon agyaltam vajon mit akarhat - Tessék a narancslé! - adtam át.
- Köszönöm! Mond csak Aspartam merre van? Elment a szüleiddel?
- Nem. Fent van a szobájában, gondolom már alszik. Miért?
- Csak be akartam neki köszönni, de ha már alszik nem zavarom. De téged sem akarlak feltartani...ha zavarlak elmegyek!
- Nyugi, maradj csak ülve. Nem zavarsz! Ha zavarnál be sem engedtelek volna. Mesélj inkább mi a helyzet a Nasa-nál?
- Semmi észvesztő. A fejesek megnézték a videót amin látni, hogy te hoztad ki őt a laborból és most apádon követelik az idegen kiadatását.
- Az szép... De ugye nem tudják, hogy itt van?
- Nem! Szerintem eszükben sem lenne azt feltételezni, hogy itt bújtatjátok. Ha nem tudnám és sem gondolnék erre.
- Az jó. Ez azért megkönnyebbülés. Köszi, hogy nem árulsz el, sokat jelent! Pedig ott az apád Rodger professzor, aki mondhatni az idolod...nem tudom hogyan köszönjem meg!?
- Nekem lenne egy ötletem...
Elmosolyodott és elkezdett felém hajolni. Megcsókolt én visszacsókoltam. Mikor befejeztük olyan fura volt minden. Nem éreztem semmit, azt hittem ez olyan különleges lesz, varázslatos, nagy dolog, de semmi. Szinte érzelemmentes volt, legalább is részemről. Nem értem.
- Jobb ha megyek nem akarlak zavarni, legalább is nem így, nem itt. Ne haragudj, majd beszélünk. Szia! - sietősen felpattant és szinte rohanva távozott a házból.
Na ilyen se volt még, elüldöztem egy pasit. Annyira meglepődtem magamon! Hiszen Aron azóta bejön mióta megláttam. Iszonyat helyes pasi, kellőképpen izmos, jól öltözött, intelligens, kedves és megbízható. Mégsem értem a reakciómat. Örülnöm kéne annak ami történt, mégsem tüzelt fel semennyire sem az a csók. Szomorú!
Végig simítottam az ajkamon majd felindultam az emeletre, a lépcső tetején viszont megpillantottam Aspartam-ot. Ott ült és engem bámult. Bizonyára végig nézte az egész jelenetet, ami nem tudom miért de roppant kínos és dühítő is számomra. Úgy döntöttem nem szólok egy árva szót sem, csak simán elmegyek mellette. Így is tettem. A szobámba érve lefeküdtem aludni. Reméltem minél hamarabb elfelejtem ezt a cikis jelenetet.
7. rész
2020-09-04
Hozzászólások (0)