Péntek. Hál' Istennek! Valahogy ez a hét nem az én hetem volt. Semmi sem úgy jött össze ahogyan azt szerettem volna, annyi jó volt benne, hogy anya egész végig nappalos volt így Owennek nem volt érkezése bántani engem. Mr. Wood, a tesitanárunk egész héten szabadságon volt, hogy segítsen feleségének az első pár napban a kisfiúkkal, így mindvégig osztályfőnökünk helyettesítette a férfit, természetesen a lányok legnagyobb örömére. Szerencsére már csak két óra van hátra a mai napból, pechemre pont mind a kettő tesi. Ekkora sorscsapást! Miért kell így büntetni a diákokat? Ki az aki szereti a kényszer mozgást? Szerintem még maga a sportolók sem. Az öltözőben ismét arról ment a vita ki a helyesebb pasi, Jay a cukipofa vagy Jake a rosszfiúsan csábító férfi. Ezeket a jelzőket ők aggatták rájuk, nem én mondom!
- Na figyeljetek, én ma úgy döntöttem, hogy bepróbálkozom Jakenél. Tutira veszem, hogy bejövök neki mindig annyira néz és azok a szemek ahogy bámul...!
Ájuldozott Carly az osztály és gyakorlatilag az egész iskola „királynője". Nem mondhati csúnya lánynak, igazán szép arccal áldotta meg az ég és a természetesen vörös haja csak dob a lattba. Még főnyereménynek is mondanám ha nem lenne egy élő szexbábu akit akkor és azok visznek akik csak akarnak. De úgy tűnik manapság ez a norma, ugyanis minden pasi érte van oda, mindenki őt akarja. S bár kelleti magát, néha úgy viselkedik mint egy szűz kislány, de néhány szép szó, pár drágább ajándék és azok a frissen borotvált lábak már nyilnak is. Tipikus ribanc. A hűséges követői akiket csak roboribinek hívok úgy itták Carly szavait, mintha legalább is Stephen Hawking adna itt előadást. (csak sajna ő már halott)
- Juj tökre igazad van én is láttam ahogy bámul téged. -értett vele egyet Amber- Szerencsés lesz ha megkaphat téged.
Chh...! Ja, akár a leprás ha spanyolnáthát kap.
- Ugye? Na akkor majd a megbeszéltek szerint csináljuk csajok. Nem akarok hibát! -dobbantott lábával.
Majd a meglepetés ami ért, hogy nem kifelé indultak meg hanem egyenesen előttem parkoltak le. Felnéztem és Miss Tökély gyilkos pillantásokkal nézett le rám. Ebbe meg a franc üthetett?
- Hé te kis senki, ajánlom neked, hogy ma el ne merd játszani amit hétfőn, megértetted!?
Hogy mivan? Ennek elgurult valamilye?
- Nem játszottam meg magam Carly. Miért tettem volna? -álltam fel.
- Na ugyan miért? -tette csípőjére kezét- Hogy magadra vond Mr. Harris figyelmét. De egyet jegyezz meg te kis stréber, ő az enyém! -lökte meg vállam.
- Ch felőlem nyugodtan a tiéd lehet. -sepertem le magamról műkarmos mancsát- Csak nem biztos, hogy te kellesz majd neki.
Otthagyva a sokkos állapotban lévő cicababákat a barátaim keresésére indultam akik már a tornateremben voltak, éppen kosaraztak.
- Passzold Zac!
Csapódtam közéjük. Volt még néhány srác az osztályból, akikkel amúgy különösebben semmi bajom. Nem igazán mondhatni őket havernak, max ismerősök. A közös bennünk, hogy mindig együtt focizunk -már ha időm és energiám engedi- és tök jó csapatot alkotunk. Legalább is Mr. Wood szerint aki mindig dícsér minket, engem azért mert mindig jobban focizom, mint a fiúk. Miután a „rosszfiú" is megérkezett mind a terem közepére sétáltunk és vártuk mit fogunk ma csinálni. De mivel tanárunknak sok javítanivalója volt megengedte, hogy akár ülve is elfoglalhatjuk magunkat csak ne zajongjuk a kelleténél jobban. Mi azonnal a kosárpalánkhoz siettünk vissza ahol korábbi véres harcunkat folytattuk tovább. A hiéna banda természetesen szegény Mr. Harris mellé telepedett le és nézték ahogy dolgozik vagyis csak dolgozna.
- Sky!
Hallom meg nevem magammellől mire odakapva fejem látom ahogy Zac felém hajítsa a labdát majd felugorva csont nélkül bedobom azt a hálón. A mi csapatunk őrjöngve pacsizik össze, győzelmünket ünnepelve. Zac és Luis még fel is emelnek vállukon, mivel nekem köszönhetik azt, hogy nyertünk. A kisebb zajra amit ezek a gyagyások csaptak minden szem ránk szegeződik, még tanárunké is.
- Csak szerencséd volt Cooper.
Ragadott meg Brad miután a két fiú lerakott.
- Ennek semmi köze a szerencséhez Jones, ezt nevezik profizmusnak! -sepertem le vállam.
- Csak szeretnéd. Csak azért tudtad bedobni mert hagytalak nyerni, tudod(?) mert úriember vagyok.
- Óh hát persze ezt el is felejtettem. Pedig azt hittem már szimplán béna vagy. -öltöttem ki nyelvem.
- Na megállj, ezt megkeserülöd!
Hirtelen nekemrontott mire azonnal eliszkoltam. Nevetve szaladgáltuk körbe a termet, az se érdekelt, hogy mindenki minket néz. Szeretek ezzel a tökfejjel baromkodni, néha jó kicsit gyereknek lenni, elszakadni a felnőttség komorságától. Az egyik sarokba beszorítva nem volt tovább menekülésem, aminek természetesen Brad nagyon örült.
- Most nem menekülsz boszi, neked annyi.
Hátam nekiütközött a bordásfalnak amitől támadt egy ötletem.
- Ne hamarkodd el öcsi!
Felmásztam a falra és átszaltózva fejefölött mögötte értem földet. Ami igazából nem csak a bentlévőket de még engem is meglepett. Fogalmam se volt, hogy ilyet is tudok! Brad leesett állal pislogott rám, kihasználva ámulatát ismét elszaladtam tőle.
- Ez így nem ér, ez csalás! -rohant utánnam.
- Tudod háborúban mindent lehet! -fordultam hátra.
Igen ám de ahogy továbbra is csak rohantam előre nem vettem észre, hogy mi van előttem. Brad vészjósló arccal fékezett le, mire előrefordultam, de már késő volt. Nekimentem. Mindketten a padlón kötöttünk ki, annyi különbséggel, hogy én rajta álltam meg. Körülöttünk mindenki röhögött csak én nem. Én az ellen küzdöttem, hogy szívem ne akarja áttörni a bordáimat. Egy pillanatra még az ütő is megállt bennem! Főleg mikor belenéztem szemeibe, amik olyan sötétek voltak akár az éjszaka. A többiekhez hasonlóan ő is nevetett, bár inkább az csak egy szélesebb mosoly volt. Körülnézve már az összes diák körülöttünk állt, ekkor kaptam észbe, hogy ideje lenne már leszállnom róla. Feltápászkodva a földről teljesen elázva a szégyentől igyekeztem bocsánatot kérni.
- Jaj Mr. Harris... Annyira sajnálom kérem ne haragudjon! Nem akartam, véletlen volt, nem akartam fellökni.
- Semmi baj Skyler, láttam mindent. -állt fel ő is, mosolya továbbra is ott volt arcán- Bradley volt a hibás. -mutatott döbbent barátomra aki felháborodott a gyanúsítás hallatán.
- Na de tanár úr, Sky tehet róla! Nem az én hibám, hogy magába esett.
Jaj nemár! Kijelentésére mindenki ismét röhögni kezdett, még tanárom is. Szerencsére a többiek már megszokták Brad fura humorát, de attól féltem, hogy Mr. Harris félreérti. Nekem természetesen égett a pofámról a bőr rendesen, sőt ha lenne nálam tükör tuti azt látnám, hogy teljesen vörös vagyok.
- Igen Bradley általában ez történik azokkal akik belémesnek.
Hogy mivan? Ha eddig nem égett volna a pofám eléggé most aztán mindent beleadott. Ez miért is kínos ennyire?
- Na tudjátok mit? -csapta össze tenyerét- Mivel ma péntek van és nekem kismillió dolgom van hazamehettek. -erre persze mindenki örjöngeni kezdett- De csak ma és ne szokjátok ezt meg! Indulhattok!
Elsőként hagytam el a termet, semmi kedvem nem volt tovább ott égni mindenki előtt. Természetesen még nem volt vége. Miért ne jött volna egyből utánnam Carly és a roboribi serege? Ilyen az én formám... Berontva az öltöző ajtón egyenesen felémtartva majd teljes erőből nekilökött a szekrénynek.
- Nem megmondtam neked, hogy szállj le Mr. Harrisről!? -ordította arcomba- Hogy merészelted taperolni!?
- Taperolni? Elestem ha nem vetted volna észre, baleset volt Carly! Eszem ágában sincs a tanár urat taperolni! Én nem te vagyok! -hupsz!
- Na ezt megbánod te kis szűzkurva!
Ez első pofon a jobbomat találta el, majd rögtön utánna másik arcomat is. A harmadikat már ököllel akarta adni, de nem hagytam. Megragadva karját hátracsavartam és felnyomtam egészen lapockájáig. Ám ekkor robotjai agyában halvány fény gyúlt és királynőjük segítségére siettek. Mielőtt nekemeshettek volna a hangos kiabálásra és szitkozódásra a nagy Ő rontott be az öltözőbe.
- Mi folyik itt lányok!? -kiáltotta el magát- Miért bántjátok Skylert? Azonnal menjetek innen kifelé, fel az igazgatóiba!
- Na de tanár úr, ő kezdte ő volt! -visongott Amber, Carly legfőbb bizalmasa.
- Tényleg Amber, tényleg? Szerinted van olyan ember aki egymaga belekötne egy tucat lányba? Ugyan kérlek, ezzel etesd a korodbéli srácokat. Most pedig irány az igazgatói!
A lányok mind csalódottan és dühösen kullogtak ki a helyiségből, de még utoljára elkaptam Carly arcát amint nyakánál elhúzza ujját miszerint kinyír ezért. Ja, mi másra is számíthattam volna...
- Jól vagy Skyler? -fogta meg arcom nagyon nagyon óvatosan, amitől tiszta libabőr lettem.
- Semmiség. Ne törődjön velem. -kaptam el fejem.
- Min tudtatok ennyire összekapni?
- Carlynál nem kell különösebb ok, hogy belekössön valakibe. Ma pechemre pont nekem jutott a megtisztelő figyelme.
Halkan felkuncogott, ami meglepett hiszen nem igazán viccnek szántam inkább csak aféle cinizmus volt részemről. Bár ha jobban belegondolok volt benne némi rejtett humor.
- Örülök, hogy ilyen könnyedén veszed a dolgokat de kérlek ha legközelebb ilyen van keress meg rendben? -bólintottam- Elvigyelek? Lerendezem a lányokat és szívesen hazaviszlek.
- Jaj köszönöm de nem szükséges. Megbeszéltem a fiúkkal, hogy beülünk valahová. Úgyis péntek van.
- Rendben, akkor jó szórakozást és kellemes hétvégét!
- Önnek is!
Sietve kimellőztem és meg sem álltam a parkolóig ahol meglepődtem de Zac támadott le hol voltam már olyan sokáig. Miután elmondtam, hogy egy kisebb cicaharcba keveredtem megbékéltek és amilyen gyorsan csak tudtunk leléptünk végre innen. Az egész délutános program után olyan nyolc körül keveredtem haza ahol sajnos az a hír fogadott, hogy anyát behívták egy sürgős esethez és valószínű egész este bent kell lennie a kórházban. Remek! Egy újabb csodás este...