Önmarcangolások közepette értem el az utcánkhoz tartozó hosszú ösvényt, ami a mezőn keresztül vezet át. Sötét volt. A hold világított csupán mire telefonom vakujával segítettem rá. Bár jól láttam ezek nélkül is, de inkább a biztonság kedvéért bekapcsoltam nehogy egy váratlan gödörbe lépve kitörjem a bokám. Ahogy haladtam előre egy nyomasztó érzés lett úrrá rajtam, mintha valaki követne. Aranyszínű mobilommal világítottam a hátamhoz de ott nem volt semmi.
- Csak a stressz! Nincs ott semmi! -mantrázgattam magamnak.
Folytattam hazavezető utamat. Mikor majdnem kiértem az aszfaltra egy ág megreccsent mögöttem, mire egy kósza vaníliás illat kúszott orrnyílásaimba. Ismerős volt ez az illat. Megfordultam és ott állt a szürke farkas kivel már korábban volt szerencsém találkozni. Csupán két méter lehetett köztünk, szemei sárgán csillogtak. Valamiért megkönnyebbülés futott át rajtam, hogy „csak ő az" és nem egy baltás gyilkos vagy egy medve.
- Óh hát te vagy? Szia! Azt hittem már befogtak a tudósok!
Beszéltem hozzá, mintha válaszolna is vagy egyáltalán, mintha értené.
- Épp hazafelé tartok. Nincs kedved elkísérni?
Rámnézett afféle kutyus szemekkel, mint amikor édesen rádnéz a kutya miközben beszélsz hozzá. Elindultam és meglepetten vettem tudomásul, hogy követ engem. Hatalmas mancsaival hamar beért és mellettem sétált. Mancsnyoma ott maradt a sárban. Óriási volt, sokkal nagyobb, mint a lábam. Mégsem féltem. Kicsit olyan Twilightos feelingem lett. Mintha Bella mellett baktatna a „kis" Jacob. Igen ismerem a filmet, sajnos Sam miatt kb 200x kellett végig néznem. Érdekesnek tartottam reakcióim, de egyáltalán nem féltem a mutáns állattól! Valahol belül azt éreztette velem, hogy nem kell tőle félnem. Felbátorodva nyúltam ki oldalra és belesimítottam bundájába, mire megtorpant. Vele én is. Rámnézett, szemei villogtak. Azt hittem rám fog támadni, de nem. Tudomásul vette, hogy épp megsimizem akár egy kiskutyát, majd újra elindult. Mosollyal arcomon követtem őt.
- Tudod, te egy nagyon rendes mutáns farkas vagy! -paskoltam meg hátát- Köszönöm, hogy nem támadsz rám és csócsálsz meg! Örülök, hogy a barátom lettél. Bár azt mondják az állatok érzik, ha egy ember bántani akarja-e vagy sem és szerintem te rájöttél, hogy én sosem bántanálak. Ahogy más állatot sem!
Hirtelen hátra fordította fejét, s úgy tűnt, mintha azt akarná, hogy simogassam meg a buksiját. Óvatosan emeltem kezem fejetetejére és túrtam bele gyönyörű, ezüstös bundájába. A simi után lehasalt a földre és mintha azt jelezte volna, hogy üljek a hátára. Nem akartam. Féltem, hogy ez már túlzás és csak én értem félre szándékát. Így elmentem mellette. Majd egyszercsak a semmiből a fejemben megszólalt egy hang.
- Ülj már fel!
De nem parancsolóan, hanem a lehető legkedvesebb hangnemben visszhangzott agyamban ez a pár szó. Nem értettem hogy lehet ez! A szívem úgy kalimpált, azt hittem menten meghalok. Ráadásul ez a hang tisztára olyan volt, mint Noahé. Nem létezik, hogy ő szólna hozzám, hiszen itt sincs! Talán ennyire bűntudatom lenne miatta, hogy már képzelődöm is? Nem lehet, hogy ennyire fontos lenne nekem...!? A farkas előrébb kúszott és oldalra emelre fejét. Hallgatva belsőhangomra, odasétáltam hozzá és felültem hátára. Ő felpattant és száguldani kezdett velem. Sikoltottam! Nem mertem kinyitni a szemem, erősen kapaszkodtam bundájába. Ha nem mentünk vagy 150-200-al akkor semennyivel! Majd a belsőhangom újra felülemelkedett rajtam és arra kért, hogy nyissam ki a szemem. Ismét hallgattam rá. És igaza volt! Ez a látvány csodálatos volt! Az erdő fáin a hold ezüstösen verődött vissza, mintha minden beszórtak volna csillámporral! A szél arcomba süvített, éreztem azt az erdő nyújtotta kellemes illatot és a nem messze lévő folyó vizének friss leheletét! Mondhatni már-már varázslatos volt! Széttártam karjaim, mintha repülnék. Tetszett ez a dolog és nem akartam, hogy véget érjen. De pár perc múlva kedves kísérőm megállt. Megnéztem miért de rájöttem, hogy hazaértünk. Kicsit szomorúan szálltam le róla, jól esett volna még egy kis kalandozás. De tudtam nem tarthatom fel, hiszen ő egy vadállat! Saját akarattal, territóriummal és éhes gyomorral. Vadásznia kell és nem várhatom el, hogy folyton velem legyen! Sőt ez is csoda, hogy ilyesmit megtett. Bár épeszű válaszom nincs rá, hogy miért! Megálltam vele szemben és megöleltem.
- Köszi Vadász, hogy elhoztál és az élményt is! Klassz volt! -gondoltam adok neki egy nevet, ne sima farkasnak hívjam az olyan közhelyes- Remélem még találkozunk? Csodás kis állat vagy te! -simogattam meg.
Aprón lelógatva fejét, hajolt meg nekem majd hátatfordítva eltűnt a rengetegben. Nem tudom miért de szívembe melegség és boldog érzések keveréke költözött. Képtelen voltam elhinni ami történt! Olyan szürreális volt! És talán nem is volt igaz... Hiszen csak a mesékben van ilyen! Belecsöppentem volna a Piroska és a farkas meséjébe vagy mi? Vagy totál beálltam és ezt az egészet csak képzeltem! Bár nem hinném... Nem érzem magam részegnek és aludni sem alszom! Mindez megtörtént, ráadásul velem! De mért pont velem?
Hazaérve anyáék már aludtak így amilyen halkan csak tudtam, a szobámba osontam. Mivel úgyse tudnék aludni a neten kezdtem el böngészni az ember kontra farkas közti viszonyról. Az állat hozzáállását az emberhez és ehhez hasonlókat. Kb 20-30 különféle írást, cikket olvastam el és mind mást-mást írt. Egyik azt, hogy egy vadon élő farkas falkában él, ritkán van egyedül és ha emberrel találkozik akkor azt általában fenyegetésként veszi így megtámadja, gyakran megöli. Volt olyan oldal ahol azt írták, hogy volt néhány eset mikor 1-1 farkas ember mellett élt és úgy tartotta akár egy kis kedvencet. Bár ott az állat kölyökkora óta vele volt. De a mai átélt dologhoz hasonlót sehol sem találtam. Mikor már majdnem feladtam volna, felugrott egy olyan oldal ahol indiános mítoszok, történetek, legendák tömkelegéről írtak. Elég érdekes sztorikat olvastam, legtöbbnek értelme sem volt. Bár régen, mikor Amerikában javában csak indiánok éltek, ők erősen hittek a szellemvilágban, a mágiában és persze a varázsállatokban. Épp egy ilyen cikket olvastam, miben azt írták, hogy nagyon kevés, úgynevezett kiválasztott emberek, képesek arra, hogy felvegyék bizonyos állatok alakjait. Volt ott medve, sas és farkas is persze. Persze ez mind baromság, de nekik a hitvallásukban (már ha lehet így nevezni) ez nagyon komoly dolog volt és ma is az, a ma élő indián leszármazott emberek között. Az oldal alján a szokásos kapcsolódó cikkek voltak. Az egyiken igen csak megakadt a szemem.
A bennünk lakozó farkas! Olyan csábító volt a címe, így rákattintottam és olvasni kezdtem.
— A régi indián legendák úgy tartják, hogy egy ember akiben ott lakozik a farkas szelleme, ha eljön az idő készen áll az átváltozásra....
Gyakori jelek: éles látás-hallás, kiváló fizikum, a megszokottnál nagyobb erő, szemszín változás (általában kék, de akad sárga és fekete is), kiváló szaglás....
Ember képében, de farkasként születik...
A teljes érettség 18 éves korban... Kezdődő emberi jelek, az állandó rosszullét...
Vér utáni vágyakozás...
Erős kötődés a többi farkashoz... Falka...
Átváltozás...
Vadászat... Gyilkos...—
Annyira hihetetlen volt minden, hogy a végére már összefolytak a betűk és csupán 1-1 szót tudtam kivenni a végtelennek tűnő mondatokból. Különféle érzések és gondolatok kavarogtak bennem. Hogy írhat le valaki ennyi faszságot!? És ki az az idióta aki ezt elolvassa? Ja... Hát én, ki más!? Csak megforgattam szemeim és arcomat a kezembe temettem, hogy hogy lehetek ennyire hülye, amiért csupán egy pillanatra is de felmerült bennem, hogy ez talán igaz is lehet! Hogy lehetek ennyire idióta!? Lecsukva gépemet, kissé idegesen huppantam be az ágyba. Legszívesebben bevertem volna magamnak amiért csak megfordult a fejemben, hogy ennek a sok baromságnak talán van némi igazság alapja!
A hétvége csendesen telt. Igyekeztem elfelejteni ami történt. Hétfőn újra suliba kellett mennem, bár nem akartam! Azok után hogy fogok James szemébe nézni...? Na és ő az enyéimbe? Talán megváltozott most köztünk a baráti viszony? Vagy mi lesz most? Félelemmel és aggódva mentem be a terembe. Leültem Kia mellé, aki vidáman mutogatta a Halloween-i buli képeit. Amire nem is tudtam koncentrálni, néha biccentettem, mintha figyelnék.
- Mi a baj Maya? -nézett rám tág pupilláival.
- Semmi!
- Azt látom! A pénteki miatt vagy zaklatott?
Felkaptam tekintetem amint kiejtette ezeket a szavakat! Honnan tud ő erről? Talán látott minket? Óh, remélem nem! A szívem dobbanása gyorsulni kezdett.
- Miért mi volt pénteken?
Nem akartam rögtön elárulni magam, lehet nem is ugyanarról beszélük!
- Nem tudom! Csak olyan hamar leléptél miután összevesztél Noahval! Gondoltam miatta mentél haza...?
- Nem! Vagyis nem csak miatta. Tudod nem vagyok az a nagy Halloween rajongó és kicsit zavart, hogy itt is beöltöztek a többiek, akár a dedóban. Megfeküdte a gyomromat a felnőttkori hülyeség!
- Biztos csak erről van szó?
- Persze, semmi más tényleg!
- Akkor jó! Tudom, hogy nem túl régóta vagyunk barátok de bennem megbízhatsz! Ha baj van szólj csak nyugodtan és segítek! -hangja komoly volt.
- Köszi Kiara, hidd el bízom benned de nincs olyan amit meg kéne osztanom veled! De hidd el te leszel az első Sam után! Bocsi, de ő a legrégebbi barátom!
- No para, megértem! És köszi, hogy bízol bennem!
Végszóra James lépett be az ajtón, mire az eddig kissé hangoskodó osztálytársaim elhallgattak. Elkezdtük az órát, bár rohadt nehéz volt figyelni! Folyton a pénteki dolgok lebegtek a szemem előtt és folyton csak őt bámultam. Nem tudom miért! Nem bírtam levenni a tekintetem róla, pedig próbáltam. Plusz az az ellenállhatatlan illata...! Az orrom szinte már fel akart robbanni! Újra előtört bennem az a belső késztetés ami akkor este! Mintha nem is lennék ura a testemnek. Éreztem ahogy valami mocorog bennem és nem tudom miért de rögtön az a cikk ugrott be amit a hétvégén olvastam, a „bennünk lakozó farkasról". Kezdtem pánikolni! Féltem és nem Jamestől az olvasottaktól vagy a szürke „kis" barátomtól, hanem saját magamtól! A bennem rejlő bizonytalanságtól, a kérdőjelektől a fejemben és az egyre növekvő elmeroggyantságomtól! Ha így folytatom egyenes utat nyerek a Suttogó völgybe! Kezdek megőrülni?
Kicsengetés után alig vártam, hogy eltűnhessek onnan! Azonnal a mosdó felé vettem az irányt és egy kiadós rókázás után, úgy battyogtam be a számítástechnika terembe akár egy anorexiás hulla. Nem éreztem jól magam! Forgott a világ, fájt a fejem, szédültem! Haza akartam menni! A tanárnőm észrevette, hogy mennyire szarul nézek ki így levitetett az orvosiba. Ott kaptam egy infúziót majd miután az lecsöpögött, hazaengedtek. Kicsivel jobban éreztem magam, így nem akartam, hogy szóljanak anyáéknak, hogy jöjjenek értem. Hiszen mindketten dolgoznak és tudom bár nem vitatkoznának, de rosszul érintené őket ha el kéne jönniük a munkahelyükről. Mindketten rendes munkabuzik, de komolyan! Képesnek éreztem arra magam, hogy hazamenjek. Elindultam a buszmegálló felé és a legközelebbi járatra fel is szálltam. Ahogy magunk mögött hagytuk a kilométereket az elviselhetetlen bűz miatt kezdtem újra szédülni és hányingerem a tetőfokára hágott! Azonnal megnyomtam a leszállás gombot és levágtattam a járműről! A hátra lévő távot gyalog tettem meg. Ismét a kis ösvényen vágtam át, ahol korábban Vadásszal mentem. Rettentően szédültem, forgott velem minden! Nem éreztem ahogy lépek csak haladtam előre. Zúgott a fejem, a fülem, minden tompa volt! Halványan megéreztem egy fás-fahéjas illatot, mintha csak James lenne újra a közelemben. Majd elsötétült minden. Ennyire megviselt volna az, hogy újra láttam? A közelsége? A megmagyarázhatatlan vonzódásom irányába? Még a fejemben is az ő hangját hallottam, arra kért tartsak ki. Bár haragudtam rá de azt kívántam, bárcsak itt lenne!