6. rész A dilemma

Csak álltam ott és vártam, hogy válaszoljon.
- Gyere!
- De csak akkor ha tényleg szeretnéd, hogy bemenjek, ha nem akkor elmegyek...
Állt ott egy darabig majd félre állt és kitárta az ajtót, bementem. Bementünk a konyhába, leültünk az asztalhoz. Nagy csend telepedett ránk. Mit is kéne mondanom? Hogy fogalmazzak, hogy ne tűnjek annyira idiótának és lúzernek? Egyáltalán lehet úgy fogalmazni? Szerintem nem...
- Miért jöttél? - törte meg a csendet.
- Csak szeretném megmagyarázni a dolgokat. Nem akarom, hogy haragban legyünk.
- Én nem haragszom rád, csupán csalódott vagyok. Az ilyesmit nehezen veszi be a gyomrom. Ennyi.
- Igen sejtettem. Meg is értelek, a helyedben én is az lennék.
- Szóval nem kell magyarázkodnod, nem utállak vagy ilyesmi de ehhez idő kell. Nem múlik el a csalódás 1-2 nap alatt.
- Azt tudom. Csak el szerettem volna mondani, hogy miért tettem amit tettem.
- Miért gondolod, hogy el kell nekem mondanod?
- Hát... Öm, nem akarom, hogy azt gondold rólam, hogy egy apakomplexusos szexéhes ribanc vagyok.
- Nem gondolom ezt rólad, sosem gondolnám! Miért hiszed azt, hogy ilyen véleménnyel vagyok rólad?
- Csak mert én ilyennel lennék magamra a helyedben, amit meg is értenék.
- Nem, eszembe se jutna ilyesmit gondolni! Se rólad sem másról. Különben sem az én dolgom ítélkezni! - ezt olyan komoran, faarccal mondta, istenem mennyire bánt, hogy megbántottam.
- Értem... - válaszoltam szomorúan és a kezeimet néztem, nem bírtam a szemébe nézni.
- Érdekel mit gondolok, mi jár a fejemben igazán?
- Igen.
- Az, hogy vajon mi történhetett ezzel a lánnyal, hogy azt gondolta az utolsó esélye az, hogy összejöjjön a nevelőjével!? Hogy mi vihetett erre rá és mit lehetett volna tenni, hogy ezt megakadályozzuk!
Megleptek szavai, azt hittem lehord majd mindennek, de nem. Szinte örültem is, hogy ezeket mondja! Mintha a szívemre nehezedő kövek kezdenének leperegni.
- Hogy mi vitt rá? Huh... Asszem a bizonytalanság és az önbizalom teljes hiánya.
- Nem úgy vettem észre, hogy önbizalom híján lennél.
- Most. De régen máshogy volt. Egész általánost végig kísérte. Folyton szekáltak, csúfoltak, kigúnyoltak. Az önbizalmam a padlón volt. Akkor jött Krisztián és figyelt rám, törődött velem és ember számba vett. Ez tetszett és hát...így alakult.
- De mivel vett rá, hogy lefeküdj vele?
- Semmivel. Igazság szerint én akartam. Tudod, jól esett a figyelme, törődése és beleszerettem. Aztán mikor kitűnően végeztem 8-ban megünnepeltük. Kicsit becsíptem, mentségemre szóljon akkor ittam először. Elmondtam neki, hogy totál belezúgtam, féltem tőle mit szól majd. Esetleg elküld, neki áll ordítozni velem vagy a legrosszabb elmondja anyának. De nem. Bevitt a szobámba és elmondta, hogy ő is szeret engem és megcsókolt. A többi jött magától.
- Akkor màr 5 éve együtt vagytok?
- Nem egészen. Ez bonyolult dolog volt.
- Ha már elkezdted akkor meséld is el végig.
- Ha untatlak szólj és elmegyek! - el akartam menni, de visszahúzott.
- Tudod jól, hogy nem úgy értettem! Hanem ha elkezdted akkor mondd el rendesen, hogy megértsem.
- Jó. Csak...nem könnyű erről beszélni, főleg neked...
- Miért? Nem ítélkezem!
- Nem is azért... Mindegy. Szóval az első alkalomnál 14 voltam, rá pár hónapra töltöttem a 15-öt. Azután volt egy hosszabb szünet. Mert megbeszéltük, hogy ezt nem szabad, mert tiltják, ő anyával él én kis korú vagyok stb. Elfogadtam, fájt de belementem. Akkor kb 10. elején az egyik osztálytársam elhívott randira. Tetszett a srác, jól nézett ki, okos is volt. Elhívtam hozzánk, hogy anya is megismerje és ne suttyomban kelljen vele találkozni. Jártunk egy ideje amikor észre vettem, hogy Krisz mindig ideges, távolságtartó velem. Rákérdeztem mi baja és elmondta, hogy nem tehet róla de féltékeny Gergő miatt (így hívták a srácot) és nem bírja látni ahogy „enyelgek" vele. Akkor újra összejöttünk, dobtam is a srácot. Egy ideig együtt voltunk aztán rajtakaptam anya munkatársával és szakítottam vele. De addig addig győzködött, könyörgött és bocsánatot kért, hogy nehezen ugyan de megbocsájtottam. Tavaly ismét összejöttünk. Miatta hiányoztam annyit. Ezért buktam le.
- Kalandos egy életed van az biztos. És most hogy vagytok? Még mindig együtt?
- Nem, már nem. Kidobtam őt. Végleg! Asszem ráébredtem, hogy már nem szeretem őt úgy mint rég. Nem vagyok szerelmes.
- Elég sok idő kellett hozzá. De feltehetek egy kérdést?
- Persze, nyugodtan.
- Szerinted, szeretett ő valaha téged úgy igazán? Nézz mélyen magadba és úgy válaszolj. - meglepett ezzel a kérdéssel, el is gondolkodtam rajta.
- Igen, azt hiszem igen. Ha nem is volt szerelmes belém, de szeretett. Éreztem. - bólintottam.
- Rendben. Csak ennyit akartam tudni.
- Köszönöm, hogy beengedtél és meghallgattál! Remélem egyszer túl tudsz jutni ezen és újra barátok lehetünk! Kérlek ne értsd félre, de nagyon fontos vagy nekem és nem szeretnélek elveszíteni! Ritka az olyan barát, mint te.
- Te is fontos vagy nekem Lara, nem is tudod mennyire. De kérlek adj egy kis időt, hogy megemésszem ezt! Rendben?
- Persze, amennyi csak kell. Nem is zavarlak tovább. Épp eleget voltam itt. - felálltam, ő kikísért.
- Holnap találkozunk.
- Igen. Szia! - becsukta az ajtót én pedig haza mentem.

TAMÁS SZEMSZÖGE:

Huh ez a beszélgetés nem volt semmi! Nem gondoltam, hogy Lara megkeres. De bevallom titkon reméltem. Ez az egész sztori...huh... Egyben totál ledöbbentő ugyan akkor szomorú is és bosszantó. Szégyen, hogy egy felnőtt férfi így kihasznál egy kamasz lányt! Kéltem, hogy valaha is szerette volna Larát, csupán tetszett neki, hogy egy fiatal lány rajong érte és kihasználta a helyzetet. Mondjuk Larának is lehetett volna több esze! Bár...amiket elmesélt, egy önbizalom hiányos lánynak könnyű beadni bármit. Sajnos! Egy kis kedvesség, odafigyelés, elhitetés, hogy ő számít valamit és ott is az eredmény. Remélem már tényleg vége köztük ennek az egésznek!
De nem is értem magam, hogy egyáltalán miért húztam fel magam ezen ennyire!? Igaz borzasztó ez a dolog, de nem kéne ilyen mélyenhatóan belekeverednem. Mi lelhetett engem? Basszus tényleg azt mondtam neki, hogy fontos nekem!? Hülye hülye hülye! Megcsapkodtam a fejem de nem használt semmit, max egy kis fejfájást okoztam magamnak.
Nagyon remélem, hogy nem fogok semmit érezni iránta! Az teljesen elrontaná a munkámat! Fuccsba menne az eddig hosszasan építgetett terv plusz ki is rúghatnak! Ezt nem engedhetem meg! De közbe meg el kell játszanom, hogy kedvelem őt csak azért, hogy beszervezzem. Félek a végén nem csak színjáték lesz az egész! De nem szabad! Uralkodnom kell magamon és az érzelmeimen!
Elmentem egy hideg zuhanyt venni, hogy kitisztuljon a fejem. Néztem magam a tükörben és folyton azt ismételgettem magamban: Profi vagy, Profi profi, profi!
Asszem ez lesz az új mantrám. Remélem sikerül! Elmentem lefeküdni, majd egy jó alvás segít.

LARA SZEMSZÖGE:
Húh remélem sikerült tisztáznom mindent és elkezdhetjük az elejéről a dolgot, mindenféle titkolózás nélkül!
- Szia Lara! Leülhetek? - jelent meg előttem Márk az ebédlőben, így elbambultam?
- Persze gyere csak!
- Hogy vagy? Hallottam kórházban voltál.
- Igen, már jól vagyok, köszi.
- Örülök. Mi lenne velem a legjobb játékosom nélkül!? - mosolygott.
Milyen kedves mosolya van, eddig észre se vettem. Talán, hogy végleg szakítottam Krisszel elkezdtem másokat is észre venni. Nem vagyok annyira beskatulyázva.
- Mikor lesz megint meccs?
- Majd csak szünet után. Most megy a lazítás, buli a haverokkal. Nem akarsz eljönni velem?
- Oh, hát... Nem tudom. Nem vagyok az a nagy bulizgatós fajta.
- Azért gondold át és szólj! Remélem összehozunk egy randit.
- Majd átgondolom. - mit is mondott? - Várj csak! Mit mondtál!? - szóltam utánna de eltűnt a haverjaival az ajtóban.
Meglepett amit mondott hirtelen fel se tűnt. Mért akarna velem Márk randizni? Ennyire vak vagy ennyire rossz az ízlése? Mindegy, inkább rohanok órára.
Tamás már kicsit vidámabban tolta le az órát, ez engem is jobb kedvre derített. Biztos a tegnapi beszélgetésünk miatt. Az utcsó két óránk vele volt, így a lányok többsége így a szünet előtt még gyönyörködött benne, hogy megmaradjon az emlékükben mielőtt újra látnák. Szünetben nem mentem le, hiszen úgy is vele vagyunk ilyenkor bent lehetett maradni. Amúgy is esik az eső...gyűlölöm az esőt! De rajtam kívül mindenki kiment. Valaki wc-re, az „öribarikkal" lógni vagy cigizni. Amit amúgy nem lehetne, de megoldják ők, „okosak".
Egyedül ültem hátul a padomban és csináltam a feladott rengeteg házit. Nem akartam megszólalni meg amúgy sem lett volna mit mondani.
- Hogy vagy Lara? - hozzám szólt, na ez nem kicsit meglepett!
- Jól köszönöm! Miért?
- Csak olyan szótlan vagy.
- Csak a házit csinálom. Maga hogy van?
- Tűrhetően. Fáradt vagyok, keveset aludtam.
- Sajnálom. De ha ez megnyugtatja én sem aludtam sokat. Asszem 3 órát.
- Hát igen ez sok volt nekünk egyszerre, ugye? - kérdezte mosolyogva, nem értettem olyan volt mintha viccelne.
- Hát ja nem is kicsit! De elég a sokkokból! Egy életre!
- Bár így lenne...
Megkérdeztem volna, hogy ezt mire érti de jöttek a többiek és elhallgattunk. Az utcsó órán a lányok nyavajogtak, hogy engedjen már el minket mert utolsó nap, utolsó óra stb. Olyan undorító módon kényeskedtek, hogy én szégyeltem magam, hogy egyáltalán egy osztályba járunk. Szégyen ez a viselkedés a normális lányokra nézve! Szerintem ő is megunhatta mert az óra közepén megadta magát és elengedett minket. Összepakoltam és indultam én is, bár rengeteg időm volt még a buszig.
- Lara várj egy percre! - szólt utánnam, megálltam.
Megvárta míg mindenki elmegy még a folyosóra is kinézett, hogy van-e ott valaki. Bezárta az ajtót és mutatta hogy üljek le az első padba. Nagyon kíváncsi lettem mit akarhat.
- Figyelj csak Lara! Megfigyeltem, hogy neked nagyon jó érzéked van a matekhoz. Mondhatni, magasabb szinten vagy. Mit szólnál ha mutatnék egy helyet ahol ezzel foglalkozhatnál? Tudom, hogy grafikus akarsz lenni, de ha esetleg az nem jönne be akkor esetleg ezzel megpróbálkozhatnál!
- Milyen helyről lenne szó?
- Egy ilyen matematikai intézet, ahol különleges képességű fiatalok tanulnak, dolgoznak. Egy ismerősöm elküldött néhány alap feladatot amit ott csinálnak és mondta, hogy mutassam meg neked. Érdekel?
- Öm... Hát... - hirtelen azt se tudtam mit válaszoljak.
- Ha nem, megértem.
- Nem erről van szó, csak olyan furcsa, hogy ilyesmiről beszélünk a tegnapi után. Kicsit meglepett.
- Igen sejtettem. De gondoltam ez a dolog segítene mindkettőnknek túllendülni a történteken.
- Hát jó. Meg is nézhetem azokat a feladatokat.
- Szuper! Ma átküldöm őket üzenetben. De most sietek van egy találkozóm, oda kell érnem! - ledarálta a szavakat majd elrohant.
Ez meg mi volt? Fel sem fogtam igazán mi történt. Mindegy ideje nekem is haza menni!
Este küldte is a fájlokat ahogy megígérte. Rájuk néztem. Elég könnyű feladatok voltak... Ha tényleg különleges képességű emberek dolgoznak ott, hát... Nem lehetnek valami okosak. Ezek szerintem nagyon könnyűek! Kb egy órán belül vissza is küldtem mind a 100-at megfejtve.
A kis fejecske jelezte, hogy látta de nem írt vissza. Biztos ellenőrzi vagy ami rosszab, túlbuzgónak tart. Elmentem fürödni, hátha addig ír.
De nem. Jó akkor hagyjuk. Inkább megnéztem egy filmet és lefeküdtem aludni. A hétvége elég gyászos hangulatban telt. Anyát kellett vígasztalnom Krisztián miatt. De szerencsére azért nem akadt ki annyira, mint amikor apa lépett le. Istenem csak ne lenne ennyire lelkiismeret furdalásom! Tudva azt, hogy ez miattam van.... Kibaszott szar érzés! De csak is magamnak köszönhetem.
Vasárnap este jelzett a telóm, hogy írtak, Tamás volt az. Elnézést kért, hogy eddig nem jelentkezett de megmutatta a válaszaim az egyik haverjának és azokat elemezték. Bár nem tudom ez mit takar.
~ Mégegyszer ne haragudj!
~ Nyugi nem haragszok!
~ Lenne egy kérésem vagy kérdésem, nem is tudom minek nevezzem..? Csak nem tudom hogyan gondolnád ezt!?:O
~ Hát ha fel se teszed, akkor nem tudjuk meg!
~ Lenne kedved eljönni velem oda amit említettem? A kollégám szeretne megismerni!
~ Hát nem tudom... Mikor mennénk?
~ Minél előbb. Ha sikerül elintézned mindent, akkor már holnap.
~ Oh ez elég hirtelen jött. És meddig lennénk?
~ Az egész szünet alatt. Feltéve ha szeretnéd velem tölteni a szünetet? - hogy szeretném-e?naná!
~ Figyelj megbeszélem anyával és majd írok!
~ Rendben. De kérlek minél hamarabb!
~ Persze, holnap választ adok! Most lépek aludni. Szia! Jóéjt!
Kikapcsoltam a telómat. El se hiszem még most se amit kért tőlem! Tényleg azt akarja, hogy vele töltsem az egész egy hetet!? Na ez az amire sosem számítottam volna! Főleg nem a...történtek után! Szívem szerint azonnal igent mondanék, de jó ötlet lenne? Nem akarok megint belelovallni magam valamibe, ami ennyi kesergéssel jár! És az is lehet ő nem is úgy gondolja ezt az egészet ahogy én. Sőt biztos is! Ő tényleg csak azt akarja, hogy matekozzak gyíkokkal valami eldugott helyen. Nem tudom mi lenne a helyes megoldás... Menjek vagy ne? Engedjek a csábításnak és kínozzam magam egy hétig vele vagy itthon kínlódjak nélküle?
De anya is itt van, mégsem hagyhatom magára! Fogalmam sincs hogyan döntsek, mi a helyes. Egyáltalán van ilyen helyzetben helyes döntés?