~ Ne rohanj már annyira!
Hiába tudtam, hogy nekem kiabálnak nem fordultam meg, nem is tudtam. A lábaim vittek előre, mintha nem is én irányítanám őket. A hang újra és újra kért, hogy álljak meg de nem tudtam. Végül egy rettentően mély és sötét szakadék szélén fékeztem le, amiben teljes sötétség uralkodott. Éreztem ahogy a hátamon megpihen két kéz, viszont megfordulni már nem tudtam, mintha a testem nem is az enyém lenne, egyáltalán nem engedelmeskedett nekem. Egy aprócska lökés után zuhantam lefelé, hangosan sikoltva.
Ismét totál leizzadva, zihálva és a földön landolva ébredtem, ki tudja hanyadjára... Már kezdem unni! Már lassan két hete ez zajlik, folyamatosan horror filmbe illő álmok gyötörnek és fogalmam sincs miért! Pontosan azóta tart ez mióta Zoe keze eltört és az az idiótaság állt össze a fejemben, hogy talán Mr. Taylornak köze van hozzá. Nem tudom miért jutott az eszembe, tök világos, hogy ez nincs így, mégis azóta furcsa rémképek és bolondabbnál bolondabb teóriák futnak át az agyamon.
Sóhajtva keltem fel a földről és végig simítva fájó fenekemen kicsoszogtam a fürdőbe. Gyorsan rendbe szedtem magam majd indultam a buszhoz. A suliba érve a barátaim még sehol sem voltak, a folyosónk teljesen üres volt. Cipőm koppanása csak úgy visszhangzott a nagy ürességben, pedig torna csukát hordok. Letelepedtem a termünk előtt és jobb híján telefonomban kerestem elfoglaltságot. Tudom baromság de rákerestem neten az álomfejtés módjaira, hátha sikerül valahogy ezt az egészet megszűntetni. De mint minden egyéb dolog, ez is zűrzavarosan vagy semmit mondóan volt feltéve 1-1 oldalra. Így inkább passzoltam a nagy rejtélyesdit.
- Hahó idegen! -jelent meg egy kéz szemeim előtt.
Rettentően megijedtem! Még a telefon is kiesett a kezemből. Will -aki mostanában igen csak sokat van a társaságunkban- vigyorgott rám, teljesen felém tornyosulva. Kinyújtotta kezét, hogy felsegítsen de ellöktem azt, már csak azért is mert így rámhozta a frászt!
- Bocsi nem akartalak ennyire megijeszteni! Azt hittem hallottad ahogy végig jöttem a folyosón?
- Hát nem. El voltam foglalva! -ingattam meg mobilom- Amúgy meg hogy hogy itt?
- Ö... Ez a suli, muszáj itt lenni.
- Mármint itt velem!
- Csak a srácokat kerestem és gondoltam ideköszönök ha már megláttalak. Nem tudtam, hogy baj!
- Nem baj csak... -simítottam karomra- Tudod nem akarok szemétnek tűnni de idejárunk a lányokkal már négy éve és te soha még csak ránk se néztél, köszönni meg végképp! Most meg szinte mindennap velünk lógsz. Mi történt? Mármint nem tiltja ezt a nagy focis szabályzat? -felnevetett, de ez inkább az a kínos fajta nevetés volt.
- Figyelj, tudom és igazad van abban, hogy eddig nem is beszéltem veled, veletek de igazából mással se nagyon. Mindig csak az edzésre, a meccsekre és a tanulásra koncentráltam. Úgy gondolom tettem már le annyit az asztalra, hogy járjon nekem egy kis szabadság és saját döntési lehetőség.
- Jó ez mind szép és jó de mért mi? Mármint mi a lányokkal sosem voltunk népszerűek erre pont velünk állsz szóba! Miért?
- Pont ezért! Mert ti legalább nem vagytok olyan nagyképűek, szellemharcosok és énközpontúak mint a „menő" csajok.
- Hát kössz... Csak nehogy a jó híred odalegyen a fene nagy barátkozásodtól.
- Akkor odalesz, nagyügy.
Meglepődtem Will formabontó elhatározásától, de majd megbánja mikor már nem lesz minden csaj oda érte! Ő tudja... Amíg nem jöttek a csajok elbeszélgettük az időt, majd Chloe és Kayla is csatlakozott amint megérkeztek. A tanórák sorban követték egymást és azt vettük észre, hogy már az utcsó órán tapossuk a köröket. Sajnos testnevelés van, amit ki nem állhatok! Sosem volt a favoritom ez az óra és úgy tűnik már soha nem is lesz. Ki szereti a kényszer mozgást de komolyan? Az se normális agyilag, mondjuk máshogy se...
Két sorba álltunk be, jobb oldalt a lányok, balon a fiúk. Nagyság szerint kellett katonás rendbe állni, mint az orgona sípok bakker! Természetesen Zoe állt legelől, ő a legmagasabb lány az osztályban, őt követte Sarah, Nicol majd én. Tíz kör volt az alap, azután mivel péntek van, sima kis röpis mérkőzés. A fiúk a kinti pályán fociztak az edzővel. Mivel Zoe keze el van törve a tanárnő leültette őt a padra. A meccs elkezdődött és szépen, jó kedvűen játszottunk egymással. Mindaddig amíg hallottuk ahogy az udvarra néző ablak ki nem törik, amin egy labda száguldott be kb fénysebességgel és teljes erőből hátba nem kapott. Szinte azonnal a földre estem, fájt még a lélegzés is. Mrs. Dobs azonnal odarohant és kérdezgetett hogy vagyok.
- Azonnal álljon elő aki ezt tette! -kiáltotta el magát.
Mélyről jövő fenyegető hangjától mindenki összerezzent, még én is. A kint lévő fiúk is csak megszeppenve álltak egymás mellett, míg nem Will tört magának utat a srácok között, haverja karját szorongatva.
- Ő volt az tanárnő, láttam! -lökött egy aprót Harryn.
- Áh szóval te voltál? -állt fel mellőlem- Gyere csak ide fiacskám, megyünk szépen az igazgató úr elé!
- Beárultál te szemét! -lökte el Willt, aki persze nem hagyta magát- Hogy tehetted ezt!?
- Mért te hogy tehetted, hogy csak úgy megrúgsz valakit azzal a kemény labdával!? Szemét vagy!
- Ezt még megkeserülöd! -még akkor is ordítozott mikor a tanár már rég kiráncigatta a teremből.
A többiek mind körém gyűltek, Kayla és Chloe felsegítettek az egyik padra. Zoe és csatlósai természetesen jól szórakoztak a szerencsétlenségemen, ami talán jobban fájt, mint az a labdaöli. A fiúk veszekedtek még egy kicsit amit az edző szakított félbe. Will és barátai odajöttek hozzám, ami bevallom meglepett viszont valahol azért jól is esett.
- Jól vagy Michaela? -ült le mellém.
- Persze. Csak a bordám kíván beszélni a tüdőhörgőcskéimmel, de amúgy minden fasza.
- Ha így viccelődsz akkor rendben leszel. -mosolygott és megpaskolta a lábamat- Most megyek megnézem Harryt, kiderítem miért tette!
- Hagyd, nem font... -nem tudtam befejezni mert már le is lépett.
A lányok elkísértek a gyengélkedőre és a doktor megvizsgált. Szinte már úgy fogadjuk egymást, mintha régi barátok lennénk, annyiszor voltam már itt. A gyors ellenőrzés és fájdalomcsillapítós szuri után utamra lettem engedve. Sajnos gyalogolnom kellett hazáig mert elment a járatom és a következő csak két óra múlva jönne, addigra meg simán hazaérek! Bár... most ez nem igazán biztos. Hülye ötlet volt hazaküldeni Kaylaékat! Én meg a fene nagy törődésem... Ez fog a sírba vinni.
Lassan lépkedtem a járdán, fájt a hátam, a bordáim, mindenem. Anya is hívogatott hol vagyok már, de csak annyit mondtam, hogy úton hazafelé. Nem akartam, hogy tudjon róla miért is késtem le a buszomat. Lekanyarodva a főútról egy igen hosszú mellékúton kellett végig gyalogolnom ahhoz, hogy eljussak hazáig. Fene nagy távolság! Igaz voltak házak, itt-ott autók parkoltak mégis teljesen kihalt volt minden. Már-már ijesztőnek hatott. Hirtelen a semmiből egy hangos dudaszó késztetett megállásra, azt hittem elütnek. Megdermedtem és úgy álltam ott, mint egy szobor. Az autó lassan mellém gurult, majd megállt. A szívem úgy kalimpált, hogy azt hittem helyben meghalok. Egy égszínkék kocsi parkolt le mellettem, sötétített ablakokkal. Csak nem el akarnak rabolni? A következő másodpercben az ablak lefelé gördült és egy ismerős arc nézett vissza rám. Óriási megkönnyebbülés járt át! Hát mégsem fogok ma meghalni. De mit keres ő erre?
- Szia Michaela! -köszönt kedvesen.
- Jónapot Mr. Taylor! Maga meg mit csinál errefelé?
- Egy barátomhoz tartok. Elvihetlek esetleg?
- Ömm... Nem kell köszönöm, nem akarom feltartani, különben is már nem lakok messze.
- Ugyanmár ne butáskodj, ne gyalogolj annyit! Gyere hazaviszlek, úgyis útba esik.
- Biztos?
- Persze, szállj be! -biccentett magamellé.
Vonakodva ugyan de elfogadtam ajánlatát. Megkerülve a kocsit beszálltam az anyósülésre, kisebb jajgatások közepette.
- Mi történt? -nézett rám kérdőn.
- Semmi. Kis sport baleset. -vontam vállat.
- Biztos? Ugye nem ismét Zoet akarod védeni?
- Nem, dehogy. Neki ehhez nincs köze! Legalább is remélem... -jegyeztem meg halkan.
Lassan beletaposott a gázba és elindultunk. Egész úton beszélgettünk, ami meglepett, hiszen nem gondoltam volna, hogy ennyire el tudok lenni egy tanárommal. Úgy tűnik ismét hamar vontam le következtetést. Ő nem is az akinek gondoltam! Kb húsz perccel később egyenesen a házunk előtt parkolt le majd sietve kiszállított járművéből, mert késésben volt a megbeszélt programról. Gyorsan megköszöntem, hogy elhozott majd bementem a házba. Anya azonnal letámadott merre voltam miért nem jöttem időben, hogy mennyire aggódott meg már Chadet akarta felhívni, hogy keressen meg. Leszereltem azzal, hogy akadt egy pót óránk a közelgő elővizsgák miatt és azért nem a busszal jöttem. Miután elmondtam a kis estimesémet a szobámba vonultam, hogy végre lepihenhessek és megnyugvást adhassak sajgó testrészeimnek. Gondoltam lezuhanyzok mielőtt totál bealszok, úgyis az a tervem, hogy tízig ki se kelek az ágyból! Miközben vetkőztem nővérem rontott be az ajtómon, a köpenyem kaptam magamelé.
- Jesszus Hailey, nem tudsz kopogni? -néztem rá bosszúsan.
- Miért? Nekem is olyan van, ha nem tudnád! -öltötte ki nyelvét- Különben is láttalak már pucéran. Inkább azt mondd meg mi volt az igazi ok amiért késtél!?
- Már mondtam, különórám volt és a tanár...
- Fogd be! -rivallt rám- Ne azt a mesét mondd amit anyának is, tudod jól engem nem etetsz be ezzel! Zoe volt megint igaz?
- Nem!
- Ne védd már őt ennyire Mia!
- De tényleg nem ő volt esküszöm!
- Akkor meg mi történt?
- Az egyik srác megrúgott egy labdával és a dokinál voltam. -tudtam addig nem hagy békén amíg be nem avatom.
- Megsérültél? -megindult felém, én automatikusan hátrálni kezdtem, de lerántotta rólam a köpenyem- Jézus Mia, ez szörnyen néz ki! Tiszta lila az egész hátad. -akadt ki.
- Csshh! Ne ilyen hangosan Hailey! Különben sem vészes, túlélem. -kaptam vissza magamra eltakarómat.
- Direkt csinálta?
- Nem tudom. Vége van már a vallatásnak szeretnék zuhanyozni?
Nem válaszolt, félre állt az útból és kezével mutatta, hogy szabad a pálya. Egy gyors „köszi, hogy szabadulhattam" fintor után beszáguldottam a zuhany alá. Jól esett sajgó testemnek a meleg víz, szinte hálát mondott nekem érte. Majd kb tíz perc után drága egy szem nővérkém csak úgy kénye-kedve szerint berontott a fürdőbe.
- Mégis csak lenne egy kérdésem. -ült le a kád szélére.
- Jaj már Hailey hagyd ezt abba! Zuhanyzom könyörgök!
- Na és? Kit zavar?
- Mondjuk engem!? Kimennél végre?
- Egy perc! Ki hozott el? Kayla?
- Nem. De honnan tudtad, hogy elhoztak? -kukucskáltam ki a függöny mögül.
- Egyszerű logika hugi. Ha lekésed a 14:30-as buszt akkor nem jön csak öt után, azaz mind tudjuk, hogy gyalogolsz. Onnan az út kb 1-1,5 óra azaz még vészesen is csak most kéne hazaérned.
- Igen elhoztak. Mért olyan nagyügy ez? Vagy már az is baj ha hazajövök?
- Jaj dehogy te hülye! Csak láttam az ablakból, hogy egy idegen autóból szállsz ki. Ki volt az aki elhozott?
- Ha annyira tudni akarod akkor a tanárom. Na most már boldog vagy? Szia! -mutattam az ajtó felé.
- Férfi?
- Az. De ez most hogy jön...? Várj! Te most célozgatsz valamire? -kezdtem egyre dühösebb lenni.
- Dehogy is eszem ágában sincs! Csak jobb ha vigyázol, ne szállj be mindenféle idegenek kocsijába.
- Ő nem idegen! Mr. Taylor a tanárom, itt van már lassan két hónapja. Felajánlotta, hogy hazahoz én pedig elfogadtam. Nem akartam repedt bordával kilométereket gyalogolni. -vágtam hozzá szemrehányóan.
- Jólvan na be ne kapj már! -emelte fel kezeit tiltakozóan, majd felállt- Azt mondod két hónapja van itt? -állt meg az ajtóban.
- Ja, mert?
- Hát csak furcsa, hogy szinte nem is ismeri a várost de tudta, hogy hol laksz.
Mint aki valami nagy monológott mondott se szó se beszéd kivágtatott a fürdőből. Megingattam a fejem. Hogy lehet valaki ennyire bolond? Ahogy álltam a zuhany alatt szöget ütött a fejemben, hogy Haileynek talán igaza van. Ha jobban belegondolok egyszer sem navigáltam merre kell mennie, magától tudta az irányt. Pontosan ott kanyarodott be ahol én szoktam ha gyalog vagyok vagy ha busszal jövök. Tényleg honnan tudta hol és melyik házban lakom? Ez már tényleg ijesztő!