6. rész

Következő nap szerencsére már péntek volt, ami azt jelentette, hogy az utolsó nap a büntiben. Lana nagyon örült neki, hogy végre valahára letelt az a három hét. Egy örökkévalóságnak tűnt számára! Az ebédszünetben Becca-val ült az egyik asztalnál, halkan beszélgettek.
- Mondd csak Lana, nem lenne kedved holnap eljönni bulizni? Mark rendez egy házibulit és meghívott minket is.
- Jó lenne, de nem mehetek. Holnap dokihoz kell mennem. Tudod (?) a szokásos kezelés!
- Oh tényleg. De kár... Mindegy, első az egészséged! -simított végig karján.
- Majd máskor. Ne haragudj Becca!
- No para, nincs gáz. Majd csinálok képeket meg videókat, hogy úgy érezd mintha ott lettél volna.
- Köszi. -mosolygott hálásan.
Pár perccel később becsengettek aztán siettek órára. Az utolsóról kicsengetve lassan kullogott a már jól megszokott 9-es zárka felé, amit már nagyon jól ismert. Bement és legnagyobb meglepetésére bűntetése alanya ült az egyik padnál. Nagyot nézett, hogy a kis üdvöske vajon mit csinálhatott amiért most ő is itt van!? Nem szólt hozzá, leült megszokott helyére és házifeladatait elővéve kezdte megoldani őket. Nem sokkal később Mr. Jang lépett be a terembe. Lana-nak már nem volt meglepő, de Molly igen csak zavarba jött a férfi láttán. Megigazította ingjét, haját és kicsit fészkelődött a székben mire megtalálta a kényelmes pózt. Lana magában elnevette magát és aprón ingatta fejét. A férfi a tanári asztalnál foglalt helyet és egy igen csak vastag könyvet vett elő, azt kezdte lapozni. Vér vörös volt a borítója, rajta arany színű, kidomborodó betűk pihentek. A lány érdeklődve nézte a hatalmas könyvet, valahonnan ismerős volt neki de fogalma se volt honnan. Észbe kapva, hogy megint szemei többet időztek a kelleténél a férfi irányába, gyorsan elkapta tekintetét és befejezte háziját. Csendben várta, hogy a 1,5 óra leteljen. Ám a csendet egy nyávogós hang hamar megtörte.
- Tanár úr! -jelentkezett Molly.
- Igen?
- Ha szabad, milyen könyvet olvas? -hangján hallható volt, hogy kicsit sem érdekli a válasz csak valahogyan szóba akart elegyedni a férfival.
- Ez egy egyetemes irodalmi könyv, ebből fogtok tanulni ha jelentkeztek egy egyetemre.
- Tényleg? Tök klassz! Megnézhetem? -állt fel, válaszra sem várva.
Odatipegett és kérés nélkül magafelé fordította a hatalmas könyvet és belelapozott.
- Nahát ez milyen érdekes! -adta az érdeklődőt, Lana majdhogy csak elnevette magát.
- Igen, az lesz! Majd meglátod Molly. -húzta vissza a könyvét.
- Kimehetek a mosdóba tanár úr?
- Igen de siess!
A lány gyors léptekkel hagyta el a termet, otthagyva Lana-t és Mr. Jang-ot. A férfi csak ingatta fejét, nem akarta elhinni, hogy hogyan viselkedik ez a Molly.
- Részvétem tanár úr! -nem bírta megállni, muszáj volt mondania valamit.
- Kössz Lana, az rámfér...
- Kezdem irigyelni. -mosolygott.
- Miért? -fogalma sem volt mire értheti a lány.
- Magának több rajongója van, mint ami nekem valaha is volt vagy lesz. -nevetett.
- Jaj ne, ne is mondd...kérlek! Így is annyira kínos! -temette arcát kezeibe.
- Hát igen azt látom. Segítsek?
- Hogyan?
- Áhh csak leoltom a csajt, abban jó vagyok! -seperte le vállát, mintha por lenne rajta.
- Óh ne köszi, inkább ne. Ezt a napot csak túlélem, úgy is csak ez az egy napja van.
- Lehet. De le merem fogani direkt bajba fog keveredni, hogy magával lehessen itt a fogdán.
- Lana! -szólt rá kétségbeesve- Kérlek, még viccnek is rossz!
- Jó jó bocsánat. Megnézhetem én is azt a könyvet? -biccentett a fejével irányába.
- Persze, gyere csak.
Szó nélkül megfordította neki, hogy lássa mik vannak leírva a lapokra. Ahogy nézte az oldalakat kezdett egyre ismerősebb lenni neki a szöveg. Most lát először egyetemes irodalmat de mégis, mintha tudná mi következne. Egyre zaklatottabban lapozgatott előre majd hátra majd újra előre. Közben magában mondogatta, hogy mi a fejezet címe ami jön és tényleg úgy volt ahogy azt sejtette. A férfi hallott 1-2 szót és aggódva figyelte a lány tetteit és ijedt arckifejezését. Lana pulzusa a plafont verdeste, szíve csak úgy kalapált. Idegesen, zihálva csapkodta a lapokat nem hitte el, hogy tudja mik vannak beleírva. A férfi elkapta a lány kezét és erősebben leszorította, hogy kizökkentse már-már mániákus viselkedéséből.
- Lana! Héj Lana, hé-hé nyugodj meg! -tartotta karjait, nem eresztette.
- Nem értem... Egyszerűen nem értem! -kiabálta- Honnan...? Mégis honnan ismerem ezt a könyvet!? Hiszen most látom először!
- Kérlek nyugodj meg! Gyere ülj le! -állt fel és leültette székébe- Nem lehet, hogy már korábban olvasgattál ilyenből csak a baleset miatt nem emlékszel?
- Nem tudom... -hangja elcsuklott, a sírás kerülgette- Egyszerűen semmire nem tudok válaszolni! Tudja maga milyen kétségbeejtő ez!?
- Elhiszem, de akkor sem kell ennyire magadra venned a dolgot, még felemészt!
- De akkor mit tegyek? Kezdem azt hinni, hogy sohasem leszek az aki voltam...
- És az olyan nagy baj? -guggolt le hozzá és bíztatóan rámosolygott- Legalább kaptál egy esélyt, hogy olyan Lana-vá válj aki szeretnél lenni. Így ha követtél is el hibákat most tiszta lappal indíthatsz!
Ránézett a férfira és belegondolt amit mondott, talán van benne valami... De akkor is nagyon zavarta, hogy egy halvány jelét se mutatja a javulásnak, pedig fizikailag már semmi baja sincs. Az idilli pillanatot Molly betoppanása zavarta meg. Ők ketten úgy robbantak szét mintha csak egy főben járó bűnt követtek volna el, pedig csak beszélgettek. James felállt, a lány követte őt. Nem akart több kínos pillanatot.
- Jobban vagy Lana? -nézett aggódó tekintettel a lányra, úgy tűnt kicsit sem zavarja Molly jelenléte.
- Igen, kicsit... Köszönöm!
Aprót biccentve a helyére ült. Igyekezett lenyugtatni magát és annak az oldaláról nézni a dolgot ahogyan tanára is javasolta. De azért reménykedett, hogy előbb vagy utóbb meggyógyul!
Másnap korán elindultak a szüleivel a kórházba, hogy minél hamarabb elkezdhessék a kezelést. Miután felvették az adataikat és értesítették az orvosukat, a lányt egy kórterembe fektették. Miután megkapta az altatót áttolták a lezárt részlegre, ahol John várta őket.
- Na, milyen az állapota? -kérdezte embereit.
- Változatlan. Továbbra sincsenek emlékei. -felelte a lány ál anyja.
- Remek! -csapta össze tenyereit.
- De John, nem gondolod, hogy azért tennünk kéne valamit? -állt elő az ál apa- Tamara-t már így is egyre jobban nyomasztja, hogy nem akar meggyógyulni. Egyre többet kérdezősködik, hogy mikor térnek már vissza az emlékei.
- Ne aggódj George, erre is fel vagyunk készülve. Éppen ma kezdjük el a hamis emlékek beültetését. -mutatott a mellette tevékenykedő doktorra.
- Ezt meg hogy érted?
- Kreáltunk neki emlékeket, hogy ne legyen gond emiatt. Néhány kezelés múlva egy teljesen új életet kap majd tőlünk. Teljesen elfelejtve engem, apját és korábbi nem épp legális életét. -ecsetelte gonosz tervét teljes magabiztossággal.
- És ebből nem lesz gond? -kérdezte Sylvia aggódó hangon.
- Nem. Semmi probléma nem lesz! Csak pontosan tartsátok be az utasításokat és fontos, hogy a következő kezelésnél ne késsetek egy napot sem! Pontosan 30 napnak kell eltelnie, se több se kevesebbnek! Különben súlyos következményei lesznek mind rá, mind rátok nézve. Világos voltam!? -kérdezte fenyegetve.
- Igen uram! -vágták rá egyszerre.
Az egy napos kúra után, másnap hazavitték a lányt és hagyták had pihenje végig a vasárnapot, nem terhelték semmivel. Az orvos elmondta a „szülőknek" hogy ne lepődjenek meg ha lányuknak hamarosan képek villanak be, ha esetleg rosszakat álmodna, mivel ez mind a kezelés része. A memória módosítószer akkor kezd hatni ha képeket kezd el látni, tehát felépül benne egy új, mesterséges múlt. Felkészülve mindenre folytatták tovább mindennapjaikat.