6. rész

Lassan teltek a napok és már kezdett szűnni a tél, a hó elolvadt és már nincsenek olyan dermesztő hajnalok. A sok izgalmak után végre normális, nyugodt napok vannak az intézményben. Sky és a barátai éppen az ebédlőben ültek és beszélgettek. Terveztek egy kisebb kirándulást, ha jobb lesz az idő.
C:- Te Sky, nem tudnál jobb időt idevarázsolni nekünk? - kérdezte nevetve.
S:- Bocs Carly, de nem. Nem szívesen szólok bele a természet dolgába. Megnöveszteni egy növényt csak egy dolog, de hamarabb idehozni a tavaszt... Már rizikós.
C:- Tudom csak vicceltem.
L:- Hú! - ijesztette meg a lányt hátulról, aki felsikoltott.
S:- Óh Logen... Hogy a... A szívbajt hoztad rám! Normális vagy!? - mondta neki dühösen, közben megverte, persze tréfából.
L:- Hát így kell köszönteni egy barátot?
S:- Igen, főleg ha így megijeszt!
L:- Na gyere már ide! - tárta szét karjait, ő pedig odament.
S:- Jó, hogy visszajöttél. Azt hittem sosem jössz!
L:- Kicsit elhúzódtak a dolgok. De majd megbeszéljük, most hagylak. Dumáljatok csak, úgy is beszélnem kell Charles-al.
S:- Okés. A helyünkön találkozunk!
Visszaültek. Majd mind a két lány a tekintetét Sky-ra szegezte. Félre húzott szájjal mosolyogtak rá.
S:- Mi van? Mit néztek olyan furán?
K:- Mi van köztetek Logennel? - kérdezte kíváncsian, kerek szemekkel.
S:- Mi lenne? Barátok vagyunk.
K:- Ühüm... Azért van titkos helyetek ugye?
S:- Kimberly! - szólt rá erélyesebben - Hagyd ezt abba! Nincs köztünk semmi!
C:- Jaj, hagyd már Kim! Megmondta, hogy nincs semmi. Akkor nincs is! Fogadd el! - állt ki barátnője mellett.
K:- Jól van na, csak húztam az agyát. Nem kell felkapni a vizet!
S:- Bocs de most inkább lépek csajok. Majd beszélünk. - elsietett.
Nem volt kedve tovább ott maradni. Ez a feltételezés kissé sértette. Persze tudja jól, hogy nem akarta megbántani, de akkor is rosszul érintette.
Délután felment a kis titkos helyére, az az a tetőre. Ahol kialakította magának a kis saját melegházát, tele gyönyörű növényekkel. Szeretett ott lenni, olyan nyugodt, csendes és kellemes hely. Senki nem tud róla csak Logen és Charles. Még a huga sem. Mióta összevesztek, elég sok időt tölt el odafent. Vagy a növényeit gondozva, vagy csak leül és zenét hallgat.
Felérve látta, hogy a férfi már várja őt a fólia alatt. Persze csak az alakját vette ki, mert nem volt átlátszó. Halkan odaosont és hátulról belékarolt. Most ő akarta megijeszteni. De nem éppen úgy sült el, ahogyan ő azt tervezte.
S:- Háhá most megvagy!
C:- Biztos vagy benne? - fordult meg mosolyogva.
S:- Charles? - nézett meglepetten.
C:- Mi az? Nem rám számítottál?
S:- Hát... nem igazán. Mit keresel itt?
C:- Beszélni akartam veled.
S:- Miről?
C:- Igazából két dologról.
S:- Akkor kivele!
C:- Az egyik Victoral kapcsolatos. Kicsit elhalasztja a visszatérést.
S:- Miért?
C:- Azt nem mondta. Csak megkért, hogy mondjam meg neked, hogy ne várd őt a jövőhéten.
S:- És akkor most mikor jön?
C:- Szerintem egy hónap múlva.
S:- Oh... Értem... Mindegy, úgy sem tudok mit tenni ellene. Na és mi a másik?
C:- Az kissé személyesebb.
S:- Hát ez se kezdődik valami jól. De mondd csak!
C:- A napokban beszéltem Dr. Strange-el és azt mondta, hogy még mindig nem jelentkeztél nála a vizsgálatokon.
S:- Minek mikor jól vagyok!? Megmondta ő is, hogy csak pihenésre van szükségem. Pihentem eleget...
C:- De én örülnék neki ha elmennél hozzá! Jobb ha megvizsgál és nem derül ki semmi, mintha hagyod annyiban és valami súlyos bajod lenne!
S:- Charles, jól vagyok! Semmi bajom nem lesz, nyugi!
C:- Csak aggódom! Furcsa volt számomra az, amikor meggyógyítottad a sebem, hogy utánna elájultál.
S:- Csak mert súlyos volt a sérülésed! Megmondta Vick, minél súlyosabb egy sérülés annál nagyobb energiát emészt fel! Ezen dolgoztunk, hogy vissza tudjam szorítani a kapacitásom. De még dolgozom rajta. De szerencsére nem sérül meg valaki mindennap.
C:- Én akkor is örülnék ha elmennél. Kérlek legalább a kedvemért!
S:- Jó. Majd elmegyek.
C:- Köszönöm! Sokat jelent, hidd el! - fogta meg a vállát.
Csak álltak egymással szemben, mosolyogtak és nézték egymást. Hirtelen olyan volt, mintha megszűnt volna körülöttük a világ. Csak ők, ketten egy gyönyörű növénykertben. Ennél jobb helyet és időt el sem tudott volna képzelni. Sky nem értette a heves reakcióit. Ahogy a szíve sebesen dobogott, kapkodta a levegőt és abba sem tudta hagyni a mosolygást.
Közben a férfi hasonlóképpen reagált. Csak nézte a lányt, fürkészte a tekintetét. Kezeit lassan csúsztatta, le, a lány karjain, egyenesen a kézfejéig. Megragadta határozottan de óvatosan, majd közelebb húzta magához, szinte centinként. Egy kósza haj tincset a füle mögé simított, így az arcához is hozzáért. Sky kissé lábujjhegyre állt, hogy elérje a férfit, mivel elég alacsonyka lány volt ő. Charles pedig lehajolt hozzá. Tekintetük ismét találkozott. Lassan szűnt meg köztük a távolság. Mikor már csak pár centi választotta el őket egy nem várt fordulat következett be.
L:- Hahó Sky! Merre vagy!? - szólítgatta Logen.
Szétrebbentek, mint egy megzavart madárraj. Skyler még egy rövid káromkodást is elmondott magában. Charles pedig a hajába túrva próbálta leplezni a zavarát és idegességét. Egy aprót bólintott a lánynak, aki értette miért.
S:- Itt vagyok Logen! Gyere be!
L:- Óh hát itt vagy..tok. Te mit keresel itt Charles?
C:- Csak beszéltünk 1-2 dologról. De már itt sem vagyok. Beszélgessetek csak! - szinte már elrohant onnan.
L:- Valami rosszat mondtam?
S:- Nem. Csak sok a dolga. - nézett utánna.
Vett egy nagy levegőt, majd elment Logen-el sétálni. Beszélgettek kb egy órát, azután elkísérte a lányt a szobájába.
Csak feküdt az ágyán és egész este azon járt az esze, ami a délután történt. Azaz nem történt. Pedig szerette volna ha történik. Amit kicsit sem értett, hogy miért!? Annyira megijedt saját magától, attól, hogy mennyire szerette volna ha Charles megcsókolja. Ha akkor nem jön Logen, akkor meg is teszi. De vajon miért? Mért akarta őt megcsókolni? Vagy az egészet félreértette? Lesz ami lesz, de ezt már muszáj megtudnia és tisztán látnia a dolgokat. Ezért felpattant és elhatározta, hogy megtudja a férfitól. A szobája felé vette az irányt. Felérve nem is kopogott, egyenesen berontott a szobába.
S:- Szia! Bocs, hogy ilyen későn! De tudnom kell! - állt meg előtte - Miért akartál megcsókolni? Vagy egyáltalán megakartál-e? Mert ha nem akkor valamit nagyon félreértettem és ne haragudj! De tudnom kell az igazat...
Felállt, odament és megcsókolta a lányt. Aki a döbbenettől nem tudott mit cselekedni.
C:- Bocs, csak máshogy nem tudtam volna szóhoz jutni. Na szerinted miért tettem meg?
S:- Nem tudom. Azért kérdeztem. Jó, mondjuk sejtéseim vannak. De nem hinném, hogy jók.
C:- Mondd el mire gondolsz és meglátjuk!
S:- Hát először arra gondoltam, hogy jó móka lehet. Kicsit eljátszadozni a másikkal...
C:- Szerinted én tennék ilyet? Főleg veled?
S:- Nem. Épp ezt akartam mondani! Ha hagytad volna befejezni (!) hogy te ilyet sosem tennél, ezért ezt el is vetettem.
C:- Na és mi a másik?
S:- Hát az még hülyébb elképzelés, mint az előbbi. Még kisebb esély arra, hogy igaz legyen.
C:- Azért szeretném hallani!
S:- Jólvan. De előre figyelmeztetlek, baromság! Az jutott még eszembe, hogy talán érzel valamit irántam. Ami ugye egy baromság, szóval ez sem lehet. Ezért érdekelne mért tetted?
C:- Na és miért lenne ez baromság? - dőlt neki az asztalának.
S:- Hát mert ki az a hülye, akinek pont én kellenék? Aki szeretne tőlem valamit? - vonta meg a vállát.
C:- Én. Úgy tűnik, hogy akkor én vagyok a hülye.
S:- Micsoda? - meglepődött - Te komolyan érzel valamit irántam? Ne már ne viccelj velem! - bökte meg.
C:- Nem viccelek! - hirtelen átkarolta és odahúzta magához - Mért tréfálnék ezzel?
S:- Csak ez annyira hihetetlen! - rázta meg fejét - Mért pont én?
C:- Így hozta az élet. Nem mi döntjük el, hogy ki lesz számunkra fontos. Az sors hozza az életünkbe az új embereket. Csak mi döntjük el, hogy az a személy maradjon-e vagy ne. Azt pedig nem szeretném ha te eltűnnél belőle! - csak mosolygott, örült minden egyes szónak amit kapott.
S:- Nem tudom mit is mondhatnék...
C:- Hát igazából jó lenne tudni, te hogyan állsz ezzel? Vagy is velem? Te érzel irántam valamit?
S:- Ha nem éreznék nem lennék itt. Akkor nem foglalkoztatott volna annyira, hogy mért akartál megcsókolni. Hagytam volna a fenébe! De egésznap ez járt a fejemben.
C:- Örülök neki. Féltem, hogy elküldesz a fenébe.
S:- Sosem tennék olyat! - rámosolygott, majd újra megcsókolták egymást.
A férfi szorosan ölelte a lányt. Lassan lehúzta róla a pólóját. Majd a lány a férfiról. Óvatosan az ágyra fektette, majd a nyakát csókolta. Ekkor hirtelen hangos óracsörgés és a lány a földre zuhant. Fejét fogva körül nézett és látta, hogy a saját szobájában van. Azaz álmodta az egészet! Amitől rettentő szomorú lett. Annyira valósághű volt az egész... Akkor a tetőtéri jelenet is csak álom volt?