Kiérve a sűrűn nőtt erdőből arra lettünk figyelmesek, hogy egyre világosabb van, mintha kezdene hajnalodni, pedig az még odébb van. A távolban pirosas-narancssárgás fény tűnt fel, amit hangos kiabálások, robbanások és épületek összeomlásának hangjai kísértek. Ezt már hallottam valahol... De hol? Olyan deja vu érzésem támadt! Beérve a városba csak a romos utcák, égő épületek, az úton heverő tucatnyi holttestek és a hömpölygő víz kontra vérfolyam fogadott minket. Már emlékszem! Pontosan ugyanez volt a víziómban! Ezt a rombolást láttam, ugyanezen a helyen! Akkor... Jaj ne, a vége az volt, hogy Kaiden meghal! Nem, ezt nem engedem! Semmiképp!
Körülnézve sehol nem volt egy árva lélek sem. Nem lehetett semmit érezni csak a vér eléggé iszonyatos egyben csábító illatát. Tudtam, sőt tisztában voltam azzal, hogy nem kell úgy történnie ennek a dolognak, mint a látomásomban! Hiszen ott mikor ideértem már mindenki hulla volt, a falka tagjai a földön feküdtek kimúltan. De most nincs így, mind itt állnak mellettem, készen a harcra! Meg lehet változtatni a jövőt!
- Páran nézzetek szét! -jött a parancs szó az alfától.
- Kaid ez nem jó ötlet -mentem oda mellé- szerintem ez egy csapda! Nem kéne szétválnunk. -hangom hiába volt kiborgos mégis hallható volt benne az aggodalom.
- Ne aggódj nem mennek messze, különben is tudnak magukra vigyázni!
Csak ingattam fejem. Hogy lehet valaki ennyire makacs!? Ahj! Szerencsére Kia és a főbb tagok mind együtt maradtak, így legalább értük nem kell aggódnom! Legalább is egy ideig. Ahogy lassan haladtunk előre a romok és az égő járművek között egyre gyanúsabb lett a helyzet, miszerint sehol senki. Ez több, mint aggasztó! Bevillant a kép, hogy a látomásomban volt egy tó is, lehet ott lesznek.
- Kaid, a tónál nézzük meg őket! Lehet ott vannak. -vetettem fel ötletem.
- Rendben. Nolan, Kiara menjetek a tóhoz és ha van valami jelezzetek! -szólt a parancs, mire a két farkas bólintva elrohant.
- Én ezt nem így értettem, hanem együtt Kaiden, együtt!
- Nyugi nem lesz bajuk! Jesszus mért vagy ennyire ideges?
- Hát... Valahol van itt egy csomó vérfarkas, szerinted milyen legyek ha nem tiszta ideg? -hazudva kérdeztem, bár azért ez is aggasztott némileg.
- Ne aggódj nem lesz baj! Vigyázok rád! -dörgölte hozzám fejét.
- Vagy én rád! -löktem el hátsómmal és rácsaptam oldalára a farkammal.
- Te Jó Ég! Mindjárt hányok, színeset és csillogósat!
Felszólalt egy hang majd egy alak lépett ki a gomolygó füst mögül. Az érkezésére mindenki felkapta fejét és egyként mordultunk fel. Ahogy közelebb lépdelt hozzánk egyre ismerősebbnek tűnt az alakja. Arcát megvilágította a mellette lobogó tűz, így felismerve vonásait azonnal rájöttem ki is áll előttünk. Abban a pillanatban járt át a mérhetetlen düh, bosszúja miatt és a csalódottság, amit a rengeteg összehazudott év váltott ki. Ha tudtam volna...
- Mit akarsz tőlem David? -léptem előre.
- Hogy mit is? -úgy tett mint aki nagyon elgondolkodik- Azt, hogy ugyanúgy szenvedj akár a lányom! -hangja mély volt, fenyegető és elég ijesztő is.
- Miért? Hiszen nem is én tehetek arról ami vele történt! Nekem ehhez mi közöm!?
- A te apád volt az aki megölte! Reyon, igen te -mutatott rá- te becstelenítetted meg a lányomat! Csináltál neki egy rohadt vérfarkas kölyköt aki miatt meg kellett halnia! Most pedig te fogod ugyanazt a fájdalmat átélni, amit én húsz évvel ezelőtt! Meglátjuk neked hogy fog tetszeni ha kinyírom a kis hercegnődet!
De utálom ezt! Úgy beszélnek rólam, mintha itt se lennék! Kinyír? Na azt majd meglátjuk! Csettintett egyet majd a semmiből előjött az egész vérfarkas sereg és néhány igazán megtermett farkas is. Mintha nagyobbak lennének nálunk... Ajjaj! De nem félhetünk, most nem, nincs itt az ideje! Egy újabb csettintés után nekiiramodtak és megtámadtak minket. Nem haboztunk egy pillanatig sem, azonnal ellentámadásba lendültünk.
Tartott már egy ideje a csata és kezdett mindenki egyre jobban fáradni, én is! Hiába a felmentősereg, úgy tűnt kevesen vagyunk ellenük. Sajnos vesztettünk pár tagod, így a mi számunk is kezdett megcsappanni. Tudtam ha ez tovább folytatódik akkor egyre többen halnak meg és a végén veszítünk! Gondolataimból az térített vissza, hogy láttam amint Kiat körbe fogja egy vérszívó és éppen igyekszik összeroppantani őt. Nem habozva indultam segíteni és egy óriásit ugorva, félszaltóval szedtem le Kia hátáról a szörnyet. De sajnos nem voltam elég gyors, mert erősen nyüszítve, a fájdalomtól összegörnyedve rogyott a földre. Jaj ne Kia!
- Aaron! -kiáltottam el magam, mire a srác felfogta, hogy neki kiabálok azonnal hozzám rohant- Azonnal vidd el innen a hugodat! Vidd biztonságos helyre! -adtam ki a parancsot, bár tudom nem lenne hozzá jogom.
- De mi lesz veletek? Így is kevesen vagyunk!
- Megoldjuk! Te menj és vidd őt! Szólj az apádnak, hogy kell még muníció!
Bólintott majd felrángatva hugát a hátára rohanni kezdett vele. Elkísértem egy darabon őket, hogy az éppen rájuk támadó vérfarkasokat kivédjem. Mikor eltűntek az erdőben visszasiettem a falkához. A látvány ami elémtárult szörnyű volt! Hullák mindenhol, a vér már szinte folyóként hömpölygött az utcán és az egyre fáradó társaim látványa elszomorított! Tudtam ideje cselekednem! Odamentem az alfa mellé és kérleltem, hogy segítsen nekem.
- Itt az idő Kaiden! Meg kell tennünk!
- Mire készülsz?
- Kihasználom azt amit az apámtól kaptam! Segítesz ebben?
- Persze! Tudod, hogy rám mindig számíthatsz!?
Hálásan bólintottam neki, majd vonyított mire az összes falkatag körénk gyűlt. Az ellenség is csatarendbe szegődött és az alakváltókkal a nyomukban indultak el felénk. Tisztában voltam azzal, hogy ez az alkalom arra, hogy véghez vigyem egyszerűnek tűnő bonyolult és veszélyes tervemet! Ha hibázom ma itt mind meghalunk, így nincs még egy esély. Most vagy soha!
A had közepén állva, ölve a szörnyeket, kiszúrtam a tömeg végén Davidet aki arra várt, hogy valamelyik csatlósa megöljön vagy elécipeljenek és ő végezhessen velem! Amint észrevette, hogy őt figyelem egy győzelemittas mosollyal jelezte, hogy támadjam meg nyugodtan ha tudom. Mikor indultam volna hirtelen a semmiből rámugrott egy alakváltó farkas, ami kb kétszer akkora volt, mint én. Erősen a földre nyomott és igyekezett súlyos sebet ejteni rajtam, vagy átharapni a torkom. Kétségbeesetten néztem körbe, de mindenki elfoglalt volt. Az összes falkatagot legalább öt, ha nem tíz, vérfarkas kötötte le. Többjükön már a hátukon lógtak, azon igyekeztek, hogy összeroppantsák őket. Éreztem ahogy sokkal erősebb nálam az a farkas, esélyem se volt legyőzni! Gondoltam ha visszaváltozom emberré akkor két kezemmel ellökhetném, de aztán átgondolva rájöttem, hogy ez egy baromság! Még az átváltozás pillanatában kinyírna! Fájtak a mancsaim, nyomódott az oldalam a kemény beton miatt és alig bírtam felemelni a fejem, az azt lenyomó óriási tappancs miatt. Már készen álltam arra, hogy megharap, hogy kinyír de abban a pillanatban mikor a nyakamhoz értek volna penge éles szemfogai a nyomás alább hagyott és már nem voltam a földhöz préselődve. Kinyitottam szemeim és megláttam megmentőmet, akiről azt hittem csak a szemem káprázik! Ő itt? Ezt meg hogyan?
- Kell egy kis segítség?
Rámkacsintott és a már jól megszokott mosolya ott pihent arcán. Semmit sem változott az idő múlásával, talán csak jóképűbb lett. Teljes harciszerelésben volt, mármint öltözékét illetően. Terepszínű cuccban jelent meg, bár nem értem miért hisz úgyis átváltozik majd. Vagy nem?
- Te meg hogy kerülsz ide? -kérdeztem csodálkozva.
- Így kell köszönteni egy régi barátot, aki ráadásul most mentette meg az életed? -ja, látom ez a kötekedős énje megmaradt.
- Bocsi, csak olyan furcsa, hogy itt vagy! De kössz Noah! Hogy találtál meg minket?
- Majd később elmondom! Most dolgunk van!
Elővette menő, lezser mosolyát majd egy apró elrugaszkodás után a jó öreg szürke farkasként ért földet. Oldalán néhány számomra teljesen ismeretlen emberrel, akik szintén beszálltak a buliba. Így már teljes a siker! Nagy részletekben beavattam a tervembe és meghagytam nekik, hogy ők védjék a többieket Davidet pedig bízzák rám! Kis időbe telt ugyan de rendeztük sorainkat. Mikor úgyra csatarendbe álltunk már én voltam az élen, jobbomon Kaidennel, balon pedig Noah állt. Fura volt nekik a viszont látás, de tudtam összefognak, ha másért nem is de a kedvemért! Így teljes bizalommal és bátorsággal indultam el előre. Tudtam ha ők velem vannak nem eshet semmi bajom! Előrébb mentek és eltávolítottak minden vérfarkast az utamból, így teljesen tiszta terepet biztosítva a Davidhez való jutáshoz! Pár perc után átverekedtük magunkat a végtelennek tűnő seregen és felugrottam drága mostoha apám mellé az egyik még épen álló épület tetejére. Kissé hangos puffanással értem földet négykézláb. Mérgesen fújtatva, morogva, akár a lassított felvétel úgy közeledtem felé. Bár hátrált tőlem mégsem tűnt úgy, mint aki meg lenne rémülve. Mikor a szirthez ért elővett a zsebéből egy kis tárgyat amin egy piros gomb volt. Vigyorogva nyomta meg majd abban a pillanatban hangos csattanások hallatszódtak lentről. Azonnal a széléhez siettem és láttam, hogy az összes falkatagom egy óriási fémketrecben csücsül, és körbeveszik őket a vérfarkasok és az alakváltók is. Ezt meg hogy?
- Na látod már? Nem győzhettek! Erősebb vagyok, okosabb és leleményesebb mindnyájatoknál! -nevetett ördögien, mint általában a filmekben ilyenkor szokás.
- Tényleg? Na ne mondd! Lehet, hogy okosnak képzeled magad de nem vagy az! Sosem voltál! -változtam vissza.
- Mégis átvertelek! Éveken át hazudtam neked, mégis sosem jöttél rá semmire! Ha nincs a drága kis Kaidened, ma sem sejtenél semmit!
- Lehet. Az is lehet, hogy okosabb vagy nálam, de van valamim ami neked nincs! -mosolyodtam el, tudtam nyerő helyzetem van.
- Tényleg, és mi? Egy csapat ketrecbe zárt farkasod? Ja, nem, várj az nekem van! -nevetett ismét- Akik mindjárt meghalnak!
- Nem! Itt aki ma meghal az csakis te leszel! Tudod miért?
- Na miért? Csak nem megölsz? -kérdezte teljes gúnnyal és iróniával hangjában.
- Én? Én ugyan nem! -tettem fel kezeim- Majd a kis csatlósaid!
Megfordultam és a lent parancsra várakozó farkasok felé fordultam. Bár nem tudom hogy kell ezt csinálni, és fogalmam sincs sikerül-e igazából de tudtam, most jött el az idő! Felálltam a tető peremére és onnan kezdtem el beszélni hozzájuk.
- Figyeljetek rám! Azonnal fejezzétek be ezt az értelmetlen gyilkolászást! Hát nem veszitek észre, hogy nem vagyunk egymás ellenségei!? Ugyanolyan farkasok vagyunk, akárcsak ti! És mint Fő Alfa, megparancsolom mindenkinek, hogy azonnal fejezze be a harcot és teljes tiszteletet kérek mindenkitől!
Amint kimondtam e szavakat teljes valóm elkezdett világítani, mintha csak reflektor gyúlt volna bennem, majd elemelkedtem a betonról és felszálltam kb két méter magasságig. Tudtam történni fog valami, teljes testem bizsergett, de a jó értelemben. Széttártam karjaim és hagytam hagy történjen meg aminek meg kell történnie! Pont, mint a barlangban egy óriási enyhén fehér színű farkas szellem szállt ki belőlem, de nem teljesen, a fénycsóva vége a testemben maradt. Majd felvonyított, és mint a filmekben a hangja hullámokban távozott a levegőben, enyhén megremegtetve a földet. Visszaszállt belém és én is leereszkedtem a földre, le a tömeg közepébe. Körbenéztem de senki meg se mozdult. Néhány perc után az átváltoztatott emberek elkezdtek normál állapotukba visszatérni és a farkasméreg távozott testükből. Az alakváltók pedig együttesen álltak meg előttem és fejüket teljesen a földik hajtották le, ezzel meghunyászkodva előttem és teljes behódolással jelezték elfogadták Fő Alfai mivoltom. Boldog voltam! Sőt hiperszuper boldog! Sikerült! El sem hiszem! Kiengedtem a többieket akik szintén meghajolva előttem fogadtak el, mint Alfájukat. Bár sosem gondoltam volna, hogy sikerül de hittem magamban és ez lett a vége! Sikerült! Páran visszaváltoztak, én azonnal Kaid karjaiba vetettem magam és büszkeségtől és boldogságtól megtelve tapadtam ajkaira. Amit persze ő azonnal mosolyogva fogadott el.
- Látod David? -bújtam ki az ölelésből- Amig létezik hűség és becsület, az olyan rossz arcok, mint te sose győzhetnek! Hiába a kicsinyes bosszúd, nem nyertél!
- Azt hiszed csak mert ezeket a semmirekellőket behódoltattad mindenki a talpnyalód lesz!? Meg fogsz fizetni ezért, de nagyon drágán!
- Aha persze persze. Na hűtsd le magad iceman! Inkább gyere le onnan és add meg magad!
- Azt lesheted!
- Rendben. Kapjátok el!
Utasítottam nagyobb, immár békés új társainkat akik azonnal rohanni kezdtek az épület felé. Ám arra nem számítottunk ami ezután következett. Ugyanis David egy igen csak óriási gépfegyvert ragadott magához és sorozatban lőni kezdett felénk. Az alakváltók akik rátámadtak sorra rogytak a földre, majd ránk is tüzelni kezdett. Mindenki fedezéket keresett és elbújtunk 1-1 épület vagy autó mögé. Az egyik még úgy ahogy épségben maradt bolt mögé bújtam el én, Noah és Kia is. Kaidet kezdtem el szememmel keresni de sehol sem láttam! Kezdtem egyre idegesebb lenni. Mikor abbamaradt a hangos durrogtatás David ordítozni kezdett.
- Ó Maya...! Nem akarsz előbújni? Azt hiszem valaki nagyon látni szeretne!
Nem tudom mért de azonnal úrrá lett rajtam egy nyomasztó érzés, féltem, hogy most kezd valóraválni a látomásom. Annyira féltem, hogy elkapta Kaident! Kidugtam fejem a fal mögül és sajnos a gyanúm beigazolódni látszott. Ugyanis David lejött a tetőről és egy pisztollyal kezében fogta közre Kaident, akit már eltalált az egyik lövése, az oldalán ha jól látom.
- Nem akarsz előjönni kincsem? Apuci vár rád!
- Nem vagy az apám! -léptem elő- Sosem voltál az!
- Mégis egykor így neveztél! Nos akkor hogy is volt az az én nyertem dolog? Biztos vagy a győzelmedben drága kislányom? Vagy a győzelemért cserébe bármit feláldoznál? -rángatta meg a fiút aki felnyögött lőtt sebe húzódása miatt.
- Engedd el őt! Neki ehhez semmi köze! Engem akarsz nem? Itt vagyok! -tártam szét karjaim.
- Ja persze azt hiszed ezt beveszem? Amint elengedem te rámküldöd az egyik kis rühes kutyádat. Nem őrültem meg!
- Nem fognak rádtámadni! Senki nem mozdul megértettétek!? -fordultam feléjük és parancsoló hangomra mindenki bólintott, bár láttam nincs ínyükre a beleegyezés- Engedd el David!
- Rendben. -eloldalogtunk egy darabig, majd mikor csupán pár méternyire voltunk egymástól megállt, így vele én is, de egy pillanatra se vettem le róluk a szemem- Itt a koszos kutyád te ribanc!
Lelökte a földre majd belelőtt egyet. Kiabáltam és rohanni kezdtem felé de újra elsült a fegyver. Megrezzentem. Behunytam szemeim, szorosan összezártam azokat. Majd két kar szorítását éreztem magamon, amire rögtön kipattantak szemeim. Láttam ahogy a golyó által hagyott lyukon csak úgy patakzik a vér, rászorítottam kezeim de hiába a nyomás, a vér nem akart elállni. Újabb lövés sértette érzékeny hallójárataim, majd a zaj irányába tekintve láttam ahogy David három lyukkal testében esik a földre, holtan. A földre rogytam és kezeimet elvéve a sebről igyekeztem megmentőmet életben tartani.
- Ne halj meg hallod! Nem halhatsz meg!
- Sajnos elérkezett az időm. -könnyeim utat törtek maguknak, s ő felemelve kezét letörölte arcomat- Ne sírj, ez így helyes! Sajnos nem lehettem az életed része, rossz apád voltam. Nekem mindennél többet ér az, ha látom neked nincs bajod! És remélem ezzel törleszthetek a sok hiábért amit elkövettem ellened és anyád ellen is! Szeretlek titeket...
Kezei elernyedtek és akár az őszi falevél úgy hullottak a vértől áztatott porba. Ráborultam mellkasára és némán sírtam. Hagytam, hogy a bennem felgyülemlett feszültség eltávozzon belsőmből. Igaz nem volt egy mintha apa, hiszen nem is volt velem soha. De mégis csak ő az aki megmentett, kétszer is! Neki köszönhetem az életem és azt is, hogy sikerült győznünk ebben a csatában! Ha nem adja át a hatalmát valószínű most mindannyian halottak lennénk. Annyira sajnálom amiért így kellett megfizetnie az én harcom miatt! Egy kéz jelent meg hátamon és végig simítva rajta igyekezett lenyugtatni. Felnéztem és megláttam Kaid kék szemeit, amikkel engem nézett. Azonnal karjaiba vetettem magam. Felszisszent a fájdalomtól, el is húzódtam tőle nem akartam mégjobban megsebesíteni.
- Hogy vagy? -néztem végig elég csapzott testén.
- Tűrhetően. A lényeg, hogy neked nem esett bajod! -szorított magához, már amennyire bírt- Sajnálom az apádat!
- Megmentett. Ha ő nincs most nem beszélgetnénk! -bújtam szorosan mellkasába.
- Egy hős volt! Gyere, menjünk haza!
Pár perc után bólintással jeleztem, hogy készen állok a hazaútra. Segítettem felállni neki és Nolan és Noah közrefogva őt segítettek neki a járásban. Szerencsére a golyó „csak" a lábába ment és az oldalát is csak súrolta. Igaz csúnyán nézett ki, de rosszabbul is járhatott volna. Végig néztem a jelenlévőkön és boldogan vettem tudomásul, hogy a pár halottat leszámítva, mi jöttünk ki győztesen a dologból! Rettentő büszke voltam a falkámra de leginkább magamra amiért sikerült véghez vinnem a tervem és kitartottam az elhatározásom mellett! Az alakváltókkal megegyeztünk, hogy ezekután nem bánthatják az embereket és egymást sem, mint Fő Alfájuk parancsoltam meg ezt nekik. De tudtam néha azért a körmükre kell néznem, nehogy elcsábuljanak. Elköszöntünk a társfalka tagjaitól is és szépen mind hazamentünk! Győztesen, legyőzve az elénk gördített óriási akadályt, egy falkaként. Mi lettünk az igazi szuperfalka! És miért? Mert túlnőttünk saját magunkon, legyőzve határainkat és kétségeinket, bemutatva az idióta, ósdi szabályoknak, amiknek amúgysincs sok értelmük!
Én és Kaiden sok mindenen mentünk keresztül amíg eljutottunk idáig! De ma már tudom hozzon bármit az élet, nekem vele kell lennem! Nem egy buta szabály vagy törvény miatt, nem! Azért mert szeretem és ő is engem! Mert nekem ő sokkal több, mint ösztön!