~ Szeretlek.
Hangzott el az utolsó szó mielőtt lecsukta volna szemeit. Sírtam, nem, már zokogtam, bömböltem, rángattam élettelen testét akár az őrültek, de semmi... Meg se moccant. Ráhajtottam fejem mellkasára de nem hallottam szívét dobogni.
- Miért? Mért tetted te idióta!? -rángattam teljes erőmből- Miért!?
Mérhetetlen és már-már fájdalmas sírásom nem akart alább hagyni. Nem messze nyöszörgésre lettem figyelmes, majd jobbomra pillantva megláttam Reyont aki a földön feküdt és igyekezett lábraállni. Eddig észre se vettem, hogy ott van... Lassan felállt és odasétált mellénk. Leguggolva pillantott a karjaim közt fekvő fiúra, majd kezei közé véve Kaidenét megnézte van-e pulzusa. De sajnos nem volt neki...
- Meghalt. -feleltem elhaló hangon.
- Hogy?
- Feláldozta magát! Értem... -hangom szinte automatikusan halkult lejebb.
- Nagyon sajnálom Maya! -tette kezét az enyémre, de mintha csak villám csapna belém úgy kaptam el azt- Bár segíthetnék!
- Te? -nevettem fel kínlódva- Ugyan, mért segítenél te rajta?
- Mert látom mennyire szereted őt! Kiválasztotta a farkasod?
- Nem! Én! Én voltam az aki őt választotta, nem egy buta szellemlény! Nem dönthet arról egy idióta ösztön, hogy kit szeressek és ki mellett éljem le az életem! -feleltem mérgesen, égette a mellkasomat a düh- Ő számomra több sokkal több, mint ösztön!
Újra engedtem könnyeimnek, hogy legördüljenek arcomon, le a barlang poros, koszos talajára. Néztem ahogy apám feláll majd egy utolsót ránk nézve elhagyja a helységet. Hálás voltam neki ezért! Szerettem volna elbúcsúzni Kaidtől. Kezemet rátettem szívére, ami nem mozdult, nem járta megszokott ütemét, némán hallgatott. Éreztem ahogy a mérhetetlen szomorúság úrrá lesz rajtam, nem akartam nélküle élni! Miért kellett meghalnia!?
Melléfeküdtem a földre és összekulcsolva ujjainkat bámultam a barlang tetejét amin színesben pompázó kövek csillogtak. Lehunytam szemeim és lassan lélegezve felidéztem együtt töltött napjainkat. Mintha csak tegnap lett volna... Csendben sírtam, még a levegőt is némán vettem nem akartam, hogy bármi megzavarjon. Majd abban a szent pillanatban a barlang remegni kezdett, a színes kövek akár a hullócsillagok úgy potyogtak a mennyezetről, a földön lévő port egy erőteljes széllökés felverte, teljesen elvakítva látásom. Éreztem ahogy elemelkednek lábaim a talajtól és egyre magasabbra és magasabbra szállok fel, szemben Kaidennel. Ujjaink egy pillanatra sem váltak el, úgy állt előttem, mintha élne. Leszámítva azt, hogy szemei csukva voltak, feje lefelé lógott és kezei roppant hidegek voltak. Nem értettem mi folyik itt, megrémültem! Most én is meghalok vagy mi?
- Lásd az önzetlenség árát, fizesd meg tiszta szíved álmát és jutalmad vedd át, mivel Matohalan őszinteségedért most megajándékoz!
Szólt újra az a magasztos, mély, kissé ijesztő hang a mélyből, majd abban a pillanatban forogni kezdtünk mindketten és ismét mérhetetlen fájdalom kerített hatalmába. Majd egy robbanás szerű fényes villanás vágott minket a földhöz, ami nem kicsit volt kellemetlen! Fájt a fenekem, a kezeim és a lábam is az ütéstől, de kicsit sem tudott érdekelni, mert amit ott láttam felülírt minden fájdalmat! Felpillantva láttam Kaident ahogy fejét fogva feláll a földről és porolja le koszos nadrágját. Egy pillanatig se várva odarohantam hozzá és teljes erőmből rávetettem magam. Nem is bírt hirtelen megtartani és a lendülettől a földön kötöttünk ki, de ez egy kicsit sem érdekelt!
- Istenem hát élsz!? De hogy lehet ez!? -karoltam át és amilyen szorosan csak tudtam öleltem magamhoz, végre újra érezve szívének dobbanását.
- Miattad Maya, mert szeretsz engem, önzetlenül és nem a Kiválasztás miatt! -tapadt ajkaimra, amit boldogan fogadtam.
- Hát persze, hogy szeretlek, ez nem is kérdés! Annyira jó, hogy nem haltál meg! -borultam nyakába.
- Csak neked köszönhetem.
- Miért tetted!? -kezdtem el püfölni mellkasát- Hogy voltál képes feláldozni magad, ha!? Idióta!
- Ugyanazért amiért te is megtetted volna, mert szeretlek! Már tudom, már ki tudom mondani Maya, szeretlek téged!
- Én is te marharépa!
Könnyekkel áztatva csókoltam meg és bújtam szorosan karjaiba. Néhány perc után mikor már elmúlt a kezdeti sokk, megelégelve a barlangot kiindultunk onnan. Amint kiértünk a barlangból az ajtó bezáródott és újra csak a hegy rögös oldala tárult szemeink elé. Leérve a hegy lábához a többiek óriásira tágult szemekkel néztek ránk. Elsőre nem értettem miért aztán leesett, hogy Reyon biztos elmondta nekik, hogy Kaiden meghalt. Mikor felébredtek sokkjukból körbevettek mindkettőnket.
- Ezt meg hogy!? Meghaltál nem? -nézett ránk Kia, nos nem igazán tudnám megmondani milyen arckifejezést vágott, de elég bizarr volt!
- De. De élek, hála Mayanak! -karolta át derekam és puszit nyomott az arcomra, amibe rendesen bele is pirultam.
- Hála az égnek! Azt hittük már elvesztettünk titeket. -felelte csalódottan- Hogy ragadjatok össze a nemesebb részeiteknél amiért ránk hoztátok a frászt, ti eszeveszett bolondok!
Már meg sem lepődve Kia kicsit sem finom stílusa hallatán mosollyal arcunkon ölelkeztünk össze. Nagy megkönnyebbülés futott át mindenkin amiért nem vesztették el Alfájukat és barátjukat, bár az én megkönnyebbülésem szinte már nem is mérhető! Szó szerint az életemet mentette meg a feltámadásával!
- Srácok, nem akarom megzavarni az idilli pillanatot, de van egy kis gond! -szólalt meg Aaron, akiről eddig azt sem vettem észre, hogy itt van.
- Muszáj neked mindenbe belepofázni? -oltotta le bátyját a drága kis hugica.
- Társaságunk van!
Biccentett a közeli erdő felé ahonnan egyesével jöttek elő a vérfarkasok, és egyre többen lettek. De hogy találtak ránk? Egyáltalán honnan tudták, hogy itt vagyunk? Vagyis a pontosabb megfogalmazás az, hogy honnan tudtak az ittlétemről? Valaki elárult nekik! De ki? Morgan? Nem, ő biztos nem! De akkor ki?
- Csata alakzatba srácok, azonnal! -hallottam meg Kaiden, vészjóslóan mély, parancsoló hangját.
Mindenki egy emberként állt V alakba, természetesen Kaid volt legelől! Gondoltam ha már úgyis megvolt az ádatás és az apám is átadta az erejét akkor már át tudok változni, így én is segíthetek a csatában! Végtére is engem akarnak, nem őket! Jóformán nekük közük sincs ehhez az egészhez! Ezért összeszedve minden bátorságom előresétáltam az Alfához és megálltam mellette.
- Mit művelsz? Azonnal menj mögénk! -parancsolt rám, robotos hangján.
- Azt már nem! Harcolni akarok Kaiden! Már én is farkas vagyok, át tudok változni! Kérlek... Meg tudom csinálni, bízz bennem! -kérleltem könyörgő hangon, mérgesen nézett rám aztán fújtatva megrázta fejét.
- Maradj szorosan mellettem és el ne merj mozdulni a közelemből!
Boldogan bólintottam és egyeztem bele kérésébe! El sem hiszem, hogy megengedte! Enyhén elrugaszkodtam a földtől és végre elkezdtem ugyanazt érezni, mint a születés napomon. Fájtak a szemeim, a fülem és a bőröm párologni kezdett. Majd pár másodperc múlva végre sikerült átváltoznom és fehér farkasként álltam meg az alfahím mellett. Mérhetetlen boldogságom teljesen elárasztott és megtelítette a farkasom hiánya miatt bennem tátongó űrt! A vérfarkasok nekiiramodtak és teljes erejükből felénk rohantak. Mi is szaladni kezdtünk, majd a mező közepén összecsaptunk. Ismét (és tudom mennyire unalmas már, de így van) Twilight-os feelingem volt, egyszerre ugrott be a 3. és az 5. részben található csata. Ez is hasonlóan zajlott. Hullottak a fejek, karok, lábak, az egész placcot csak hullák és azok maradványaik borították be. Csak néztem ahogy harcoltak a többiek, de minden rámtámadó embert elkaptak előlem, mielőtt bármit is tehettem volna. Így hogy tanuljak meg harcolni? Kaident kerestem a szemeimmel és mikor ráleltem gondoltam odamegyek hozzá, hogy jól megmondjam a magamét, amiért nem hagy kibontakozni! Ha nem hagyja, hogy érvényesüljek én is akkor hogy tanulom meg megvédeni magam? Mielőtt odaérhettem volna egy a semmiből elémugrott és elég rondán vigyorogva vagy inkább vicsorogva jött felém.
- Na mi van cica? Nem mersz támadni?
Cica? Na ezt nagyon nem kellett volna! Bólintottam, hogy nyugodtan támadjon rám, ezt Kaid is észrevette és azonnal segítségemre sietett. De túl messze volt, nem lett volna elég ideje hozzámérni! De nem is kellett! Amint rámugrott volna abban a pillanatban automatikusan mozdultam és kivédve a támadást, oldalt elkapva a földre gyűrtem és leharapva a fejét messzire elhajítottam.
- Én farkas vagyok te majom gané!
Büszkén álltam meg Kaid előtt aki fejet hajtva jelezte büszke rám és ügyesnek tart, amiért kivédtem a támadást. Ezután már hagyott érvényesülni. Gyilkoltam én is, amennyit csak tudtam! Nos, hogy milyen volt ártatlanokat megölni, akik azt se tudják miért lettek szörnyek és akiket akaratukon kívül kényszerítettek olyanra, amit kicsit sem akartak? Rohadt jó! Tudom gonoszság, de kibaszott jól esett megölni azokat akik holtan akartak tudni engem! Hiszen már nem emberek, nem a régi önmaguk! Azt sem tudják mit tesznek csak követik a teremtőjük utasításait.
Jól álltunk, hiszen tőlünk senki sem esett ki, sérült meg vagy ne adj Isten halt meg. Csak sajnos hiába öltük a tucatnyi szörnyeket, egyre többen lettek! Mintha az erdőben lenne egy nyomtatógép és folyamatosan tolná kifelé az újabb és újabb gyártmányokat. Honnan jön ennyi? Tudtam ha válaszokat akarunk akkor be kell nyomulnunk az erdő mélyére!
- Kaid! Nézzük meg honnan jönnek! Valami nem stimmel! -kiáltottam oda, immár nekem is szupi robotos hangom volt, imádtam!
A férfi sebesen rohant hozzám, közben 1-1 vérszívót kiiktatott. Felvonyítva magára vonta mindenki figyelmét és utasította a többieket, hogy álljanak alakzatba, bemegyünk a sűrűjébe! Ahogy hatoltunk beljebb és beljebb, sorra nyírtuk ki a rondábbnál rondább szörnyeket. Majd a közepébe érve láttuk, hogy egy óriási, kígyózó sor áll két, igazán jól megtermett farkas előtt akik a sorraeső embereket harapva küldik harcba őket! Már amelyik túlélte a harapást. Igazán sok halott feküdt körülöttük, akik nem mentek át a „vizsgán". Tudtuk tennünk kell valamit!
Nyomultunk előre, gyilkoltuk az embereket. Közben Reyon is beszállt a harcba, ami meglepett ugyan de azért valahol számítottam rá. Hiszen ha képes volt lemondani Fő Alfai mivoltjáról akkor mért is ne harcolna velünk, velem, a lányával? Törtünk előre, az áldozatok száma nőtt és sajnos mi is vesztettünk pár tagot. De mikor elértük volna a „gyártókat" nekiiramodtak és seregükkel együtt az ellentétes irányba kezdtek el rohanni. Pár perc után csend telepedett az erdőre és nem volt ott más csak mi és az a több száz hulla. Ez meg mégis mi volt? Miért szívódtak fel olyan gyorsan? Nem értek semmit! Mind visszaváltoztunk és vártuk, hogy az Aaron által elküldött Max visszatérjen a segítséggel. Kell a plusz erő ha egy egész sereggel akarunk szembeszállni!
- Kaiden mi volt ez? -állt mellénk Nolan.
- Nem tudom. Sosem viselkedtek még így! -pislogott értetlenül a helyzet miatt.
- Csak úgy egyik pillanatról a másikra felszívódni? -csatlakozott Kia is- Ez több, mint gyanús nem gondoljátok?
- Dehogynem! De Kiara nem eredhetünk a nyomukba, kevesen vagyunk! Várjuk meg amíg a felmentés ideérkezik! Mégtöbb veszteséget akarsz? -mutatott mérgesen halott társainkra.
A kis vörös aprót bólintva leült az egyik kidőlt fatörzsre és jobbnak látta ha csendbe marad. Még sosem láttam Kaidet ennyire idegesnek, pedig volt már jónéhány alkalom mikor totál bepipult, de ez azokhoz képest semmi!
- Ezt nem értem! -szólaltam meg végül én, letelepedve barátnőm mellé.
- Mit?
- Hát ezt az egész ügyet! -hadonásztam össze-vissza- Miért vonultak vissza ha engem akarnak kinyírni?
- Honnan veszed, hogy téged akarnak? -guggolt elém az alfa.
Bár hangjából nem azt szűri le az ember, hogy azon lepődne meg, hogy ki akarják nyírni a csaját hanem sokkal inkább azt, hogy én tudok erről.
- Ez nyílvánvaló Kaiden! Már korábban is megpróbáltak rámtámadni, nem? Csak eddig azt hittem, hogy Morgan csinálja ezt a lelke miatt de rájöttem ez nem így van! Csak tudnám akkor ki akar holtan látni!? -csaptam idegesen combjaimra.
- Elmondjuk neki? -kérdezte Kia Kaidentől aki elég védekező állásban tornyolust felém.
- Mit kell nekem elmondani? -álltam fel, éreztem ahogy felmegy bennem a pumpa.
- Mondd el neki Kaid, joga van tudni! -bökte meg a srácot.
- Áruljátok már el mi a fasz van!? -kiabáltam rájuk.
- Kiara az egyik vallatáson kiszedte Harryből, hogy ki teremtette őt és miért. És azt is elárulta, hogy mért akar megölni téged. -vallotta be félve, hogy netalán megagyalom, amihez most nagyon közel áll!
- Na és ezt mikor akartátok közölni velem!?
- Ha jól emlékszem te voltál az aki sunyiban jött el ide, minden szó nélkül!? Hogy mondtuk volna el? Sms-ben? -emelte fel hangját, mire be kellett látnom igaza van.
- Na akkor elárulod végre az igazat?
- El. De előre szólok nem fog tetszeni! -bólintottam, jelezve készen állok csak mondja már- David az, David a mostoha apád.
- Mi? Ti most vicceltek! -nevettem fel- Ugyanmár srácok ti se gondoljátok ezt komolyan!?
- Ez az igazság Maya, fogadd el!
- Nem! Ez kamu! Miért kéne elhinnem? Csak mert Harry mesélte? Elfelejtitek, hogy már vérfarkas, nem lehet bízni benne!
- Nem Harry miatt hisszük el Maya! -szólalt meg Kia- Igaz ő mondta, de az érvek és ahogyan mondta... Be kellett látnunk nem hazudik! Előjött az ember belőle mikor elmesélte. Rettentő kínokat élt át csakhogy ezt elmondhassa. Tudom, ott voltam! -tette mellkasára kezét.
- Nem! David akkor sem tenne ilyet, ő nevelt fel! Különben is miért akarna megölni? Na erre adjatok választ! -tártam szét kezeim.
- Mert David lánya az a nő aki életet adott Morgannek. És rajtad akar bosszútállni a lánya halála miatt!
Nem akartam elhinni amit hallok! Kaidennek igaza lenne? Minden igaz amit mondtak? Nem, az nem lehet! Hogy lehetne Morgan anyja David lánya? Ez sehogy sem fér össze!
- De nem értem, David hogy tudna vérfarkasokat csinálni? Hiszen a lánya sem volt farkas. Vagy igen? -néztem Reyonra, aki szintén elképedve hallgatta a sztorikat.
- Nem! Nem volt az. Én haraptam meg egy véletlen folytán! David nem lehet farkas!
- Ő nem is az! Mármint vérszerint nem. De sikerült kiderítenünk, hogy szövetséget kötött más országbéli falkákkal és segítséget kért abban, hogy vérfarkasokat tudjon létrehozni gyanútlan emberekből. Páran segítettek neki, persze busásan megfizette őket, plusz mivel az életben alvilági alakok elnézett nekik minden gyanús tevékenységet. -avatott be a részletekbe, teljesen őszintén.
- Akkor ezekszerint David személyszerint nem farkas? Mármint se átváltozni se ilyesmiket nem tud ugye? -gondoltam tisztázom a dolgot a félreértések elkerülése érdekében.
- Nem, ő nem! -válaszolt Nolan.
- De ez jó hír nem? Hiszen így elintézhetjük!
- Ja csak az nem olyan egyszerű! Igen csak furcsa alakokkal vette körbe magát! -csapta össze tenyerét a kis Merida.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy azok a farkasok alakváltók! Nem csak farkassá de más állatokká is át tudnak változni!
- Ilyet lehet? -képedtem el.
- Sajnos igen. -tette vállamra kezét drága párom- Tudod vannak olyan ősi családok akiknek a leszármazottjai képesek erre, a rítusaik miatt. Különféle áldozatokat mutatnak be, bántják magukat és más teljesen morbid dolgokat elkövetnek annak érdekében, hogy alakváltók legyenek.
- És nem lehet ezt valahogy megakadályozni vagy visszafordítan? -nemlegesen rázta fejét- De ugye a legnagyobb részt azért farkasok nem? Mármint az dominál náluk ugye?
- Igen de mért...?
- Rendben. Akkor asszem van egy tervem! Menjünk utánnuk és segítsetek nekem, hogy David és a csatlósai közelébe férhessek! -néztem mindenkire.
- Mire készülsz? -szinkronban kérdezte Kia, Kaid és Nolan is.
- Majd meglátjátok csak sodródjatok az árral! -kacsintottam rájuk- Akkor számíthatok rátok?
- Bármiben! Persze! Mindig! -felelték szinkronban.
Boldogan és büszkén néztem előre, hogy egy egész falka velem van és számíthatok rájuk! Kész a tervem! Tudom, sőt már tisztán látom mit kell tennem! Hisz a sámán is megmondta, nagy dolgokra vagyok hivatott, nos most majd kiderül mekkorák is azok a dolgok! Elhatároztam magam, biztos vagyok a tervemben és most először az életben semmi félelem nincs bennem! Bízok magamban, Kaidenben és a falkánkban is! Tudom kitartanak mellettem, megvédenek és ők is győzni akarnak! Nekem pedig nincs más dolgom, mint hinni magamban, a képességeimben és bízni abban, hogy képes leszek véghez vinni a tervem! Akárcsak a menő akció filmekben a falka elejére álltam, átváltozva egy fehéren tündöklő farkasként, arcomon mosollyal, határozottan meredtem az előttem álló erdőre és olyan „nagyon menő tekintettel kontra féloldalas mosollyal" indultam el! El a csatába, el a tervem végrehajtására, a teljes győzelmet hajszolva! Innen már nincs megállás, nem szállhatunk ki és semmiképp sem veszíthetünk! Ilyen opció nincs csakis a színtiszta győzelem!