Kaiden szemszöge:
Idegesen értünk be Torontoba ahol mindenkit kikérdeztünk látott-e egy fiatal, szőke lányt egy elég gyanúsan kinéző ember társaságában. De senki sem hallott felőle. Elmentünk arra a helyre is amit Kia mesélt de ott sem látott senki semmit. De ha nem volt itt akkor hol van? Remélem az a szemét vadbarom nem bántotta! Ha csak egy haja szála is meggörbült esküszöm megölöm! Idegesen jártam körbe az utcákat végül egy kieső részen hál' Isten rátaláltam az illatára. Erősen éreztem, így szinte 100%-osan biztos voltam abban, hogy itt járt. De csatlakozott hozzá egy igen csak szúrós, visszataszító szag is. Ez csak is Morgan lehet! Szóval innen együtt mentek tovább. Mikor kiértünk a városból találkoztunk a társfalkánk pár tagjával akik csatlakoztak hozzánk. Harold küldte őket segítségként. Gondolatban köszönetet mondtam neki és átváltozva vetettük be magunkat az erdőbe. Pechünkre elkezdett esni az eső így egyre kevésbé éreztem már Maya illatát. Hogy fogunk így rátalálni!? Idegesen szaglásztam körbe a terepet de semmi mást nem éreztem csak a frissen hulló esőcseppeket. Kezdtem egyre kétségbeesettebb lenni mikor hirtelen feltűnt egy éjfekete farkas a semmiből. Nem olyan volt, mint én, bár az én bundám is fekete, ő inkább olyan ijesztően másként festett. Azonnal összegyűltünk és fenyegetőre vettük a stílust, jelezve, hogy nem szeretjük a hívatlan vendégeket.
- Várjatok! -szólalt fel Kia- Ez Maya apja! Mit keres itt? -kérdezte tőle.
- Ugyanazt, mint ti! A lányomat.
- Elvesztettük a nyomát. Ez a rohadt eső! -ecseteltem a tényeket.
- Én pontosan tudom hol van! De csak akkor jöhettek velem ha megígéritek, hogy azt teszitek amit mondok!
Ezt meg hogy képzeli? Szinte azonnal felment bennem a pumpa! Még tegyük azt amit mond... Chhh! Na még mit nem!
- Kössz de hamarabb vágom le a saját karom, mintsem egy ilyen embert kövessek! -adtam tudtára a róla alkotott véleményem- Egyáltalán mért keresi Mayat? Hiszen legutóbb is elzavarta, velünk együtt!
- A saját érdekében tettem! De nincs idő vitatkozásra! Nos, teszitek amit mondok vagy inkább behúzzátok a fületek-farkatok és szépen hazakullogtok!?
Utáltam ezt a helyzetet! Mit is kéne most tennem? Hiszen nem hunyászkodhatok meg neki! Az Istenért hiszen Alfa vagyok! Ennél nagyobb szégyen nincs is mikor egy alfahímnek kell valaki előtt megalázkodnia! Ha nem Mayaról lenne szó soha mégcsak el sem gondolkodnék ilyesmin, sőt! Széttépném azt aki ki merne ejteni ilyet a száján! De most... Aprót bólintva jeleztem, hogy belemegyek abba amit akar. Istenem!!! Mekkora szégyen már! Oda minden önbecsülésem és tiszteletem amit eddig felépítettem!
- Akkor induljunk!
Meg se várva mondunk-e valamit, nekiiramodott. Sebesen vágtattunk mögötte, mígnem egy hegynél megállt. Vagyis jobban mondva három hegy lábánál. Emberi alakban folytattuk utunkat ami egy tóhoz vezetett, minek partján lecövekeltünk. Na és most? Vagy ennyit az „én pontosan tudom hol van Maya" szövegről?
- Na és most? Azt mondta tudja hol van Maya! -rontottam rá hevesen.
- Állj már le kiskutya! Pontosan tudom hol van! -kiabált rám- Nézz fel!
Megfordított a saját tengelyem körül és láttam a hegy oldalában tátongó bejáratot, ami arany színben világított. Szóval mégis csak létezik az a varázsbarlang? Azt hittem csak kamu!
- Mire várunk? Hozzuk ki! -indultam el, vagyis csak indultam volna, de valaki megragadta a karom.
- Nyugi van kiskölyök! Ne olyan hevesen! Ennek a barlangnak lelke van, nem léphet be csak úgy akárki!
- Akkor mit csináljunk? Várjuk meg amíg valaki kisétál és közli hogy áll a meccs álása? -jegyeztem meg cinikusan.
- Nem, persze hogy nem! De csak ketten mehetünk be!
- Miért?
- Mert csak nekünk van őszinte szándékunk belépni oda! Hiszen te szemmel láthatóan szereted a lányomat és szeretnéd megmenteni az életét, ahogy én is! Meg akarom őt menteni.
- Hogy hogy? Legutóbb még elzavarta és lebeszélte mindenről! -szólalt meg Kia, kicsit sem zavartatva szarkasztikus énje előtörését.
- Igen, de ő a lányom és történt ami történt akkor is a lányom marad! Nem szeretném ha bármi baja esne! Épp ezért fogom megtenni, amit meg kell tennem!
- Csak nem? -kerekedtek el a kis vörös szemei.
- De igen! Viszont nektek itt kell maradnotok. Nem avatkozhattok be, bármilyen hangot is halljatok onnan kijönni! Azzal csak ártanátok! A barlang nem tűri a hívatlan vendégeket.
- Rendben, akkor mindenki itt maradt és őrködjetek! -adtam ki a parancsot- Mi pedig induljunk!
Ránéztem a férfira aki bólintva jelezte, hogy egyetért velem. Hamar felértünk és kicsit sem tetszett az amit hallottam odabent. Olyan hangok jöttek a barlang mélyéről, mintha kezdene összeomolni, holott semmi sem történt, se egy rángás, se egy kisebb kő leesése, semmi! Sietősre vettük a dolgot és egy elég tágas és fényes teremben találtuk magunkat, aminek közepén ott volt ő! Hála az égnek! Bár nem tűnt úgy, mint aki a legjobb állapotban van, sőt! Egészen úgy nézett ki, mint aki haldoklik!? Azonnal odarohantam hozzá, de nem igazán tudtam elérni. Körül lengte valamilyen csillogó dolog, leginkább a lányok által kedvelt csillámporhoz tudnám hasonlítani. Igyekeztem elérni, de nem ment. Végül a por alább hagyott és Maya a földre esett. Azonnal karomba fogtam törékeny kis testét, annyira rossz volt látni ebben a helyzetben!
- Tarts ki Maya! Minden rendben lesz, hallod? Tarts ki! -kis unszolásra félreálltam, hogy utat engedjek az apjának- Reyon csináld! Meg kell tenned! -kérleltem félve egyben dühtől fortyogva.
- Maya hallasz? Nem halhatsz meg, értetted!? -láttam ahogy közel hajol hozzá majd kiereszti szemfogait és erőteljesen a nyakába harap, áú!- Én ezennel átadom az erőmet!
Reyonból mintha egy kékes szerű árnyék vagy nem is tudom mi szállt volna ki és egyenesen Mayaba vándorolt, a száján át. Abban a pillanatban a férfi összeesett Maya pedig felemelkedett a földről és mint a scifi filmekben világítani kezdett a teste körül minden, majd belőle is egy farkas alakú szellem szerű dolog kijött és pár pillanat alatt köddé lett. Majd a háttérben lebegő kútból egy fénycsóva egyenesen felémtartott és teljes erőből eltalált. Az ütéstől hátraestem. Fájt, eléggé fájt mindenem! Körülnéztem nehezen és láttam, hogy mindenki csak ájultan fekszik a földön. Mi történt itt!? Először az a Morgan nevű kezdett magához térni. Összeszedve minden erőmet páromhoz siettem és védelmezően ragadtam meg élettelennek tűnő testét és felrángattam ölembe. A fiú lassan, feltett kezekkel sétált oda hozzánk, jelezve nem akar bántani senkit. Letelepedett mellénk és Mayat kezdte el vizslatni.
- Hogy van? Túlélte? -szerintem meg akarta nézni van-e pulzusa de elcsaptam kezét.
- Nem lélegzik! -kiáltottam szomorúan és rettentő dühösen- Meghalt és erről csak te tehetsz!
- Sajnálom én ezt nem akartam...
- Meghalt, mert segíteni akart neked! Most örülsz? Végre megkaptad amit akartál! Most pedig tűnj el innen mielőtt széttéplek! -vágtam hozzá fenyegetőn, felállt és elindult kifelé.
- Sajnálom Kaiden, nem így akartam! Sosem akartam, hogy Maya meghaljon!
Mondandója után eltűnt a sötét folyosókon. Reyon is mozdulatlanul feküdt a földön, nekem pedig fogalmam se volt mihez kellene kezdjek! Életemben először, vagyis inkább évtizedek után most először kezdtem el igazán, teljes erőmmel sírni! Szorosan öleltem magamhoz szerelmem tárgyának alanyát és magamban kérleltem, hogy jöjjön vissza hozzám.
- Miért tetted ezt hm? -kérdeztem tőle, mintha bármelyik percben válaszolna, de semmi- Hazudtál nekem és képes voltál itthagyni!? El sem búcsúztál tőlem Maya! Mért nem mondtad el...? Ha tudtam volna... -szipogtam, könnyeim teljesen elhomályosították látásom- Szeretlek Maya! Hallod? Szeretlek!
Újra erősen magamhoz szorítottam és beszívtam édes, lelket melengető illatát. Puszit nyomtam fejére és letöröltem hajára hullott könnycseppjeim.
- Bár én haltam volna meg helyetted! -kiáltottam a semmibe.
Abban a pillanatban mikor hangom végigsuhant a barlangon a föld elkezdett remegni, a lebegőkút alázuhant a mélybe és valami felkapott ülő helyzetemből. Valami rettentő fura és megmagyarázhatatlan érzés kezdett hatalmába keríteni és magával ragadni. Megijedtem! Kezeim fényleni kezdtek, mintha ki akarna jönni belőlem valami. De nem úgy, mint pár perce Reyonból vagy Mayaból, ez más volt! A vakítóan fehér fény bántotta retinámat de hiába zártam össze kezeim azok ugyanúgy világítottak. Nem tudom miért, azt sem hogyan de pontosan tudtam, hogy ezzel a fénnyel segíthetek Mayan. Odaléptem hozzá és mellkasára tapasztottam mindkét kezem, majd mint akit kisokkolnak defibrilátorral, úgy rázkódott meg teste. A belőlem áradó fény belészállt és azonnal kipattantak szemei. Hallottam ahogy levegőt vesz, hallottam szívének dobbanását. Szemeibe nézve furcsa de csak azt láttam, hogy kékek íriszei. A zöld rész teljesen eltűnt. Mosolyom azonnal arcomon termett és legszívesebben megöleltem volna, de nem tudtam. Egyszerűen nem bírtam megmozdulni hiába akartam! Mintha a végtagjaimat lekötözték volna, meg se bírtam mozdítani semmimet! Éreztem ahogy átjárja testemet a gyengeség, ezzel egy sötét, feneketlen mélységbe húzva engem. Végülis én kértem fennhangon, hogy ne ő hanem én! Bár sosem gondoltam volna, hogy ez teljesül is. De nem bánom, hiszen olyas valakiért adtam az életem, akit szeretek! Átadtam magam a gyengeségnek és a halálnak. Hátraestem a földön, tompán hallottam ahogy Maya felordít.
- Kaiden!!! -felpattant mellém- Mi lett veled? Hallod? Azonnal térj magadhoz ez nem vicces!
- Sajnálom, de nem maradhatok veled... -mosolyogva rásimítottam gyönyörű arcára, amin legördültek forró könnyei.
- Ne! Ne mondj ilyeneket! Nem mész sehova hallod!? Megtiltom! Nem hagyhatsz itt! -hangja rettentően hatott lelkemnek, fájt amiért ekkora fájdalmat okozok neki!
- Szeretlek!
Még ennyit kibírtam mondani aztán elsötétült minden. Nem láttam többé gyönyörű arcát, igéző szemeit, még az én arcomra is mosolyt csaló nevetését... Már nem hallom csilingelő hangját, hogy folyton csak leoltogat, parancsol nekem és azt sem mikor kimondja, szeret engem. Ez fog hiányozni a legjobban! Bár hamarabb találkoztunk volna! Bárcsak hamarabb rájöttem volna mennyit is jelent számomra! Bár ne lettem volna az elején olyan bunkó és ráerőltető vele! Már tudom hiba volt csak úgy mindent rázúdítani és közölni vele, ha tetszik ha nem ő a párom és velem kell lennie! Meg sem adtam az esélyt arra, hogy megismerjük egymást. Mekkora hiba volt! Bárcsak jóvá tehetném! De sajnos már nem lehet, sajnos már késő...