Kaiden szemszöge:
Fáradtan dobtam le magam az ágyamra, hulla vagyok! Napok óta próbáljuk kiszedni Harryből, hogy ki volt aki megharapta, de semmi. Meg sem szólal! Hiába a szép szó, a meggyőzés, az alku esélye, semmi... és már egyre türelmetlenebb vagyok! Bár megígértem Mayanak, hogy nem bántjuk mégis egyre inkább viszket a tenyerem. Annyira de annyira agyon verném azt a szemetet! Szimplán az is elég, hogy tudtam mit tett Mayaval!
Kopogás törte meg szobám kellemes csendjét. Nagyot fújtatva ültem fel kényelmes ágyamon majd egy tessék után vártam vendégem belépését.
- Bocsi, hogy zavarok -dugta be vörös fejét Kia- csak érdekel hogy ment a mai vallatás? -jött beljebb.
- Szerinted? Sehogy! Meg se mukkan csak az az idióta vigyor van egésznap azon a bamba képén. -csaptam rá takarómra.
- Beszéljek én vele? Lehet nekem mondana valamit. Mégis csak ismerem egy ideje.
- Hm... Tőlem aztán. Egy próbát megér, nem vesztünk vele semmit! -pattant fel de megtorpant az ajtóban.
- Te nem jössz? -nézett vissza rám.
- Minek?
- Na szerinted minek? Csapunk egy teadélutánt sütivel meg kekszekkel. -fejezte ki magát kicsit sem kedvesen, de ez már megszokott tőle- Ha mondd valami használhatót akkor rögtön tudsz szólni a többieknek! A fal mögött úgyse lát zsenikém.
- Jólvan már na nem kell ennyire lenézni! Fáradt vagyok... -kullogtam utánna.
- Aha én meg éhes és kielégítetlen. Na mozogj hapsikám!
Jobbnak láttam ha erre inkább nem mondok semmit, csak csendben mentem mögötte. Utunk meg sem állt a pincéig ahol a vallató volt. Egy mindentől elzárt szoba, ahol pontosan ugyanolyan tükörüveg van, mint amilyen a zsaruknál. Bementem a vasajtón és kíváncsian vártam Kiara mire jut a kis vendégünkkel. Remélem ő azért több sikerrel jár mint én vagy Nolan! Bement hozzá és lassan, kimérten az asztalhoz sétált aminek két oldalán 1-1 szék pihent. Az egyik erős fémötvözetből készült szék volt, amit direkt arra fejlesztettünk ki, hogy a vérfarkasok ne szabadulhassanak ki a fogságból. Pont abban volt kikötözve Harry is. A másik egy hagyományos, megszokott alumínium szék volt, azon Kia foglalt helyet. Egy darabig csendben ültek egymással szemben, engem meg már szinte megütött a guta annyira türelmetlenkedtem! Végül a kis vörös idegesen az asztalra csapott.
- Na ebből elég! Azonnal töröld le azt a bárgyú vigyort a pofádról és kezdjél el csicseregni akár egy engedelmes madárka! -hangja erőteljes volt, kimért mégis valamilyen szinten rémisztő.
A fiú meg sem szólalt. Csendben végig nyalta alsó ajkát és kacsintott egyet a lányra, aki erre nem kicsit pipult be. Tudom Kia ezt a fajta viselkedést senkitől sem szereti, főleg nem egy vérfarkastól. Kezdtem szegény srácot sajnálni, hogy ezekután mit fog kapni... tyűhhh...! Idegesen felpattant, de olyan erővel, hogy a szék erősen hátravágódott. Odatrappolt a fiúhoz és egy óriási jobbegyenesben részesítette. Még az orra vére is eleredt. Szép volt! Gondolatban még le is pacsiztam vele!
- Azt mondtam töröld le ezt a hányigerkeltő vigyort az arcodról! Beszélj! Ki harapott meg?
- Sosem tudod meg. -mosolyodott el gonoszan.
- Nem? Na azt majd meglátjuk! -elővette telefonját, na ezt meg minek?- Látod ezt a képet? -dugta orra alá készülékét- Felismered!? Ő Maya, a legjobb barátod! Emlékszel rá? Tudod mit tettél vele? Hogy voltál képes őt bántani? Hiszen szeretted őt te seggfej! Vagy neked ennyit jelent a barátság, ennyit ér a szerelmed!? Majdnem megölted!
Ordított, hangja betöltötte az egész helységet. Még jó, hogy hangszigetelt a pince, különben ezt még Európában is hallották volna! Szavaira akaratlanul is szemeim elé tárultak azok a szörnyű képek, mikor felkerestem Mayat Harryéknél, nem számítva arra mi fog ott engem fogadni! Összeszorult a szívem mikor eszembe jutott hogyan találtam rá. Kezeim ökölbe szorultak, gyomrom görcsbe rándult, szemeimet égette valami... Na ne! Csak nem? Én nem sírhatok! Igyekeztem leküzdeni könnyeim, nem sírhatok! Még ha nem is látna senki. Figyeltem a srácot aki először némán figyelte a lány dühös kirohanását, majd amint fejéhez vágta mit tett arcáról végre eltűnt az az ocsmány vigyor, de furcsa mód helyét átvette egy igen csak komor, szomorú ábrázat. Lehajtotta fejét. Bár már arcát nem láttam mégis, mintha szipogás hangját hallottam volna.
- Sajnálom... -halk szerű suttogása szinte elveszett a néma teremben.
- Mondd el végre amit tudni akarunk! Miért tetted? Mért bántottad őt!?
- Mert megparancsolták.
- De ki? Ki volt az?
- David. -ismerős ez a név... de honnan?
- Hogy mit mondtál? -Kia reakciójából arra következtettem, hogy ő is ismeri a tagot- Mondd mégegyszer!
- David, David Long! -felelte már normális hangon.
Ekkor esett le kiről is van szó. Szemeim óriásira tágultak, szívem heves kalimpálásba kezdett és elárasztott a mérhetetlen düh! Hiszen ő Maya nevelőapja! Hogy volt képes ilyesmire? És miért? Egyáltalán hogyan!?
- Ő volt aki megharapott engem és sok más embert is megtámadott. Ő akarja megölni Mayat.
- De miért mit ártott neki? -tette fel helyettem a kérdést.
- Mert a lánya meghalt Maya apja miatt.
- Hogy micsoda!? Nem értem. Totál elvesztettem a fonalat. -huppant le az asztalra- Beszélj már érthetően baszod! Ki a lánya és mi köze van neki Mayahoz?
Láttam Harryn, hogy erősen küzd a benne erősödő farkas méreg ellen, ami egyre kínzóbb a feltörő embersége miatt.
- Csak tarts ki! Csak addig amíg elmondod mi a fasz folyik itt! -fohászkodtam magamban.
- David lánya az aki megszülte Reyon gyerekét.
- Hogy mi a jó édes retek folyik itt!? -tört ki Kia igazán találó szarkazmusa- Akkor most Maya féltestvére David unokája? -próbálta összeszedni a kirakós darabjait.
- Igen. Meg akarja bosszúlni a lánya halálát. Ezért is támadott meg engem. Tudta én simán végezhetek vele, de nem tudtam... -hevesen rázta fejét.
- Helyette inkább megerőszakoltad volna... Szép!
- Nem akartam. De nem tudtam leállítani magam, a testem magától mozgott.
- Már mindegy. Hol vannak? Hol a búvóhely?
- Nincs búvóhely! Hát nem érted? -nézett dühösen a lányra aki csak kíváncsian pislogott rá- Sosem volt búvóhely, nem is lesz! Maya a célpont, mindig is ő volt.
- Ezt nem értem! Te miről beszélsz!? Korábban is eltűntek a vérfarkasok. Csak elbújtak valahova nem?
- Azt nem tudom mi lett velük, de a mostani társaim nem bújkálnak. Járnak az emberekközt és toboroznak. Megfigyelnek.
- Mit figyelnek?
- Mindent! Titeket, a falkát, de inkább Mayat! Szerinted én véletlenül vagyok itt? -az a pofátlan vigyora újra felkerült amúgy egyébként nem túl vészes arcára.
- Most ezzel azt akarod mondani, hogy szándékosan hagytad magad elfogni!? -bólintott.
- David azt akarta, hogy Maya elmenjen innen és ne legyen a védelmetek alatt. Úgy könnyebben elintézheti. -elkezdett őrült módjára nevetni, na ennyit az emberi tulajdonságokról...
- Te rohadék!
Bevert neki egy óriásit amitől azonnal kifeküdt a srác. Gondolatban adtam neki egy öklöst, én sem zárhattam volna ezt szebben! Talán én rosszabb is lettem volna. Azonnal kirobbantam a zárt fal mögül és igyekeztem Kiat megkeresni, aki szinte eltűnt a pincében. De hova lett? Ha minden igaz amit Harry mondott akkor Maya óriási veszélyben van és meg kell mentenünk! Azonnal haza kell őt hoznom! Nem várhatok Kiara! Kisiettem a pincéből egyenesen a nappaliba, ahol a kocsikulcsomat kezdtem el keresni. De persze, hogy ez is ilyenkor tud eltűnni! Hogy rohadna meg! Mikor megtaláltam indultam volna, de Kiara rettentő hangos rikácsolása visszatartott. Megfordulva láttam, hogy éppen telefonál.
- Hogy mi a faszom van!? Ne, ne te kiabálj velem Sam! Hova ment? És mikor? Akkor már tuti nincs ott. Volt másról is szó? SAMANTHA! -üvöltött a mobilba, szegény készülék- Úgy tudtam! Ezt mikor mondta? És nem gondolod, hogy fel kellett volna hívnod? Na mindegy menj el az anyjához és mondd el neki amit mondtam! Nem érdekel! Igyekezz! Na csá!
Mikor kinyomta a hívást azzal a mozdulattal vágta a falhoz a telefont, ami millió darabban érkezett meg a padlóra. Tudtam ez nem jelent jót! Kiara talán még soha nem volt ilyen ideges, ami engem is nagyobb dühre késztetett. Tudtam valami nagyon nem oké! Odasiettem hozzá, ideje engem is beavatnia abba mi a franc folyik itt!
- Kiara mi van? Mért vagy ilyen ideges? -rángattam meg karját.
- Azonnal indulnunk kell! -rángatott kifelé.
- Állj már meg Kia! Hallod? Hova kell mennünk?
- Canadaba!
- Mi? Minek?
- Mert Maya ott van és ráadásul egyedül!
- Hogy mit mondtál!? -kitéptem karom szorításából és megálltam- Válaszolj Kiara! -ordítottam rá- Nem Samnél kéne lennie?
- De igen ott kéne, de nincs ott! Az északi hegyekhez ment, Morgannel.
- Hogy mit mondtál? Hova ment és kivel!? Na most már rohadtul elegem van a félrebeszélésekből! Áruld el végre azt a kibaszott igazságot! -kiabálásunkra az összes falkatag körénkgyűlt.
- Tudod van valami amit nem mondtunk el Mayaval...
- És mit? -kérdeztem ingerülten, válaszra várva.
- Mikor eljöttünk az apjáéktól elmesélte, hogy mutatott neki egy róla szóló jóslatot ami születésekor született. Tisztában van azzal, hogy megmentheti Morgant és ebben egy sámán is megerősítette.
- Milyen sámán? -kérdeztem egyre idegesebben.
- Nem tudom. Állítólag ismeri az apját is. Elmondta, hogy valami varázsbarlang segíthet rajtuk.
- Milyen varázsbarlang?
- Az északi hegységnél van, valami Mato... Matolaka... Jaj faszom se tudja mi a neve de oda akarnak elmenni! És Maya elindult Canadaba. Sam azt mondta az anyjához ment de kétlem. Mióta itt lakik egyszer se jutott eszébe meglátogatni az anyját, kétlem most lenne honvágya! Plusz Sam azt mondta beszélgettek arról tegnap, hogy jó ötlet-e elmenni a megbeszélt helyre vagy nem. A vérfarkasok miatt.
- És én erről mért nem tudok!? Mit képzeltetek magatokról, hogy ilyen súlyú dolgot eltitkoltok előlem!? -nem sok kellett, hogy ne pofozzam fel, igazán nagyon vissza kellett fognom magam.
- Maya akarta. -kiabálta- Tudta hogyan reagálnál rá és megtiltanád neki, hogy segítsen!
- Hát persze, hogy meg! Ez veszélyes nem is kicsit! Bele is halhat Kia!
- Azt hiszed én nem tudom? -bár kiabált, mégis hallható volt, hogy a sírás határán áll- Tudom! De annyira rossz őt folyton szomorkodni látni az elvesztett farkasa miatt! Te észre vetted valaha mennyire magaalatt van amiért nem tud átváltozni, mint mi!?
- Igen tudom! Tisztában vagyok vele, hogy rossz neki, még nekem is! És szeretnék neki segíteni, de nem így! Nem az élete árán! -tártam szét karjaim.
- Ha igazán szeretnéd tudnád, hogy neki most erre van szüksége! Mert így úgy érzi, hogy nem tartozik közénk, se máshova! És tudod miért akarja ezt annyira te nagyökör!? -bökött mellkasomra- Miattad te anyaszomorító! Mert annyira szeret téged, hogy nem akar elhagyni! És így, hogy nem tud farkas lenni nem érzi úgy, hogy helye van melletted! Meg ott van az öregedés is. Előbb utóbb meg fog öregedni és meghal majd! Képes leszel őt elengedni!?
Mindenki minket nézett, de most ez egy kicsit se tudott érdekelni! Kiaranak igaza volt, mindenben! Nem tudnám elengedni Mayat, talán soha! És roppantul rosszul érzem magam amiért nem vettem észre mennyire szenved farkasa hiánya, de leginkább miattam! Tényleg ennyire rossz ember lennék? Észre se veszem annak a lánynak a szenvedését akit a világon mindennél jobban szeretek!? Várjunk csak! Mit is mondtam épp? Szeretem? Igen, asszem ezt. Szeretem őt! Hát ez is megtörtént. Régi elveszett érzéseim újra előtörtek és talán most erősebbek, mint valaha! Lehetséges ez egyáltalán? Hiszen olyan régen volt... De minden jel erre utal! Nem akarom elveszíteni! Azonnal oda kell menjek, hogy segítsek rajta!
- Induljunk! Mindenki jöjjön! Nolan te Kiaraval menjetek el Haroldékhoz és tájékoztassátok őt a fejleményekről! A határnál találkozunk! -adtam ki a parancsot.
Mindenki egy emberként bólintott és mozdult. Átváltozva rontottunk ki a házból, be a sűrű erdőbe. A nap erősen sütött, a forró levegő égette bőrömet de nem érdekelt! Nem számított semmi más csak Maya és az, hogy jól legyen! Nem érdekelt sem a fullasztó meleg, sem az erős napsugarak, semmi! Csak épségben és biztonságban akartam tudni páromat! Vagyis nem, nem páromat, barátnőmet! Nekem ő már régóta sokkal több, mint egy ösztön általt kiválasztott ember! Egyáltalán nem érdekel az se ha farkasom más választott volna, én akkor is csak Mayat akarnám! Ezt már tisztán látom. Csak érjünk oda időben, hogy mindezt elmondhassam neki és azt is, hogy végre tudtára adjam mennyire szeretem! Ha meghal valaki, akkor az legyek én, ne ő!