Másnap hulla fáradtan értem be az iskola kapuján mert Owennel megvártuk anyát aki majdnem éjfélkor ért haza és természetesen meghallgattuk milyen volt az útja, a konferencia és a kollégái. Majdnem hajnali három volt mikor elaludtam. A folyosón úgy sétáltam végig akár egy zombi, még páran meg is bámultak amiért ilyen szörnyen festek. Ám ez egy kicsit sem tudott érdekelni! A terem elé érve barátaim amint észre vettek azonnal le is támadtak.
- Hol a francban voltál Sky? Kerestünk reg... -végig nézett rajtam- Hű de szarul festesz bazdki! Mi a redvát csináltál te éjszaka?
- Kössz Bradley én is szeretlek. Egyébként anyával beszélgettem, éjfélkor ért haza és tudni akartam mindent. Hajnalban aludtam el.
- Nehari Skyler de nagyon látni. -karolt át Zac is- Nincs valami smink cuccod amivel emberi külsőt lehetne faragni ehelyett? -mutatott arcomra- A lányok ismernek eféle trükköket.
- Ja engem kivéve. Egyébként hiába kennék az arcomra egy egész festékes boltot a lényegen úgysem változtatna. Inkább menjünk be, csak túl akarom élni a napot.
- Jah sok sikert! -kössz Brad, igazán rendi vagy!
Helyemre sétálva fejemre húztam kapucnimat és próbáltam egy kicsit pihenni. Tudom nem szép dolog órán aludni, de ha legalább nem pihenek egy fél órát tuti nem bírom végig csinálni ezt a napot! Igaz az egyik kedvenc órám zajlik éppen de úgy érzem egyetlen egy agysejtem sem működik, egyszerűen képtelen vagyok figyelni.
- Miss Cooper!
Csak még öt percet anyu, eskü utánna felkelek!
- Skyler Cooper! -a hang egyre csak erősödik.
Végül arra riadok fel, hogy valaki rángatja a karom. Barátomra nézve idegesen a tanár felé biccentget fejével, mire arra kapom tekintetem s egy másik mégidegesebb tekintettel találom szemben magam. Ajjaj...
- Igen Mr. Davis?
- Megtudhatnám, hogy a kisasszony miért alszik az órámon?
Kérdésére az összes teremben lévő szempár rám szegeződik. Kissé kínosan érzem magam, főleg mert sosem történt még ilyen velem, maximum általánosban de akkor még nagy sokkban voltam apu miatt.
- Elnézést én csak... -igazából fogalmam sincs mit is kéne mondanom- Bocsánat! -hajtottam le fejem.
- Óra után maradj bent kérlek!
Csak bólintottam. Tudtam nagy bajban vagyok és valószínű ma megkapom életem első intőjét. A hátra lévő időben próbáltam koncentrálni arra, hogy ne aludjak el ami igen csak nehezen ment. A csengő felriasztott bódult állapotomból s mire kettőt pislogtam sehol nem volt senki. Ezek gyorsak már öcsém! Én is ki akartam menni de eszembe jutott, hogy épp találkozóm van egy intővel. Mr. Davishez sétálva vártam leendő bűntetésem. Papírjai közt kutakodva felnézett rám s bár igen csak szigorú tanár láttam szemeiben az aggodalom aprócska szikráját.
- Áh Skyler, mondd csak megtudhatom mi volt ez az előbbi? Még sosem aludtál el egyetlen órámon sem.
- Elnézést tanár úr, higyje el nem volt szándékos! Csak tudja az anyukám üzleti úton volt és későn ért haza és mire észbe kaptunk elbeszélgettük az egész estét. -hadartam le egy szuszra- Tudom pofátlanság de kérem ne szóljon erről az igazgató úrnak! Ha intőt kapok az bekerül a bizonyítványomba és...
- Héhéhé, nyugi! -emelte fel kezét- Nem állt szándékomban az igazgató úr elé állni ezzel. Nem tudom mennyire tűnök gonosznak -mosolyodott el- de hidd el nem akarok rosszat senkinek. Csak furcsa volt számomra, hogy pont te voltál aki szunyókál az órámon.
- Bocsánat higyje el, nem volt szándékos. Többet nem fordul elő, ígérem!
- Hiszek neked. Na menj órára, nehogy miattam beírjanak hiányzónak.
Megköszönve kedvességét siettem a számtech terembe. Az utolsó óra sajnos testnevelés volt, amit utálok, de ma valahogy kifejezetten gyűlölök! Semmi kedvem sem energiám fel le futkosni! De mint minden egyéb órára, erre is kötelező bejárni. Az öltözőben már átöltözve vártam, hogy a kis primadonnák végre elkészüljenek. De ők el voltak foglalva azzal, hogy egymással pletyizzenek és kibeszéljék a pasikat. Na és ugye ki másról volt szó ha nem Mr. Harris és Mr. Davisről. Elképesztő mennyire gerinctelenek egyesek! Kb tíz perc után az egyik segítő jött szólni, hogy ma Mr. Wood nem lesz velünk mert el kellett mennie a kórházba, mivel éppen születik a második gyereke. A tornateremben állva Bradékhez csapódtam és vártuk vajon most haza leszünk-e engedve vagy jön valaki helyettesíteni. Nem sokkal később nyílt a terem ajtaja és amint a helyettes tanár belépett abban a percben lett a borzasztó hangzavarból néma csend és szinte hallottam ahogy a bent lévő lányok egyszerre élveznek el. Undi! Tanárunk egy szürke melegítő együttest viselt, nyakában szokásos edzői síp lógott, kezében valószínű a tantervet tartotta. Elénk sétálva szinte azonnal körbe kapták. Én el sem mozdulva Bradley és Zac mellől vártam az eseményeket.
- Nos sziasztok kedves osztály, úgy tűnik ma ismét találkozunk. Gondolom hallottátok mi történt Mr. Woodal(?) szóval ma velem lesztek. -kisebb sikongatás, csak úgy megjegyzem- Mivel nem vagyok hivatásos testnevelés tanár ezért a mai órát lazára vesszük. Ketté osztjuk a termet, az egyik részén a fiúk míg a másikon a lányok lesznek. Gondolom a fiúk a focit választják, ha jól sejtem? -nézett végig a fiúkon akik egyöntetűen bólogattak- A lányok pedig választhatnak a kosár, a tollas, pingpong és a tenisz között. Nos lányok, mit szeretnétek?
Na ez rossz ötlet volt! Ugyanis szinte egyszerre jött kb tíz féle különböző válasz. Végül kézfeltétellel döntötték el ki mit akar csinálni. Nekem igazából egyik sem volt a kedvencem, túl... túl lányos sportágak. Inkább vártam a srácok mellett, hogy végre megkapják a bőrlabdát és focizhassak velük. Szeretek focizni, jó kis sport és emellett legálisan rúghatom le a fiúk bokáját. Klassz nem? Luis volt aki a szertárba rohant a várva várt kellékért, addig tanárunk felénk közeledett és legnagyobb meglepetésemre éppen előttem állt meg. Húh, de közel van...
- Skyler te mért nem csinálsz valamit? Ugye tudod, hogy nem ülhetsz az órán?
- Persze tudom. Nem is volt szándékomban, Luist várom. -itt mondhatni nem kicsit döbbent le. De mért is?
- Azt ne mondd, hogy footballozni akarsz?
- De igen. Talán tilos?
- Nem csak... Tudod az ilyen sportok nem törékeny kislányoknak valók. -törékeny kislány? Na ez túlzás volt!
- Nos tanár úr el kell keserítsem, nem vagyok sem törékeny sem kislány. Majd meglátja mit tudok!
- Az biztos tanár bá'! -csatlakozott Brad is. Jaj ne! - Ez a csaj -karolt át- nagyon ért mindenhez ami kerek és kemény!
Mivan!? Asszem mindkettőnkbe belénk akadt a levegő. Ki tudja most mire gondolhat...? Oldalba vágtam Bradet aki felhúzta a szemöldökét egy olyan „Nem csináltam semmit!" arckifejezéssel. Mikor magyarázkodni akartam, hogy drága barátom nem úgy értette a dolgokat ahogyan az hangzott megérkezett Luis és a fiúk elrángattak a másik térfélre. Égő pofával álltam be a csatárokhoz és igyekeztem a játékra koncentrálni. Egy idő után már egész jól ment, kizárólag csak a labdára koncentráltam. Jól is álltunk, három góllal vezettünk, mikor megtörtént a baleset. A terem másik végéből egy irdatlan nagy sikítás rázta fel az egész helységet, mire mind odakaptuk fejünket. Naná hogy az egyik bohóchal csaj csinálta a picsáját a „fantasztikusan, elélvezősen jóképű" Mr. Harrisnek. Ám ekkor a labdát már valaki elrúgta és mikor visszafordultam egyenesen pofánbaszott. A becsapódástól a földre estem, égetett az egész arcom, fájt mindenem. Megéreztem vérem ízét a számban, majd az államon is ahogy folyik le végig a nyakamon. Zac és Brad szinte egyszerre csapódtak le mellém és kérdezgettek hogy vagyok de nem igazán tudtam figyelni, olyan tompa volt minden. Kettejük közt átnézve láttam tanáromat amint éppen felémfut és térden csúszva áll meg mellettem. Hallottam az ő hangját is a fejemben de nem tudtam válaszolni. Aztán megéreztem egyik kezét a combom alatt másikat pedig a hátamon. Felkapott az ölébe és úgy vitt el az orvosiba. Az a fél óra amíg a suliorvos vizsgált teljesen kiesett, csupán az rémlik ahogy mondja a még mindig aggódva figyelő tanáromnak, hogy nem kell kórházba vinniük engem. Huh, ezt megúsztam! Nem tudom mit mondtam volna otthon ha a kórházból telefonálnak, főleg ha Owen veszi fel... Miután a doktornő késznek nyílvánított gondoltam ideje hazamenni, ám tanárom ezt nem így gondolta.
- Te mégis hova készülsz? -nyomott vissza az ágyra.
- Hát haza. Mégis hova mennék?
- Ilyen állapotban nem flangálhatsz egyedül, még elájulsz valamelyik sarkon!
- Ugyanmár, jól vagyok tanár úr higyje el, simán haza tudok menni. Voltak már cifrább sérüléseim is. -hupsz!
Én és az a nagy lepcses szám!
- Azért ennyire nem kéne komolyan venned a focit. Oké jó vagy benne de nem kell kifulladásig hajtanod! -huh, ezt megúsztam...
- Nem fogok, megígérem. Most már mehetek? -emeltem meg táskám.
- Persze mehetünk. -vette el tatyómat, mire elképedtem- Hazaviszlek. A barátaidat már hazaküldtem, megmondtam, hogy ne aggódjanak miattad majd én elszállítalak.
- És simán csak úgy elmentek?
- Hát... az a Jones gyerek csak azután ment el mikor megígértem neki, hogy nem fogok veled semmit sem tenni és miután szintén szavamat adtam, hogy nem hagyom, hogy te tegyél velem valamit.
Óh hogy a...! Várj csak Bradley Jones ezt még megbánod!
- Elég érdekes barátaid vannak Skyler. -mondta már ezt a kocsijánál.
- Hát igen, egyéniségek, főleg Bradley. De kérem ne vegye komolyan azokat amit mond, neki van egyfajta értelmezhetetlen stílusa.
- Igen erre én is rájöttem. A lényeg, hogy te érted és jól kijöttök egymással. -indította be a motort.
Egy bólintással lezártnak tekintettem a beszélgetést és a továbbiakban csak akkor szólaltam meg mikor navigálnom kellett merre menjen. Az utcánkba érve már a sarkon megállítottam nehogy Owen kiszúrja, hogy egy idegen autójából szállok ki. Fogalmam sincs mit tenne vele és nem is akarom megtudni!
- Nos köszönöm, hogy elhozott hálás vagyok érte. -ragadtam meg táskámat.
- Igazán nincs mit, a tanárod vagyok, ez kötelességem. De miért itt álltunk meg? Itt nem is lakik senki! -utalt a mellettünk álló elég romos állapotban lévő házra.
- Tudom. De nem messze van innen a házunk, pár métert igazán megtudok gyalog is tenni, meg... -halkultam el- Nem akarom, hogy baj legyen otthon ebből. -mutattam a kocsira, mire levágta mire akarok kilyukadni.
- Értem. Akkor holnap találkozunk. Jaj Skyler egy pillanatra! -na ne...
- Igen? -hajoltam vissza.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy sikerült-e döntened a különórákkal kapcsolatban?
- Oh igen, ezt elfelejtettem. Köszönöm a lehetőséget, de passzolom. Nincs rá pénzünk. Viszlát!
Becsaptam a kocsiajtót és szinte rohanva tettem meg az utat hazáig. Rettentően szégyeltem magam, pedig igazából nem is lett volna miért. De az, hogy hazudnom kell a tanáromnak kiborít. Általában nem vagyok az a hazug ember, senkinek sem szoktam hazudni -kivéve anyát, de az egy teljesen más ügy- s most, hogy Mr. Harrisnek muszáj volt bűntudatom lett. Hazaérve anya rögtön letámadott, hogy mi történt velem, mi lett az arcommal de csak letudtam azzal, hogy foci sérülés. Ami amúgy az igazság. Owen persze már más tészta volt, ő nem hitte el. Hosszasan magyarázkodtam, győzködtem, hogy tényleg tesin sérültem meg mire kb két óra után felhagyott faggatásommal. Remélem végleg!