- Mikor ébred már fel?
Azonnal felismertem anyám aggodalommal teli hangját. Csak azt nem tudtam kihez beszél. Egyáltalán hol vagyok? Nem a medencében kéne lennem, holtan? Ezekszerint valaki csak kihúzott onnan. De ki?
- Nyugodjon meg asszonyom, pillanatokon belül magához térhet!
Az iskola orvos rekedtes, mély dörmögő hangját bármikor felismerném, már-már túlságosan is ismerős a hang, sokszor jártam itt. Akkor a gyengélkedőn vagyok. Ki kéne nyitni a szemeim, de olyan jól esik pihenni! Viszont nem hagyhatom, hogy anya itt tovább idegeskedjen.
- De mikor kel már...? -végre kinyitottam szemeim mire anya szinte rögtön letámadott- Édes Istenem Michaela! -ölelt magához, ami kicsit fájt- Hogy vagy kincsem? Mi történt?
- Anya, légyszi, nem kapok levegőt! -kopogtattam meg hátát.
- Jaj ne haragudj kicsim. -ült le mellém- Mi történt? Az igazgató azzal hívott fel, hogy eszméletlenül fekszel az iskola orvosi szobájában.
- Ne haragudj anya, nem akartalak megijeszteni. Véletlenül beleestem a medencébe az uszodában.
- De mégis mit kerestél ott? Tudod jól, hogy nem tudsz úszni!
- Tudom. Hidd el nem is akartam megmártózni, csak egy kis tréfa sült el rosszul, nem nagy ügy. -rántottam meg vállam.
- Nem nagy ügy!? -háborodott fel- És ha megfulladsz? Ha Mr. Taylor nem jár arra és nem húz ki onnan!? -mutatott a bent ülőre, akit eddig észre sem vettem.
Aha szóval ő volt aki kimentett. Akkor mégis csak jól hallottam ahogy kinyílik az ajtó.
- Nem így akartam. Bocsánat anya! -próbáltam minél bűnbánóbban előadni magam.
- Többet ilyet ne csinálj rendben!? -vont magához- Rettentően megijesztettél!
- Megígérem nem fordul elő többé.
Miután letudtuk a rutin vizsgálatokat az orvos végre hazaengedett. Szerencsére nem történt semmi bajom. Az ideiglenesen kapott holmikat magamra kapkodtam, ne a csurom vizes cuccokba kelljen haza caflatnom. De mielőtt elindultunk volna előreküldtem anyát, hogy válthassak pár szót Mr. Tayloral.
- Tanár úr! -mentem oda hozzá.
- Igen? -állt meg a folyosón.
- Köszönöm! -nyögtem ki halkan- Köszönöm, hogy kihúzott a vízből!
- Miért hazudtál az anyádnak? -mondandómat teljesen figyelmen kívül hagyva támadott le- Azt mondtad beleestél pedig mind tudjuk ez nem így történt!
Kicsit meglepett, hogy tudja az igazságot hiszen ha jól emlékszem vissza Zoe és pincsi kutyái elrohantak mielőtt még berontott volna az uszodába. Vagy talán rosszul emlékszek? Lehet... Annyira zavaros minden.
- Lényegtelen. -feleltem elhaló hangon.
- Már miért lenne!? -emelte meg szigorúan hangját- Miért véded azokat a lányokat? Félsz tőlük?
- Nem! -vágtam rá azonnal- Csak nem szeretem a fölösleges köröket futni.
- Ezt meg hogy érted?
- Hát... Nem tudom mennyit tud Zoeról vagyis inkább a szüleiről? De gondolom hallott már ezt azt a suliban?
- Igen. Ha jól informált vagyok akkor értesüléseim szerint Mr. Niel az iskolánk fő szponzora?
- Igen, így van. Ezért Zoe úgy gondolja ő a suli királynője és bármit megtehet bárkivel. Hát kb így is van. Az igazgató eléggé tart Mr. Nieltől és ezzel a lánya is tisztában van, ezért is van benne minden balhéban. Hiába követ el bármit, úgyis megússza. Ezért tartom feleslegesnek, hogy elmondjam akár anyának akár az igazgató úrnak, hogy valójában mi történt. Úgysem lenne következménye, max rám nézve. Úgyhogy kérem maga se mondjon semmit, rendben? Felejtsük el ami történt! Megteszi ezt nekem? -néztem rá esdeklőn.
- Hát ha erre kérsz, persze nem szólok senkinek. De azt garantálom, hogy sem Zoe sem pedig más nem ússza meg többé, amit a másik ellen elkövet! -rettentő dühös lett, szinte már megijedtem tőle.
- Ez mit...?
Nem tudtam befejezni kérdésem mert szinte villám sebességgel vágtatott el. Pedig rohadtul érdekelt volna ezt mire értette! Szemei rendesen szikrákat szórtak, ijesztő volt! Kisiettem az épületből és beültem anya mellé a kocsiba. Hazaérve persze még megkaptam a kis fejmosásom amiért felelőtlenül viselkedtem ezzel veszélybe sodorva magamat. Ha tudná...
Másnap ahogy beléptem a suli óriási ajtaján mintha mindenki engem kezdett volna bámulni, nyomasztó volt. Talán megtudták mi történt? Vagy miért vagyok most közszemle tárgya? Próbáltam nem tudomást venni a mindenhol engem vizslató szempárokról úgy haladtam a folyosókon. Végre megláttam Kaylaékat és fellélegezve léptem melléjük. Chloe azonnal rámvetette magát és keserves zokogásba kezdett, még én is majdnem elsírtam magam annyira rossz volt hallani.
- Sajnálom Mia! Minden az én hibám! -nyögte ki szavait.
- Dehogy is! Miről beszélsz? -hámoztam le magamról, hogy a szemébe nézhessek- Nem a te hibád volt! -fogtam közre karjait.
- De igen. Ha hamarabb észre veszem, hogy nincs meg a mobilom akkor mindez meg se történik! -toporzékolta- Szörnyű barát vagyok! Meg sem érdemlem, hogy ezekután hozzámszólj... -sütötte le szemeit.
- Jaj Clo... -húztam magamhoz- Légyszi ne csináld ezt mert én is sírni fogok! -simogattam hátát, hátha lenyugszik- Nem a te hibád, ne merd magad hibáztatni megértetted!? Különben is én voltam az aki provokálta Zoet, saját magam kevertem szarba.
- Amúgy szóltál a dirinek a kis incidensről? -csatlakozott a beszélgetéshez Kayla is.
- Nem. Minek? Felesleges. Úgysem tudna semmit tenni, fél Zoe szüleitől.
- Akkor csak úgy annyiba hagyod? Meg is halhattál volna baszod! -bökdöste meg karom.
- De nem így lett, hála Taylor tanár úrnak.
- Mi? Hogy jön ide a tanár úr? -nézett rám nagy boci szemeivel Chloe.
- Úgy, hogy ő kapart ki a vízből.
- Ezekszerint ő tudja mi történt igaz? -nézett rám a fekete hajú.
- Igen. Miért?
- Mert így legalább már van egy tanúd! Ha ketten mennétek el Mr. Rodgershez akkor már kénytelen lenne eljárni az ügyben.
- Nem Kayla, ez eszedbe se jusson. A tanár urat is megkértem, hogy hallgasson az esetről. Nem akarom ezt tovább bonyolítani.
- Akkor ennyi, feladod? Hagyod, hogy Zoe azt tegyen veled amit akar? Végülis mi történhetne azon kívül, hogy megöl? Semmi. -kezdett bele szokásos hisztijébe.
- Kérlek ezt ne, ehhez még korán van Kayla!
- Te tudod. De nem lesz mindig ott Mr. Taylor, hogy megmentsen.
- Nem is kell, meg tudom magam védeni!
- He, lányok ezt nézzétek! -biccentett mögénk Clo.
Megfordultunk és szemünk elé tárult az egyik talán leghihetetlenebb látvány a világon. Miss én vagyok a tökéletesség mintaképe kisasszony, egyedül battyogott a folyosón, keze pedig gipszbe rakva, egy fehér kötszer darabbal a nyakába aggatva. Hát ezzel meg mi történt? Nem csak mi, mindenki megbámulta őt ahogy halad a termünk felé. Ahogy elment mellettünk ránk se bagózva lépte át a küszöböt. Egymásra néztünk a lányokkal, és szerintem mind egyre gondoltunk. Hol lehet Sam? Hiszen leghűségesebb csatlósa még a wc-re is követi őt, most meg sehol... Ilyen se volt még. Ha hiányoztak is, azt is egyszerre tették. Az emberek összesúgtak, szerintem nekik is új volt ez a helyzet. Az óra elütötte a nyolcat mi pedig szépen sorban beszállingóztunk a terembe.
Sam egésznap nem jött suliba. Zoe a maradék barátaival lógott és persze a csodálóival. Szinte mindenki valamit írni akart a gipszére vagy rajzolni. Ebédszünetre kész művészalkotás lett abból a fehér anyagból. Luis folyton Zoe körül lebzselt és elég feltűnően adta elő az aggódó pasi szerepét. Hát ja, inkább ne menjen színésznek szegénykém! Ebéd után biosz óránk volt. A tanárunk elég jó kedvűen lépett be a terembe, mint aki nyert a lottón. A beígért dolgozatot írtuk meg újra, amire ismét senki sem tanult. Hm, milyen meglepő... Mivel én korábban is hibátlanul írtam meg, ezúttal nem kellett semmit csinálnom, csendben elfoglalhattam magam bármivel. A telefonomat bújtam, hiszen mi mást csinálhatnék. De a neten sem volt semmi érdekes, mindig csak ugyanaz. Így mit volt tenni mit nem, Mr. Taylort kezdtem el tanulmányozni. Ahogy ott ült az asztalánál és ki tudja mit csinált, még így is eléggé tekintélyt parancsoló jelenléte volt. Bár nem láttam tekintetét mert valamin igen csak szorgoskodott ott, láttam ahogy néha pislog egy-kettőt és mellkasa megemelkedik a levegővételtől. Most látom csak milyen széles vállai vannak. Ma is, mint mindig, elegánsan egyben lazán volt felöltözve. Egy sötétkék farmert viselt egy hozzáillő halványkék inggel, amin alig volt megkötve nyakkendője. Fenntartom korábbi állításom, miszerint mintha csak egy divatmagazinból lépett volna elő! Nem szoktam ilyet mondani (mert amúgy kicsit sem érdekelnek a tanáraim, mármint úgy!) de roppanttul szerencsés a barátnője amiért ilyen pasit sikerült kifognia!
Gondolataimból az óra végét jelző csengő térített vissza. Gondosan elpakoltam a cuccaim és indultam hazafelé, azaz csak indultam volna de drága tanárom ismét bent tartott. Ha miatta lekésem a buszom eskü kinyírom! Megvárta amíg mindenki elhagyja a termet, sőt még az ajtót is bezárta.
- Nem tartalak fel sokáig tudom sietned kell a buszodhoz, csak annyit szeretnék kérdezni, hogy hogy vagy? Történt ma valami, tudod kivel?
- Nem semmi. Nyugis napom volt, de... Miért kérdi? Megkértem, hogy a múltkorit tartsa titokban.
- Nem is árultam el senkinek! Csupán érdekel hogy vagy. Nem szeretnélek ismét a medence aljáról vagy máshonnan felkaparni.
- Jól vagyok nem kell aggódnia. Különben sem kértem arra, hogy mentsen ki! -nem tudom miért de elég dühös lettem, olyan érzésem támadt mintha számon kérne engem.
- Jólvan, nyugi nem kell leharapni a fejem! Nem szemrehányásként mondtam, csak nem szeretnék több olyan alkalmat.
- Nem lesz, emiatt nem kell aggódnia.
- Rendben, hiszek neked. Akkor ma Zoe nem piszkált ugye?
- Nem. Még rám se nézett. Pedig a tekintete halálos. -nevettem fel.
- Reméltem is. Na, nem is tartalak fel, menj csak haza. Holnap találkozunk órán. Szia Michaela!
Csak néztem rá. Az előbb még dumcsizni akart velem most meg szó szerint kizavar a teremből! Mi lelhette? Férfiak... Fejet ingatva lépkedtem le a lépcsőkön és célirányosan fordultam ki a sarkon a buszmegálló felé. Hazaérve Hailey azzal fogadott, hogy ma csak ketten leszünk mert anya éjszakás, Chad pedig szokásos módon az őrsön dolgozik, mivel rendőr. Így filmes estét tartottunk popcornal, pepsi colaval, csokival és rengeteg chipsel. Éjfél volt mire úgy éreztem nem bírom tovább. Istenem mi lesz velem holnap? Már a kanapén bealudtam. Nem tudom miért de furcsa álmok gyötörtek. Vízalatt voltam de kaptam levegőt. A víz felett ott állt Zoe és szokásos módon kinevetett engem és bemutatva nekem kiöltötte a nyelvét. Majd egy nagy csobbanás után Mr. Taylor arca jelent meg előttem és felém nyújtotta a karjait. A következő pillanatban a felszínen voltam és mintha nem is én lettem volna, mintha nem a saját testemben lennék. Lenéztem és egy feszítővágó volt a kezemben majd abban a pillanatban lesúlytottam vele, egyenesen Zoe felé. Sikoltott, fogta a karját. Hirtelen egy tükör jelent meg előttem és belenézve azonnal felriadtam álmomból. Ziháltam, izzadt mindenem! Hailey ijedten nézett rám, fogalma se volt mi lelhetett engem.
- Jesszus Mia, a frászt hozod rám! Menj a szobádba aludni ne itt ijesztgess!
- Bocs Hailey, csak rosszat álmodtam... -töröltem meg homlokom.
- Ja, gondoltam. Ki az az Adam? -kérdésére rögtön felkaptam tekintetem.
- Mivan?
- Álmodban az Adam nevet kiáltottad. Majd szívbajt kaptam! Ki az?
- Senki, nem fontos. Megyek elteszem magam holnapra.
- Sok sikert!
Gyorsan felvágtattam szobámba és próbáltam elaludni de nem ment. Folyamatosan járt az agyam. Nem tudtam másra gondolni csakis az álmomra. Szóval jól láttam a tükörben, hogy az nem én vagyok... De miért álmodtam én ezt? Furcsa! Mondjuk az is igaz, hogy Mr. Taylor tesz félreérthető megjegyzéseket. Kezdve azzal, hogy Zoe nem ússza meg amit tett, és a mai törött kezes megjelenése a suliban... plusz az ismételten furcsa kérdése miszerint Zoe szemétkedett-e velem...! Túl sok krimit és horrort nézek bassza meg! Már olyanokat is belelátok a dologba ami valójában ott sincs! Tényleg kezdek paranoiás lenni. Hiszen attól mert a tanáromat érdekli a hogylétem az nem azt jelenti, hogy talán köze lehet Zoe balesetéhez. Hiszen bármi megtörténhetett, és Zoet ismerve képes felesni bármiben. Plusz Luis sem a kedvességéről híres. Egy időben az a pletyka terjedt, hogy Lusi megverte Zoet mert az elment valami házibuliba. Természetesen tagadták, de én tudtam, hogy igaz, ismerem Luist és a természetét is! Csak azt nem értem miért álmodok ilyeneket!? Soha nem álmodtam egy tanárommal se, főleg nem ilyet! Ez már ijesztő!