Miután végeztem a teendőkkel visszakocsikáztam a nyaralóba. Égett a villany, ebből gondoltam, még fent lehet. Bementem. Hát igazam lett, még fent volt és a tudósítást nézte az interjúmról.
- Na szerinted milyen lett? Részemről elég jól sikerült, hatásos lett.
- Persze megindító, de nem hinném, hogy ezzel elérnél bármit is! Tudod te egyáltalán milyenek az emberek vagy egy burokban nőttél fel?
- Hidd el tudom! De nem szabad mindenkit egy kalap alá venni! Biztos vagyok abban, hogy ezek után sok ember meg fog változni!
- Biztos? - nevetett - Hát ez szép! Még megindító is lenne ha nem lennél ilyen naiv!
- Jólvan nem hallgatom ezt tovább! - felpattantam és elvonultam a szobámba.
Annyira mérges lettem, legalább egy hangyányit értékelné amit tettem és amit teszek az emberiségért! De nem, ő inkább kinevet! Szánalmas.
Reggel a telefonom hangos ébresztő hangjára keltem fel. Készülődnöm kellett mivel suli van! Épp a kocsi kulcsot vettem volna magamhoz, mikor egy kéz visszatartott.
- Mit akarsz?
- Csak elnézést kérni. Tegnap nem akartalak leszólni, csak tudod én annyit csalódtam az emberekben és más lényekben, hogy nem hittem volna, hogy még valaki tesz az úgymond „elfajulás" ellen. Ne haragudj!
- Jó, nem haragszok. Most viszont engedj el mert mennem kell!
- Hová?
- Suliba! Tudod van egy olyan varázslatos hely ahol a buta tudatlan emberből okosat faragnak. Legalább is java részt.
- Tudom mi az az iskola. Nálunk is van.
- Szuper. Akkor mehetek? - biccentettem a karomra, hogy engedjen el.
Rám nézett majd eleresztett én pedig mindenféle köszönés nélkül leléptem. Molly már várt a kapuban, ahol mindig is találkozni szoktunk. Üdvözöltük egymást majd lebombázott a kérdéseivel. Mi igaz az interjúból, mennyi időnk van még, mit tegyen ő és még ehhez hasonlóak. Aztán a suli rádióban is beszélnem kellett és elmondani, hogy minden amit a tv-ben hallottak az igaz és mindent tegyenek meg azért, hogy egy jobb helyet teremtsünk.
Tanítás után elmentünk egy kávézóba Molly-val és a pasijával Greg-gel. Nem nagyon bírom azt a srácot, annyira ellenszenves és olyan nagyra van magával. Egy igazi egó bomba és néha elég bunkó tud lenni! Plusz ha ez nem lenne elég egy igazi nőcsábász. Le merem fogadni, hogy most is egyszerre több csajnak csapja a szelet. De nem akarom megmondani Molly-nak, félek, hogy csalódna benne és bennem is. Túlságosan szereti azt a tökfejet.
Próbáltam leküzdeni az ellenszenvem és az egyre erősebben fellépő hányingerem és a lehető legnormálisabb hangnemben beszéltem hozzá, amit rohadtul megnehezített a viselkedesével.
- Annyira gáz, hogy megtámadtak minket az ufók, pedig terveim lettek volna. Ugye kicsim?
- Igen Greg. De ahogy Beca is mondta, ha odafigyelünk akkor megúszhatjuk. Ugye Beca?
- Hüm..? - eddig annyit hallottam hogy blablabla, nem tehetek róla ha Greg megszólal én automatikusan kikapcsolok - Ja igen. Remélem sikerülni fog a tervem.
- Mondd csak hogy hogy veled állt szóba a mi kis ET-nk? - na ugye, megmondtam hogy bunkó.
- Először is ne hívd így! Nem ET és nem egy kis zöld manó, mint a filmekben. Másodszor pedig azért velem beszélt mert én nem bántam úgy velem, mint a hozzád hasonló emberek akik csak a rosszat látják benne!
- Jólvan jólvan nyugi szivi! Be ne kapj már!
- Ne nevezz így! - felálltam, hogy elmegyek de hirtelen egy testnek ütköztem - Jajj bocsánat, nem figyeltem! - amikor felnéztem majd leesett az állam.
- Semmi baj! Örülök, hogy megtaláltalak. Beszélnünk kell!
- Beca, ő meg ki?
- Hogy ő? Hát ő... - hirtelen azt sem tudtam mit mondjak.
- Carter vagyok, Rebeca barátja. - nyújtotta a kezét.
- Molly vagyok Beca lb-je ő pedig a párom Greg.
- Csá haver. - hozta a szokásos formáját.
- Csá haver! - erősebben megszorította a kezét, mintha direkt csinálná.
- Miről akarsz beszélni Carter?
- Gyere velem! - húzott maga után - Erről! - mutatta a kint álló autót.
Odamentünk, beszálltunk de mikor megláttam ki a sofőr leesett az állam. Nem értettem ezt az egészet.
- Apa? Te meg mit keresel itt? Ő mért van itt, egyáltalán hogy találtál rá?
- Miután megszöktetted őt a laborból nyomkövetőt tettem minden kocsira. Így láttam amikor a nyaralóhoz mentél.
- És most mit akarsz csinálni? Visszaviszed oda? - kérdeztem kissé aggódva.
- Nem. Én sem akarom, hogy megöljék. Most haza megyünk és kitaláljuk mi legyen a következő lépés.
- Mármint hozzánk haza?
- Igen. Mért szerinted hova máshova vihetnénk? Ott biztos nem keresik.
- Az jó lesz.
Hazáig már nem nagyon beszélgettünk, igazából nem volt mit mondani egymásnak. Otthon anya várt minket, már be volt avatva, így számított az érkezésünkre.
- Kicsim hát itt vagy!? - szinte letámadott, úgy ölelt, hogy majdnem megfulladtam.
- Anya, nem kapok levegőt! - kopogtattam meg a hátát.
- Jajj ne haragudj csak annyira örülök, hogy itt vagy! Gyertek be, siessetek!
Leültünk enni közben átbeszéltük, hogy nem mondjuk el senkinek mi történt senki sem tudhatja, hogy az én közreműködésemmel szökött meg Aspartam. Meg kitaláltuk, hogy mi legyen ezután. Majd azt mondjuk, hogy ő egy messziről idelátogató barát és csak egy kis ideig marad. Reméltem ezt el is fogják hinni.
- Most menj és mutasd meg neki a vendégszobát! Ja és keress valami ruhát rá Michael holmijai közt!
- Rendben apa! Jóéjt nektek!
Felmentünk és előbb elküldtem fürödni. Addig én átkuttam a bátyám ruhás szekrényét. Fura volt újra látni a ruháit, érezni a kölnie illatát. Előtörtek bennem a gyerekkori emlékeim. Olyan jó volt, mindig valami rosszba sántikáltunk, mindig elkövettünk valami rosszaságot.
- Mi a baj?
- Semmi csak... Jesszus! - gyorsan a szemem elé kaptam a kezem és odadobtam neki a ruhákat - Vedd fel ezeket gyorsan! Itt nem szokás így kijönni a fürdőből!
- Oh nem tudtam. Bocsánat!
- Kész vagy már? - kérdeztem pár perc múlva.
- Igen, már elveheted a kezed!
- Ilyet többet ne csinálj! Annak örülj, hogy apám ezt nem látta! Most nagy bajban lennél, ahogy én is!
- Miért? Hisz csak fürödtem.
- Az lehet. De ilyenek a férfiak! Ha egy lány szobájában meztelen férfi van akkor biztos nem az az első gondolata, hogy éppen fürdött az a valaki. Érted?
- Igen értem, ne haragudj! Akkor gondolom azt hitte volna az apád, hogy éppen párosodunk? - nem bírtam ki muszáj volt nevetnem.
- Igen valószínű!
- Min nevetsz annyira?
- Hát azon ahogy ezt mondtad, párosodás... Ez nagy! - nem bírtam abba hagyni a nevetést.
- Ja igen, nálatok máshogy mondják. Azt hiszem szex ugye?
- Igen. Ez így már más. Most megyek még van leckém és holnap suli van. Jóéjt Carter. - mosolyogtam.
- Jóéjt Beca!
Elvonultam a szobámba és megírtam a házikat. Majd gyors fürdés után aludni mentem. Bár annyira ez nem volt egyszerű, folyton a történtek jártak a fejemben. Nem csak a mai, hanem úgy az egész! Ez az emberiség kipusztítása, megmentése dolog az, hogy vannak rajtunk kívül is emberek, akik még harcolnak a jóért és meg is védik. Meg persze az iménti is, hogy ilyesmiről beszéltünk, pont vele. Furcsa!
Nehezen de elnyomott az álom. Másnap előröl kezdődött minden. Suli, tanulás, evés, alvás. Egészen péntekig! Akkor egy jótékonysági bálra kellett mennünk. Pénzt gyűjtünk a gyermek kórháznak, hogy új berendezéseket tudjanak venni, a minél hamarabbi gyógyulás érdekében. Felvettem a szokásos estélyi ruhámat. Nem volt nagy szám, kb térd fölé ért, halvány rózsaszín volt csillogós és hátul cipzáros. Épp a parfümöm fújtam magamra, amikor benyitottak a szobámba.
- Nahát, hogy te milyen szép vagy! - ezt anyámtól szoktam hallani, de most nem ő szólt.
- Oh, köszönöm! - kicsit mintha lepirultam volna, csak nem értem miért - Nem nagy szám. Csak egy ruha!
- Azt ugye tudod nem az ember teszi a ruhát, hanem épp fordítva?
- Igen ez többnyire így is van Aspartam. Tudom megbeszéltük, hogy Carter-nek kell hívnunk téged, de nekem ez nehezen megy még. Remélem nem haragszol érte?
- Nem, dehogy. Nekem is még meg kell szoknom.
- Figyelj csak? Nem akarsz velünk jönni?
- Hogy én?
- Persze! Legalább így is láthatod, hogy mennyi ember van még akik segítik a másikat! Csupán informálódni!
- Hát végül is, elmehetek. Ha apád rábólint!
- Már rég megkérdeztem, csak nem tudtam hogyan kérdezzek rá! Gyere keresünk neked ruhát! - húztam magam után.
Újra a bátyám ruhái közt kutakodtam ami ismét feltépte a régi sebeket. Elvettem az öltönyét és odaadtam, hogy öltözzön át.
- Mi történt a bátyáddal?
- Ez hosszú sztori.
- Ráérek.
- Tudod, ő katona volt. Az egyik legjobb. Sok klassz dolgot vitt véghez amiért sorra kapta a kitűntetéseket. Aztán harcolni hívták Bengáziba egy kitörni készülő háború lefolytásához. Kiderült, hogy a katonákközt kém van és elárulta őt. Az egyik legjobb barátja! Álmában megölte. Még nem is a harcmezőn halt meg, ami a katonáknak egy dicsőség, hanem... - már nem bírtam tovább, kitört belőlem a zokogás.
Csak bőgtem, mint egy óvodás de nem érdekelt! Olyan rég tartom már ezt vissza, ideje volt már kiengedni! De a legmeglepőbb mégis az volt, hogy Aspartam vagy is Carter, leült mellém és átölelt. Mintha vígasztalni akarna. Nem számított semmi már, visszaöleltem én is és csak sírtam a karjaiban.
5. rész
2020-08-26
Hozzászólások (0)