5. rész

Az egyik rideg téli reggelen a diákok épp kint gyakorlatoztak. Fáztak ugyan, de muszáj volt az udvaron megmutatni a tehetségeiket. Sky a többiekkel várakozott a sorára, amikor barátnője Carly került sorra. De hibázott az egyik gyakorlat közben, és megsérült. Mindenki odarohant.
S:- Úr isten Carly! Jól vagy!? - térdelt le mellé.
C:- Nem igazán mondhatni. - felhúzta pulcsiját, az oldalán egy kisebb lyuk tátongott, amiből folyt a vér.
S:- Istenem... Azonnal hívjátok a nővért! - kiáltotta el magát, páran elszaladtak az orvosi szobába - Tarts ki, mindjárt jön a segítség.
C:- Szerintem az már késő lesz.. - válaszolta elhaló hangon.
S:- Ne, ne mondj ilyet! Megtiltom!
C:- Te csak ne tilts meg semmit! - halványan elmosolyodott, majd lecsukta szemeit.
S:- Ne, ne, ne! Carly! - kiabált - Nem, nem hagyom ezt!
Rátette kezét a sebre és erősen koncentrált. Pár pillanattal később elkezdett fújni a szél, csak úgy fújta körülöttük a havat. A föld is beleremegett, majd világítani kezdett a keze, mintha csak valami scifi film jelenet lenne, aztán begyógyult a seb. A lány kinyitotta a szemét, de Sky összeesett. Bevitték a gyengélkedőre.
Pár órával később magához tért. Szétnézett a helységben, hogy hol lehet de hamar rájött. Kezébe fájdalom hasított, megnézte miért lehet ez, lenézett és látta, hogy karjába egy infúzió van vezetve, amiből valami kék lötty folyik. Megijedt.
Dr:- Nyugalom semmi pánik! - lépett elő a fehér függöny mögül.
S:- Maga a doktor?
Dr:- Igen. Dr. Strange vagyok.
S:- Értem. Öm.. mi szükség van erre? - mutatott a karjára.
Dr:- Hogy visszanyerje az erejét. Ez csak egy energia visszaállító szérum. Nyugodjon meg, nem akarom megölni. - jegyezte meg cinikusan.
S:- Nem is mondtam ilyet, de mindegy. - mondta ugyan olyan hangnemben - Mikor mehetek el?
Dr:- Amint lefolyik a szérum. Még kb fél óra, kicsivel több.
S:- Szuper... - sóhajtott - Charles volt itt? Azaz Xavier professzor.
Dr:- Igen. Minden tíz percben benéz, hogy felébredt-e már.
S:- Oh, értem. - elmosolyodott halványan, nehogy feltűnő legyen.
Dr:- Ha nem haragszik fel kell tennem néhány kérdést a történtek miatt.
S:- Persze, nyugodtan.
Dr:- Mióta van gyógyító ereje?
S:- Eddig azt sem tudtam, hogy van. Csak ma éreztem, hogy megtudom tenni. Tudja (?) hogy megmenthetem és megtettem. Ennyi. Valami súgta nekem belülről. Tudom hülyén hangzik...
Dr:- Hallottam én már ennél ezerszer cifrább dolgokat is. Na és milyen gyakran használta a képességét azelőtt, hogy idejött?
S:- Öm, hát elég ritkán. A munkám miatt nem nagyon volt rá időm. Sőt semmi másra sem.
C:- Ó nahát felébredtél? Nagyszerű! - ment oda a lányhoz.
S:- Igen, fel. Hogy van Carly?
C:- Jól. Semmi baja. Megmentetted az életét.
S:- Örülök, hogy jól van.
C:- Hogyan csináltad? Nem mondtad, hogy van ilyen képességed is!
S:- Mert én sem tudtam róla. Most csináltam ilyet először. Remélem utoljára is. Nagyon kimerített.
C:- Igen, tudom. Láttam mindent. Én hoztalak be ide miután összeestél az udvaron.
S:- Tényleg? - bólintott - Akkor köszönöm!
C:- Nincs mit. De ezek után foglalkoznunk kell ezzel az erőddel is. Hogy hogyan kezeld, hogyan irányítsd. Ismerek valakit, aki tud ebben segíteni.
S:- Kit?
C:- Majd meglátod. Most viszont megyek, csak benéztem, hogy hogy vagy. Ha jobban vagy visszatérünk erre.
S:- Rendben. Szia!
El is sietett. Este felé lecsöpögött az infúzió és elengedte az orvos, de a lelkére kötötte, hogy vissza kell mennie hozzá pár nap múlva egy vizsgálatra. Megígérte. Barátai már nagyon vártak rá. Késő éjjel mentek vissza a saját szobájukba. Pár napig még pihent, nem mehetett órákra. Pedig nagyon szeretett volna menni, de megtiltották. Barátnője, aki amúgy is hálás neki azért mert megmentette az életét, mindennap végén elvitte neki az aznapi anyagot. Persze tanulás mellett időt szakítottak a szórakozásra is.
A hétvégén megérkezett a személy, akiről Charles mesélt. Hivatták is őt az irodába. Hamar odament, meg akarta ismerni azt az embert, aki majd tanítani fogja. Bekopogott, majd bement.
C:- Áh Skyler. Gyere csak! Had mutassam be neked Victor Flesh-t, egy régi barátom az egyetemről! - karolta át a férfit, akivel kezet fogott a lány - Ő is mutáns, mint bármelyikünk.
S:- Örvendek. Skyler Roads vagyok!
V:- Szint úgy! Örülök a találkozásnak. Charles mesélte, hogy ugyan olyan képesség jelentkezett nálad, mint amilyen nekem van. Persze ha nem baj, hogy tegeződünk?
S:- Nem! Dehogy baj. Így sokkal könyebb is. Igen, néhány napja jött először ez a dolog. Meglepett, de valahogy éreztem, hogy megtudom őt gyógyítani.
V:- Igen, ez ismerős. Holnap kezdjük a tanítást. Órák után keress fel az irodámban. Majd Charles megmutatja melyik az.
S:- Rendben. Sietni fogok.
V:- Most ha nem haragszotok (?) elintézek néhány telefont. Akkor holnap várlak! - ment ki.
S:- Rendben! - kiáltotta neki, majd visszafordult a férfi felé - Köszönöm Charles!
C:- Mit?
S:- Hát, hogy megkerested őt és idehívtad, csak azért, hogy velem foglalkozzon! Ezt azért nagyon sok ember nem tenné meg.
C:- Ugyan, nincs mit köszönnöd! Ez természetes! Itt minden diákkal egyformán törődünk. Itt senki sem elhanyagolhatóbb vagy fontosabb a másiknál. - nem értette mért, de rosszul érintette az amit mondott neki.
S:- Értem. Hát... azért kössz! Most megyek. Majd beszélünk. Szia! - kisietett, azt se várta meg, hogy elköszönjön.
A titkos helyére ment, a tetőre. Valamiért harag és szomorúság lett úrrá rajta. Amit kicsit sem értett, hogy miért. Gondozgatta virágait, növényeit. Közben hangos zene szólt. Az mindig megnyugtatja. Este felé visszament. Fürdés után el is aludt.
Másnap kezdődtek a hosszú tanulós napok. Victor sokat foglalkozott a lánnyal, aki nehezen bár, de megtanulta szabályozni új erelyét. Eltelt majdnem egy hónap, amikor Vick-nek (ezt a becenevet kapta Sky-tól) vissza kellett mennie Bostonba. Ugyan is a barátnőjével akarta tölteni a Valentin napot, és némi időt vele lenni.
Jól összebarátkoztak az egy hónap alatt, ezért kissé nehezen ment az elválás. De megígérte, hogy tavasszal visszajön. A kapuban egy öleléssel búcsúztak el egymástól. Majd Vick beszállt az autójába és elhajtott. A lány szomorúan ment vissza az épületbe. Rossz érzés volt elengednie egy barátot. Igaz visszajön majd, de akkor is olyan volt, mintha örökre menne el. A lépcsőn összefutott Charles-al.
C:- Elment? - kérdezte a szomorú lánytól.
S:- Igen.
C:- Vissza fog jönni, ne aggódj!
S:- Tudom. - erőltetett egy mosolyt az arcára, majd elhúzott a férfi mellett.
A hétvégét bezárkózva töltötte. A héten sokan be voltak zsongva, mert pénteken lesz a szerelemesek napja, azaz Valentin nap. Bár ez őt kicsit sem érdekelte. Gyakran látogatta a hugát. Aki néha úgy viselkedett mintha zavarná őt, hogy a nővére ott van. El sem tudta képzelni, hogy mi lelhette. Az egyik nap amikor épp hozzá tartott, a szobája előtt megállt és hallgatózott. Hangokat hallott a szobából. Berontott. De amit ott látott... Még a lélegzete is elállt!
S:- Lilyan Rose Roads! Mi a fenét művelsz te itt!?
L:- Skyler!? Mit csinálsz te itt?
S:- Ezt inkább én kérdezem tőled! Ki ez!? - mutatott a mellette ülő riadt fiúra.
L:- Ő Jordan a barátom.
S:- Barátod? Nahát, neked olyanod is van? Nem vagy te ehhez egy kicsit fiatal?
L:- 14 vagyok Sky, nem sokára 15. Mikor legyen pasim, 30 évesen?
S:- Nem. De ez akkor is hamar még, és nekem mért nem szóltál róla!? - kérdezte szigorúan.
L:- Mért kéne szólnom? Én döntöm el, hogy kivel járok nem te!
S:- Persze. De akkor is mondhattad volna. Megismertem volna, beszélgetnék vele egy kicsit, ilyesmi.
L:- Jesszus Sky, hallod te magad? Nem vagy az anyám, ne viselkedj úgy! Eddig a jófej nővérem voltál, most meg... Mi lett veled Skyler?
Nem tudott mit mondani. Annyira hirtelen érték a huga szavai és oly annyira szíven ütötték, hogy bánatában elszaladt. Nem bírta visszatartani a sírást. Könnyei elöntötték az arcát. Annyira szaladt, hogy neki ment valakinek, de az sem érdekelte. Hangos csattanással csapta be szobája ajtaját és az ágyba vetette magát, ahol kisírta minden bánatát. Kb fél órával később kopogtattak nála.
S:- Menj el!
C:- Sajnálom de nem tehetem! - jött kintről a válasz.
Felállt és kinyitotta neki. Arrébb állt, hogy be tudjon menni.
S:- Mit akarsz? Nincs túl jó kedvem.
C:- Azt észre vettem. Mi a baj?
S:- Semmi, lényegtelen.
C:- Tényleg? Egy lényegtelen dolog miatt nem szokott az ember senkit fellökni a folyosón.
S:- Az te voltál? - bólintott - Uh basszus, ne haragudj! Nem vettelek észre.
C:- Igen, gondoltam. Na akkor, elmeséled?
S:- Csak összevesztünk a hugommal.
C:- Min?
S:- Csak egy kis apróság.
C:- És egy kis apróság miatt borultál ki annyira? Ne vedd sértésnek, de roppantul rosszul hazudsz.
S:- Tudom. Sosem volt az erősségem. Többekközt ezért is vagyok mindig őszinte.
C:- Velem mért nem vagy az?
S:- Hm.. - sóhajtott - Csak lett egy barátja. Akiről nem is szólt nekem.
C:- És emiatt?
S:- Nem. Hanem amit mondott. Hogy ne viselkedjek úgy, mintha az anyja lennék mert nem vagyok az. Pedig csak féltem, hogy ilyen hamar pasija van. Fiatal még.
C:- 14 ugye? - helyeselt - Az már azért nem olyan fiatal.
S:- Persze, tudom én is. De annyira földhöz vágott amit mondott, meg ahogyan mondta... Tényleg ennyire szörnyű ember lennék? - nézett a férfira könnyes szemekkel.
C:- Nem! Dehogy vagy! Csak hagyj neki egy kis teret. Hiszen tini. Most van a lázadó korszakában. Engedd kicsit kibontakozni. Ha szüksége lesz rád megkeres, hidd el!
S:- Megpróbálom. Csak nehéz. Tudod egész életünkben csak egymásra számíthattunk. Szinte én neveltem fel őt.
C:- Na és anyukád?
S:- Ő? Nos, neki inkább az alkohol volt a mindene. Persze csak apa halála után.
C:- Sajnálom.
S:- Kössz. Jahj. Bocs hogy az uncsi családi drámámmal terheltelek. Biztos eleged van már belőlem. Mindig velem van valami.
C:- Tény zajlik körülötted az élet, de nem zavar. Szivesen segítek neked! Ha kell meghallgatlak, bármikor.
S:- Köszönöm, sokat jelent!
C:- Ne köszönd, ez természetes.
S:- Köszönök mindent! Azt, hogy ennyit törődsz velem. Összehoztad a külön órákat Vick-el, otthont adtál nekünk és megtanítottál arra hogyan használjam az erőmet. Kevés ilyen jó ember van, mint te! - mondta mosolyogva, bár rettentően zavarban volt.
C:- Szívesen tettem! Sőt én örülök, hogy segíthettem. Ezek után is bármikor számíthatsz rám!
S:- Vigyázz mert szavadon foglak! - nevetett zavarában.
C:- Nyugodtan. De most már megyek. Nem zavarlak tovább.
S:- Nem zavarsz. Kérhetek valamit?
C:- Persze. Mi lenne az?
S:- Tudom hülyén hangzik, de szeretnélek meggyógyítani. Megengeded?
C:- Micsoda?
S:- Szerintem már vagyok olyan jó, hogy megtegyem. Csak az kell, hogy megengedd!
C:- Miért akarod ezt tenni?
S:- Mert szeretném viszonozni, a sok jót amit kaptam. És tudom, hogy nagyon szeretnél újra járni, anélkül a buta szer nélkül is. Szóval?
C:- Hát jó, legyen.
S:- Szuper, köszi. Akkor vedd le a pólód!
C:- Hogy mi!?
S:- Hallottad. Le a pólót és fordulj meg!
C:- Rendben...
Megtette amit a lány kért tőle. Megfordult. Sky pedig rátette a kezét a hátára. Végig simított rajta, hogy megnézze hol kell gyógyítani. Óvatosan ért a testéhez, szinte alig érintette. Még is minden apró kis érzékelője a kezén, csak úgy bizsergett. Lassan vette a levegőt, legalább is megpróbálta. Nehogy feltűnjön mennyire ideges. A férfi is megmozdult, mintha rándult volna a teste. Aztán libabőrös lett az egész háta, mintha csak jég ért volna a bőréhez. Vajon ez a lány miatt van? Vagy fázik? Esetleg csiklandós az érintésre és csak nem akarja elnevetni magát előtte!? Nem lehet tudni a miérteket.
Hamar megtalálta a sérült helyet. Elkezdte a gyógyítást. Erősen koncentrált, minden apró kis mozdulatra. Ahogy helyre tette az idegeket, a csontokat és visszaállította a keringést a férfinek is fájt a művelet. De persze nem az a kibírhatatlan fájdalom volt. Mikor végzett hirtelen elgyengül és egyenesen a hátára dőlt. Charles-t meglepte a hirtelen test a hátán. Hátra fordította fejét és làtta, hogy Sky pihen a hátán. Nem zavarta, egy ideig nem is mozdult meg. Hagyta had feküdjön ott a lány. Arca a hátának simult, ami puha volt és selymes. Az egyik keze a vállán a másik a lábánál pihent. Óvatosan megfordult és megfogta a lányt, nehogy leessen a földre. Lefektette az ágyra, betakarta. Visszavette a pólóját, majd leült. Nézte az alvó lányt. Most először nem kellett rohannia beadni magának a fájdalom csillapítót, ami azért kell mert amikor elmúlik a szer hatása, iszonyatos fájdalmak gyötrik. Ez mostantól nincs többé! Amiért kimondhatatlanul hálás a lánynak.
Elsimított egy kósza tincset az arcából. Fölé hajolt és egy halvány puszit nyomott a homlokára. Majd halkan odasúgta „Köszönöm!"
Felállt és elment. Lezuhanyzott majd megnézte magát a tükörben. A sebének hűlt helye volt. Mintha sosem lett volna ott. El sem hitte, hogy ez megtörtént vele. Újra tud magától járni és használni az erejét, pont mint régen. Amiért roppant hálás! Örült, hogy megismerte a lányt, egy olyan nagy tehetséget, mint ő. Egy nap talán eléri az ötös szintet, azaz kifejlett mutáns lesz belőle. Ami ugyan veszélyes, de ha tudja kezelni semmi baj nem történhet.
Eszébe jutott amit a lány mesélt neki a múltjáról, és bántotta, hogy nem találkoztak még évekkel ezelőtt. Akkor talán meg tudta volna óvni a sok rossz dologtól, amin átment. Talán még az anyján is segíthetett volna. Persze örült annak is, hogy most ismeri meg. Hiszen jobb később, mint soha!
Ekkor eszébe jutottak a régi évek. Amikor sokat csatáztak, a nagy háború és Raven. Amikor még velük, vele volt és vállvetve harcolt mellette bármi volt a tét. De azóta történtek dolgok és elváltak útjaik. Túl későn ébredt rá, hogy mit vesztett el. Azóta is bánja, hogy nem volt nyitottabb felé, hogy nem vette észre mit érez iránta a lány. És azt a napot, amikor hagyta elmenni. Örökre.
De már kár minden szóért, úgy sem látja viszont. Hiszen ha vissza akarna jönni, megtette volna, már rég.
De most kapott egy új esélyt! Hiszen itt ez a lány. Aki tehetséges mutáns, jó ember és nagyszerű barát. Aki napról napra fontosabb neki és aki most visszaadta az életét. Nem hagyhatja, hogy ez a lány is semmivé legyen, hogy eltűnjön! Megígérte magának, hogy mindent megtesz azért, hogy minél több dologban tudjon neki segíteni és azt is, hogy boldog legyen amíg itt van! Nem szeretné többé szomorúnak látni őt! És ha rajta áll, nem is lesz az soha!