Ahogy teltek a napok a dolgaim is kezdtek rendeződni. Bejártam az egyetemre, ahol ugye megkaptam kb az összes tanáromtól a lebaszást amiért ennyit hiányoztam az utóbbi időben, de hála Kiaranak aki már többször végzett el egyetemet, nem maradtam le az anyaggal. Így ez mondhatni enyhítő körülmény volt a számomra. Megírtam a félévi vizsgákhoz szükséges dogákat és nem utolsó sorban Sammel is átbeszéltem mindent! Beavattam az eddig lemaradottakba és ismételten elnézést kértem tőle amiért hanyagoltam. Szerencsére tök jófej az én kis barinőm, így nem haragudott rám, sőt! Elmondta, hogy tudta valami farkasos dolog van a háttérben mert csak amiatt hiányoznék ennyit és mellőzném őt. Bár mikor a Harrys részt ecseteltem neki, mondhatni kis híján padlót fogott. Mióta Kaidenékhez költöztem tök jóba lettem mindenkivel és igazán összeszoktunk. Csak azt nem tudják rólam, hogy mi nem vagyok már többé.
Azóta a nap óta Morgan felől se hallani, pedig sikeresen megszökött a kis börtönéből, amit megint csak én tudtam meg utoljára, ugye... De a fura mindebben, hogy a vérfarkas sereg se tért vissza. Tök jó dolog meg minden de... számomra ez több, mint gyanús! Túl nagy a csend és nyugi! Félek! Hiszen most, hogy a tesóm szabadon van beteljesülhet a látomásom. Annyira aggódom Kaiden miatt! Ha már öt perccel később ér haza azonnal felhívom vagy ha tudom, hogy járőrözik akkor a társának írok, hogy minden oké-e! Tudom kissé paranoiás vagyok, de jobb félni mint megijedni!
Gondolataimból Sam térített vissza aki kezével intett a szemeim előtt.
- Hm, mi az?
- Figyelsz te rám?
- Bocs nem. Mit mondtál?
- Azt, hogy induljunk mert becsengettek! -rángatott fel az ebédlőasztalunktól- Mit csinálsz ma suli után?
- Passz. Asszem hazamegyek. Mert?
- Nincs kedved eljönni egy csajos shoppingra? -rángatta meg vállait.
- Hüm, mért is ne. Oké majd lent megvárlak! Szió! -köszöntünk el az emeleten.
A közös kis délutánozás egész jó ötlet, hiszen olyan régen volt már egy ilyen napunk. Jó lesz ismét Samel lógni és kicsit kikapcsolódni! Alig vártam, hogy az óra elüsse a fél hármat és végre kiszabaduljak az egyre kellemetlenebb szagú tanteremből! Sajnos ahogy egyre melegebbek a napok a fürdés is egyre luxusabb dolog egyeseknél! Tényleg jól mondják a fiúk undorítóak! Persze tisztelet a kivétel! Bár... a lányok is megérik a pénzüket! Ahelyett, hogy tisztességesen lezuhanyoznának inkább magukra fújják az egész parfümgyár készletet. Érdekes az alakváltás nem megy, de az érzékeim ugyanolyanok maradtak. Inkább lett volna oda a szaglásom...!
A parkolóban Samre várva írtam Kaidnek, hogy ma később megyek mert a barinőmmel leszek. Fura, de ezúttal nem aggodalmaskodott hanem kedvesen jó szórakozást kívánt. Alig tettem el telefonom mikor a kis szőkeség előttem termett. Bepattantunk a kocsimba és meg se álltunk a plázáig. Leparkoltam és belevetettük magunkat a szokásos körutunkba. Mikor már a létező összes ruhaboltot végig jártuk, könyörögve Samnek beültünk a megszokott fagyizónkba. Majd leszakadtak a lábaim. Egy nagy fagyikelyhet kértünk magunknak, amit jól teleöntöttünk csoki öntettel. Leültünk egy asztalhoz és falatozni kezdtünk. Kb fél óra telhetett el mikor Sam kiment a mosdóba és én egyedül maradtam. Unalmamban a kint sétáló embereket kezdtem bámulni. Hatalmas ez a pláza, eskü többször eltévedtem már benne. A tetőtéri ablakoknak köszönhetően nagy világosság van bent, mintha az utcán sétálna az ember, pedig nem! Néztem ahogy a tömeg ide-oda cikázva sétál vagy épp siet valahová. Valaki egyedül, barátokkal vagy épp családdal, gyerekekkel. Bambultan nézelődtem az órási ablaküvegen keresztül mikor egy ismerősnek tűnő alak haladt el a fagyizó előtt. Fekete haj, barna szem és laza, jól kinéző öltözet. Ez csak nem ő? Áhh! Kizárt! Hiszen ő már rég elment, eltűnt! Lassan két hónapja. De mégis a tudat, hogy talán ő lehet cselekvésre késztetett. Mindent otthagyva kirohantam a kis helységből és a pláza közepén fekvő szökőkúthoz mentem, hogy annak peremére felállva szétnézhessek a tömegen. De hiába kémleltem, hiába figyeltem árgus szemekkel, sehol se akadtam nyomára... Lehet csak összetévesztettem, biztos csak hasonlított rá. Próbáltam az illatára koncentrálni de a bent lévő kismillió embertől ez szinte lehetetlen! Szomorúan ültem le a kút peremére és térdemre könyögölve szidtam magam, amiért ennyire idióta vagyok, hogy képes voltam azt hinni, hogy Noah visszajött! Tényleg egy idióta vagyok!
- Te meg hova a jó édes Calvin Klein aranyfaszába tűntél!?
Robogott mellém barátnőm, igen frappáns megjegyzésével. Amit kb vagy huszan végig hallgattak, hála oly csendes természetének.
- Bocsi, nehari! -álltam fel hozzá.
- Nehari!? Otthagysz engem is meg a cuccokat is bakker!? Mi van ha ellopják őket!? Nem azért fizettem ezért a kibaszott jó cipőért ennyit, hogy simán lába kéljen!
- Jólvan már na, ne haragudj Sam! Csak azt hittem, hogy... egy ismerősömet látom.
- Najó hagyjuk, mára elég a sokkos állapotokból! Menjünk haza. Amúgyis nekem már rég otthon kéne lennem, a nagyiék nemsoká' ott lesznek nálunk! -kapkodta össze szatyrainkat- Mozogj valakinek haza is kell vinnie!
- Jövök már, jövök!
Egy utolsót visszapillantva átfutottam a tömegen de sehol sem láttam meg. Így vállat vonva követtem Samet a parkolóba. Bepakoltuk a holmikat és hazafuvaroztam. Elköszönve egymástól én is hazaindultam, alig vártam már, hogy egy jó meleg fürdőt vehessek!
A lak előtt leparkolva kiszedtem a néhány kisebb csomagom amit Sam kitartó nyaggatása miatt vehetett meg nekem. Pedig annyira utálom az ilyet! Sosem szerettem ha valaki pénzt költ rám! Az olyan, mintha az adósa lennék. Tudom ezt nem így kéne felfognom, hiszen a barátok adnak egymásnak ajándékokat, de akkor is! Olyan, mintha le lennék neki kötelezve! Mikor kiszálltam a kocsiból egy érdekes, egészen ismeretlen illat csapta meg az orrom. Nem egy idegen volt, nem is vérfarkas, ez teljesen más! De mi ez? Bementem a házba és ott sokkal erősebb volt. A lakás üresen tátongott. Hol van mindenki? Letettem a kis pakkomat a konyhába és a többiek keresésére indultam. Az emeletre érve egészen érdekes hangokat kezdtem el hallani. Benyitottam az első ajtón ami az utamba esett és egy félreérthetetlen akció közepén találtam magam. Nem győztem bocsánatot kérni Welontól és Niatól amiért rájuk nyitottam. De már értem mi volt az a hang. Nem is tudtam, hogy ők együtt vannak... Vállat vonva mentem a Kaidel közös szobánkba, de az üres volt. Hol lehet ilyenkor? Mikor kinyitottam az ajtót, hogy a keresésére induljak Johan termett előttem hirtelen.
- Oh, szia! -köszöntem megilletődve- Nem tudod hol van Kaiden?
- Ő nemrég elmenni, itt volt Aaron. -gügyögte a kis külföldi cuki akcentusával (imádom az akcentusos embereket!).
- Tudod hova ment?
- Nem. Annyit mondani vigyázzak Nia és Lory.
- Miért?
- Mert tüzelnek. Tudod? -mutatta ujjaival, köhöm szóval azt!
Csak bólintottam, hogy értem miről van szó, majd elköszönve egymástól mentem le a konyhába. Szóval elment Aaronnal, ez jó hír! Legalább nem újra Loryval egy ágyban találok rá! De remélem azért jól van!
Ittam egy pohár üdítőt majd, hogy ne halljam az eléggé kellemetlen érzéseket keltő hangokat, gondoltam elmegyek kicsit sétálni. Belevetettem magam a már szürkésnek ható erdőbe. Ahogy kezdett sötétedni a már virágzásuk végén lévő fák egyre vesztettek színükből. Lementem egyenesen a Cuyahoga folyóig, aminek a partjára leülve csendben néztem az éppen erre úszkáló halakat. A madarak szépen csicseregtek, különféle éneküket játszva az erdő visszhangozta dallamaikat. Az illat ami ilyenkor tavasszal megszokott, kellemes érzéssel töltötte el háborgó lelkemet. Imádom ezt az évszakot, ez a kedvencem! Főleg az illatok miatt. Annyira belemerültem a természet ölelésébe, hogy észre se vettem mikor valaki a hátamnál termett. Egy ág reccsenésére riadtam fel és ijedten álltam lábra. Megfordultam de amint megláttam ki az, veszélyérzetem alább hagyott. Egy igazán öregnek kinéző apóka sétált felém, elég görbécske botjára támaszkodva. Haja hosszú volt, hófehér itt-ott egy kisebb fonat feltűnt a rengetegben. Kissé ráncos bőrén tetoválások díszelegtek, arca mintha ki lenne festve, akár az indiánoknál. Bár az öltözéke is efféléről árulkodott.
- Jó estét! Segíthetek valamiben? Eltévedt talán? -mentem oda hozzá.
- Nem tévedtem el gyermekem, pontosan ott vagyok ahol lennem kell! -a szemembe nézett, tekintetéből sugárzott a kedvesség.
- Keres talán valakit?
- Én sosem keresek senkit! Én rálelek arra, akinek szüksége van arra, hogy megtalálják! -mosolygott.
- Ö, hát rendben. -feleltem értetlenül, bevallom őszintén lövésem sincs miről beszél!- Tudja mit(?) nekem most haza kell mennem! De magának további kellemes... megtalálást! -el akartam húzni a csíkot, de utánnam szólt.
- Már rádtaláltam Maya!
- Honnan tudja a nevem?
Nem válaszolt semmit csak leült a folyó partjára, pár perc múlva megpaskolta magamellett a helyet, hogy üljek le oda. Kicsit hezitálva de megtettem amit kért. Nem tudom miért de erős érzés volt bennem, hogy egyáltalán nem kell félnem tőle, ő nem akar bántani, jó ember. Fogalmam sincs honnan jött ez, csak úgy jött. Hosszú percekig meg sem szólaltunk. Vártam mit fog mondani, megmondja-e vajon honnan ismer vagy egyáltalán megszólal-e? Tíz perc után meguntam a várakozást, gondoltam megsűrgetem.
- Elmondja honnan ismer?
- Türelem lányom, türelem! Ne légy ennyire kíváncsi!
- Nem vagyok, de maga kért arra, hogy maradjak itt!
- Én? De hiszen én ilyet nem mondtam! Te döntöttél úgy, hogy itt maradsz! Én egy pillanatig sem marasztaltalak. -végig mosolygott, tudta igaza van, hiszen tényleg nem mondott ilyet.
- Igen, kíváncsi vagyok! -vallottam be- Érdekel honnan ismer és hogy talált rám! Elmondja?
- Szerintem nem az az érdekes, hogy hogyan hanem hogy miért!
- Akkor miért keresett meg?
- Hogy segítsek neked!
- Segíteni? Mégis miben?
- Hogy újra farkas lehess! -mikor ezt kimondta akkorát dobbant a szívem, hogy azt hittem menten átszakítja a mellkasom.
- Honnan tud maga erről?
- Én mindenről tudok, amiről tudnom kell! És segítek, ha segítség kell. -ezek a zavaros mondatok...
- És hogyan!? -tördeltem ujjaim- Tényleg tudna segíteni nekem? De hogy!? -tettem fel kérdéseim- Segíteni tud nekem, hogy újra át tudjak változni!?
- Én? Nem dehogy! -nevetett aprón- Én nem, de Matohalan igen!
- Mato ki? Az meg kicsoda?
- Matohalan nem egy személy, hanem egy hely! Egy hely, mely a legősibb indiántörzs szent helyén helyezkedik el. Matohalan, egy hegy szívében rejlő varázserejű barlang amely képes a te különleges esetedre is gyógyírt találni!
- Ez nagyszerű! -csattantam fel- Hogy találok oda?
- Te sehogy! Az a hely nem mutatkozik meg csak úgy bárkinek! Az ő segítségét ki kell érdemelni! Mindkettőtöknek egyszerre kell a segítségéért esedezni, őszintén és tisztelettel!
- Akkor... Morgannek is velem kell jönnie? -bólintott- De hogy? Azt sem tudom hol van! Hetek óta felszívódott, nyomát se találjuk! Hogy találjak rá?
- Úgy, hogy nem keresed őt! Hagyd, hogy rátalálj!
- Mi? De hogy találjam meg ha nem keresem? Ezt nem értem... -vakartam meg fejem.
- Türelmetlen vagy! Akárcsak az apád. -ciccegett.
- Ismeri az apámat?
- Persze! Én szenteltem fel Fő Alfának. -elkerekedtek szemeim.
- Hogyan!? Ő Fő Alfa? Ezt nekem nem is mondta... -jegyezte meg.
- Ti találkoztatok? -ezúttal ő tűnt meglepettnek, ami meg engem lepett meg. Zavaros mi?
- Igen. Kb 1,5 hónapja felkerestem. Beszélt nekem a jóslatról. -gondoltam hátha tud ő is róla.
- Á, szóval tudsz a jóslatról is? -bólogatott helyeslőn- Azt is mondta neked, hogy ő segíthet neked abban, hogy rálelj Matohalanra?
- Nem! -feleltem felháborodva- Nekem ilyesmit nem mondott! Sőt azt se, hogy bármiben segítene. Elzavart a falkájától.
- Az baj, az nagy baj! Pedig ő is kell ahhoz, hogy a jóslat beteljesüljön!
- Miért?
- Mert ki kell neveznie téged, mint gyermekét és utódját, Fő Alfának! Át kell adnia a rangot, hogy sikerüljön a két lélek elszakadása.
- Honnan tud a dologról?
- Ott voltam mikor megszületett a jóslat és azonnal tudtam, hogy Reyon gyermekéről szól!
- De nem én vagyok az egyetlen gyereke! Morgan akkor született, mint én.
- Igaz, de te vagy a tiszta vérű és te vagy a lélekhordozó.
- Szóval azt mondja, ha az apám megtesz engem Fővezérnek akkor rálelek Morganre és eltalálunk Matohalanhoz is? -foglaltam össze elég zavaros sztoriját.
- Igen, pontosan. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lennél veszélyben vagy ne jöhetne közbe váratlan esemény, de így nagyobb esélyed van a túlélésre, mint így emberként!
- Szuper! De fogalmam sincs hol keressem meg Reyont, ahol legutóbb találkoztunk már tuti nincsenek ott! De még ha rá is találok kétlem, hogy rá tudnám venni, hogy adja át a rangot. Túlságosan önfejű és legutóbb is elég gonoszul elzavart minket.
- Eljön az idő gyermekem, mikor egy szülő rá jön arra, hogy meg kell tennie olyat, amit egyébként az életben soha! Motiváció! -állt fel nehézkesen- Mindig legyen motiváció!
- Máris megy?
- Mindig csak addig vagyok valahol, amíg szükség van rám!
- Lehet egy utolsó kérdésem? -visszafordult felém, gondolom ez egy igen lenne- Miért segít nekem? Mármint mi oka van rá?
- Hát... -simított végig hosszú fehér szakállán- A dolgom az, hogy valóraváltsam a jóslatokat. Nemmellesleg szerintem te nagy dolgokra vagy hivatott, kár lenne érted!
Rámkacsintott majd szó szerint semmivé lett. Ledermedtem! Ez most tényleg...? Nemár! Tényleg létezik varázslat!? Már mindent elhiszek, de komolyan!
Mikor kicsit sikerült összeszedni magam visszamentem a lakba. Kaiden már otthon volt mire hazaértem. Azonnal letámadott hol voltam és mért nem szóltam hova megyek. Visszavágtam azzal, hogy ő se avatott be az Aaronnal való kis kiruccanásába. Még húztuk egymást egy ideig majd miután kikötekedtük magunkat elvonultunk a szobánkba. Zuhanyzás után befeküdtem mellé és szorosan hozzábújtam, ő pedig átölelt karjával. Ujjaimmal izmos mellkasán játszottam, kockáról kockára ugrándoztam. Belemerültem az öreg bácsival való találkozás gondolatába. Már biztosra vettem, hogy ő is valami indián mágus vagy sámán vagy tudja a franc hogy kell mondani, ezért is tud a dologról.
- Min gondolkodsz annyira? -csavargatta hajam egy tincsét.
- Semmin csak... Hogy hogy most ilyen nyugis vagy?
- Ezt meg hogy érted?
- Hát tudod? Két csaj is éppen tüzel és az egyikük Lory! -mondtam kötekedésként.
- Maya! -szólt rám szigorúan- Nem érdekel! Megígértem, hogy csak te leszel nekem!
- És nem nagy a kísértés? Tudod az illat? Hiszen még én is érzem!
- Csábító illat, főleg nekünk férfiaknak, de nem! Nincs kísértés! -kérdőn felnéztem rá- Tudod mióta kétszeri is azt hittem, hogy elveszítelek... ez már meg se kottyan! A lényeg, hogy te itt legyél!
- Itt leszek, ígérem!
Ez az egy mondat elűzte belőlem azt a halvány kétséget is ami eddig bennem volt. Ráhajoltam édes ajkaira amit boldogan fogadott. Hosszú csókunk után ismét karjaiba bújtam és mellkasán feküdve aludtam el!
Tudtam nem mondhatom el neki mire készülök, hiszen biztosra veszem megakadályozna benne! De elhatároztam, hogy megkeresem az apámat és Morgant is. Végre már pontot kell tennem ennek az ügynek a végére! Nem hagyhatom, hogy a farkasom hiánya miatti bűntudatom örökké csak kínozzon és felemésszen! Vissza akarom őt kapni és ezért tennem kell! Plusz a Kaidennek tett ígéretemhez is kell, hiszen nem lehetek örökké vele ha ember vagyok! És nem szeretnék neki fájdalmat okozni az elvesztésemmel! Mert így én tovább öregszem rendes tempóban, nem úgy mint ők, előbb-utóbb meg fogok öregedni és meghalni! Tudtam nem vesztegethetem az időt, minél hamarabb meg kell találnom őket!