Száját szólásra nyitotta és hallottam ahogy a hangok elhagyják száját.
- Noah az ikertestvéred!
Ne! Csak ezt ne!!! Ez az amit soha nem akartam hallani! Úgy tudtam, annyira sejtettem! Az a vízió, a látomásom! Hiszen ott volt! Az anyjával és Reyon is ott volt velük. Már értem az iránta érzett furcsa vonzódásom... De várjunk csak!
- Hogy lehetne az ikertestvérem ha sokkal idősebb tőlem?
- Nem emberi viszonylatban ikertestvéred! Nem Lien szülte őt, mint téged! A farkasod ikre ő! Ez egy régi időkre visszahúzódó ősi folyamat, amit még a szellemidézők hoztak létre.
- Totál elvesztettem a fonalat... -vakartam halántékom.
- Egy indián törzs sámánjai létrehoztak az alakváltók között egy ősi, megszakíthatatlan kapcsot ami két farkast összeköt! Az a két farkas örökre összetartozik, egymásé és mindig megvédik a másikat ha az épp veszélyben van. Nem kell közvetlen egy időben születniük, maga a szellemállatok tudják, hogy ők egy vér!
- Szóval akkor Noah farkasa az én farkasomnak a testvére?
- Igen. -bólintott.
- És ki az apja? Volt egy látomásom ahol egy fiatal lányhoz rohan oda kicsinek és te vitted oda hozzá. Mondd, hogy nem!?
- Nem! Természetesen nem én vagyok az apja! Én csak vigyáztam rá mikor kicsi volt. Az apja meghalt egy csatában. De várj, neked látomásaid vannak?
- Csak kétszer volt. De miért?
- Mióta tart ez?
- Hú... Nem tudom néhány hónapja. Miért?
- Most mennem kell! Menj vissza a falkádhoz, biztos sok megbeszélni valótok van! Holnap pedig szépen mind hazamentek! -hangja parancsoló volt, visszautasítást nem tűrő.
- De...
- Semmi de! Megmondtam, hogy nem maradhattok itt! Nektek is megvan a maga területetek és a miénk is!
Meglepve és szomorúan sétáltam ki sátrából. Hát végülis erre számítottam. Nem épp a legkedvesebb ember a világon! Egy zord külső ugyanolyan zord belsőt is takar! Csoda egyáltalán, hogy válaszolt a kérdéseimre. Bár az utolsót inkább ne tettem volna fel! Nem! Nem gondolkodhatok így, jól tettem! Végre egyenes, őszinte választ kaptam, hiszen csak erre vártam! Plusz valahol mindig is sejtettem, hogy Noah-hoz különleges kapcsolat fűz! Az elején azt hittem, hogy szerelem amit érzek iránta de végülis be kell látnom, hogy ez nem az! Szerelmes Kaidenbe vagyok (sajnos vagy nem sajnos) hiába a rengeteg faszság amit elkövetett, a behazudott személyazonosságtól kezdve az anyámmal kötött kis szövetségéig, mégsem haragszom rá! Igaz csak tavaly szeptemberben találkoztunk és akkor még azt hittem, hogy ő a tanárom akit Jamesnek hívnak de már akkor is éreztem, hogy fűz hozzá valami. Pedig akkor még csak barátok voltunk! Igaz a Loryval való kis „afférja" betett egy kicsit de végülis a háttérsztorit tudva ezt is másképp látom! El sem tudom képzelni mekkora fájdalmakon mehetett keresztül mikor elvesztette a szerelmét! Már értem miért volt mindig olyan ideges ha csináltam valami hülyeséget vagy épp veszélybe kerültem! Megjegyzem nem magamtól! Fél, hogy engem is elveszít!
Hmm milyen hasznosak ezek a megvilágosodásos pillanatok nem!? Azonnal a sátor felé vettem az irányt ahová őket kísérték. Azonnal beszélnem kell vele és tisztázni a dolgokat! Elmondom, hogy mennyire szeretem és azt is, hogy attól ne féljen, engem nem veszít el! Nem olyan könnyű engem lerázni! Mikor odaértem hangos vitaszóra figyeltem fel. Ezek még ilyenkor is vitatkoznak? Istenem! Mint a gyerekek!
- Jólvan már befejezheted a kínzásom! Felfogtam seggfej! -hallottam meg barátnőm édes hangjait, ideje közbeavatkoznom!
- Mit veszekedtek már megint!? -rontottam be.
Pár órával korábban
Kaiden szemszöge:
Idegességem a tetőfokára hágott! Mért nem engednek Mayahoz!? Hát nem értik, hogy nekem mellette kell lennem!? Ez a falka egy begyepesedett bagázs! Esküszöm ha hazamegyünk megölöm Kiarat amiért idehozta a Páromat! Vagyis... Mért ne nyírhatnám ki itt és most?
- Te normális vagy de most komolyan? -rontottam neki, lökdösni kezdtem, teljesen elborult az agyam!
- Állj már le baszod! Észnél vagy!? -hallottam ahogy farkasa felmorog tettemre.
- Ezt nekem kéne kérdeznem! Hogy jutott eszedbe idehozni Mayat!?
- Arra nem gondolsz nagyokos, hogy talán nem én hoztam ide!? -bökdöste meg mellkasom.
- Ne gyere nekem azzal, hogy ő akart idejönni! Fogalma se volt róla, hogy hol az apja te beszélted tele a fejét! -leintettem mielőtt megszólalt volna- Tudok róla, hogy bent voltál Morgannél! Bizonyára ő mondta el hova kell jönnötök nem?
- És ha igen? Mayanak joga van tudnia az apja hollétéről és arra is, hogy beszéljen vele! Vagy talán az böki a csőröd, hogy nem te találtad meg hanem én? -kérdezte gúnyosan.
- Hagyd abba ezt de nagyon gyorsan! -már neki akartam esni mikor Aaron közénk állt.
- Hagyjátok már abba basszátok meg! Nem veszitek észre mennyire gyerekesen viselkedtek? -rivallt ránk- Azonnal fejezzétek be! Nem mindegy az ki hozta ide Mayat és miért!? A fő, hogy rálelt az apjára és most végre beszélhetnek, megismerhetik egymást! Ne rólatok szóljon már ez is! Ha szeretitek Mayat akkor örüljetek vele és ne egymás szemét akarjátok kikaparni! Ha most itt lenne mit szólna ha így látna titeket?
Igaza van Aaronnak! Ha Maya most látna tuti megagyalna mindkettőnket. Nem veszekedhetünk tovább, hiszen egy csapat vagyunk, egy falka! És Kia a jobb kezem, egyik legfőbb bizalmasam, nem tehetem ezt! Plusz a múltat úgysem tudom már meg nem történtté tenni! Itt vagyunk, ezen változtatni nem tudok. És abban is igaza van Aaronnak, hogy örülnöm kéne Maya boldogságának, hiszen húsz éve nem látta az apját, biztos örömmel tölti el, hogy itt lehet!
Így beletörődve abba, hogy nem nekem van igazam hátat fordítottam és inkább lefeküdtem a bent lévő ágyak egyikére. Bár ahhoz túl önfejű vagyok, hogy bocsánatot kérjek de végülis Kia se töri magát annyira. A kis veszekedés után mindannyian lefeküdtünk és nem tudom ki mikor, de mind elaludtunk. Kezdett felkelni a nap mikor felkeltem. Álmosan dörzsöltem szemeim s mikor kitisztult a kép megláttam Kiat a kijárathoz legközelebbi ágyon, háttal ült és elég furán mozgott a háta mintha... Ő most sír? Hirtelen lelkiismeret furdalásom lett. Talán nem kellett volna olyan durván beszélnem vele! Felálltam és odasétáltam hozzá.
- Jóreggelt vöröske! -nem mozdult, meg sem szólalt- Jólvan már elbasztad de nem kell itatni az egereket.
- Jólvan már befejezheted a kínzásom! Felfogtam seggfej! -épp mikor meg akartam szólalni Maya rontott be a sátorba.
- Mit veszekedtek már megint!?
- Nem veszekszünk! -vágtuk rá egyszerre, ami kicsit se volt gyanús áh...
- Csak most fejeztétek be a beszélgetést? -kérdezte a kis vörös.
- Igen. Sok mindent tisztáznunk kellett. -hangja kissé szomorkás volt- Mehetünk srácok?
- Hova? -kérdeztük szinte mindannyian szinkronba.
- Hát haza! Megtudtam amit akartam és... itt nem igazán látnak minket szívesen. Tudjátok ez a falka nem olyan, mint a miénk! Meg szerintem a többiek is várnak már minket. -fura de jó érzéssel töltött el mikor azt mondta, hogy ez az ő falkája is.
- Rendben, ha ezt szeretnéd. Kapjátok össze magatokat és induljunk!
Kb tíz percen belül már úton is voltunk a fogadó felé. Kia kocsijával hamar odaértünk és összeszedve a többieket hazamentünk.
A laknál parkoltuk le a kocsikat, meglepett, hogy Maya is velünk tartott. Azt hittem hazarohan egyből. Elköszönve Aaronéktól megkönnyebbülve és fáradtan léptünk be a faajtón. A legtöbben el is tűntek szobájukban, egy kiadós alvás reményében. Hasonlóképpen tettem én is leszámítva, hogy nem aludni mentem hanem beszélni Mayaval. Egész úton feltűnően szótlan volt, alig váltott 1-1 szót valakivel. Tudtam valami nagyon nyomja a lelkét, ez látszott rajta! Amíg haza nem értünk nem kérdeztem rá, hátha mások előtt ne akarná elmondani, de itt nincs senki, csak én!
- Elmondod?
- Mit?
- Hogy mitől lettél ilyen szótlan? Az apád miatt van?
- Részben. Furcsa volt vele találkozni... Nem így képzeltem el az első találkozást. -rámmosolygott, bár tudtam ez inkább csak egy álmosoly.
- De ugye nem mondott olyat vagy tett amiért szét kéne tépnem?
- Nem nyugi. -felnevetett- Abba az egy éjszakába belesűrítettük az egész eddigi életünket.
- És megtudtad amit akartál?
- Igen. -bólintott párhuzamosan válaszával- Meg... Talán többet is, mint kéne.
- Ezt hogy érted?
- Többekközt elmondta mért nem tudok átváltozni! Amiről ugye egyesek tudnak elég régtől... -jegyezte meg erősen célozva rám.
- Ezt most rám érted igaz?
- Ki másra? -nevetett- Tudok az anyámmal való kis szervezkedésedről! -lebegette ujjait előttem- Mért mentél bele, hogy titkolózol előttem?
- Nem akartam de anyád annyira meggyőző volt! Erősen bizonygatta, hogy talált valamit a „bajodra" és csupán egy lépés választja el tőle. Adtam neki időt, hátha sikerrel jár és nem kell átélned amit most... Sajnálom! -hajtottam le fejem.
- Mi volt az amiről anya beszélt?
- Fogalmam sincs! Ebbe nem avatott be, esküszöm! -tettem kezem szívemre.
- Tudod -kezdett bele- néha nagyon tudlak utálni! Főleg az efféle húzásaid miatt! Néha legszívesebben... -boxolt bele kezébe, tudtomra adva mit is csinálna velem.
- Megértelek és hidd el néha meg is érdemelném! Nem tudom elhiszed-e vagy sem de fogalmam sincs miért csinálom ezeket! Csak szeretnék neked segíteni és, hogy a legjobb legyen neked! De végül valahogy mindig én vagyok aki teljesen elcseszi az egészet, ezzel jól megbántva téged! Bár tudnám mért csinálom ezt! -mérgemben felálltam és az ablak keretét kezdtem el püfölni.
- Ja már kezdelek megszokni. -jött oda és jól kinevetett- Tudod az lenne a csoda ha nem csesznél el mindent totálisan! -karolt át féloldalasan, amivel nem mondom jól meglepett.
- Ezt most nem értem! Te most...?
- Nem haragszom rád Kaiden! Igaz nem esett jól, hogy titkolóztál újra, -nyomta meg az utolsó szót- de meg tudom érteni mért tetted!
- Ezt nem hiszem el! -magamfelé fordítottam és átkaroltam őt, derekánál összekulcsolva ujjaim- El sem hiszed milyen jó ezt hallani! Azt hittem már örökre elvágtam magam nálad.
- Én is. De rájöttem, hogy bármit tegyél nem tudok rád haragudni! -éreztem mekkora levegőt vesz, olyan nagy volt még nekem is tele lett a tüdőm- Szeretlek Kaiden, lehet te engem nem de én igen! De ezt ne vedd felhatalmazásnak, hogy bármit megtehetsz! -emelte fel mutató ujját- Amit akkor mondtam, mindent elvárok, főleg hűséget!
- És én megígértem, hogy mindent betartok amit kértél! De azt honnan veszed, hogy én ne szeretnélek?
- Hát... Sosem mondtad ki! És azt se kérdezted, hogy én hogy érzek! Folyton csak azt emlegeted, hogy a Párod vagyok mert a farkasod Kiválasztott! De te, mint Kaiden West kiválasztottál engem Maya Longot vagyis Mounthgomaryt?
Meglepett ez a kérdés. De végtére is számítottam rá, hogy előbb utóbb fel fogja tenni! Viszont arra nem, hogy ilyen hamar. Elengedtem szorításomból és az ágyamhoz sétáltam, amire le is ültem. Elgondolkoztam! Hogy is érzek igazán? Olyan rég éreztem már igazi érzésekkel valaki iránt! Szinte már meg se tudom mondani mikor volt. És az sem végződött valami fényesen, sőt! Maya megelégelve némaságom, aprót bólintott és sebesre vette lépteit, hogy kiviharozzon a szobából. Még épp időben értem utol. Visszacsaptam az ajtót és enyhén nekilöktem, karjaimmal mellette megtámasztottam magam.
- Figyelj Maya, őszinte leszek! Olyan rég éreztem már bármit is valaki iránt, hogy gyakorlatilag elfelejtettem érezni! Azt tudom, hogy nagyon fontos vagy nekem és szeretnélek mindig biztonságban tudni téged! Nem szeretem látni ha szomorú vagy és ha sírsz! Akkor mindig segíteni szeretnék de, általában eltolom... -jegyeztem meg kínosan amit csak egy apró mosollyal díjazott- Tegnap is azért siettem utánnad és teremtettem le Kiat mert tudtam veszélyben vagy és zavart, hogy nem lehetek ott, nem védhetlek meg! Nos nem tudom pontosan, helyes szavakkal leírni amiket érzek de igyekszem rájönni és megfejteni. És ezeket nem a farkasom mondatja velem! Most ő éppen alszik. -simítottam mellkasomra amit egy szemforgatással jelzett, hogy hagyjuk- Elég ez neked?
- Egyenlőre! -bólintott mosolyogva- De hamarosan normális, érthető válaszokat akarok Alfácska! Jobb ha velem nem baszakodsz!
- Értettem kapitány!
Végre láthattam újra kedves mosolyát és nem hezitálva egy percet sem csaptam le édes ajkaira! Aminek láthatóan örült mert belemosolygott csókunkba. Elég szerencsétlenül bukdácsoltunk el az ágyamig, pedig nincs is messze! Béna vagyok! Annyira örültem (akárcsak farkasom) hogy végre ismét a karjaimban tarthatom! Talán ez lenne a boldogság? Olyan rég éreztem már bármit, hogy fogalmam sincs mi mit jelent! Évtizedek óta nyomom el magamban az érzések legkisebb szikráját is, csakhogy ne kelljen mégegy olyan borzalmat átélnem, mint akkor! Ha nincs az apám Noah és Lory akkor ma már nem lennék!
Talán annyi hosszú év után úgy érzem Maya az a lány akiért érdemes lenne lerombolni a gondosan felépített falakat és előásni az elfeledett érzelmeket, és új életet lehelni rég eltemetett szívembe! Legalább meg tudnám neki adni azt amire vágyik! De tudva, hogy ő azokután is szeret engem amiket tettem, sokkal könnyebb lesz így! Remélem tud várni rám!