Maya szemszöge:
Úgy sejtettem! Szinte tudtam, hogy köze van az apámhoz! És tessék...! Ő az! Bár elárultam magam, hogy én a lánya vagyok, de valószínűleg valahol tudta hiszen nem támadt ránk mikor megtehette volna. Pont úgy néz ki, mint a legutolsó látomásomban. Szinte semmit sem változott.
- Szóval te vagy az! -állapítottam meg a nyílvánvalót.
- Mért kerestél Evolen? -HM?
- E... ki? A nevem Maya nem Evolen! -összeráncolta szemöldökeit.
- Lien megváltoztatta a neved?
- Én mindig is Maya voltam, Maya Long!
- Ők a falkád? -biccentett a hátamnál még mindig támadásra készen álló farkasok felé.
- Fogjuk rá. Beszélnem kell veled! -jelentettem ki.
- Nincs miről beszélnünk. -sarkon fordult és el akart menni, tudtam ha most ezt hagyom örökre eltűnik.
- Morgan! -mondtam hangosan, mire megtorpant és visszafordult.
- Honnan tudsz te róla?
- Kössünk alkut! Ha válaszolsz a kérdéseimre akkor én is elmondom amit tudni akarsz, na? -erősen elgondolkodott.
- Ne itt! Gyere velem, a faluban biztonságban leszünk.
- Arról szó sem lehet! -szólalt meg Kaid a hátammögül- Maya nem megy sehová! Legalább is nélkülünk nem. -állt mellém szorosan.
- Hmm... Öten! Csak ennyi jöhet veled! A falkám nem díjazza a betolakodókat!
Beleegyezve az ajánlatba velem tartott Kaiden, Kiara, Aaron, Nolan és Lory. A többiek visszamentek a panzióhoz ahol minap mi is megszálltunk. Nem sokat mentünk mire egy egész aranyos kis falucska szerű valamihez értünk, de volt inkább az egy indián tábor mintsem falu. A legnagyobb sátorba ment be Reyon, akit két hozzá hasonló nagy darab, tetovált pasas engedett útjára enyhe meghajlás után. Meghagyva nekik, hogy csak engem engedhetnek be! Nyugalomra intve a többieket követtem őt sátrába. Belülről inkább volt olyan, mint egy jól berendezett szoba, benne ággyal, székekkel, asztallal és még egy kályha szerű kis fűtőtest is lapult a sarokban. Intett, hogy üljek le az egyik székbe, így is tettem. Ő egy nagyobb pohárba öntött magának valamilyen piros színű folyadékot és velem szemben foglalt helyet. Vártam, ezúttal kezdeményezzen ő. Ami nem tartott sokáig.
- Honnan tudsz te Morganről?
- Láttam őt. Egész közelről. -jegyeztem meg cinikusan, mire kérdőn nézett rám- Megtámadott. -világosítottam fel.
- Mikor?
- Először pár hónapja aztán a szülinapomon. El akarta venni a lelkem. Ami igazság szerint az övé.
- Te tudsz a jóslatról?
- Milyen jóslat?
- Hát a két lélek jóslatáról! Akkor jött létre mikor születtél. -felállt és magas szekrényében kutatva egy kisebb szőrmét nyújtott át- Nyisd ki!
Kibontottam a madzaggal átkötött puha anyagot és szétnyitva azt egy halvány kéken világító tábla volt benne. Mikor felemeltem megjelent rajta egy számomra teljesen érthetetlen szöveg.
- Mi van erre írva? Nem ismerem ezt a nyelvet! Milyen nyelv ez?
- Ősi indián. Azt írja -fordítsa magafelé- „mikor a két lélek egyesül a gonosz utat törve sötétséget hoz világunkra. De mikor a lélek felragyog eltűnik a sötétség és a fény új életet hoz sanyarú világunkba. De vigyázz! Ha a lelkek összeforrtak azt a kapcsot csak a Fő választhatja szét! De vigyáznia kell, hiszen ha az egyik lélek aláhull az élet veszélyben forog és mikor a farkas többé nem vonyít, a test mely hordozó semmivé lesz!"
Csodálkozva, döbbenten hallgattam a sorokat. Bár sok mindent nem értettem de azt igen, hogy ha az egyik lelkem elhagyja a testemet akkor meg fogok halni! Anyámnak igaza volt! Elmélyülten bámultam magamelé, fogalmam se volt ezekután mit kéne tennem. Hagyjak mindent a francba? Hiszen eddig azt se tudtam, hogy két lelkem van mért kéne törődnöm vele? Viszont ott van bennem a tudat is, hogy az a másik nem az enyém! Annak a léleknek is megvan a maga tulaja csak valamiért bennem kötött ki! Képes lennék a becsületemet bepiszkolni és önös okokból megtartani magamnak!? De mi van ha azzal, hogy visszaadom Morgannek ami az övé, javulásra sarkallhatom? Lehet emiatt nem tud a helyes útra lépni, mert nincs ami visszahúzza, ami érzéseket adjon neki! Ha visszakapná ami igazából sosem volt az övé megtapasztalná milyen az a jó érzés, milyen szeretni valakit és milyen boldognak lenni! Sőt még az is lehet, hogy sikerülne párt találnia és talán mondom talán(!) még apám is elfogadná őt. Hiszen ezért is tagadta ki régen, mivel ő gonosz! Nem tudom mit kéne tennem.
- Jól vagy Evolen?
- Maya vagyok és igen jól csak... Mennyire szoktak bejönni ezek a jóslatok?
- Mármint valóra válnak-e? -helyeseltem- Mindig! Ev.. vagyis Maya, a jóslatok okkal születnek és lehet nem azonnal de sok idő eltelte után mindig beteljesülnek! A sorsot nem lehet elkerülni!
- Az én sorsom az, hogy meghaljak?
- Nem fogsz meghalni! Nem engedem! Igaz eddig nem voltam része személyesen az életednek, de mindig ott voltam, még ha te nem is tudtál róla. A lányom vagy, a
Mounthgomary család utolsó sarja!
- Nem én vagyok az egyetlen, ez te is jól tudod! -tettem karba a kezem.
- Az a fattyú nem a gyermekem! -csapott mérgesen az asztalra.
- Azt a fattyút Morgannek hívják és igen is a gyereked! Ha megcsináltad legalább ismerd el! Plusz jár neki is egy esély nem gondolod?
- Ő rossz Maya, nem olyan, mint mi!
- És erről ő tehet? Sokkal inkább te! TE voltál aki szemét módon megcsalta a terhes anyámat, TE voltál aki megharapta azt a ribancot és TE voltál aki beleélvezett a csajba! Szóval ki is tehet erről? Az az ártatlan, életet nem kérő gyerek vagy te!? -vágtam fejéhez idegesen.
Felállt, vészesen közeledett felém! Megijedtem, főleg mikor lendítette rettentően izmos kezét, erős gyanúm volt, hogy meg akar ütni. Becsuktam szemeim és vártam, hogy csattanjon az a pofon, helyette teljes erőből az asztalra csapott ami ott helyben tört darabokra. A kint ácsorgó őrök fejvesztve rohantak be a zajra, de Reyon leintve őket, hogy nincs baj, sarkon fordulva kimentek.
- Igen az én hibám! -felelte hosszú idő után, közben újabb italt töltött magának.
- Jó, hogy elismered. Figyelj, elhatároztam! Segítek neki. Már csak az a kérdés hogyan...? Te tudsz segíteni? Nem akarok belehalni ebbe. De... Mióta képtelen vagyok az átváltozásra -elcsuklott egy pillanatra a hangom- szörnyen érzem magam! Vicces -mosolyodtam el fájdalmasan- eddig azt sem tudtam, hogy mi vagyok de most mikor már nem lehetek farkas... hiányzik! Hülyeség mi!? -nevettem a kíntól.
- Nem, egyáltalán nem az! Anyád avatott be ezekbe téged?
- Dehogy. -feleltem cinikusan- Kaidenék avattak be. Ha ő nincs, anya valószínű sose mondja el. Csak lestem volna mikor a szülinapi bulimon hirtelen egy nagy szőrös husky lesz belőlem. -ingattam fejem.
- De miért? Mért nem mondta el?
- Ezt tőle kérdezd, fogalmam sincs! Azt se mondta el, hogy az első átváltozásom lesz az utolsó. Ha nem hallgatom ki, hogy mit beszél Kaidel akkor valószínű csak vakarnám a fejem, hogy „hogy is van ez?" Nem tudom mire jó neki ez a sok titkolózás...?
- Én sem értem. Lien nem volt soha ilyen. Sőt egyenesen utálta a titkokat! Ezért is hagyott el mikor rájött a kis félrelépésemre.
- Mindegy, ő tudja. Már nem is beszélek vele! Ezért is kerestelek meg téged, hogy válaszokat találjak de... igazából nem tudom akarom-e hallani vagy sem!
- Ha kivered a fejedből a névtelennek való segítség nyújtásod akkor elmondok mindent! Alku? -nyújtotta kezét.
Tudtam ha a kérdéseimre végre válaszokat akarok kapni akkor ebbe bele kell mennem! Megráztam hát a kezét. Neki nem kell tudnia arról, hogy nem őszinte a kézfogásom? Majd mikor megegyeztünk belekezdtem a végtelennek tűnő kérdés soraim feltevésébe, amikre meglepő módon válaszolt is. Végre megtudhattam az ő szemszögéből is ezt a megcsalásos dolgot és azt is, hogy anyám állításával szemben ő keresett minket csak anya volt az, aki nem engedte, hogy találkozzon velem. Valahányszor a nyomunkra bukkant, ő fogott mindent és tovább állt. Már értem mért költöztünk olyan sokszor. Arra is fény derült, hogy Morgan anyja tényleg eltitkolta előtte a terhességét, különben sosem engedte volna, hogy világrahozza a gyerekét. Amiről nem tudom eldönteni, hogy az jó lett volna vagy nem...? Mesélt a falkájáról, kiderült ő itt az Alfa és járják az országot, sosincsenek három hónapnál hosszabb ideig egy helyen. Ők egyfajta vándorfalka. Érdekes! De azért jó dolog, hogy így összetartanak holott jóformán csak egymásra számíthatnak, egymásnak élnek, se barátok se család. Én nem is tudom mi lenne velem Sam nélkül. Sam... Belém hasított a tudat, hogy már megint elhanyagoltam őt és milyen rég találkoztunk utoljára... Szörnyű ember vagyok! Talán a féltesóm gonoszsága hatna rám is? Néha elég énközpontú tudok lenni! Kezdett világosodni mire befejeztük életeink kitárgyalását.
- Lehet még egy kérdésem? -tudtam még valami hátra van, még egy valamit tudnom kell!
- Persze! Hiszen megegyeztünk.
- Milyen kapcsolat van köztem és Noah Jung között?
Kikerekedtek szemei, keze ökölbe szorult, izmai megfeszültek és homlokán mintha izzadság cseppek jelentek volna meg. Innen tudtam, ismeri őt! Ez lerí róla. A szívem hevesen kezdett verni, elöntött a hő és a fülzúgásom is előjött. Annyira féltem mi lesz a válasz! Talán még soha nem féltem ennyire az életben, mint most!