Már a napfénye töltötte be a szobát mire úgy éreztem képes lennék elaludni, de a lentről felszűrődő zajok meggátoltak ebben. Így hát fittyet hányva az alvásra felkeltem ágyamból és a szomszédos szobába vettem az irányt. Halkan benyitottam és láttam, hogy Kaid még mindig alszik. Ennyire rossz állapotban lenne? Hirtelen a hátamnál megjelent egy alak és vállaimra téve kezét enyhe sokkban részesített.
- Nyugi, hamar magáhoztér. -Nia mintha a fejembe látna, úgy válaszolta meg fel nem tett kérdésem.
- Remélem... -sóhajtottam el.
- Amúgy mért vagy fent ilyen korán? Aludnod kéne!
- Tudom. Felkeltettek a többiek. -hazudtam, félig...- De nem baj, amúgy se bírtam rendesen aludni.
- Akkor gyere, csinálok egy jó erős Nia féle odabaszós kávét!
Nevetve kifejezésén indultunk el a konyha felé. Nem hazudott, tényleg rohadt erős kávét tud csinálni! Azt hittem, hogy már az első kortynál kiugrik a szívem a helyéről. Hamarosan megérkeztek a járőrözők is és Nia elköszönve tőlem társához sietett, hogy leváltsák őket. Újra egyedül maradtam az óriási házban. Ahogy feltett kezekkel könyököltem a szép márvány mintás konyhapulton jól szemrevételeztem a látványt. Igaz eltelt egy kis idő, hogy utoljára itt voltam de semmi sem változott. Ugyanaz a kanapé, fotelek, az üvegasztal is pont ott állt ahol korábban. Fura de leginkább ami hiányzott -legalább is nekem- az az otthon feeling ami általában egy ilyen nagy és népes házra jellemző. Úgy érzem, hogy hiába élnek itt kb huszan mégis... mintha idegenek lennének! Igaz kedvesen köszönnek egymásnak, elbaromkodnak, közös vacsi is van de... Az a családias légkör mégsincs meg. Mintha mindez csak kényszer lenne és muszájból viselnék el egymást. De lehet csak én látom ilyen sötéten a helyzetet. Mentségemre szóljon, mióta kezdek megőrülni semmit sem tudok színesben látni! Ha csak lehunyom a szemeim folyton rémképek sorozatai jelennek meg a fejemben és rosszabbnál rosszabb verziókat vetít le a vad képzelőerőm. Úgy érzem lassan túlnő rajtam ez a sok negativitás!
Gondolkodó elmémből az éppen érkező Lory térített vissza. Erősen belémhasított a felismerés, hogy ideje mennem. Fogva bögrémet, amiben időközben totál kihűlt a kávém, elindultam fel az ideiglenes szobámba. De egy hang maradásra bírt.
- Maya, kérlek ne menekülj előlem!
Furamód hangja egyáltalán nem volt sem nyávogós, sem hisztis. Nem értettem mért kér ilyet, így hallgatva egyre növekvő kíváncsiságomra, visszaültem.
- Nem menekülök!
- Ja látom... -mormogta, közben a hűtőben kutatott- Figyelj! -nézett rám komolyan, egyenesen szemeimbe- Tudom amit most mondani fogok nem fog tetszeni és lehet el sem hiszed, de ideje tisztavizet önteni a pohárba! -hallgattam, érdekelt mit akar mondani- Tudom amit a múltkor láttál nem lehetett kellemes látvány számodra.
- Chh enyhe kifejezés! -böktem oda gúnyosan.
- De hidd el Kaidennel nincs köztünk semmi! Igaz -kezdett bele újra- régebben sokat kefélgettünk, akkor is mikor nem volt tüzelési időszakom, de mióta Kiválasztott téged csupán kétszer történt meg. A másodiknál, amit te is láttál, már inkább én kezdeményeztem, sőt mondhatni kicsit erőszakos voltam.
- Jó Lory, figyelj, ez a ti dolgotok, ti tudjátok mit miért csináltok! Nem rám tartozik! Nem tartozol nekem magyarázattal.
- Tudom! Mégis szeretném ha tisztában lennél vele! Az Alfának ez csak egy egyfajta játék volt részéről, semmi komoly, eskü! Ő nem tehet erről!
- Miért véded őt ennyire?
- Mert láttam mennyit szenvedett miattad és amiért te ezt megcsalásnak vetted! Tudom -emelte fel kezeit, hogy ne mondjak semmit pedig már épp szólásra nyitottam számat- neked az, mivel még ember vagy. De ha átváltozol kicsit másként fogsz tekinteni a dolgokra.
- Azt kétlem, de mindegy. Lory? -rámnézett- Miért érezted úgy, hogy nekem ezt el kell mondanod? Az oké, hogy kivéded Kaidet, mert az alfád meg talán tetszik is neked, de nekem miért...? Mért mondtad el?
- Mert ismerem Kaident! És bár nagyon rég, jóval azelőtt, hogy te megszülettél, akkor láttam utoljára szeretni valakit! Igaz akkor még fiatal volt, alig változott át és Alfa sem volt de odáig volt azért a lányért!
- És mi lett vele? -érdeklődem.
- Meghalt. Egy vérfarkas megölte. Attól a naptól fogva Kaid teljesen bezárkózott és háttérbe szorította az érzéseit. Erre buzdítva minket is, hogy ne csalódjunk senkiben. Plusz azóta gyűlöli a vérkutyákat is, ahogy mi hívjuk őket. -szája elé tette mutató ujját, jelezve, hogy erről a férfinek nem kell tudnia.
Bólintva tudtára adtam, hogy nem fogom elárulni. Elgondolkodva Lory mondandóján belémhasított a tudat, hogy mennyire nem ismerem Kaident. Sose mesélt nekem a múltjáról, mindig csak engem faggatott és ha rákérdeztem lerázott annyival, hogy uncsi. Már értem mért is nem akart beavatni. De ha ezt elmondja teljesen másképp álltam volna a dolgokhoz én is! Hiszen így érthető miért kereste folyton a falkabéli lányok társaságát, miért nem számít neki a velük való hetyegés megcsalásnak és már nyílvánvaló miért nem mutatja ki, hogy érez-e irántam valamit! Bár azért haragszom rá amiért ennyi mindent elhallgatott előlem, de valahol azért megértem. Hiszen én sem mondanék el egy ekkora volomenű dolgot egy alig ismert idegennek.
- Így már érted Kaid számodra bunkó viselkedését?
- Igen. Így már egészen más a helyzet. De beavathatott volna! -jegyeztem meg csalódottan.
- Nem szívesen beszél a múltjáról. Mi is csak hárman tudjuk mi történt vele. Én, Kia és Noah. Bár ő már nincs velünk.
- Hogy? Kiara tudja!? -bólintott- Mindvégig tudta és nem mondta el! Hihetetlen! -háborodtam fel.
- Ne haragudj rá, Kaiden megtiltotta, hogy bárkinek is elmondjuk!
- Ja de az én titkomat simán kikotyogta. -jegyeztem meg gúnyosan- Mindegy, kössz, hogy beavattál rendes volt tőled.
- Nem vagyok szörnyeteg Maya, hiába képzelsz annak! Igaz keféltem a szerelmeddel de nem volt komoly, egyszer sem! Igaz kibaszott jó pasi, de nekem az ilyen túlszépfiúk nem jönnek be! -kacsintott, amin csak ingattam fejem.
Egy immár kedves mosoly után felmentem a beszélgetésünk alanyának szobájába, és leültem mellé az ágyra. Az infúzió már nem volt a karjába kötve. Ezt meg mikor szedték ki? Na mindegy. Néztem mennyire békésen alszik, már-már tökéletesen. Végig simítottam arcélén, amiről szintén el lehetett mondani, hogy tökéletes volt, mintha csak odaöntötték volna! Megsajnáltam amiért egykor elveszítette szerelmét. Bele se tudok gondolni mekkora fájdalmakat élhetett át akkor! Talán hasonlóakat mikor én láttam őt meghalni. De persze más egy vízióban látni és más a valóságban átélni. Remélem én ezt nem élem át, soha! Amit megígértem az úgyis lesz! Nem fogom hagyni, hogy bármi baja essen, amíg bírom és amíg tudom megóvom!
- Sajnálom! -közelebb hajoltam hozzá és fülébe súgtam a bennem kikívánkozó együttérző szót, amit muszáj volt kimondanom.
- De mit? -hirtelen megszólaló hangjától úgy megijedtem, hogy leestem az ágyról.
Azt hittem ott helyben kapok egy kisebb szívrohamot, szerencsére megúsztam egy jól bevert fenékkel is! Visszatápászkodtam az ágyra és a kuncogó férfira néztem, próbáltam minél mérgesebb lenni.
- Örülök, hogy ilyen jól elszórakozol de muszáj volt a frászt hoznod rám!? -kértem számon.
- Bocsi nem tudtam, hogy ennyire ijedős lettél. -próbált nevetni de bordáihoz kapott 1-1 erősebb nevetéstől- Elmondod mit sajnálsz annyira?
- Csak azt ami veled történt! -igazából nem is hazudtam, mivel megtörtént és pont vele.
- Ugyan, rendbe jövök nem kell aggódnod! Délutánra kutya bajom se lesz! Te hogy vagy? -simított végig karomon.
- Jobban. Köszönöm, hogy utánnam jöttél! -sóhajtottam.
- Rám mindig számíthatsz! -mosolygott kedvesen, most látom, hogy milyen aranyos kis gödröcskéi vannak. Ezek mindig is ott voltak?
- Hozzak valami kaját? Gyorsabban felépülsz ha van benned tápanyag.
- Azt megköszönném.
Lesiettem és összedobtam neki egy finomnak tűni kis ebédszerű valamit és felvittem. Miután megette még beszélgettünk egy darabig. Aztán mikor úgy érezte teljesen jól van a falkáját összehívta és megbeszélést tartottak az erre kialakított nagyszobában, ahová persze addig be se tehettem a lábam, amíg belőlem is farkas nem lesz. Ami hamarabb eljön, mint hinném!
Amíg ők tárgyaltak a szobámban ültem és az erdőt néztem amire a sötétség, akár egy lepel, úgy telepedett rá. A fák már szinte ijesztő sötéten lengtek ide-oda a fújdogáló széltől, ami felkapott néhány elszáradt levelet is. Elmerengtem... nos kb mindenen. A múltamon, a családomon, az eljövendő életemen. Vajon meddig élek? Ha igaza van anyámnak -és tekintve, hogy neki mindig az van- nagy esély van rá, hogy meghalok. Ha Morgan felkeres miután alakot öltöttem, kiszívhatja belőlem a lelkem ami igazából az övé, amivel akár meg is ölhet. Vajon mennyi esélyem lenne rá, hogy túléljem? Vagy anyának abba is igaza volt, hogy talán a két lélek bennem már annyira összenőtt, hogy nem lehet elválasztani? Mi lesz ha mindkettőt kiszippantják belőlem? Egyre zavarosabb gondolataim mélyéről a nyitódó ajtó halk nyikorgása hozott vissza. Megfordultam és Kaiden lágy mosolyával találtam szemben magam.
- Végeztetek?
- Aha. Mért ülsz az ablakban? Baj van? -telepedett mellém.
- Ja nincs csak kicsit elgondolkodtam.
- Min?
- Mindenen. De leginkább azon, hogy mi lesz velem!
- Hogy érted ezt? -nézett kérdőn, nem tudtam eldönteni eláruljam-e, hogy tudok a kis anyámmal kötött alkujáról vagy ne...
- Hagyjuk. Jól vagy már teljesen?
- Igen, semmi bajom! -mutatott végig magán.
- Örülök.
- Izgulsz ugye? -szólalt meg pár perc csend után- Mármint a holnapi nap miatt?
- Nos, holnap lesz a szülinapom, 20 leszek és átváltozom egy roppant nagy, szőrös és cuki kutyává. Szóval, nem nem izgulok! -adtam elő magam drámaian, amin csak nevetett.
- Ne aggódj, végig veled leszek! Eldöntötted már hol akarsz lenni?
- Igen, itt! Nem akarok a faházba menni! -jelentettem ki.
- Azt hittem nem akarsz a többiekkel egy légtérben lenni, főleg nem Loryval!?
- Ja, de azóta változtak a dolgok. -csak értetlenül nézett rám, amit ezúttal én mosolyogtam meg- Mindegy a lényeg, hogy itt akarok lenni!
- Rendben, úgy lesz ahogy szeretnéd! -meg akart puszilni de a történtek miatt reflex szerűen elhúzódtam tőle, amit kissé rossz néven vett.
- Bocs csak... -halkultam el.
- Semmi baj! Majd kapsz puszit ha készen állsz rá. Majd szólj és bevetem a profi tudásom! -kacsintott.
- Ja már alig várom. Figyelj csak -kezdtem bele kérdésembe, ami nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam- Harry végül...? -nem bírtam kimondani, visszagondolva elszörnyülködtem és elkapott a hányinger.
- Nem! Időben értem oda, nem tett semmit! -nyugtatott meg, szavai akár egy méreg elleni ellenszer úgy adtak megkönnyebbülést számomra.
- Akkor tehát ismét megmentettél! Kezdem megszokni.
- Én is. -bicegett fejével- De most már aludj, holnap nehéz napunk lesz.
Bólintottam majd egy jó éjt után távozott a szobámból. Hálás voltam amiért kimentett Harry karjaiból és azért is amiért nem erőltet rám semmit, bár tudom mennyire nehezére esik neki! Hiszen ő az a fajta aki ha meg akar kapni valamit, azt meg is kapja! Könnyedséggel lelkemen feküdtem be a meleg paplan alá és örültem, hogy Kaid ilyen gyorsan felépült! Bár egy dolog azért erősen foglalkoztatott. Harry mitől lett olyan erőszakos és teljesen ellentettje önmagának? Hiszen egy légynek sem tudott volna sohasem ártani, erre... ezt teszi! Sehogy sem áll össze a kép! Miért? Plusz ott van az az óriási kérdőjel is a fejemben, hogy ki sebesíthette meg ennyire Kaident!? Oké Harry nem egy csontváz alkat és gyengének se mondható, de azt nem hinném, hogy egy erős farkast képes lenne ennyire a földre küldeni! Honnan lett ereje? Egyáltalán ő volt? Lehet megjelent egy harmadik személy, aki nekem már totál kiesett! Ezt még mindenképp tisztáznom kell megmentőmmel!