Maya szemszöge:
Fogalmam sincs hol vagyok csak azt tudom, hogy rettenetesen zúg a fejem és fájnak a lábaim! Próbálom kinyitni a szemeim de roppant nehéznek bizonyult ez a feladat. Halk hangokat hallok, szinte ki se tudom venni miféle zajok ezek. Beszélgetés lenne talán? Vagy valami zene? Esetleg tv szól? Passz! Összeszedtem minden erőmet és végre kinyitottam szemeim, amik úgy világítottak akár a reflektor. A környezetem szemeimnek hála zöldben és kékben pompáztak. Pislogtam párat és a vakító fényáradat alább hagyott. Olyan sötét volt minden, alig láttam valamit. Hol is vagyok? Elindultam, hátha rálelek egy ismerős pontra. Kinyitottam az előttem álló ajtót és egy erdőben találtam magam. Lenéztem és meglepve láttam, hogy lábaimon nincs cipő de még zokni sem. Nem értettem hogy nem fázom mikor minden csupa hó...!? Ekkor esett le! Ez már megint egy álom! Szuper...
Akkor ezekszerint ki kell derítenem miért is vagyok itt újra! Ahogy haladtam a sűrűn nőtt fákközt egy óriási durranástól úgy megijedtem, hogy a földre estem. A szívem kb kétszázzal vert és kapkodtam a levegőt ijedtemben. Pár másodperc múlva sikoltozások, hangos sírások és autók ütközéséhez hasonló zajok járták be a teret, majd egy vakítóan piros fény jelent meg a távolban. Elindultam hát arra és mikor kiértem az erdőből egy porig rombolt városban találtam magam. Fogalmam se volt hol vagyok, egyáltalán nem volt ismerős a hely! Néztem mindenfelé de semmi mást nem láttam csak romokat, kiégett vagy még égő kocsikat, betört kirakatokat és rengeteg holttestet. Szörnyű látvány volt! A sírás is majdnem elkapott. Mi a franc történt itt!? De ami a legfurább, hogy ez a hely egyáltalán nem úgy tűnt, mintha régi lenne! Tök modern városnak tűnt, pont olyan mint a mai amerikai városok bármelyike. Vagy talán a múltban is ennyire előrébb jártak volna? Vagy lehet... ez nem is a múlt!? Ahogy haladtam a romos utcán fülemet egy vonyítás szerű hang zavarta meg. Olyan ismerős volt. Szaladni kezdtem és a földön fekvő holttestek ismerős illatot hordoztak. Megálltam és leguggoltam az egyikhez. Magamfelé fordítottam a csupa vér testet és azonnal hátraestem mikor megláttam az arcát! Könnyeim abban a pillanatban lepték el szemeim és folytak le arcomon. Visszahelyeztem magam guggoló pozícióba és karjaimba vettem a halott lányt.
- Kiara... Mi történt veled? Annyira sajnálom! -zokogtam.
Pár perc után felálltam és megvizsgálgattam a többi testet is. Mindenki ott volt, az összes falkatag, még Lory is! Az ő látványa is sírásra fakasztott, hiába haragszom rá azért a halálát sosem kívántam! Megálltam a vértől pirosló út közepén és kitárt karokkal kiáltottam el magam.
- MI A FENE TÖRTÉNT ITT!?
Hiába a fennhangon feltett kérdés, válasz nem jött sehonnan. Ekkor eszembe jutott, hogy Kaident sehol sem láttam. Ő még élne? Sietősre vettem lépteim és minden földön, beton darabokon, roncsokon heverő hullát megvizsgáltam de egyikük sem volt Kaid teste. Haladtam tovább de az ott lévők már mégcsak ismerősek sem voltak, így kizártam, hogy itt lenne. De akkor hol van? Mi történt vele? A szívem ezerrel dobogott és szinte megfulladtam annyira kapkodtam a levegőt! Minél hamarabb meg kell találnom! Rohanni kezdtem, bár fogalmam se volt hova! Hol is kéne keresnem? Hiszen azt sem tudom melyik városban vagyok, egyik utca sem ismerős! De még egy rohadt tábla sincs! A korábbi ilyen álmomban vagy látomásomban feltűnő kis fénycsóva itt is felbukkant. Egy mellékutcában villant fel halvány rózsaszínes árnyalatban, tudtam követnem kell! Kivezetett a romokban heverő városból, egészen egy nagy tóig. Én már láttam valahol ezt a tavat! De hol? Gondolkodni se volt időm mert egy ismerős hang kiáltozott a közelből, amifelé elindultam. Hamar orromba kúszott Kaid aromás fás-fahéjas illata, ami enyhe megkönnyebbülést hozott zúgolódó lelkemnek! De amint megéreztem egy másik, kicsit sem kellemes szagot újra aggódni kezdtem. Mikor odaértem a látvány lesúlytott. Kaiden éppen a parton volt, térdre rogyva és vérzett valamilye, de nem tudtam pontosan kivenni hol is sérült meg pontosan. Felette állt pontosan az a férfi aki engem támadott meg a házunk melletti erdőnél. Akkor ő... Morgan lenne? Mit akar Kaidtől? Csak nem...?
- Nem volt elég? Kérsz még!? -ordította, majd egy hatalmasatt belerúgott a már így is alig életben lévő férfiba, aki a hatalmas fájdalomtól összegörnyedve esett a földre.
Odarohantam, hogy segítsek de kezeim úgy suhantak át rajta, mintha szellem lennék. Sírtam, nem már zokogtam! Annyira meg akartam menteni de nem tudtam, képtelen voltam segíteni rajta! Felnyögött fájdalmában, lábra állt nehezen és egy adag vért köpött az előtte gonoszan vicsorgó férfi lábai elé. Nem értettem hogy sérülhetett meg ennyire és miért nem gyógyul meg!? Hiszen azt mondta, hogy mi farkasok ha meg is sérülünk szinte azonnal meggyógyulunk, mert a regeneráló képességünk százszorta jobb, mint a normál embereké! Akkor ő miért van ilyen állapotban? Mért nem javul? Összeszedte erejét és félmosolyra húzva száját, széttárta karjait.
- Engem megölhetsz, de a Fő Alfát sosem kapod meg! -önelégült mosolya ugyanaz maradt, mégis tudtam ez nem olyan, mint amit egykor nekem mutatott.
- Majd meglátjuk! Nem tudod milyen eszközök vannak a kezemben! Nem te vagy az egyetlen gyengepontja szépfiú!
Nem hagyta, hogy újra megszólaljon nekirontott és egy gyors mozdulattal törte el nyakát. Felsikítottam és abban a pillanatban zuhanni kezdtem.
Óriási csapódás szerű érzéssel tértem vissza testembe, még az ágyról is leestem, hangos puffanással értem földet a fapadlózaton. Még mindig ziháltam, a szívem expressz sebességgel vert és fájt még a légzés is! Nem láttam semmi mást csak azt, ahogy Kaid élettelen teste úgy esik a porba, akár egy bábu!
- Jesszu Maya! Minden rendben!? -hallottam meg egy ismerős, riadt hangot.
Nem tudtam kivenni ki is az vagy honnan jön a hang, forgattam a fejem össze-vissza. Homályos volt az egész kép, ami szemem elé tárult. Éreztem ahogy egy kéz megragad és felrángat a padlóról. Mikor fenekem újra egy puha dolgon landolt elkezdtem összeszedni magam és halántékomat nyomkodva igyekeztem képbe keríteni elmémet. Oldalra pillantva Kia vörös fürtjeire figyeltem fel és erősen zöldellő szemeire.
- Jól vagy!? Szólalj már meg bazdki! -rázott meg.
- Jól vagyok... -nyomkodtam meg szemeim- Hol vagyok? -néztem körbe.
- Nálunk a lakban. Emlékszel mi történt?
- Mármint a valóságban? -csak nézett „hogy most mivan?" ja neki ez fura lehet- Öm... annyi van meg, hogy elmegyek Harryhez. -gondoltam vissza, igyekeztem a valóságra koncentrálni- Várj várj! Erőszakos volt... Igen, már dereng! Emlékszem, nekem esett! De hogy kerültem ide?
- Kaid elment megkeresni és Harrynél talált rád. Nem tudom mi történt mert ájultan találtuk mindkettőtöket. -felkaptam a fejem a hallottakra- Te tértél magadhoz először. Mi történt ott?
- Nem tudom. -ráztam a fejem zavartan- Az megvan, hogy Harry elkezdt tapogatni aztán nekem esik és... Azt nem tudom sikerült-e megerőszakolnia. -vallom be halkan, nem szerettem volna ha a többiek is hallják, ami itt könnyen megtörténik ugye...- Elájultam.
- Tényleg ezt tette az a beszari gyerek? Képes volt megerőszakolni!? -háborodott fel- Nem gondoltam volna róla! Bár az is igaz, hogy nem is ismerem igazán!
- Hát úgy tűnik én sem... -hajtottam le fejem- Kaiden hogy van? Mi történt vele?
- Azt nem tudom mi történt, de mikor rátok találtunk egymás mellett feküdtetek totál kiütve. Kaid borzasztó állapotban volt! Eltört hat bordája és az egyik átszúrta a tüdejét. -elszörnyülködtem a hallottakra.
- Jézus! És jól van? Rendbe jön!?
- Nyugi, nem lesz baja! Igaz újra el kellett törni három bordáját a gyors regeneráció miatt, de szerencsére időben tudtunk lépni! Csak még alszik az erős fájdalomcsillapítók miatt.
- Hol van? Bemennék hozzá.
- A szomszédos szobában van.
Nem válaszoltam, azonnal felpattanva besiettem hozzá. Ott feküdt az ágyon, furamód de egy infú volt a karjába kötve. Ez legális? Bár ez egy hülye kérdés! Farkasoknál semmi sem legális. Halkan odasétáltam hozzá és leültem az ágyra. Kicsit feljebb húztam takaróját amiből kilátszott pólómentes, bekötözött izmos felsőteste. Borzasztó érzés volt őt így látni! Olyan összetörtnek látszott... Nem ez a stílus illik hozzá! Ő az a fajta ember aki mindig erős, kibír bármit és totálisan magabiztos és hihetetlenül szexi a megjelenése! Egyszerre kisfiúsan aranyos és férfiasan tökéletes! De így... ennyire összetörve... olyan, nos erre nincs is megfelelő szó! Végig simítottam fehér, puha már-már tökéletes bőrén és apró puszit hintettem arcára.
- Köszönöm! -súgtam fülébe- Bár nem emlékszem, hogy mi történt de biztosra veszem, hogy ismét sikerült megmentened! -ekkor szinte azonnal bevillant a kép, mikor holtan esik össze- Esküszöm én is megmentelek! Nem fogom hagyni, hogy meghalj! Történjék bármi!
Egy utolsó puszi után néma csendben elhagytam a szobát és a konyhába mentem. Furcsa módon csak Kiara, Nolan és Nia voltak ott. Azért kis öröm volt a sok rosszban, hogy újra itt lehetek! Igaz nem túl sok emlék köt ide és néhány nem is igazán jó -ugye Lory...- de mégis valahogy úgy érzem, mintha egy részem idetartozna. Otthon érzem magam, még ha a többiek nem is fogadnak el.
- Sziasztok! -köszöntem halkan, nem akartam zavarni.
- Szia! Hogy vagy? -nézett rám először Nolan.
- Tűrhetően. Mi jót csináltok? Vagy zavarok?
- Nem, gyere csak ülj le! -invitált magukhoz Nia, mosollyal foglaltam helyet Kia mellett.
- Kérsz valamit? Enni vagy enni? -ment a hűtőhöz a szőke fiú, megmosolytam mindig éhes énjét.
- Nem kössz, ez a narancslé elég. A többiek?
- Járőröznek. Kutatják a vérfarkasok új tanyáját. -tájékoztatott a barna hajú.
- Nincsenek meg még most se? -ingatták fejüket- De végülis az jó nem? Hiszen ha leléptek akkor az legyen az ottani falkák gondja nem?
- Bárcsak ha ez ilyen egyszerű lenne! -huppant le Nolan egy nagy adag sült csirkével kezében.
- Ezt hogy érted? -néztem rá érdeklődve.
- Hát az Alfa szerint vissza fognak jönni.
- Minek?
- Nem tom'. -gügyögte teli szájjal.
- Na én elteszem magam hajnalra. -ásított Nia- Sajna én vagyok a soros. -biggyesztette ajkait- Jóéjt csajok és Nolan!
- Neked is!
- Gyere Maya, menjünk fel, beszélgessünk egy kicsit.
Felhúzott magával a szobába ahol korábban voltam, és addig nem hagyott nyugton amíg el nem mondtam miért voltam annyira zavart és idézem „életképtelen" mikor magamhoz tértem. Bár borzasztó érzés járt át újra valahányszor csak lelkiszemeim elé képzeltem Kaid halálát, de végülis valahogy csak elmeséltem Kianak a történteket. Leesett állal hallgatta végig a sztorimat és alig akarta elhinni amiket mondok. Szerinte nincs ilyen, hogy valaki előre lássa a jövőt és valaki halálát. Erről nem tudtam eldönteni, hogy most viccel vagy tényleg komolyan gondolja-e ezt a marhaságot!?
- De nemár Maya ilyen nincs!? -akadt ki, elég túlzóan.
- Ja ahogy emberbe bújt farkasok sincsenek. -jegyeztem meg irónikusan- Kiara, hidd el amit elmondtam igaz! Nem tudom miért, nem tudom hogyan de láttam! Meg fog történni!
- De ez lehetetlen!
- Semmi sem lehetetlen! Elsőre én is azt hittem, hogy megőrültem vagy titokban beadott nekem valaki egy tök hatásos cuccot, de nem így volt! Bár akkor a múltban jártam... -gondoltam vissza- Fogalmam sincs miért látok a múltba vagy a jövőbe, és azt sem tudom hogyan azt meg végképp nem, hogy mért pont én! De egy biztos, amit a múltban láttam, megtörtént. Hiszen itt vagyok, van egy féltestvérem és Noah is valami fontos szerepet játszik ebben! Minden beteljesült amit láttam! Ami azt jelenti, hogy a jövő is be fog hacsak nem teszünk ellene! -ragadtam meg a lány karjait.
- És mégis mit tehetnénk!?
- Hát először is meg kell tudnunk ki az a Fő Alfa és megtalálnunk! Aztán kideríteni mi köze van Kaidenhez, ha gyengepontnak számít nála! És ha mindez megvan onnan már tudunk tervezni.
- És milyen tervre gondolsz?
- Mit tudom én! Keresünk egy eldugott biztonságos helyet vagy nem tudom. De tennünk kell valamit! Nem hagyhatom, hogy Kaiden meghaljon és ti sem! -mondtam ingerülten.
- Nyugi! -fogott le- Nem hagyjuk! Senki sem fog meghalni, se ő, se én, se senki más! -nézett szemeimbe, ami elég megnyugtató volt, csak bólogattam.
- Köszönöm Kia! Kössz, hogy mellettem állsz!
- Hisz erre valók a barátok nem? -mosolyodott el.
Viszonoztam kedves mosolyát és összeölelkeztünk, majd pihenésre intett és kiment a helységből. Bár az erős túlzás, hogy azonnal elaludtam mivel egyáltalán nem bírtam aludni! Valahányszor lehunytam szemeim nem láttam mást csak azt a rengeteg holttestet, az utcán hömpölygő vért és Kaiden utolsó szenvedéseit majd fadarabként aláhulló élettelen testét. A sós cseppek újra megtöltötték könnycsatornáim és némán folytak le felhevült arcomon. Tudtam, nem inkább elhatároztam, hogy történjen bármi még ha nem is sikerül semmit sem kideríteni, akkor is megvédem Kaident! Annyiszor megmentett már engem, ha segítségre volt szükségem, ő ott termett! Hogy hagyhatnám meghalni!?
MEG KELL VÁLTOZTATNOM A JÖVŐT!!!