4. rész - A változás

- Ne haragudj ha megijesztettelek! - ült le mellém.
- Maga meg hogy kerül ide? - kérdeztem meglepetten és kissé dühösen.
- Nem olyan rég fedeztem fel ezt a jó kis helyet és amikor csak tudok kijövök ide.
- Klassz.... Akkor a titkos helyemnek annyi. Ez van. - álltam fel, hogy elmegyek.
- Nem tudtam, hogy ez a te helyed. Még nem láttalak itt.
- Mert nem mindig jövök ide. Csak ha összejönnek a dolgok. De mindegy is. Inkább megyek.
- Miattam ne menj el! Látom neked fontos ez a hely. Inkább elmegyek én.
Elindult le a dombról. Nem tudom mi ütött belém, de valamiért nem akartam, hogy elmenjen. Tudom hülye vagyok, de utánna szóltam.
- Ne! Nem kell elmenni. Ha akar maradhat. - gondolkodott egy kicsit aztán visszajött és leült mellém.
- Mesélsz róla?
- Miről?
- Hát, hogy mi miatt jöttél ide!? Azt mondtad csak akkor jössz ha összejönnek a dolgaid. Mi az a sok dolog?
- Hosszú... - próbáltam lezárni a témát.
- Tudom nem ismersz még engem, de megbízhatsz bennem. Ha elmondasz valamit ígérem nem adom tovább.
- Csak nincs kedvem erről beszélni. Ennyi.
- Pedig ha beszélsz a problémáidról könnyebb lesz hidd el!
- Hát jó... - gondoltam kicsit beavatom, mert addig úgy sem hagy békén - Az van, hogy anyám újra férjhez akar menni.
- És ez akkora gond?
- Igen. Mert a pasi nem a legjobb választás.
- Miért? Olyan rossz?
- Jah kb. Egy rémálom. De mindegy. Úgy sem tudok ellene tenni. Anyám belezúgott, mint vak ló a szakadékba. Még ezt az évet kibírom aztán húzok a fősulira. Csak az öcsémet sajnálom.
- Miért?
- Mert neki itt kell maradnia. Legalább is egy darabig. Amíg nem találok egy melót és egy albérletet ahol elférünk mindketten.
- Sajnálom, hogy ilyen rossz a helyzet. Remélem jobbra fordulnak a dolgok!
- Hát én is. De úgy sem fog. Mindegy. Ha már itt vagyunk akkor beszélgessünk valami érdekesebb témáról.
- Rendben. Mi legyen a téma?
- Hát nem is tudom... - de tudtam már - Mi lenne ha...? Mint említette, nem ismerem. Így szerintem annak lenne értelme ha kicsit megismerkednénk. Én már így is beavattam bizalmas dolgokba. Most ön jön.
- Oké, benne vagyok. De akkor kezdjük ott, hogy tegeződünk. - meglepett.
- Hogy mi?
- Jól hallottad. Így legalább kötetlenebb a beszélgetés és közvetlenebbül tudunk dumálni. - oh még szlenget használ, beszarás.
- Okés. Benne vagyok. Ha tényleg nem baj?
- Nem dehogy. De csak sulin kívül!
- Ez alap!
- Akkor kezdjük. Hölgyeké az elsőbbség! - mutatott rám.
- Nos, van barátnőd? - nézett rám kerek szemekkel, most mire számított mit kérdek, hogy hány db zoknia van?
- Öm nincs. Neked pasid?
- Nincs. Isten ments!
- Na, hogy-hogy? Meguntad őket?
- Inkább csak a viselkedésüket. Túl sok a tapló meg a játszadozó kis gyerek. Nekem erre meg nincs szükségem.
- Mondjuk ezt megértem. Érthető ha nem kell senki. Mondjuk ilyen fiatalon ne is kösd le magad senkivel. Inkább éld az életed!
- Azt teszem. Mi a hobbid? Ha egyáltalán van.
- Szeretek olvasni. Neked?
- Én rajzolok, a zene mellett persze. Most te kérdezz!
- Te mindig ilyen úgymond vagány kis csaj voltál? Ilyen agresszív és szókimondó?
- Nem. Nem voltam mindig ilyen. Csak túl sokat bántottak és kihasználtak. Megtanultam, hogy nem érek azzal semmit ha csendben tűrök és nyelek. Ezért inkább felvettem egy erősebb, megközelíthetetlen formát. Így nem tudnak megbántani.
- Aha sejtettem, hogy efféle lehet a háttérben. Azért örülök, hogy nekem megmutatod a másik oldalad is. Ez azért jobban tetszik.
Erre nem tudtam mit mondjak. Hirtelen mintha zavarba jöttem volna. Csak mosolyogni tudtam. Sőt talán el is pirultam. Ami miatt ideges lettem! Mert hogy lehet az, hogy ilyen hatással van rám egy szó? Vagy talán nem is a szó? Bosszantó!
Néztem a tájat, babráltam a telómmal. Ő csak nézett. Már annyira zavaró volt, hogy inkább felálltam és elindultam haza.
- Hova mész?
- Már késő van. Megyek haza. Nem akarok újabb balhét.
- Elvigyelek? Itt állok nem messze a kocsimmal.
- Nem kell kössz. Inkább gyalogolok. Szia!
Szinte futva mentem le a dombról. Egész úton csak a történtek jártak a fejemben. Nem értem mi üthetett belém! Ilyen könnyen elmondtam neki mindent és olyan simán beszélgettem vele, mintha legalább már 2-3 éve ismerném. Ez azért aggasztó! Haza érve épp vacsizott az egész család. Én a szobámba mentem.
Másnap anya elment dolgozni, Justin foci edzésre én itthon maradtam David-el. Azt terveztem, hogy ki se mozdulok míg legalább az öcskös haza nem ér. Nem volt kedvem David-el beszélgetni. Kb 10 óra felé írtak facen, felkaptam a telefont és megnéztem ki az. Jamed volt. Megkérdezte hogy vagyok és, hogy megbánotott e a tegnapnapi nap. Nem tudom honnan vette, hogy megbántott. Vissza is írtam.
- Szia! Nem dehogy. Honnan vetted ezt a baromságot? Ha megbántottál volna arról tudnál. Tudod? Én vagyok az a szókimondó lány!? - nevetős fejet is tettem, nehogy beszólásnak vegye.
- Ez mondjuk igaz. Akkor bocs, hogy zavartalak! Csak ennyit akartam megkérdezni.
- Nem zavarsz. Ha akarsz írhatunk?
- De csak ha nen tartalak fel?
- Nem. Épp itthon punnyadok.
- Nem tudom hogy kérdezzem meg?
- Micsodát?
- Azt, hogy mit szólnál hozzá, ha videohívásban beszélnénk? Így olyan személytelen.
- Tőlem. Hívj fel! - fel is csörgetett, így videohívásba folytattuk tovább.
- Szia! - intett a kamerába.
- Szia! - visszaintettem.
- Cuki poszter! - ekkor kapcsoltam, hogy észre vette, hogy egy hatalmas poszter van az ágyam fölé kiragasztva a kedvenc énekesemről.
- Jah tudom, köszi. Ő a pasim. - viccelődtem.
- Nem rossz. Jó az ízlésed. - nevetett ő is.
- Akkor most már te is mutasd meg a szobád! Ez így nem fair, hogy te látod az enyémet. - ez most komoly? ezt én mondtam? szégyen!
- Egy poszter még nem a teljes szoba. Előbb mutasd te! - hogy mi!? a sokk után körbe mutattam a telefont.
- Tessék! Remélem megfelel?
- Tökéletes. Most én jövök. Nézd! - körül mutatta ő is a szobáját.
- Óh milyen kis elegáns szoba! A királyi pár i megirigyelné, ha látná.
- Nem hiszem, hogy ők valaha látni fogják, de majd te véleményt mondasz! - kacsintott.
- Mivan!?
Most kajak lefagytam! Hogy én? Az ő szobáját? Nem tudtam eldönteni, hogy most csak viccel vagy tényleg komolyan mondja! Sokkba kerültem. Csak néztem ki a fejemből mint egy idióta.
- Maya beszélnünk kell! - rontott be a szobámba David, ekkor eszméltem fel.
- Bazdmeg David nem tudsz kopogni? - kiabáltam rá.
- Minek kopognék? Mért mit csinálsz, magadhoz nyúlsz?
- David! - rászóltam mérgesen.
A telefont eltakartam, hogy James ne hallja amiket ez a barom összehord. Gyorsba kinyomtam a videohívást és kikapcsoltam a telefont. David leült mellém.
- Na mi van? Mit akarsz?
- Kedvesebb is lehetnél. Nem ilyen vagy te!
- Ne tudd már te jobban, hogy én milyen vagyok! Na mondd mit akarsz?
- Anyádról akarok beszélni!
- Jah azt sejtettük. De mit? - nem tudtam eldönteni hogy tényleg ilyen értetlen vagy csak velem szórakozik?
- Most már tudod, hogy megkértem anyád kezét?
- Igen és?
- Ami azt jelenti, hogy mostantól a család teljes jogú tagja leszek. Lesz egy közös gyerekünk, aki a testvéred lesz.
- Ja sejtettük, hogy ezért kell ez az esküvő. Igen és? Nekem ehhez mi közöm?
- Csak szeretném ha jóban lennénk. Legalább anyád kedvéért! Régen olyan jóban voltunk.
- Jóban voltunk? Hát én azt azért nem úgy nevezném de mindegy! Tudod mit? Nekem aztán mindegy, hogy mit csináltok anyával! Ezt az évet még kihúzom aztán tűzök a fősulira.
- Csak nem akarom, hogy rosszban legyünk. Fontos vagy nekem és anyád is. Nem akarok haragot.
- Én? Fontos neked? Haha - nevettem teljes iróniával - Legalább ezt ne mondanád!
- Miért? Hisz igaz!
- Hagyjuk már!
- Maya kérlek hidd el, hogy jót akarok! - rátette a kezét a combomra, én lelöktem.
- Jót? Te? Ch.. Rég tönkre tetted az életem! Úgy hogy te csak ne akarj jót rendben!? Most pedig húzzál kifele!
Akart volna még magyarázni de felédobtam egy könyvet, így kimenekült a szobámból. Összepakoltam néhány cuccot és a szünet további részét Sam-éknél töltöttem.
Hamar eltelt az a 3 nap. Készültünk suliba. Elmondtam azt is Sam-nek, hogy beszéltem James-el és, hogy miket mondott nekem. Azóta ezzel húzza az agyamat. Persze megígértettem vele, hogy senkinek sem mondja el!
Beértünk a kapun, a szokásos helyen a többiek vártak ránk. Eltrécseltük, hogy mi történt a szünetben. Aztán mentünk órára.
De most más volt az óra, mint eddig. Nem tudom mi a franc lehet velem, de azon kaptam magam, hogy a tanárt szó szerint bámulom. Nem vagyok normális! De ahogy ott áll, a szűk szteccses farmerjában és feszülős ingjében, hát... Szerintem minden normális nő megbámulná. Azt lekell szögezni, hogy nem rossz pasi. Sőt!
De akkor sem értem magam. Eddig utáltam. Olyan ellenséges volt és szigorú. De lehet csak nekem tűnt úgy, mert olyannak akartam látni.
De olyan volt, mintha ő is nézett volna engem. Főleg mikor önálló munka volt. Mindig hamar kész voltam vele, így csak ültem. Néha rá-rá pillantottam akkor mindig felém nézett, de az is lehet, hogy engem. De nem akarok semmit belelátni a dologba, lehet csak én képzelem túl.
Viszont az jobban idegesít, hogy szerintem hallotta azt amit David mondott nekem, mikor telón beszéltünk. Abból is gondolom hogy azóta nem is keresett. Mondjuk nem kötelezi rá senki, hogy mindennap keressen és beszéljünk. Mindegy. Akkor is megkell tudnom, hogy mennyit hallott és hogyan értelmezte a hallottakat. De remélem nem értett semmit!
Óra után kicsit szöszmötöltem a cuccaimmal, hogy a többiek kimenjenek. Mikor mindenki kiment odamentem James-ez.
- Bocsánat, hogy zavarlak. Csak szeretnék kérdezni valamit.
- Tessék! - nézett fel rám egy köteg papír felől.
- A múltkor mikor beszéltünk hallottad azt amit mondtam David-nek?
- Csupán néhány szót. Miért?
- Csak kérdem. Nem akarom, hogy bármit is félre érts.
- Ugyan! Emiatt ne aggódj! Az ami otthon zajlik az maradjon is ott. Különben is nincs közöm ahhoz, hogy ti milyen viszonyban vagytok!
Nem értettem. Olyan komoran válaszolt, mintha valami baja lenne, netán velem. Nem tudom mi lelhette! Mindegy, jobbnak láttam ha lelépek.
- Rendben. Akkor bocs a zavarásért. Szia!
Nem vártam meg, hogy válaszoljon. Kirohantam. Mentem a kövi órára.
A hét gyorsan eltelt. Meg is lepődtem a gyorsaságán. James-el nem is beszéltem azóta. Mintha nem is tudom, haragudna rám vagy mérges lenne. Nem tudom miért. De az ő baja. Nem fogom emiatt emészteni magam, ha baja van velem akkor azt mondja a szemembe, ennyi!
Megbeszéltünk a többiekkel, hogy elmegyünk egy jót bulizni. Péntek este egy közeli szórakozóhelyre mentünk el. Jól elvoltunk. Röhögtünk egy csomót, ittunk, táncoltunk. Lőttünk egy csomó képet és videót is csináltunk. Mikor a következő kör italt vittem az asztalhoz egy testnek ütköztem neki.