Hazaérve egyenesen a szobámba vonultam, nem akartam senkivel beszélni. A szüleim tisztában voltak azzal ha ilyen idegállapotban vagyok, akkor nem kifizetődő velem kommunikálni. Tömtem a fejem vaníliás jégkrémmel amit leöntöttem csoki szósszal. Kb egy óra múlva kezdtem úgy érezni, hogy sikerül lenyugodnom. Szép idő volt kint, így gondoltam kimegyek kicsit a hátsó kertbe, talán a friss levegő majd segít rajtam. Vittem telefonom és fülhallgatóm csak a biztonság kedvéért. Leültem a kert leghátsó zugában a padomra, amit szándékosan tettünk ide, hogy el tudjak vonulni ha gondom van.
A zene átváltott Nikki Flores-Underwater című számára, ami az egyik kedvencem volt. Szerettem ezt a zenét, sokszor úgy éreztem mintha rólam szólna. Ahogy ott ültem egy fura megmagyarázhatatlan érzés lett úrrá rajtam. Mintha valaki engem figyelne. A ház felé pillantottam de senki sem volt kint, anyáék bent pihentek, valószínű tévéztek. Majd lassan fordultam a hátamnál lévő erdő felé. Sűrűn benőtt fenyves volt így nem nagyon láttam semmit. Hiába leskelődtem, nem volt ott senki. A teret pásztáztam tekintetemmel s egy pillanatra az egyik bokornál, mintha egy szempárt láttam volna... De olyan furcsa volt... Mert mintha sárga lenne az a szem! Van ilyen? Szerintem nincs. Letettem telefonom és elindultam abba az irányba. Hogy miért? Nem tudom. Talán a túlzott kíváncsiság! Kinyitottam a kis kaput és lassú léptekkel haladtam az erdő felé. Annyira figyeltem, koncentráltam, hogy a körülöttem lévő zajok teljesen megszűntek. Nem hallottam madár csicsergést, sem a szél fújását, a nem túl messze lévő gyár zúgását sem. Megszűnt a külvilág. Az említett bokortól kb 2-3 méterre megálltam, körbe vizslattam az erdőt majd tekintetemet visszavezettem a bokorra ahol már ezúttal nem volt ott a sárgásan izzó szempár. Óvatosan tettem meg azokat a csekélyke métereket és enyhén lehajoltam. Egyszer csak hirtelen két kezet éreztem meg a vállamon.
- Maya!
A nevemet kiáltotta én meg megragadtam karját és kicsavarva azt megfordítottam helyzetünket, hátába csavarva kezét szorítottam magamelé.
- Ne Maya én vagyok az Harry! Eressz el! -kérte könyörgőn, én pedig azonnal elengedtem felismerve hangját.
- Harry? Mi a faszomért ijesztgetsz ennyire!? -förmedtem rá.
- Hogy én? -tette mellkasára kezét- Maya háromszor szóltam neked és kb ugyanennyiszer köszöntem! Tehetek én arról, hogy süket vagy!?
- Tényleg? Oh... -nem is hallottam ahogy szólítgat, fura- Bocsi ne haragudj! Amúgy mit keresel itt?
- Megbeszéltük, hogy átjövök. Már szenilis is vagy? Amúgy meg ezt én is kérdezhetném. Minek vagy itt az erdő szélén?
- Hogy minek? -kérdeztem alig hallhatón- Csak meg akartam nézni valamit, de mindegy nem fontos. Gyere menjünk be!
Magammal húztam a házba. Elmeséltem neki mindent, de tényleg mindent. Jól kinevetett amiért ennyire béna voltam és hozzátette, hogy szerencsém volt amiért a tanárom nem szívta mellre amiért úgy viselkedtem. De most könyörgöm, honnan a búbánatos halálból kellett volna tudnom, hogy ő egy tanár? Felnőttnek is alig néz ki nemhogy egy oktatónak!
- Szóval akkor bejön a pasi mi? -kérdezte tipikus huncut mosolyát megvillantva.
- Ja nagyon, holnap azt terveztem rá is mászok... -jegyeztem meg irónikusan.
- Most mért? Te mondtad, hogy jól néz ki! -emelte fel kezeit védekezően.
- Ja, a többi megszokott, porosodó, rozoga csontozatú, petyhüdt tanárokhoz képest.
- Hm te tudod. Na és ez a Noah? Vele mi a szitu?
- Semmi. Elvagyunk, de tudsz mindent. Egész nyáron egy helyen dolgoztunk, de nem sokat beszéltünk. Tudod neki dolgozni is kellett amíg én a tetves papírok fölött görnyedtem egész álló nap. De kezdünk összebarizni!
- Remélem azért ha komoly lesz engem nem felejtesz el? -biggyesztette le ajkait, cuki volt mikor ezt csinálta.
- Nyugi, a szívemben mindig te leszel az első, persze Sam után! De most nyomás, hozz egy kis chipset meg kólát! Horrort akarok nézniii!!! -nyújtottam el a végét.
Ő pedig nyelvét kinyújtva ment le a konyhába. Egész délután elvoltunk, filmeztünk, beszélgettünk, baromkodtunk. Itt maradt éjszakára is, majd reggel eldobott a suliba.
A folyosón összetalálkoztam Noahval akivel váltottam pár szót majd becsengettek és siettünk órára. Kicsit rossz Sam nélkül, hisz megszoktam már, hogy mindig vele ülök, de azért Kiara sem rossz. Ő is jófej lány. Az utolsó két óra pszichológia volt, amit pechemre pont James tanított. Így újabb két kínos órának nézek elébe. Nálunk az ebédidő fél 12 és fél 1 között volt, de mivel kifejezetten rossz volt az kaja, hal amit ki nem állhatok -még a szagától is felfordul a gyomrom- így messziről elkerültem az ebédlőt. De ahogy telt az idő kezdtem éhes lenni, aminek korgó gyomrom hangot is adott. Magamban ételért imádkoztam. Bárcsak hozna valaki egy sonkás-sajtos szendvicset! Bármit megtennék érte! Egész órán nem győztem elnyomni hangoskodó, ételért kiáltó belsőszervem, hogy ne engem röhögjön mindenki. Mikor kicsengettek elsőként rohantam ki a teremből. Annyira siettem, észre se vettem amikor nekimentem valakinek. Felnéztem és hál' Isten csak Noah volt, nem egy idióta gólya akiket még nem sikerült betörnöm.
- Hova rohansz ennyire? -kérdezte nevetve.
- Csak le a büfébe. Muszáj vennem valami kaját különben felfordulok.
- Oh. Ez megfelel? -táskájából előhúzott egy gigantikus szendvicset, amiből ínycsiklandóan lógtak ki a sonka darabok.
- Ez most komoly? Tényleg nekem adnád?
- Persze. Neked hoztam! -kijelentésén kicsit meglepődtem aminek hangot is adtam.
- Nekem? Hogy hogy? Honnan tudtad, hogy meg akarok halni éhen?
- Hát...öm... Tudod, nem láttalak az ebédlőben. Gondoltam már éhes lehetsz, hisz nem ettél egésznap.
- Aha, hát oké. -néztem rá furcsán- Köszi!
Elvettem tőle a halálom elleni csodaszert és betoltam kb öt perc alatt. Esküszöm még a lelkem is megkönnyebbült az ételtől. Mintha egy éhes oroszlán elkapna egy gnút és befalná az egészet. Noah végig nézte ahogy egy disznóként zabálok, de jófejségből nem szólt le miatta, ezt díjaztam. Aztán elköszöntünk és megkérdezte hazavihet-e miután letudtam az órákat. Kedves volt felajánlása, így belementem. Mondtam ha végez várjon meg a terem előtt és együtt mehetünk. Óravégén mikor megszólalt a belém életet lehelő csengő, alig vártam, hogy leléphessek. Én is és a mellettem ülő Kia is, tűkön ülve vártuk, hogy leteljen a hátra lévő két perc. Gyorsan pakoltuk táskáinkba az asztalon lévő cuccainkat.
- Jössz velem haza? Vagy megvárjuk Samet?
- Nem. Ma nem veletek megyek.
- Hát? -nézett kérdőn.
- Noahval. Felajánlotta, hogy hazavisz.
- És inkább vele mész, mint a barátaiddal? Szégyen! -tette a sértődött kislányt.
- Tudod nincs is csábítóbb egy emberekkel teli tömött buszon utazni, amin elviselhetetlen a szag, de ma ezt a páratlan lehetőséget passzolom! Most egy kellemes illatú kocsira vágyom! -tettem mellkasomra kezem, amin csak nevettünk.
- Oké, meggyőztél. Holnap tali?
- Jaja. Szia Kia!
- Szia Maya!
Elköszöntünk a folyosón és a sarkon álló fiúra néztem, aki megpillantva engem indult el felém. Pont akkor ért oda mikor tanárom jött ki a teremből.
- Nahát Maya! Hogy hogy még itt? -nézett rám.
- Csak egy barátomat várom! -biccentettem a fiú felé.
Oldalra néző tekintetem felé nézett és amint meglátta a közeledő Noaht, mintha kissé feszült lett volna. A srác megállt mellettem majd Jamesre nézett, aki összehúzta szemöldökét és gonoszan a fiúra nézett.
- Lent megvárlak.
Bökte oda majd eloldalgott mellettem. Mi az, hogy megvár? Miért kéne rám várni? És miért viselkedik ilyen furán? El akartam indulni de tanárom utamat állta.
- Maya ma nem nagyon figyeltél az órán. Még mindig a tegnapi miatt feszengsz?
- Nem. Vagyis... Kell egy kis idő amíg el tudom engedni a faszságom. -csaptam számra- Uh, vagyis a bénaságom.
- Ugyan -felnevetett- miattam ne szégyenlősködj, szoktam én is káromkodni!
- Meglehet. De én nem szoktam a tanáraim előtt, legalább is nem sűrűn fordult elő.
- Mondtam már, hogy viselkedj velem úgy mint ahogy tegnap megismertél! Nem szeretném ha kellemetlenül éreznéd magad a jelenlétemben!
Kissé furcsának tartottam ahogy ezt kéri tőlem. Nem is tudom mi volt ijesztőbb, hogy egy tanár ilyet kér egy diáktól vagy az, hogy ez tetszett nekem? Borzasztó! Én nem vagyok az a féle lány aki a tanárával kefélget, én nem akarok átmenni ribanc üzemmódba! Mégis... Mégis benne van valami megmagyarázhatatlan, ami vonz engem! Oké, hogy jól néz ki, de nagyon erős a sejtésem, hogy ehhez a külsejének semmi köze! Igazából meg sem tudom magyarázni mi az ami ennyire magával ragadt engem.
- Nem érzem magam kellemetlenül! Csak össze kell szednem magam! De most már mennem kell, anya frászt kap ha nem érek haza időben! Viszlát öm... vagyis szia! -intettem majd rohantam, el a lépcsőkhöz.
- Szia Maya! -a folyosó visszhangozta szavait.
Siettem a parkolóba nem akartam, hogy Noah itthagyjon! Remélem nem okoztam gondot azzal, hogy beszéltem Jamesel? Bár az óriási kérdőjelet hagyott a fejemben, hogy honnan tudta, hogy még ottmaradok!? Mire kiértem ő ott állt, engem várt a tűzpiros autója mellett. Megkönnyebbültem amiért nem hagyott itt! Odasétáltam hozzá. Arca szomorúságról árulkodott. Megkerülte a kocsit és kinyitotta nekem az ajtót. Csendben beszálltam és végig néztem ahogy elfoglalja a vezetőülést. Beindította a járművet és már róttuk is a kilométereket. Egész hazavezető úton csendben ültünk egymás mellett. Most először történt meg velem, hogy féltem megszólalni. Na nem azért mert attól tartottam volna, hogy bántani fog vagy hasonló! Nem! Inkább attól féltem, hogy olyat mondok amivel megbánthatom. Mégis egy kérdés ott lapult az agyamban, ami nem hagyott nyugodni.
- Noah?
- Hm? -biccentett, közben az utat figyelte.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Ismeritek egymást? -rámnézett egy olyan „most meg kiről beszélsz?" arckifejezéssel- Tudod, te és James?
- Ezt honnan veszed?
- Hát a suliban úgy tűnt ismeritek egymást és nem igazán nézett ki a szitu úgy, mintha legjobb barik lennétek.
- Neked nem lehet hazudni ugye? -nevetett egy aprót- Igen, ismerjük egymást. -mosolya azonnal eltűnt.
- Honnan? -érdeklődtem.
- Ez egy hosszú sztori és nem ma fogom elmesélni. -közben megálltunk, mert hazaérkeztem.
Kicsatoltam a biztonsági övet és magamhoz tettem a táskám, de még mielőtt kiszálltam volna, muszáj volt egy utolsó kérdést feltennem.
- Mondd csak, nem tartod furának, hogy a tanáromat a nevén hívtam?
- Nem. Tudom, hogy tegezed.
- Igen? Honnan?
- Maya most mennem kell! Kérlek szállj ki, sietnem kell!
- Mikor beszélünk?
- Majd!
Tudtam most hiába kérdeznék bármit úgysem kapnék válaszokat. Így jobbnak láttam ha bemegyek. Fogtam a táskám és kiszálltam. Alig tettem meg pár lépést, padlógázzal tolatott hátrafelé és úgy fordult meg, mint valami profi autóversenyző. Újra a gázba taposott, még a hátsó kerekek is kapartak. Miért lett ennyire hirtelen sietős? Olyan, mintha menekülne előlem, a kérdéseim elől. De miért? Nem értettem miért olyan titkos, hogy ismerik-e egymást Jamesel és mióta! Talán valami sötét titkot rejtegetnek? Esetleg sorozatgyilkosok vagy emberrablók? Nem értem!
De nem akartam ezzel foglalkozni! Ha ennyire titkolják akkor tartsák csak meg maguknak a kis titkos életüket! Engem nem érdekel, leszarom! A házba érve meglepve fogadtam a hírt miszerint anyáék nincsenek itthon, legalább is a hűtőn lógó papír erről árulkodott. Szuper... Csináltam egy jó erős kávét magamnak és kimentem a kertbe. Leültem a hintára és elővettem a könyveim. Jobb a friss levegőn megcsinálni a leckét. Belemerültem az anyagba, annyira, hogy már kezdett sötétedni. Hagytam hát a tanulást, elég volt mára! Egy hirtelen ötlettől vezérelve újra elindultam arra, ahol korábban azokat a szemeknek tűnő valamiket láttam. Nem volt ott semmi, üresen állt a bokor két fenyőfa között. Szerettem ezt a tipikus fenyő illatot, olyan mesébeillő. Beleszagoltam a levegőbe és hirtelen megéreztem egy igen csak furcsa ám de ismerős szagot! Enyhe vaníliás aromát éreztem amit fűszereztek mentával és azzal a tipikus friss pasis illattal, pont olyan szag volt a levegőben, mint Noahé. Hogy lehet ez? Elindultam az illat irányába de sehol sem láttam. Bár mit keresne Noah itt, ilyenkor az erdő mélyén? Hülye ötletemen nevetve fordultam vissza. Azaz csak fordultam volna, de egy hatalmas farkas az utamat állta. Még az ütő is megállt bennem! Szürkésen csillogó bundája még az esti szürkületben is szépen látható volt. Persze ez egy nemzeti park, számíthatna az ember vadállatokra de egy farkas? Mért nem tudok egy szarvassal vagy nyuszival összetalálkozni, miért pont farkassal kell? Jóhogy nem már medve nem jött! Bár akkora volt ez az állat, hogy szerintem egy medve is elbújhatna mögötte! Létezik egyáltalán ekkora vadállat? Lehet valami laborban génmanipulált kémcsöves állatka, amit gyilkolásra fejlesztettek ki!
Nem akartam elrohanni, mert ha elszaladsz egy farkas elől az azonnal utánnad ered, mert zsákmányként tekint rád. Egy magas fa után kezdtem el nézelődni, amire felmászhatok. Ott nem ér el! Nem akartam neki hátatfordítani, akkor tuti megtámadna. Így óvatosan tettem pár lépést oldalazva. Az állat is követte tetteimet. A fához érve valamiért nem vitt rá az erőm, hogy felmásszak. Olyan gyönyörű volt ez az állat, hogy képtelen voltam levenni róla a szemem. Bár már láttam farkast, de így szemtől szemben soha! Csodás állatok az biztos! Letérdeltem a földre és enyhén meghajoltam előtte, jelezve, hogy megadom magam neki. Remélem így nem fog rámtámadni! Enyhén elfordította fejét és csillogó, sárgás barna szemei úgy világítottak akár egy reflektor. Nem tudom miért de úgy éreztem, nem akar bántani. Felálltam és óvatosan elindultam felé. Meglepetten nézett rám és hátrahőkölt, így megtorpantam, nehogy mégis nekem ugorjon. Majd pár perc után újra elindultam. Ahogy közeledtem felé egyre erősebben éreztem azt a vaníliás parfüm illatot, mint amilyet Noah használ. De hogy lehet, hogy egy farkasnak van ilyen illata? Nem értem! De a fontosabb, hogy ezt én miért érzem?
Mikor majdnem eléértem, kinyújtottam kezem, hogy megszagolhassa. A kutya is így dönti el, hogy bízik-e benned vagy nem. Gondoltam mivel rokonok, hasonlóképp kell viselkedni vele is. Beleszippantott a levegőbe majd, mintha fejethajtott volna nekem.... Fejethajtott? Ne az nem lehet! Megfordult és eltűnt a sűrűben. Hát ez bizarr volt! Lesokkoltan álltam ott. Nem fogtam fel még most sem ami történt! Egyáltalán mi történt itt?
Hatalmas kérdőjelekkel a fejemben indultam vissza haza és próbáltam értelmes válaszokat keresni a történtekre. De erre van egyáltalán értelmes válasz?