A nap már régesrég elbúcsúzott a horizonttól s átadta helyét a rengeteg titkot rejtő sötétségnek. Az autó melyben NaRa is utazott egy vidéki tanyán állt meg, minek közepén egy óriási ház állt, mely már-már villának mondható. RJ Chim segítségével a lányt levitte a ház pincéjébe és annak egyik szobájába zárta be. A hely úgy festett akár egy lepukkant hotel egyik szobája, annyi különbséggel, hogy itt nem volt ablak. Csupán egy ágy volt lerakva amin az ágynemű olyan poros volt, mintha nem használták volna legalább egy éve. A falakon tapéta volt felragasztva ami sok helyen lemállott, kissé sárgás foltot hagyva magaután. Az ajtó furamódon vasból készült, akár egy börtönben, még az a tipikus kis rés is rajta volt amin a raboknak szoktak ételt beadni rajta. NaRa fújtatva lökte le az ágyról a koszos lepedőt és a kissé tisztább matracon foglalt helyet. Igyekezte szabályozni szívverését és egyenetlen légzését. Tudta, hogy belekeveredhet ilyen helyzetbe, hiszen bácsikája figyelmeztette erre, sőt ki is képezte mit kell ilyenkor tennie. Gondolatai és esze tudta mit kell cselekednie, ugyanakkor szíve és háborgó lelke félt az ismeretlentől. Hiszen mégis csak más elméletben levezetni egy ilyen helyzetet és más élesben végigcsinálni. De tudta amennyire csak lehet nyugodtnak kell maradnia és nagyon oda kell figyelnie mit tesz! Elég egy óvatlan mozdulat vagy egy elszólás és neki annyi! Hamarabb meghalhat minthogy befejezze tervét amiért idejött.
Az órák teltek, de nem jött hozzá senki. Pedig várta a „kihallgatást” de olyan volt, mintha megfeledkeztek volna ottlétéről. Fejben össze is állította miket fog mondani, mi tűnik a leghitelesebb sztorinak, ám senkisem nézett felé. Az álom egyre inkább nehezebbé tette, hogy nyitva tartsa szemeit s végül engedve a csábításnak hagyta, hogy legyőzze a fáradtság.
Hallójáratait halk zörejek töltötték be, beszélgetésnek tűnő hangfoszlányok akarták kiragadni legédesebb álmaiból, melyeknek nem akart engedni. Végül arra riadt fel, hogy valaki egy hideg, kemény dologgal böködi a homlokát. Mikor megpillantotta a bent tartózkodó férfiakat és az egyenesen rá szegeződő pisztolyt őszintén megijedt. Teljesen a falnak préselte magát és kihasználva pillanatnyi őszinte félelmét, kezeit maga elé tartva védekezni próbált. A legidősebbnek tűnő ment oda hozzá legelsőnek s leülve az ágyra nyugtatni kezdte.
- Ne félj, nem fogunk bántani. -simított rá karjára.
- Akkor minek a fegyver? -biccentett a tárgy felé, hangja reszketeg volt.
- Óvintézkedés. -szólalt meg V is, akinek a kezében volt a pisztoly- Na most, hogy tudjuk tudsz beszélni, csicseregd el szépen hogy is kerültél te abba a kamionba!? -szólt rá mérgesen, már-már kiabálva.
- Muszáj ezt V? Miért vagy ennyire bunkó? -szólt rá társa.
- Bunkó? -tágultak ki szemei- Chim, nem tudhatjuk ki ő vagy mit akar! És ha egy kibaszott kém aki arra vár, hogy szakmai titkokról beszéljünk előtte!?
- És ha egy ártatlan elrabolt lány aki faszt sem tud semmiről? -szólalt meg a lány mellett ülő.
- Jaj édes Istenem... -ingatta fejét- Moziba ne vigyem esetleg? Tudjátok mit? Leszarom! Faggassátok ki ti, nekem erre nincs időm!
Felháborodva és dühtől fortyogva robogott ki a helyiségből, hangosan bevágva magamögött az ajtót. Két társa csak ingatta fejét barátjuk viselkedésén.
- Ne törődj vele, ő ilyen. -mosolygott rá a fekete hajú- Megmondod a neved?
- MinJi.
- Szép név. Én Jin vagyok, ő pedig itt a bájosan kisfiús Jimin. -mutatta be barátját, ki ingatta fejét.
- Azért ezt nem kellett volna elmondani neki hyung.
- Miért? Te kinéznéd belőle, hogy kém? -mutatott rá.
- Hát... ne-em... de.... -túrt bele hajába- Most már tök nyolc, szóval. -rántott vállat.
- Elmondod mit kerestél abban a kamionban? Elraboltak igaz?
- Igen. -felelte szűkszavúan.
- Miért?
- Hát... -nézett rájuk, igyekezett minél riadtabb arcot felvenni.
- Nekünk elmondhatod. Nem fogunk bántani hidd el. És az a bolond sem. -utalt elviharzott társára.
- Én egy japán boltban dolgoztam eladóként. A főnököm fegyvereket árult, amit legálisan vehetnek az emberek önvédelem gyanánt. Az egyik nap mikor vevő jött, egy hatalmas kamion állt be a hátsóparkolóba és kimentem megnézni mi folyik ott. Láttam, hogy pakolják fel a fegyvereket és meg akartam kérdezni mi folyik ott mikor egy férfi elkapott, összekötözte a kezeim és betapasztotta a számat. A főnököm pedig azt mondta nekik, hogy nyugodtan öljenek meg ha akarnak, mivel láttam mindent.
Mesélte el teljes beleéléssel a sztorit, hogy hitelesnek tűnjön. A két szobában tartózkodó együttérzően bólogatott és kíváncsi tekintettel hallgatták a beszédet. Miről nem tudhatták, hogy mekkora hazugság.
- De akkor mért nem öltek meg?
- Nem tudom. -vont vállat- Hallottam olyasmit, hogy a Kim családra bíznak mert biztos kinyírnak majd, nem tudom. Velem nem közöltek semmit. Meg fogtok ölni ugye? -kérdezte remegő hangon.
- Beszélünk a főnökkel és meglátjuk mi legyen veled. -felelte Jin.
- Ne aggódj, nem valószínű, hogy meg fog ölni téged. -próbált lelket önteni belé Jimin- Beszélünk vele.
Otthagyták a lányt és az újonnan szerzett információk tudatában siettek barátjukhoz, hogy közölhessék a jó hírt, a lány nem kém. Az alvezér, kisfőnök vagy trónörökös (ki hogy nevezi) éppen tárgyalójában volt, telefonbeszélgetést folytatva egyik emberével. Társai kopogás nélkül rontottak be az ajtón.
- Rendben ott leszek -intette le őket- igen, majd meglátom. Most dolgom van, igen majd személyesen. Csáó! -tette le telefonját- Na mivan? Sikerült kihúzni belőle valamit? -tette fel lábait az asztalra.
- Igen. Mindent elmondott.
- Tényleg? -láthatóan meglepte a hír.
- Igen tényleg. Látod Tae(?) ha kicsit kedvesebb lettél volna neked is ugyanazt elmondja amit nekünk. Nem kell mindenki képébe fegyvert nyomni ha válaszokat akarsz.
- Ahelyett, hogy kioktatnál nem kezdenéd el azt mondani amire kiváncsi vagyok? -drámaian meghajolt és széttárta kezeit, gúnyolódva rajta- Kössz Jimin, kössz. Na?
- Jól sejtettük, elrabolták. Látta mikor a főnöke eladta az összekötőnek a fegyvereket és emiatt került fel a kamionra.
- Akkor mért nem ölték meg? Hiszen szemtanú!
- Azt mondta hallotta amikor azt beszélték, hogy ránk bízzák mi lesz vele, mert mi úgyis azt hisszük róla, hogy egy kém.
- Hallotta mi? Ez érdekes. -simította meg állát.
- Mi legyen vele Taehyung?
- Ott marad néhány napig, amíg eldöntöm mi lesz.
- Nemár! Még mindig azt hiszed, hogy egy kém? -csapott térdére Jin.
- Nem tudhatjuk. Az ő szava áll a miénkkel szemben. Fogalmunk sincs róla igaz-e amit elmondott. Lehet csak mese az egész!
- Mit akarsz tenni?
- Beszélek MinHoval. Megkérdezzük ő mit tud.
- De ő csak a kikötőben veszi át az árut nem?
- De. De biztos akadnak emberei Tokioban, akik tudhatnak valamit.
- Rendben te vagy a főnök. Addig mi legyen vele?
- Mi lenne? Az előbb mondtam el! -nézett rájuk kérdőn.
- Csak nem hagyhatjuk a pincében!
- Ja mindjárt kibérelek neki egy ötcsillagos hotelszobát, szobaszervízzel, korlátlan fogyasztással és ingyen wifivel, jó lesz? -ironizált gesztikulálva- Ott marad ahol van! Most pedig menjetek!
A két fiú fejet ingatva indultak el kifelé, hüledezve önfejű barátjuk temperamentumos viselkedésén. Jin, hogy kicsit megnyugtassa a lányt, készített neki ebédet amit Jiminnel küldetett le, mert neki időközben el kellett mennie. NaRa már ideges volt amiért közel egy napja nem történik semmi, csak ül egy koszos szobában arról sem tudva mi folyik éppen az emeleten. A nyitódó ajtó hangjára felkapja fejét és a rajta besétáló férfin akad meg tekintete, kinek kezében egy tálca van, rajta egy tányér gőzölgő finom étellel. A tálcát az ingatag asztalra helyezi le, ami a sarokban pihen. A ránehezedő enyhébb súlytól a kis fabútor ide-oda billeg, keresve nem létező egyensúlyát. Jimin a szobaközepén állva várja, hogy a lány felálljon és odamenjen, legalább csak pillantást vetni a forró finomságra, de ő meg sem mozdul. Tisztában van azzal mennyire félhet ezért közelebb lépve a tányérhoz beleeszik, megmutatva nincs megmérgezve az étel. NaRa minden mozdulatát kíváncsian vizslatja, közben próbálja visszafolytani nevetését.
- Ehetsz nyugodtan, nincs benne cián.
- Nem vagyok éhes.
- Pedig enned kell. Így meg fogsz betegedni.
- Mit számít az!? Úgyis kinyírtok nem?
- Nem fogunk megölni.
- Igazán? Akkor miért vagyok még mindig bezárva ide, akár egy rab? Nem tettem semmit!
- Tudom. De Tae vagyis V, egy kicsit önfejű és nehezen bízik meg az emberekben. Csak ellenőrizni akarja, hogy igaz-e amit mondtál.
NaRa erre felkapta fejét. Ellenőrizni? Ezt vajon hogy értette? Mi lesz ha kiderül, hogy csak kamuzott? Itt helyben megölik! Mostmár őszintén elkezdett félni, szíve hevesebben dobogott, mint eddig.
- Mi okom lett volna hazudni? Ígyis úgyis meghalok, akkor miért hazudtam volna?
- Én sem hiszem, hogy hazugság lett volna amit mondtál, de V-t nem lehet meggyőzni, ő mindennek utánna jár. De ne aggódj, amint MinHo, mármint aki elhozott ide, megerősíti, hogy a főnököd adott át nekik kikerülsz innen! Addig egyél! Jin készítette, nagyon finom, ő itt a legjobb szakács.
Egy utolsót intve a lánynak kiment a poros szobából, otthagyva őt kétségek közt. NaRa pánikba esett. Hiszen tudta ha V rákérdez a sztorira kiderül, hogy minden csak kamu volt, így neki annyi. Meg fogják ölni! Próbált kiszökni, feltörni az ajtó zárját, keresni egy titkos kijáratot, egy elrejtett alagutat de semmit sem talált. Pedig még azt a kevéske bútort is elmozgatta helyéről amik bent voltak. De a fal tömör beton volt, sehol egyetlen rés sem. Az ajtón lévő vasreteszt sikerült eltolnia de a zárig már nem ért el. Mivel csak kívülről lehetett nyitni az óriási vaslapot, bentről hiába is próbálkozott. Feladva minden reményt visszasétált az ágyhoz mire leülve belenyugodott sorsába, hogy itt ma most meg fog halni. Szemeiből könnyei folyni kezdtek, hogy nem tudta véghez vinni amiért idejött, sőt még csak nyomára sem bukkant apja gyilkosának. Csalódott. Csalódott önmagában, a buta kitalált sztorijában és abban is, hogy képes volt elhinni neki sikerülni fog. Hogy lehetett ilyen buta!? Hogy gondolta, hogy egymaga sikerül felkutatnia egy kegyetlen gyilkost és végezni vele? Túl naiv és szertelen volt. Nem látott mást lelkiszemei előtt csak a bosszúját, elvakítva valódi szemeit az igazság elől! Ő csak egy lány. Egy lány mihez kezdene egy csapat rosszfiúval szemben?
Néhány óra elteltével mikor a nap már ismételten lenyugodott, lépteket hallott a kinti folyosóról majd pár pillanattal később az ajtó hangos nyikorgás kíséretében nyílt ki. V lépett be rajta, kezében fegyverrel. Nem lepődött meg, tudta ez vár rá. Nyugodtan ült az ágyon, szemeiben már egy csöpp félelem se volt. Félelmét felváltotta a saját maga által érzett düh és csalódottság. Megérdemli ami rá vár, hiszen roppant amatőr módon viselkedett. Elhamarkodott volt és hirtelen cselekedete miatt most meg kell fizetnie. Ez mind az ő hibája! V ismét előrántotta féloldalas, ördögi mosolyát majd a pisztolyt egyenesen a lányra szegezte.
- Beszéltem MinHoval.