Nara szemszöge:
Fáradtan kullogok be a termünkbe. Egész hétvégén megállás nélkül dolgoztam, mert Mr. Bang elkapott amikor éjfél után értem haza pénteken. Hiába mondtam, hogy az egyik híressége miatt kellett ott maradnom, mivel nem tudtam kitakarítani a próbatermet, őt ez nem érdekelte. Mivel felkeltettem őt „édes álmából" az volt a bűntetésem, hogy az egész hétvégét végig dolgoztatta velem. Mondjuk annyiból nem bántam, hogy dupla pénzt kaptam érte.
A helyemre érve lehuppanok Soyang mellé és pulcsim kapucniját a fejemre húzva borulok a padra.
- Hát veled meg mi van? -hallom meg barátnőm érdeklődő, harsány hangját.
- Fáradt vagyok... -nyavajgok, közben felegyenesedek, hogy a szemébe nézhessek.
- Hű de szarul nézel ki! -hát igen, Yang az egyik legőszintébb ember a világon, mégha nem épp a legkedvesebb módon is adja elő.
- Én is szeretlek.
- Bocsi csak...
- Ne, nem kell szavatkoznod! -intettem le- Tudom, hogy szörnyen nézek ki. Egész hétvégén melóztam.
- Miért vállalsz ennyi munkát? Túl fogod magad hajtani!
- Nyugi nem fogom! Tudod mi a célom? És, hogy azt elérjem muszáj pénzt keresnem.
- Jó-jó, de az egészséged fontosabb a pénznél!
Hirtelen sikongató lány hangokat kezdtünk hallani, tudtam mi az oka, a fiúk vonulnak végig a folyosón. Csupán egy terem választ el minket a végzősöktől, ahol Taehyung és Jimin vannak, így a rajongó csajoknak van elég idejük a nyakukon lógni. Ahogy egyre közelebbről hallottuk a visongást, tudtam Jungkook tart az osztályba.
- Légyszi ne dolgozz annyit! -tette kezét a vállamra, hangja aggódó volt.
- Nyugi, tudom mennyi az elég. Nem hajtom túl magam anyuci.
Csend honolt a helységben, így mindenki hallotta amit Soyang-nak mondtam, Kook is. Felénk pillantva a helyére ment. Kicsit elszégyelve magam hajoltam a könyvem felé, nem akartam senki szemébe nézni.
Ebédszünetben a szokásos helyünkön ülve fogyasztottuk el kajánkat. Bár inkább csak Yang evett, én csak piszkáltam pálcikáimmal az ételt. Mikor álltam volna föl hirtelen egy rettentően furcsa dolog történt! Felnézve megpillantottam, hogy a nagy Bangtan tagjai épp felénk tartanak. Mit akarnak? Mért jönnek ide? Ugye nem akarnak szóbaállni velünk? Mivel a leghátsó asztalnál ültünk, nem tudtam azt mondani, hogy máshoz igyekeztek, mert innen nincs tovább. A következő pillanatban arra eszméltem fel, hogy szorosan Soyang mellett ülök a fiúk pedig közrefognak minket. Jesszusom! Mibe csöppentem bele?
- Sziasztok lányok! -köszön nagy mosollyal arcán Tae.
- Sziasztok! -viszonozza gesztusát barátnőm, de láttam mennyire zavarba jött.
- Hogy vagytok? -szólalt meg Jimin.
- Mért vagytok itt!? -már nagyon furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mi folyik itt!
- Egy suliba járunk, ráadásul osztálytársak vagytok a mi kis maknae-nénkkal, mért ne ülhetnénk ide? -von kérdőre Taehyung.
- És ez most jut eszetekbe? Közel három év után? -kezdtem ideges lenni, egyre erősebb volt a gyanúm, miszerint ez egy fogadás volt.
- Jólvan már na, ne légy mérges. Elfoglalt emberek vagyunk, nem mindig van időnk a barátkozásra! -nevetett Jimin, szerintem ő ezt viccnek szánhatta, de nálam ez kicsit se jött be!
- Gyere Soyang, hagyjuk a roppant elfoglalt hírességeket a dolgukat tenni! -rángattam fel barátnőmet helyéről- Menjünk órára!
Meg sem vártam mit felelnek, gyorsan elhúztuk onnan a csíkot. Túl fáradt vagyok én most ehhez! Semmi kedvem se energiám velük jópofizni. Szekrényünkhöz érve láttam barátnőmön mennyire el van kenődve amiért élete szerelmétől rángattam el.
- Most ez lesz? Egész nap fancsali képet fogsz vágni? -dőltem neki a falnak.
- Pont mikor már beszélhettem volna vele... -mondta maga elé bámulva- Miért rángattál el?
- Menj vissza hozzájuk!
- Gyere te is! -ragadott karon.
- Biztos hogy nem! Figyelj Yang, megértem, hogy te oda meg vissza vagy Taehyung-ért és minden vágyad vele beszélni, de engem különösebben nem érdekelnek, így kérlek ne várd el tőlem, hogy jópofizzak velük!
- Mindegy... -sóhajtott majd faképnél hagyott.
Remek! Besértődött... Istenem ez a lány! Miért kell mindig ezt csinálnia? Mindegy, most túl fáradt vagyok ehhez, majd máskor kiengesztelem. Egy pillanatra lehunytam a szemem és hátra döntöttem a fejem a hideg falnak. Olyan álmos vagyok, hogy akár állva is képes lennék elaludni! Hirtelen egy idegesítő röhögcsélésre leszek figyelmes, de amikor kinyitom a szemem már késő! Életem egyik megnehezítője áll velem szemben és egyenesen a szemembe bámul.
- Mivan te kis senki? Otthon kell aludni nem itt! -lökött meg, csatlósai csak nevettek.
Nem válaszoltam, gondoltam ha hagyom, hogy megtegye amit akar akkor hamarabb vége lesz.
- Apa mondta, hogy takarító lettél a cégnél. Gratulálok a kinevezéshez, igazán találó pozíció, mintha rád szabták volna! -hangja tele volt megvetéssel és gúnnyal, de ma egyáltalán nem volt energiám szembeszállni vele- Nézzétek milyen szánalmas!
Egyik kezével az állam alá nyúlt és jól megfogva körbe forgatta a fejem. Csak hagytam, hogy megtegye, hogy megalázzon, újra. Legszívesebben felpofoztam volna, de nem tehettem! Hogy miért? Nos mert ő apuci pici lánya és ha a hercegnőnek bármi baja lesz, azt megbánom, mostoha apámat idézve. Bár sokszor megtehettem volna, hogy megverem, hisz erősebb vagyok nála és okot is adott rá, de nem tehettem! Nem magam miatt, mert ha csak rólam lenne szó... Ki bánná? De nekem számolnom kell Yona-val is, a hugom akiért mindezt csinálom, hogy neki jó legyen. Ha ő nem lenne, ShinAh már kopasz lenne és néhány foggal kevesebb ékeskedne a szájában. De így, hogy ő ott van tűrnöm kell és lenyelni a haragom. Így ez most sem volt másként. Csak álltam ott, szótlanul és tűrtem ahogy ShinAh megaláz a barátai előtt.
- Na mivan? Meg se szólalsz? Ez így nem buli!
Felemelte kezét. Becsuktam szemeim és vártam, hogy elcsattanjon az a pofon, de másodpercek múlva sem éreztem arcomon azt az ismerős, égető érzést. Kinyitottam szemeim és amit ott láttam rettentően meglepett. Egy kéz fogta közre a lány karját, és az a kéz nem másé volt, mint Jungkook-é.
Jungkook szemszöge:
- Most ezt mért kellett fiúk?
Vontam őket kérdőre amiért akaratom ellenére odahurcoltak a lányokhoz, plusz amiért ilyen módon viselkedtek.
- Lazíts már Kook, ne légy ennyire befeszülve! -intett le Jimin.
- Ja, most mért vagy ennyire ideges? -karolt át féloldalasan barátom.
- Most mire volt jó ez az egész? Nektek könnyű, ők nem a ti osztályotokba járnak! Most biztos megvan a véleményük rólam amiért ilyen gyagyásak a haverjaim!
- Na és? Mióta érdekel téged, hogy mit gondolnak az osztálytársaid?
- Mindig is érdekelt! De nem mintha nem tudnátok! Nem akarom, hogy az emberek rossz véleménnyel legyenek rólunk! Hiszen már sok múlik ezen.
- Ugyanmár ne parázd túl! Mi amúgy sem csináltunk semmit csak megkérdeztük hogy vannak! -mentette ki magukat Jim- Különben akinek itt bocsánatot kéne kérnie a viselkedésért az a kis fekete csaj amiért olyan bunkón viselkedett!
- Jimin! -szóltam rá- Ne beszélj így senkiről, kérlek! Attól mert nem Army nem azt jelenti, hogy utálnunk kéne ezért! Fáradt volt és szerintem nem a legjobb pillanatban csöppentünk a képbe.
- Te aztán jól véded azt a lányt! -mosolygott szokásos huncut mosolyával Tae.
- Ne csináld ezt! -boxoltam vállba- Ne kombináljatok! Inkább menjünk órára, a végén még elkésünk!
Felállva helyünkről indultunk el a szokásos helyre, a terembe. A lépcsőn felérve a távolban észrevettem ahogy ShinAh és néhány másik lány éppen Nara-t zaklatják. Elköszöntem a fiúktól és odasiettem. Épp időben értem oda, mielőtt az a pofon csattanhatott volna szegény lány arcán. De miért akarja őt bántani? Elkaptam kezét és érkezésemre mindenki felkapta fejét. A dühös lány gyilkos pillantásokkal nézett rám amiért megállítottam tevékenységében.
- Hagyd őt békén ShinAh!
- Ne szólj ebbe bele Jungkook, nem a te dolgod! -rántotta ki karját kezemből.
- Ha ok nélkül bántani akarod a barátaim akkor igen is van közöm hozzá!
Jó ez erős túlzás volt, de ha nem hazudom azt, hogy Nara a barátom akkor ShinAh nem hagyja békén. Biztos voltam benne, hogy Nara, akinek háttal álltam, meglepve és kikerekedett tekintettel bámul rám a kijelentésem miatt.
- Nem tudtam, hogy ti ilyen jóban vagytok?
Ezt inkább a lánytól kérdezte, mintsem tőlem. De nem hagytam, hogy válaszoljon még beköpné, hogy hazudtam, így nem adtam esélyt arra, hogy megszólaljon.
- Hát most már tudod! Szóval nem szeretnélek mégegyszer a közelében látni vagy különben szólok az apádnak mit művelsz! Világos? -csak nézett rám meglepve.
- Mint a nap! Gyertek csajok!
Sértődötten fordított nekem hátat és barátaival eltűntek a helyszínről. Nara felé fordultam aki arcát a kezeibe temette. Talán ennyire megijedt volna? Ki tudja mióta szekálhatja szegény lányt ez a ShinAh! Épp arra készültem, hogy lelket öntsek belé amikor hirtelen nekemesett.
- Most ez mire volt jó Jungkook!? -förmedt rám.
- Mivan?
- Minek jöttél ide? Miért kellett ezt csinálnod? Minek hazudtad azt ShinAh-nak, hogy barátok vagyunk!? -nem hiszem el, hogy még ő támad le amiért megmentettem!
- Csak segíteni akartam!
- Nem kértem a segítséged! Istenem...! Most mindent csak mégjobban elrontottál! Kössz szépen Jeong Guk! Légyszi ha legközelebb valakinek roppanttul segíteni akarsz, az ne én legyek, köszi! -elviharzott.
Ezt nem hiszem el! Még mindig nem tudom felfogni ami történt! Kedvességből idejövök, hogy segítsek Nara-nak aki nem volt épp a helyzet magaslatán, erre még ő ordít le! Ki látott már ilyet? Inkább meg kéne köszönnie, hogy megmentettem attól, hogy felpofozzák! Hogy lehet valaki ennyire hálátlan?
Egész nap a történtek jártak a fejemben, egyszerűen nem hagyott nyugodni a dolog! Bár már azt megemésztettem, hogy én kaptam a letolást a segítségért, most leginkább az jár a fejemben, hogy ShinAh miért akarta bántani Nara-t? Megannyi kérdés megfordult a fejemben. De leginkább az érdekelt, hogy ez engem miért foglalkoztat ennyire? Hiszen a két lányra tartozik miért utálják egymást annyira. De mégis zavar, hogy ezt láttam! Mióta van ez így? Mr. Bang tud róla, hogy a lánya hogy bánik szegény Nara-val? Mi váltotta ezt ki? Megannyi kérdés és csak újabbak váltották őket.
Szobámban ülve elmerengtem ezen, észre se vettem amikor Tae bejött hozzám.
- Min agyalsz annyira?
- Semmin... -feküdtem el ágyamon.
- Még mindig az ebédlős eset miatt vagy mérges? Holnap bocsánatot kérünk Nara-tól és Soyang-tól!
- Nem, ez más.
- Elmondod?
Beavattam őt a dologba. V az a személy akit beavatok mindenbe, tudja az összes titkom, ő az akiben feltétel nélkül megbízom! Olyan mintha a testvérem lenne. Tudom ez egy kicsit gonosz dolog a többiekre nézve, de nem tehetek róla. Ha Tae-re nézek olyan, mintha magamat látnám! Talán ezért is bízom benne az első perctől mióta megismertem.
Kíváncsian végig hallgatta a mondandóm majd elcsendesültünk. Nekem már nem volt mit mondanom ő pedig szerintem nem tudott mit hozzáfűzni a dologhoz.
- Hát ha így reagált akkor komoly dolog lehet a háttérben. Ha érdekel a véleményem, szerintem egy olyan dologba tenyereltél bele amibe nagyon nem kellett volna! Lehet ezzel a segítek dologgal többet ártottál, mint amennyit segítettél.
- Tényleg?
- Igen, legalább is így gondolom.
- Akkor... szerinted maradjak ki ebből?
- Hát mostmár butaság lenne! Inkább derítsd ki mi folyik a háttérben, már ha tényleg érdekel? Akkor talán megtudod miért bántja ShinAh Nara-t.
- És ezt hogy csináljam meg?
- Én tudjam? Ti voltatok barátok régen! Kérdezz rá!
- Ugyanmár! Sosem avatna be! Plusz az, hogy barátok voltunk erős túlzás! Csupán beszélgettünk néhányszor.
- Te tudod, én nem ismerem őt. De akkor kérdezd meg ShinAh-t, lehet neked elmondja!
- Ezt miből gondolod?
- Ugye csak viccelsz? -nézett rám egy ugyanolyan nézéssel- Az a lány odavan érted mióta csak a cégnél vagyunk! Figyeli minden lépésed! Fogadok ha óvatosan kifaggatod akkor megtudsz mindent.
- Ohh... -ebben az óhban minden benne volt amit csak gondolok erről a dologról.
- Na megyek, hagylak agyalni. De azért aludj is! Szia! -ölelt meg.
- Szia és kössz V!
Egymásra mosolyogtunk majd magamra hagyott. Kezdtem egyre jobban megbánni, hogy közbeavatkoztam. Óckodtam az ötlettől, hogy annak a lánynak a közelébe menjek. Sosem voltam jó a lányok terén, de ha egy olyas valakivel kell beszélnem akit egyébként nem kedvelek, az mégjobban megnehezíti a dolgom! De ha már belemásztam ebbe, akkor végére járok mi folyik itt! Még ha kicsit sincs az ínyemre. Bár azt mondtam Tae-nek, hogy erős túlzás, hogy mi barátok voltunk Nara-val, de ez nem igaz! Általánosban igen csak jóban voltunk, sokat tanultunk együtt és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy jól kijövünk. Bár akkor is nagyon magába zárkózó volt főleg az apja miatt. De velem valahogy mindig tudott nevetni. De egyszer csak hirtelen egyik napról a másikra nem keresett, köddé lett. Aztán néhány évvel később itt találkoztunk újra a suliban. De már mások voltunk mindketten. Én híres lettem a világ legjobb csapatával, őt pedig örökbe fogadta a leggazdagabb ember az országban, aki a minket szerződtető cég elnöke. Bár a hírnevet leszámítva én próbáltam vele beszélni, a régi barátságot újra kezdeni de mintha idegen lennék, úgy bánt velem és bánik mai napig. Nem tudom mi történt? De folyton semmibe vett és levegőnek nézett így felhagytam a vele való kommunikációval. Gondoltam ha nem kér belőlem nem erőszakolom rá magam. Így elmentünk egymásmellett. Azt mondjuk sosem tudtam miért nem voltam képes erről beszélni, elmondani Taehyung-nak mi is történt? Talán azért mert még én sem tudom... Fogalmam sincs!
De egy biztos, ő sosem ártott nekem és kétlem, hogy másoknak is tudna, így a régi dolgok emlékéért megfogadtam, hogy segítek és megtudom mi van a háttérben! De hogy hogyan? Nos azt még nem tudom...