A napok lassan követték egymást és én egyre rosszabbul voltam. Mind fizikailag, mind lelkileg. Hogy Noah újra lelépett egy iszonyatosan nagy űrt hagyott magaután! Még most sem hiszem el, hogy tényleg megtette! Egyetemre se jártam be, egyszerűen képtelen voltam emberek közé menni. Ha pedig mindez nem lenne elég még az elseje is vészesen közeledett! Alig egy hét volt hátra a szülinapomig és minden egyes nappal egyre jobban éreztem a közeledtét. Kezdtem elgyengülni, a farkasom már hihetetlenül ki akart törni, néha igen nagy erőfeszítés volt visszatartani őt! Hihetetlenül gyengének éreztem magam, még arra se voltam képes, hogy egy befőttes üveget kinyissak. Fájtak a csontjaim, az izmaim sőt még a szemeim is.
A hétvégén Kiara eljött hozzánk és elrángatott magával a Cuyahoga folyóhoz. Nem akartam menni de annyira erősködött, hogy kénytelen voltam vele tartani. Azóta nem mozdultam ki itthonról, hogy másnap hulla fáradtan hazacammogtam Noah házából. A folyóhoz érve leültünk a partra és csendben néztük a sebesen száguldó víz hullámait.
- Ugye tudod, hogy nem csinálhatod ezt örökké? -szólalt meg hosszú percek után.
- Kia, légyszi, ezt ne! -emeltem fel kezeim, hogy ne kezdjünk most erről diskurálni.
- De igen Maya, muszáj! Noah elment! El kell fogadnod! Ne csináld ezt magaddal, hiszen csak nézz végig magadon! Totál lefogytál és, mintha nem is te lennél, megijesztesz.
- Akkor ne nézz rám! -pattantam fel mérgesen- Kössz de én nagyon jól megvagyok! Senki nem kért arra, hogy elgyere hozzánk és kirángass ide! Magadtól jöttél, ha jól tudom? -böktem oda eléggé gúnyos hangon, nem így akartam de így jött ki.
- Igen, mert már rohadtul nem bírom elnézni amit művelsz! -kiabált ő is- Noah elment? El! Nagyügy... Szarj rá, hiszen ő is szarik arra veled mi van és az érzéseidre is! Tényleg megéri egy ilyen miatt ennyire gyötörni magad!? Tudod nem te vagy az egyetlen akit elhagytak! Pl ott az állítólagos legjobb barátod! Meglátogattad egyszer is Harryt mióta megtudta, hogy az a ribi megcsalta? Nem! Pedig ha jól tudom, TE voltál az aki azt mondta neki, hogy számíthat rád! Másnak is vannak gondjai Maya, nem csak neked! De ne hagyd, hogy felemésszen! Lépj túl rajta, hiszen már ő rég túllépett rajtad!
Elképedtem! Sosem láttam még Kiat ennyire kiakadni! Meglepett heves természete. Nahát, ilyet is tud? Vagy mindig is ilyen volt csak eddig nem volt rá oka, hogy leordítsa a fejem!? Közelebb lépett hozzám és a vállamra tette kezét.
- Megértelek, hidd el! De ideje tovább lépni és új életet kezdeni. Van akinek fontos vagy, aki szeret téged és akinek szüksége van vagyis lenne rád!
Aprót bólintott majd elhaladt mellettem és átváltozva eltűnt a fákközt. Én meg ott maradtam totál ledöbbenve, kiosztva és zavartan. De... talán igaza van. Noah elment és ezellen nem tehetek semmit! Bár kimondta, hogy szeret mégis annyira mégsem, hogy velem maradjon! Tényleg megéri egy ilyen ember miatt ennyit szomorkodni?
Elindultam haza közben azon agyaltam amit Kia mondott. Abban is ismét igaza volt, hogy ott vannak a barátaim akikre mindig is számíthattam valahányszor gondom volt, de amikor nekik kéne támasz én folyton eltűnök. Szörnyű barát vagyok! Alig vártam, hogy beérjek az ajtón és megkeressem a telefonom! Kikerestem Harry profilját és írtam neki.
Én:
*Szia! Tudom egy szörnyeteg vagyok, amiért megint eltűntem... Borzasztóan érzem magam! Bár jóvá tehetném!*
Harry:
*Már kezdelek megszokni... Miért írtál?*
Én:
*Van kedved dumálni? Elmennék hozzád.*
Harry:
*Nem vagyok otthon.*
Én:
*Oh értem...*
Harry:
*De este olyan 7 felé hazaérek. Légy az ajtónknál!*
Boldog voltam amiért belement a találkozóba, még azokután is...! Tényleg rettentő ember vagyok, folyton cserben hagyom őt, mintha nem is számítana nekem, pedig ő az egyik biztos pont az életemben! Ezért is örültem, hogy hajlandó beszélni velem! Alig vártam már, hogy este legyen! Már hét előtt ott álltam a házuk előtt és vártam, hogy Harry befusson. Alig tíz perc múlva a kék autó leparkolt és eléggé elképedtem amikor megláttam az új Harryt. Nahát ezt meg mikor csinálta? Mellém érve biccentett nekem és simán kikerülve az ajtóhoz ment. Azt hittem csak ezért hívott ide, hogy bosszúból hagyjon kint állni, hogy bűnhődjek. Belépett a házba és a félig zárt ajtón kiszólt nekem.
- Na mivan ott akarsz állni vagy be is jössz?
Megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy mégsem küld el. Gyorsan elslisszolva mellette a nappaliba igyekeztem. Végig néztem ahogy leveszi kabátját és a fogasra akasztja. Majd mint a lassított felvétel, úgy indult el a konyha felé. Figyelemmel kísértem cselekedetét és mosolyra húztam számat mikor láttam, hogy a kedvenc üdítőmből tölt mindkettőnknek és mellécsap egy kis nasit is. Tálcával a kezében sétált mellém és az asztalra téve a finomságokat foglalt helyet.
- Mi ez az új külső? -utaltam ezüstösen szürkés-fekete hajára és új cuccaira.
- Gondoltam jót tesz egy kis változás. Talán rossz?
- Nem! Tök jól áll! Szerintem jobb, mint a fekete. Csak fura elsőre.
- Hogy hogy eszedbe jutottam? -jegyezte meg kissé gúnyosan, amit teljes mértékben megértek.
- Sajnálom, hogy ismét eltűntem! -hajtottam le fejem- Hidd el nem szándékosan csinálom, csak... -elhalkultam, nem tudtam folytatni, nem azért mert ne akartam volna, csak egyszerűen én se tudtam miért csinálom ezt folyton.
- Tudod mióta újra elkezdtél foglalkozni az érzésekkel totál kiszámíthatatlan vagy! -nevette el magát, ami jó jel nem?
- Ja. Hiba volt előkotornom azokat a francos érzéseket!
- Mi lenne ha újra lakat alá zárnád őket?
Ránéztem. Igazából nem is volt olyan rossz ötlet, mint amilyennek elsőre hittem! Hiszen igaza van abban, hogy addig tök jól megvoltam amíg nem engedtem utat az érzéseimnek! Semmi gondom nem volt, éltem akár hal a vízben! És most? Lassan nem leszek más csak egy csődtömeg! Talán igaza van, ha újra elzárkóznék, ha nem törődnék semmivel csak élnék a mának nem lennék folyton ennyire magamalatt! Hogy nekem ez hogy a fenébe nem jutott eszembe!? Tényleg lassan pszichiátriai eset lesz belőlem!
- Tudod mit? Asszem igazad van! Újra elzárom a szívem és soha többé nem mutatom meg senkinek, hogy van! Elég volt ennyi! -csaptam össze tenyerem.
- Jól teszed! Csak keményen csajszi! -paskolta meg combom- Hidd el olyan lesz, mint rég!
- Igazad van! Hogy nem jutott ez nekem eszembe?
- Úgyhogy én vagyok köztünk a zseni! -simított végig mellkasán, a kis önelégült!
- Igaz, hogy is felejthettem el!? Én marha! De ugye jók vagyunk? Nem akarom, hogy a faszságaim miatt újra fasírtban legyünk.
- Nyugi, tőlem nem szabadulsz olyan könnyen Maya! -karolt át féloldalasan.
Megkönnyebbülten lélegeztem fel, hogy nem veszítettem el egy újabb számomra fontos embert, ami már lássan napi rutin nálam! Hosszú idő óta újra tudtam nevetni, hála Harrynek! Az egész estét végig beszéltük és beavattam őt a zűrös szerelmi háromszögembe, amiért hanyagolva volt. Persze azért 1-2 részletet kihagytam. De ennyi járt neki, ha már újra képes volt nekem megbocsájtani. Olyan fél egy felé eléggé elálmosodtunk és kikapcsolva a tv-t felmentünk a szobájába. Nem volt kedvem hazavezetni, plusz amilyen fáradt voltam tuti valamelyik árokban kötöttem volna ki! Kedves barátom pedig felajánlotta, hogy aludjak ott úgyis a szülei dolgoznak, mivel mindketten orvosok. Amíg ő zuhanyzott kiszedtem magamnak egy kényelmes cuccot a szekrényéből, farmerban mégsem aludhatok! Amúgyis járatos voltam nála, hiszen sokszor aludtam itt. Bár akkor egészen más volt a helyzet. Levettem a nadrágom, a felsőm és belebújtam a pólójába ami akkora volt rám, hogy kb még háromszor beleférnék, szerintem ez még őrá is nagy! Hosszú is volt, majdnem a térdemig ért. Jesszus honnan vannak neki ilyen ruhái!?
- Az csak nem az én pólóm?
Hangjára megriadtam! Fura volt ahogy ilyen gyorsan végzett. Megpördültem saját tengelyem körül így szembe kerültem vele. Kissé elképedtem mikor megláttam! Kezében törölköző volt amivel a még vizes haját törölgette. Testét egy köntössel fedte el ami felül kissé szét volt nyílva, belátást engedve sima mellkasára. Nem tudom miért hiszen láttam már meztelenül is, mégis zavarba jöttem. Most annyira más volt! Ez az új haj, az új külső... Teljesen más Harry állt előttem, mint legutóbb!
- De a tied. Baj? -simítottam végig az anyagon.
- Ja nem, jól áll! Gyere, feküdjünk le. Totál álmos vagyok. -huppant bele az ágyba.
Mosolyogva követtem őt és bemásztam a másik oldalra. Gondosan betakargattam magam és néztem mit is csinál. Törölközőjét lezseren a padlóra dobta és a takaró alatt levette köntösét, ami szintén a földön landolt. Megijedtem!
- Nem akarsz felvenni valamit? -vetettem fel, hátha legalább egy pólót húz.
- Mért is? Itthon vagyok Maya és általában pucéran alszok! De mivel itt vagy van rajtam alsó nyugi. -paskolta meg karom.
- Ja nekem 8 csak nem akarom, hogy megfázz! -Istenem ekkora béna kifogást, mekkora egy idióta vagyok!
- Megfázni? -nevetett fel- Hiszen te is csak egy pólóban vagy!
Igen, ott a pont! Nem volt ellenvetésem! Hiszen igaza van, ez ellen nem tudtam mit tenni. Inkább, hogy ne keverjem magam még idiótább helyzetbe, megfordultam és igyekeztem elaludni. De nem telt bele öt percbe se egy kezet éreztem meg bordáimnál matatni a takaró alatt. Egy pillanatra megriadtam. Simogatása kellemes volt és bevallom jól is esett! Hiszen rég volt már, hogy valaki így érjen hozzám, mégis zavart! Ellöktem kezét.
- Harry ne! Ne csináld ezt.
- Miért? Jó lesz. -húzódott közelebb és puszit nyomott karomra, amitől libabőrös lettem.
- Nem baj akkor se... Nem szeretném!
- Ugyanmár ne játszd magad! Mindkettőnket kikosaraztak, magányosak vagyunk. -fölém mászott és belecsókolt nyakamba, ami inkább volt frusztráló és rémisztő, mint kellemes.
- Harry... Nemár! -próbáltam lelökni magamról, de az ágyhoz paszírozott- Hagyd abba! -szóltam rá mérgesen.
Egy pillanatra megállt és rámnézett. Szemeiben rettentő ürességet láttam, ami eléggé megrémisztett! Sosem láttam még ilyennek és nem is volt ennyire rámenős és erőszakos. Egy erősebbet taszítva rajta lelöktem magamról, így az ágy szélén landolt. Én azonnal felpattantam és fel-alá járkálva igyekeztem lenyugtatni magam. Nem szeretnék idő előtt átváltozni.
- Mi a franc ütött beléd!? -kiabáltam- Normális vagy!?
- Én!? Tényleg tőlem kérdezed ezt? -felállt és kiabált ő is- Te vagy aki folyton leráz, elhanyagol csak mert nem tudsz két pasi között dönteni! Most már az egyik lelépett mit kell állandóan hisztizni!? Vagy ő nem tud rendesen megdöngetni ha!? Ez a baj!? -elkezdett felém jönni én pedig automatikusan hátráltam, mindaddig amíg a fal utamat nem állta- Ne aggódj, majd én segítek a döntésben.
Nekilökött a falnak és teljesen leszorítva engem elkezdte nyakamat csókolgatni, majd lassan áttért a kulcscsontomra. Totál megrémültem! Sosem láttam még Harryt ennyire vadnak és erőszakosnak! Megijesztett! Ledermedtem, nem bírtam semmit tenni, pedig tudtam volna hiszen erősebb vagyok tőle, de annyira lesokkolt a viselkedése, hogy lefagytam! Csípőjét teljes erőből nekem lökte, éreztetve mennyire meg akar kapni. Féltem! Reszketett minden tagom! Fogalmam sincs miért rezeltem be ennyire, de tényleg teljesen lefagytam!
Mikor megelégelte, hogy neki vagyok nyomva a falnak felkapott és szó szerint az ágyra dobott. El akartam menekülni, de nem hagyta. Azonnal rám nehezedett ezzel leszorítva a matracra. Lábaimat összenyomta a sajátjaival és kezeimet testem mellé szorította. Úgy nézett rám akár egy éhes ragadozó a gyámoltalan prédájára, féltem! Meg akart csókolni de elhajoltam, legalább ennyi lélekjelenlétem volt. Nem tetszett neki a dolog, ezt jelezte is egy morgással. Egyik kezével lefogva az én két kezem a fejem fölé szorította azokat és a másik kezével megfogta az állam és a számára legmegfelelőbb pozícióba állította. Azonnal lecsapott ajkaimra és úgy falta azokat, hogy az már fájt. Felnyögtem mert fájt ahogy megharapott, de csak egy önelégült mosolyt vetett felém. Újra számra bukott és kezét elvéve államról a pólóm alá nyúlt, egyenesen a bugyimba. Amint megéreztem hideg ujjait női tagomon ismét egy kellemetlen nyögés hagyta el számat. Durva volt!
- Ez az nyögj csak! Azt szeretem a legjobban. -hangja mély volt, szinte lelketlen, mintha nem is ő lenne.
- Miért csinálod ezt? -kérdeztem már sírva, fájt a tudat, hogy a legjobb barátom fog éppen megerőszakolni.
- Mert ezt érdemled! Nem vagy más csak egy mocskos ribanc, aki aláfekszik mindenkinek! Most pedig nekem fogsz!
Nem hagyta, hogy válaszoljak újra nekiesett az ajkaimnak. Sírtam, már-már zokogtam. Belül rettentő fájdalom járt át, képtelen voltam bármit tenni, megdermesztett a félelem! Csak sírtam és sírtam! Tudtam tennem kéne valamit, tudtam mozdulnom kell, lelökni magamról mégis... nem bírtam! Hagytam, hogy azt tegyen velem amit csak akar. Rettentő ember vagyok! Ha most látnám magam kívülről tuti bemosnék egy jó nagyot magamnak!
Ahogy keze munkálkodott nőiességemen akaratlanul is fel-felnyögtem egy érintésénél, ezzel csak feltüzelve őt. Pár pillanattal később éreztem, hogy a kezeimet fogvatartó szorítás enyhülni kezd, de nem bírtam mozogni. Újra az a régen érzett rosszullét fogott el, fájt mindenem, a szemem, a fejem, az egész testem. Kezdett minden elsötétülni, egyre homályosabban láttam. Átjárt a forróság és a vér iránti szomjam. Zúgott a fejem és a fülem is. De a legrosszabb az egészben, hogy itt vagyok Harrynél, aki eddig a barátaim közé tartozott, aki éppen erőszakol engem és nem tudok ellene semmit tenni! Talán jobb is ha elájulok, legalább kiesik ez az egész és nem leszek tanúja a saját megalázásomnak. Bár itt lenne Noah és megmentene! De nincs itt senki, és nem is lesz! Azt sem tudják hol vagyok, vagyhogy mi történik! Újra egyedül vagyok, magányosan, és ezúttal totál lealázva!