Miután a két immár jóban lévő barátunk elhagyta a helyszínt visszamentünk a klubba. Egy ital kíséretében kitárgyaltuk, hogy amint kijózanodtunk elmegyünk Harryhez és megvígasztaljuk. Ennyivel tartozunk neki, főleg én! Nagyon bízom abban, hogy sikerül neki túllépnie Hannahn! Eléggé belezúgott abba a pusztulat csajba és ez a csalódás most kicsit se hiányzott neki! Annyira örültem, hogy végre sikerült találnia egy olyan lányt akit szerethet és aki viszont szereti, főleg azokután, hogy folyton visszautasítottam és a szemébe mondtam, köztünk sosem lehet semmi! Lelkiismeret furdalásom lett miatta! Úgy érzem, miattam szaladt bele ebbe a kapcsolatba!
- Ez nem a te hibád, ugye tudod?
Sam, mintha a lelkembe vagyis a lelkeimbe látna úgy adott hangot a bennem rejlő kétségnek. Szinte már ijesztő mennyire átlát rajtam!
- Tudom csak... Úgy érzem, mintha miattam ment volna bele ebbe a szarságba, csakhogy elfelejtsen! Egy szemét állat vagyok Sam, egy szemétláda! -borultam a pultra, éreztem ahogy könnyeim utat kérnek.
- Jaj már Maya, ne kezd te is! Totál elcseszed a kedvem ezzel a szaros önmarcangolással! Most tehetsz te arról, hogy nem tudtad Harry érzéseit viszonozni?
- Hát... arról nem de...
- És arról, hogy az a kis ribanc megcsalta?
- Arról sem! De...
- Akkor nem értem! Miért vagy most szomorú?
- Mert... -sóhajtottam, igyekeztem összeszedni a gondolataim, hogy jól is mondjam ami a fejemben van- Ott volt Harry aki tényleg szeretett engem és én egyszerűen képtelen voltam viszonozni az érzelmeit! Pedig ő tényleg őszintén szeretett engem én meg... Egy balfasz vagyok Sam!
- Dehogy vagy! Ne mondj ilyet vagy megharagszom! -mondta szigorúan- Az érzéseinket nem mi irányítjuk! Most ez ugyanaz, mint a te eseted Kaidennel! Vagy Noahval. Mind a kettőt szereted és mind a kettőben csalódtál. Félsz dönteni, fogalmad sincs mit is akarsz közben meg szenvedsz miattuk! Azt hiszed nem látom?
- Én csak...
- Tudom! Ez bonyolultabb, hiszen te két embert szeretsz, míg Harry csak egyet szeretett. Apropó, tudod már melyiküket akarod? Kivel akarsz együtt lenni?
- Őszintén? Hát halvány lila fogalmam sincs! Szeretem Kaident, ez tény. De megcsalt! Annyira megalázó volt, és az a legrosszabb, hogy számára ez nem is igazi megcsalás volt! De úgy érzem mégis képes lennék megbocsájtani neki, főleg azután, hogy megígérte nem csinál többé ilyet. De...
- De ott van Noah is! -fejezte be helyettem.
- Igen. Nem tudom miért de úgy érzem hasonlóan érzek iránta, mint Kaid iránt. De benne is csalódtam hiszen lelépett, itthagyott. És mióta vissza is jött olyan, mint egy szellem! Hol felbukkan, hol eltűnik! Nem tudok kiigazodni rajta!
- Mi lenne ha megfogadnád a saját tanácsaid és beszélnél vele?
- Mert vele nem lehet! Valahányszor próbálok áttérni a témára ő vagy másikba kezd bele, vagy lelép! Így hogy?
- Ne engedd, hogy ő irányítson!
Belegondoltam Sam mondataiba és olyan egyszerűnek tűnt a megoldás, fogalmam sincs egyáltalán miért is nem gondoltam soha erre...? Mert egy idióta vagyok, azért! Önmarcangolásom közepette azt néztem, hogy a magárahagyott Hannah mennyire elemébe jött a többi táncolgató srác oldalán. Rendesen kivirult a csaj. Ekkora egy ribancot de komolyan! Harrynek egy pillanatig se kéne szomorkodnia miatta! Ez a lány ennyit sem érdemel!
Olyan 11 felé barátnőm is hazaindult, így újra egyedül maradtam, az újra kusza gondolataimmal. Vizsgálgattam félig üres poharam közben azon agyaltam, amin Samel beszélgettünk. Igaza van abban, hogy el kéne már végre döntenem mit is akarok! Amiről amúgy gőzöm nincs. De ha magamnak tenném fel a kérdést, akkor sem tudnék válaszolni! Kaiden vagy Noah? Passz! Mindketten annyira mások, mint tűz és víz! Kaiden határozott, tudja mit akar és azt addig hajtja amíg meg nem szerzi. Okos, kissé beképzelt de egy olyan jó pasinak, mint ő kell is némi önelégültség. Jó vezető ez tény, jól igazgatja a falkáját nem hiába ő az Alfa! És amikor baj van tényleg lehet rá számítani, ha igazán szükségem volt rá, ő ott volt! De Noah is ilyen, ha baj van ő megjelenik és kiment a szorult helyzetből! Bár általában csak a győtrő szomorúságomtól mentett meg eddig. Meg egyszer egy vérfarkastól többé kevésbé. Ő olyan nekem, mint egy támasz. Ha bánatom van kisírhatom magam a vállán. De ugyanakkor mindkettőjüktől tartok is! Hiszen Kaid kapcsán ott a félelem, miszerint elgyengülhet és újra megcsal! Ha nem is Loryval de mással... Nem tudom meddig képes tűrtőztetni magát és betartani az ígéretét! Ahogy Noah is! Ő is megígérte nekem, hogy velem lesz, pedig sosincs velem, folyton lelép! El sem mondja hova, miért és mennyi időre! Én hülye pedig mindig várom, hogy felbukkanjon!
Kétségeim közepette a kinyíló ajtón beszökő szellő egy ismerős illatot sodort irányomba. Tüdőmet megtöltötte a vanília-menta édes egyvelege ezzel fura borzongást kölcsönözve belsőmnek. Ijesztő mennyire hatással van rám, még most is...! Megfordultam és hamar a hátamnál termett. Olyan gyorsan pördültem székemmel, hogy majdnem a padlón kötöttem ki, ha Noah nem kap el tuti tanyázok egy óriásit.
- Itt az ideje, hogy szépen hazamenj! -megragadta karomat és húzni kezdett.
Zsebébe nyúlva egy kisebb összeget a pultra dobott és kivonszolt a klubból. Még húzott volna magával de kirántottam karomat szorításából.
- Nem! Nem megyek sehova amíg nem kapok válaszokat! -álltam meg az utcán.
- Milyen válaszokat? -nézett kérdőn.
- Rohadt válaszokat a kibaszott kérdéseimre! -ordítottam, az se érdekelt ha mindenki minket bámul.
- Ne itt, ne most! -olyan közel jött hozzám, hogy automatikusan hátraléptem egyet- Gyere hazaviszlek! -megragadott és benyomott a kocsijába.
- Nem akarok hazamenni! Anya megöl ha meglát így. -felcsuklottam, éreztem ahogy az a rengeteg leküldött pia vissza akar jönni.
Igyekeztem visszaszorítani kitörni akaró hányásom. Nagyot nyelve újra kóstólhattam a napi kínálatot, amitől mégjobban hányingerem lett. Autókáztunk egy ideje mikor egy számomra ismeretlen helyen kötöttünk ki. Egy kieső erdős részen voltunk, mindenhol óriási fenyőfák és nem messze egy aranyos kis faház állt. Hasonló, mint Kaidené de mégis más!
- Miért vagyunk itt?
- Te mondtad, hogy nem akarsz hazamenni! Itt aludhatsz. -biccentett a viskó felé.
Kitessékelt a kocsiból és elindultunk a házikó irányába. Éreztem ahogy a hűs levegő kissé jót tesz a forró testemnek, de a lábaim így is ellenkező irányba jártak. Úgy mentem, mint egy részeg! Ja, hisz az is vagyok... Az eddig kicsit előttem battyogó férfi bevárt és belémkarolva segített el az ajtóig. Próbáltam kirángatni magam a karjaiból de nem engedte. Elengedett egy kicsit amíg kinyitotta az ajtót de amint az kinyílt karja újra körém fonódott. Mikor beértünk elég szép látvány tárult elém. Gondosan elrendezett bézs és halvány barna, rózsaszín bútorok. Egy körszőnyeg és egy kandalló is állt a nappaliban. Úgy nézett ki akár egy filmbéli díszlet. Felvezetett a lépcsőn és betessékelt az egyik szobába. Alig ültem két percet éreztem, hogy a meleg miatt újra rámtör a hányhatnék és kezemet a szám elé téve álltam fel az ágyról.
- Noah! A mosdó...? -kérdeztem a háttal álló, szekrényben kutató férfitól.
- Balra a második. Miért...?
Már nem értettem mit mond rohantam kiadni gyomrom összes tartalmát. Kb tíz perc émejítő rókázás után végre el tudtam válni a fehér porcelántól és lehúzva azt igyekeztem két lábra állni, ami valljuk be igen csak megerőltető dolog volt. Végül csak sikerült. Megmostam arcomat és az elhúzhatós tükör mögött kerestem fogkrémet, amit hál' Isten meg is találtam. Nyomtam egy jó nagy adagot egy bontatlan fogkefére és alaposan kisikáltam számat. Alig végeztem mikor egy halk kopogást hallottam. Engedély nélkül nyitott ajtót és jött be a fürdőbe.
- Jól vagy? -nézett rám aggódva.
- Inkább jobban. Csak a fejem ne fájna... -simítottam végig említett tagomon- És még nem is vagyok másnapos! Ó te jó ég!
- Ez van ha sokat iszik az ember! Na gyere, ideje lepihenned! -kísért vissza a korábbi szobába- Tettem neked oda tiszta ruhát, vedd fel!
- Köszönöm! Kérhetek valamit inni? Porzik a vesém.
- Hozok narancslevet!
Nyomatékosította. Mit várt mit kérek? Alkoholt? Gondolhatná, hogy nem piát fogok újra kérni! Amíg vissza nem jött gyorsan átöltöztem és befeküdtem az ágyba. Hamar kézhez kaptam a narancslevem amit egy húzásra meg is ittam.
- Na most, hogy ittál ideje aludni! -vette el a poharat.
- Noah! -ragadtam meg kezét- Honnan tudtad, hogy hol vagyok? -kérdeztem rá, ami már elég régóta foglalkoztatott.
- Ne Maya ne most!
- Akkor mikor Noah, mikor!? -ültem fel- Soha nem válaszolsz egy rohadt kérdésemre se! Elegem van! Válaszokat akarok! -kiabáltam.
- Jó akkor kérdezz! -ült le mellém, ami kissé meglepett.
- Honnan tudtad, hogy a klubban vagyok?
- Kiara mondta. Mikor elmentem hozzájuk éppen azon vitatkozott Kaidennel, hogy el fog menni bulizni veletek akkor is ha ez neki nem tetszik.
- Miért jöttél oda?
- Megnézni, hogy jól vagy-e! -jól esett, hogy csak azért képes volt odamenni, hogy megbizonyosodjon róla nem esett-e bajom.
- Mért olyan fontos, hogy mi van velem?
- Ez most komoly? Hát mert fontos vagy nekem Maya! Tudni akarom mi van veled!
- Miért vagyok fontos? Mi vagyok neked? -szinte már sírva kérdeztem tőle, annyira tudni akartam már!
- Maya... -túrt bele hajába- Kérlek fejezzük ezt be! Részeg vagy, pihend ki magad!
Felállt és újra le akart lépni. Ekkor hangosan hallottam Sam hangját a fejemben miszerint azt kiáltja NE HAGYD, HOGY Ő IRÁNYÍTSON! Felpattantam és az alig kinyílt ajtót bevágtam és a férfit megragadva szembefordítottam magammal. Meglepte cselekedetem, kerek szemekkel nézett rám. De hallgattam Samre, ezúttal nem hagytam annyiban! Tudtam ha most engedek sosem fogom megtudni az igazat!
- Nem mész innen sehova amíg választ nem kapok! Elég volt a baszakodásból, a folytonos lelépésekből és a kertelésből! Válaszokat akarok Noah, méghozzá itt és most! -csak nézett rám, félmosolyra húzva száját- Mi van köztünk? Egyáltalán van olyan, hogy mi? Noah tudnom kell! Érzel irántam valamit...?
A végére még a hangom is elment, szinte suttogtam. Éreztem, hogy újra eluralkodik rajtam a feszültség és könnyeim utat törnek maguknak. Már meg is bántam elszántságom és szilárdnak tűnő eltántoríthatatlanságomat, alig bírtam már két lábon állni! Szégyeltem magam, szomorú is voltam és hiába minden ezúttal se voltam beljebb semmivel. Belenyugodva a felemésztő tudatlanságba, megfordultam és visszaindultam az ágy felé. De két lépés után egy kéz megragadta a karom és ezúttal engem paszíroztak neki az ajtónak. Két karját megtámasztotta mellettem és enyhén lehajolt, hogy szemembe nézhessen. Halvány íriszei szinte azonnal magukba szippantottak.
- Maya, tudod mennyire fontos vagy nekem, talán jobban is mint kéne! De nem lehet semmi köztünk. -szavai akár a kés úgy vágtak bőrömbe.
- Miért? Kaiden miatt? -nem válaszolt- Noah kérlek, légy velem őszinte!
- Maya te a Párja vagy, kiválasztott téged! Az a sorsotok, hogy együtt legyetek! És én ebbe nem tartozom bele... -végére elhalkult.
- Eldönthetem én mit akarok? Tudod jól, hogy hülyeségnek tartom ezt az egész bevésődés dolgot! -elmosolyodott nem mindennapi hasonlatomon.
- De akkor is! A tényen, hogy szereted Kaident, még nem változtat semmi!
- Igen szeretem, ahogy téged is! -már nem érdekelt, muszáj volt kimondanom, éreztem ahogy az őszinteségi roham átfut rajtam- De egyikőtök se mondta nekem soha, hogy viszont szeretne vagy csak kedvelnétek. Mégis mindig eléritek, hogy szenvedjek miattatok!
Beleboxoltam karjába és az ablakhoz sétáltam. Éreztem, hogy újra eluralkodik rajtam a kétely és sós cseppek borították el arcomat. Valószínű ha nem dolgozna bennem az alkohol sosem mondtam volna ki ezeket, inkább elfolytottam volna magamban. Mint mindig... Mégis annak ellenére, hogy úgy bőgök, mint egy kisgyerek akitől ellopták a nyalókáját, a bennem rejlő feszültség egyre kisebb! A rettentő teher ami mindig lesúlytott az elnyomott érzelmeim miatt, most mintha egyre kisebb lenne.
Törölgettem arcom, mert már semmit se láttam mikor két kar körém fonódott és összekulcsolódott a hasamnál. Egy pillanatra megijedtem, nem is hallottam mikor idejött. Tényleg olyan akár egy szellem!
- Sajnálom! -tette fejét a vállamra.
- Mit? -nem néztem rá, kifelé bámultam az ablakon.
- Hogy folyton miattam, miattunk szenvedsz!
- Már megszoktam... A szenvedés már lassan olyan, mintha az árnyékom lenne, folyton a nyomomban jár.
- Nem akarom, hogy miattam legyenek rossz napjaid vagy rossz emlékeid! -elengedett- Hiba volt visszajönnöm... -túrt bele hajába.
- Mi!? -nem hittem el miket mond ki, ez most komoly?
- Szörnyen érzem magam amiért ekkora fájdalmat okoztam neked! Jobb lesz ha elmegyek. -nem hiszek a fülemnek!
- Nem mondod komolyan, hogy újra le akarsz lépni? -kaptam karja után, hangom már-már hisztérikus volt- Újra itt akarsz hagyni!?
- Nem akarlak -ragadta meg karom- de muszáj!
- Ne Noah, kérlek ne csináld ezt velem! -öleltem át- Visszaszívok mindent! Nem szeretlek, nem érdekelnek az érzéseid semmi sem! Csak kérlek maradj velem! -könnyeim záporoztak akár az eső, állam alá nyúlt és felemelte fejem, hogy a szemembe nézhessen.
- Nem tehedet semmissé, amit egyszer kimondtál! -mosolyodott el- Nem akarlak elhagyni, hidd el a szívem szakad meg, de nem tehetek mást!
- De miért...? -suttogtam.
- Mert szeretlek!
Ettől az egy szótól mégjobban könnyezni kezdtem és ott álltam, mint egy idióta. Fájt mindenem! Szinte hallottam ahogy a szívem millió darabokra törik össze. Kezét az arcomra simította és enyhén megemelve azt ajkaimra hajolt. Apró csókot hintett számra, szinte alig éreztem ahogy hozzámér, mégis... beleborzongtam, libabőrös lett az egész testem. Nyaka köré fontam karjaim és igyekeztem kicsit közelebb húzni magamhoz, hogy igazi csókot váltsunk de ezt már nem engedte. Lerángatta kezeimet és puszit nyomott homlokomra, majd hátatfordítva elment. Utánna akartam menni, rohanni akartam és kérlelni, hogy maradjon de nem bírtam... A lábaim, mintha ólomból lennének, mozdulni se bírtam! Gyermeteg sírásom hisztérikus zokogásba váltott át és a földre rogytam. Fájt mindenem! A szívem, a lelkem, minden! Hát megtette! Újra elment, újra itthagyott, magamra maradtam...