Daegu. A város mely tele van élettel, mindig siető emberekkel és szemcsalogató plakátokkal, hirdetőtáblákkal és árusokkal. Ám ez az éjjel más volt. Az utcák kihaltak voltak, egyetlen madár csicsergést sem lehetett hallani ahogy kutyák ugatását sem. Autók sem jártak, mintha valami elkülönített övezet lenne, ahová tilos a bejárás.
Taehyung megmaradt embereivel a régi birtokához ment, amit SeungCheol győzelme zálogául birtokba vett. A kapuknál őrök vigyáztak a ház urának biztonságára, a járőröző emberek mellett 1-1 különféle harcikutya baktatott készen állva a támadásra. A férfi szíve alkalmanként megremegett, hiszen jól tudta onnan bizony nem jön ki élve, de mégsem hátrált meg nem mutatta ki aggodalmát, büszkén ment szembe riválisával.
Magához ragadva fegyverét indulásra készen intett vele tartó embereinek, hogy kövessék őt. Ám egy kéz mely karjára fonódott megállásra kényszerítette. Tae hátrapillantva megkönnyebbüléssel fogadta, hogy barátai talán mégsem hagyják cserben.
- V, hagyd ezt abba! Nem látod, hogy nem vagyunk elegen? -rángatta meg idősebb hyungja a karját.
- Nem érdekel RJ, mondtam ha nem akartok részt venni ebben akkor ne gyertek el! Ha csak nyavajogni jöttetek akkor mehettek is!
- Befejezted már ezt a kibaszott mártírkodást? -vágta tarkón YoonGi- Egy csapat vagyunk V, hiába is akarsz elzavarni minket! Olyanok vagyunk akár a pattanás a seggeden! Ha el is tűnünk egy időre, mindig visszajövünk hozzád!
- Jézus Agust, muszáj volt pont ezt a hasonlatot használnod? -fintorgott rá Hoseok.
- Most mér'? Tökre idevágó! -csak szemfordítással tudták le barátjuk megszokott morbid humorát.
- Na és, hol van Chim? -nézett körbe Taehyung.
- Elment valamiért. De ő is jön nem sokára.
- Nem várhatunk! Addig kell támadnunk amíg nem szúrnak ki minket! -csapott bele tenyerébe- Agust te viszed az egyes csapatot, délnek menjetek és ha jelt adok behatoltok! RJ te Hope-al keletről támadsz és fedeztek minket ha ziccer lenne. Én a hátsóbejáraton megyek be, aztán meglátjuk mi lesz.
- Szerinted, sikerülni fog? -nézett rá aggódva Hobi.
- Remélem. Igazi mi kevesebben vagyunk, de ismerjük a helyet akár a tenyerünket. SeungCheol itt idegen pályán van, nem ismeri a birtok titkos járatait! Indulhatunk? -nézett embereire akik fegyvert ragadva készen álltak a harcra- Akkor indulás!
A megbeszéltek szerint közelítették meg a villát. Taehyung embereivel hátra osont és eltávolítva az őröket behatoltak a birtokra. A fák és bokrok segítségével egyre közelebb jutottak a házig, s csak néha kellett megállniuk a körbe járó reflektorok miatt.
Jimin is időközben megérkezett és adóvevője segítségével megtalálta YoonGit akihez csatlakozva indultak el a gyakorlópálya felé.
- Na Chim hogy ment?
- Még nem tudom. NaRanak akadt egy terve de szerintem totális csőd.
- Akkor nem is fog idejönni?
- De, eljön. Csak nem tudom egyedül-e.
- Ezt meg hogy érted?
- Vigyázz!
Éppen időben rántotta félre társát a felé száguldó golyó elől. A pályán megbújt őrök hamar észrevették őket és heves tűzharc alakult ki köztük. Taehyung hallva a lövöldözést rádión odaküldte Jint és Hoseokot is, hogy fedezzék a többieket. Mivel minden figyelem a hátul zajló lövöldözésre irányult Tae úgy gondolta kihasználja a helyzetet és megkeresi SeungCheolt. Maroknyi emberével behatolt a házba és ellensége után kezdett el kutatni. Mindent átnézett, konyhát, étkezőt, a volt irodáját sőt még a nem használt szobákat is de a férfit sehol sem találta. Végül az emelet felé vette az irányt, embereivel a nyomában. Úgy vették őt körbe akár az élőpajzs, ha rájuk is támadnak Taehyungnak legyen ideje elmenekülni. Ahogy a folyosón lépkedtek előre beszélgetés hangjait vélte felfedezni. Régi szobája felől jöttek a zajok, mintha vitatkoznának. Furcsálta, hogy sehol egy őr mivel jól hallhatóan van odabent valaki. Akkor miért nem őrzik az ajtót? Kilincsre kulcsolta ujjait és egy határozott mozdulattal kivágta az ajtót és berontottak rajta. Ám mikor meglátta ki is van odabent, arca elfehéredett, ereiből az összes vér elpárolgott, füle sípolni kezdett. Ajkait enyhén eltátotta és teste mellé leeresztve fegyverét abban a pillanatban feladta az egész harcot. Egy világ omlott össze benne, mikor SeungCheol mellett nem más ült vigyorogva, mint TaeJin, az édesapja. Szemei csillogni kezdtek könnyeitől szíve pedig dühétől dübörgött. Elárulva érezte magát, egy senkinek, egy örök vesztesnek. A saját apja az aki elárulta őt!
- Apám? -nézett rá felvont szemöldökkel.
- Ne nevezz így te haszontalan kölyök! -kiáltott rá- Képes voltál elárulni a saját apádat!? -ordította- A parancsom ellenére kimenekítetted azt a két szerencsétlent a pincémből!? Miféle maffiafőnök vagy te!?
- Hát nem olyan mint te az biztos. -köpte szavait- Veled ellentétben nem fogom kinyírni a barátaimat!
- Barátok... -horkantott fel- Ebben a szakmában nincs olyan, hogy barátság! Hát még most sem tanultad meg Taehyung?
- Mit keresel itt?
- Szerinted? Mivel az egyetlen fiam képes volt szemrebbenés nélkül elárulni engem, kénytelen voltam keresni egy méltó utódot a helyedre és SeungCheol igen csak alkalmas erre a posztra! -veregette vállon az önelégülten mosolygó fiút.
- Tényleg apám, tényleg? SeungCheolt választottad? Ch! -horkantott fel- Nála még a sarkon zöldséget áruló bácsika is jobb lett volna!
- Elég legyen ebből! -csapott rá mérgesen az asztalra- Többé nem vagy a fiam Taehyung, levettem rólad a kezem, nem vagy többé a családom tagja!
- Hát... Sebaj, úgyse akartam az lenni soha!
Felrántva pisztolyát meglőtte SeungCheolt akinek vállába fúródott a golyó. Tűzharc alakult ki a megbúvó Seventeenes emberek és Tae emberei között. Közben a férfi igyekezte összeszedni csapatát, ám aki csatlakozni tudott hozzá az csak Jimin volt. Ugyanis a többieket elfogták. Kimenekültek a házból és próbáltak fedezéket keresni, nehogy egy arra tévedő töltény végezzen velük. De az egyre csak növekvő ellenséges erőkkel szemben egyre kevésbé tudták felvenni a harcot. Mintha egyáltalán nem akarnának fogyni csak egyre több és több Seventeenes csatlós csatlakozott a harchoz. Végül a házból kijött SeungCheol és TaeJin is, kinek ottlététől Jimin teljesen ledöbbent. Körbe kerítették a B.T.S. megmaradt tagjait is és földre kényszerítve a megmaradt csapatot, megkötözték a foglyokat. TaeJin levitette az összes kis árulót a pincébe ahol egy üres börtöncellához hasonló szobába záratta be mindannyiukat. YoonGi, Jin, Hoseok és a velük küzdő csapat összes tagja félholtra verve fetrengtek a padlón, arcukat vérük csúfította el. Taehyungot egy székhez kötözték és végignézették vele ahogy hasonló állapotúra agyalják Jimint és a velük életben maradt embereket is. Hiába kiabált, hiába kérte, hogy inkább őt üssék nem hatott. Apja is és SeungCheol is nevetve nézték végig ahogy Taehyung a sírás határán próbál kiszabadulni a láncok fogságából, hogy segítsen barátainak.
- Elég legyen már a kibaszott rohadt életbe! -ordította- Hiszen már nincsenek is maguknál! Hagyd őket békén apám, tudom, hogy engem akarsz! Nekik ehhez semmi közük! Játszuk le ketten, az embereimet pedig hagyd békén!
- Azt hiszed még mindig te parancsolsz itt? -nevetett fel gúnyosan- Ebben a házban már rég nincs szavad kisfiam! A hatalmad és befolyásod érvényességét vesztette! Megmondtam neked, ha vissza kell térnem a bizniszhez akkor te sem úszod meg ahogy a kis szánalmas nyafkák hadserege sem.
Elővette pisztolyát és kibiztosítva fia homlokához nyomta. Taehyung egyenesen apja szemeibe nézett. A félelem legkisebb szikrája sem látszott szemében, nyugodt volt, készen állt arra ami rá vár. Hiszen tudta, hogy innen nem jut ki élve s talán nem is igazán akar. Mi értelme lenne? Nincs már semmije! Se szervezet, se barátok és már Ő sincs ott neki. És mindez az ő hibája miatt, mert túl természetesnek vett mindent és legyőzhetetlennek hitte magát. Ez lett a túlzott egoizmusának a következménye. Anyja pedig mindig arra tanította, hogy ha egyszer úgy dönt megcselekszik valamit legyen az jó vagy rossz, annak bizony a vele járó következményeit is el kell tudnia viselni! Most pedig eljött az idő a felelősség vállalásra. Apja jeges tekintetébe furta sajátját és megszokott féloldalas mosolyával várta a történéseket.
- Gyerünk, lőj le! Vess véget ennek! Lődd le az egyetlen gyerekedet, hajrá minta apa! -szavai gúnyosak voltak, ámde őszinték.
TaeJin ujja mozdulni kezdett ám ekkor egy óriási robbanás rázta fel a házat. Mindannyian -már aki eszméleténél volt- körbenézett, hogy ezt most mi lehetett aztán SeungCheol néhány emberével felrohant az emeletre megtudni mi volt azaz égtelen nagy robaj. Alig fél percen belül a fiú visszatért, arcára a kétségbeesés jelei ültek ki.
- Mivan fiam, mi történt? -nézett rá TaeJin.
- Megtámadtak minket!
- Micsoda!? -nézett rá dühösen- Mégis kik?
- Fogalmam sincs! De rengetegen vannak és rakétavetőkkel meg gránátokkal támadnak. Mit tegyünk most?
- Először is hagyd abba ezt a kibaszott pánikolást, aztán menj és szedd össze az embereid, vissza kell támadnunk!
Otthagyva a foglyokat TaeJin SeungCheol után sietve ment, hogy meggyőzödjön arról ki azaz eszement aki képes megtámadni őket. Jimin erőteljes fájdalmai ellenére elkúszott Taehyunghoz, hogy kiszabadíthassa lekorlátozott fogságából. Egy apró lézert használva átvágta a láncokat összetartó vaslakatot, így sikerült kiszabadítania kezeit majd ugyanezt tette lábaival is. Tae rögtön barátaihoz rohant.
- NaRa az... -nyögte a szőke fiú fájdalmasan.
- Micsoda? -fordult hátra a férfi, nem tudta jól hallotta-e amit Jimin mondott neki.
- NaRa van itt. Hát sikerült neki...! -terült el hátára, arcára mosoly ült ki- Add az adóvevőd!
Taehyung nem értett semmit, sőt a neki szánt információt sem volt képes felfogni. Igaz lenne? A lány tényleg ott van? De miért?
~ NaRa, hallasz? Itt Jimin!
~ Igen hallak! Merre vagytok?
~ A pincében.
~ Jól vagytok ugye, mindenki él?
~ Ja csak kicsit nagyon agyon vagyunk verve, de amúgy tök klassz minden. -nevetett fel saját béna viccén.
~ Rendben, máris ott vagyunk!
A kinti harcok egyre közelebbről szóltak ebből tudták, hogy a hirtelen jött felmentősereg egyre inkább a ház közelébe kerül. Miután már bentről hallották a lövéseket és 1-1 kisebb robbanás is megrázta a padlózatot, kezdték elhinni, hogy talán mégis csak kijuthatnak élve. Néhány idegtépő várakozás után kirobbant a belső pinceajtó vasszerkezete, majd hamar berontottak megmentőik a rácsos ajtón. Taehyung szemei óriásira tágultak mikor meglátta a lányt és a vele tartó idegen embereket.
- Vigyétek őket a furgonokhoz, a sérülteket azonnal lássák el és aki harcra képtelen az a titkos hadiszállásra menjen!
A lány úgy osztotta ki a parancsokat mintha valami magasrangú katona lenne vagy a legbefolyásosabb alvilági szervezet feje. Taehyung leesett állal nézte végig a történéseket, amit ezúttal nem ő irányított. A vele tartó emberek megragadták a paldón heverő foglyokat és elkezdték kicipelni őket, majd egy másik idegen lány lépett NaRa mellé.
- Főniasszony, elkaptuk azt a díszbuzit a hátsókertben. Mi legyen vele?
- Először YaXin megkértelek, hogy ne hívj így, másodszor pedig hozzátok be SeungCheolt és az embereit a házba majd Taehyung eldönti mi legyen velük. -biccentett a fiú felé, aki még most sem igazán tért magához a sokkból.
Mikor mindenki kikerült a cellából már csak Tae és a lány álltak a rideg helység közepén néha egymásra pillantva 1-1 másodperc erejéig. A férfi sok mindent szeretett volna kérdezni a lánytól, megtudni miért van ott hogy sikerült ennyi embert szereznie, de leginkább azt, hogy miért segít neki azokután! Ám NaRa közbeszólt.
- Na miaz nem jössz? -indult el.
Tae megrázta fejét majd követni kezdte. A nappaliba érve elcsodálkozott mikor meglátta a földön térdepelő SeungCheolt, az összes bizalmi emberét sőt apja is ott volt a három réteges sorban amit a felmentősereg összeszedett.
- NaRa elkaptuk az utolsót is...
Az érkező férfi hangja és kiléte minden szempárt odavonzott, többekközt a folytonos sokkoktól teljesen összezavarodott Taehyungét is. Akibe amint belehasított a felismerés kegyetlen érzése száját eltátva engedett utat érzéseinek, melyek könnyek formájában jelenkeztek rajta. Kimellőzve mindenkit az évek óta nem látott személyhez lépett, kinek kinézete semmit sem változott az elmúlt rengeteg idő alatt. Kisfiús bája ugyanaz maradt, szemei hasonlóak voltak a férfiéhoz talán magassága és izomzata lett nagyobb a közel egy évtizedes távol töltött idő alatt.
- JeongGuk, tényleg te vagy az? -kérdezte meghatódottsággal hangjában.
- Hát ez a név áll a személyiigazolványomban, szóval ja, én vagyok. -mosolyodott el.
- De.. Hogy? Én azt hittem...
- NaRanak köszönd -biccentett a lány felé- ő jött el hozzám és megkért, hogy segítsek neki.
- És te csak úgy belementél? -húzta fel szemöldökét.
- Először természetesen nem de aztán elmesélte mi történt és hogy mire készülsz, aztán elmondta azt is, hogy nem te ölted meg annakidején az anyámat.
- És hittél neki?
- Mért ne hittem volna? Őszintének tűnt és remek meggyőző képessége van. Lehet ha hazudott volna akkor is itt lennék. -nevetett fel.
- Nem vagyok hazug JeonGukie! -kiáltott oda- Hallak ám!
- Jójó, bocsi NaRacska!
- Örülök, hogy itt vagy! -húzta magához barátját.
- Én is Taehyungie, én is. -paskolta meg hátát.
- Ahj Jesszus adjatok egy vödröt hagy hánnyak! -fintorgott SeungCheol.
Mindkét fiú odasétált a térdepelő sráchoz majd Tae elvette JeongGuk pisztolyát farzsebéből és SeungCheol homlokához szegezte.
- Na most ugass te aljas rohadék! Na apám -fordult a férfi felé- még most is olyan jó választásnak tartod ezt a férget?
- Úgysem mered meghúzni azt a ravaszt. Nem vagy elég tökös hozzá! -a nyílt provokációra SeungCheol pupillái kitágultak és a halálát kérő férfi felé fordult.
- Látod SeungCheol, ezért nem szabad megbízni az apámban. -guggolt le hozzá- Hát erre rábasztál!
Meghúzva a ravaszt a férfi úgy esett a padlóra akár egy elszáradt falevél. Megmaradt emberei elszörnyülködtek, tudták rájuk is hasonló sors vár. NaRa Taere pillantott és tudta mit akar. Intett a neki és YaXinnak engedelmeskedő embereknek, hogy tegyék a dolgukat. Ők pedig szépen sorban lőtték tarkón az összes életben maradt Seventeenes csatlóst. Alig fél perc után a padlót a halottak vére borította be, vörösre színezve az amúgy halványkék járólapot. Végül csupán TaeJin volt életben, aki hátrakötözött kézzel néma csendben fagyos tekintettel meredt magaelé. Fia elélépett majd leguggolt hozzá.
- Nos apám, vesztettél.
- És? Mit vársz mit tegyek, tán könyörögjek neked? -köpte hozzá gúnyos szavait.
- Nem azt nem kell. Tudom sosem tennél olyat. Viszont egy bocsánat kérést azt hiszem megérdemlek.
- Te most viccelsz ugye? -nevetett fel eszelősen- Sosem fogok bocsánatot kérni se tőled se senki mástól ezen a tetves földön! Akkor már inkább nyírjatok ki!
Taehyung fejét ingatva állt fel apja mellől és utasítva embereinek kivitette onnan az ordítozó férfit. NaRa felé pillantott majd elindult irányába aki épp a számára ismeretlen lánnyal beszélgetett. Érkezésére felkapták fejüket.
- Miért jöttél ide?
- Nahát, te így szoktál köszönetet mondani? -fonta keresztbe karjait, arcára mosoly ült ki.
- Bocsánat csak... Még most sem hiszem el, hogy tényleg itt vagy. Miért?
- Mert Jimin megkért rá.
Tae akaratlanul is elmosolyodott az érven, hiszen ő is pontosan ugyanezt mondta a lánynak mielőtt elzavarta rejtekhelyéről. Agyában az a kérdés fogalmazódott meg, hogy vajon neki is voltak hátsószándékai, hogy idejött mint neki, vagy tényleg igaz amit mondott és csak Jimin kérésére kockáztatott ekkorát?
- És csak emiatt?
- Miért lennie kéne más oknak is? -vállatrántott majd mosolyogva elsétált mellette.
Csatlakozva barátnőjéhez elhagyták a házat. Taehyung mosollyal arcán lépett JeongGuk, Jin és YoonGi mellé akik még képesek voltak harcolni. Majd a hátsókertben álló furgonokhoz mentek mindannyian.
- Velünk tartotok? -ment oda JeongGuk az egyik autónál álló lányokhoz, magával rángatva Taehyungot is.
- Persze! Hiszen a tesóm számít rám! -nézett rá mosolyogva, közben szeme sarkából látta ahogy a fekete hajú elvigyorodik.
- Mit szólnátok egy győzelmi bulihoz?
- Ki emlegetett itt bulit? -ment oda YoonGi is.
- Én. -nézett rá Guk mosolyogva majd lepacsiztak mintha nem is telt volna el nyolc év azóta hogy nem látták egymást.
- Szuper, végre bebaszhatok és lesz rá okom is! -pattant be a furgonba- Na mi lesz már? Induljunk!
Nevetve a fiú lelkesedésén elindultak a másik járműhöz, hogy végre elhagyhassák azt a szörnyű helyet. NaRa YaXin mellett sétált, közvetlen mellette Taehyung és JeongGuk lépkedett. Kezeik néha akaratlanul is találkoztak és Tae az utolsó alkalomnál megragadta a lány kisujját és sajátját összekulcsolta vele. NaRa szíve nagyot dobbant, nem győzte mosolyát rejtegetni. Nem hitte el, hogy azokután is az a tökkelütött képes ekkora hatással lenni rá. Gyomrában megmozdult valami mintha aprócska szárnyak repdesnének belsőjében, lelkét melegség járta át. Idilli pillanatát a legutolsó kocsinál kialakult veszekedés majd kiabálás törte meg amit egy pisztoly lövés szakított félbe. Odapillantva látták, hogy TaeJinnek sikerült elvenni az egyik fogvatartója fegyverét és lelőtte mind a három férfit aki őt kísérte. A lány is és JeongGuk is pisztolyt rántott ám késő volt. TaeJin gyorsabb volt, ő lőtt hamarabb. NaRa tudta, hogy fiát akarja lelőni így megragadta karját és fordítva helyzetükön ő került előre. Karját összekulcsolta derekánál, fejét szorosan mellkasába fúrta. Hallotta a férfi minden egyes szív dobbanását, érezte mellkasának emelkedését ahogy hevesen veszi a levegőt. Még egy lövés eldördült ám az a mellettük álló fiú pisztolyából szólt, aki egy jól irányzott célzással megölte TaeJint.
Álltak ott egy pár percig aztán már a lány nem bírta tovább. Lábai reszkettek, kezeiből elszállt minden erő. Karjai leestek teste mellé és összerogyott. Tae épp időben kapta el, hogy ne vágódjon a betonnak.
- NaRa mivan, mi bajod? -nézett rá kétségbeesve, nem tudta hirtelen mi lelhette őt.
Rásimítva törzsére valami furcsa meleg és ragacsos dolog folyt ujjai közé és letekintve rájött, hogy az bizony a lány vére. Amit az apja által leadott lövés okozott, lyukat ütve a lány bordái közé. Óvatosan fektette le NaRat a hideg betonra, fejét combjaira helyezte.
- NaRa ne csináld ezt hallod? -rázta meg vállait- Nem halhatsz meg! Megértetted!? -üvöltötte, mindannyian odagyűltek.
- Taehyung -nyögte fájdalmasan, mire a fiú közelebb hajolt- muszáj neked mindig ordibálnod? -nevetett fel, ami a fiúból is egy kisebb kuncogást váltott ki.
- Hívjatok egy kibaszott mentőt! -ordította- Rendbe jössz hallod? Fel ne add nekem! Ne merj itthagyni mégegyszer!
- Miaz hogy itthagyni? -nézett rá üveges tekintettel- Legutóbb is te zavartál el Taehyung! Rémlik valami? -mosolya arcáról nem tűnt el.
- Nagyon sajnálom. -lehelte halkan- Nem akartam csak... -ingatta fejét- El sem tudod képzelni mit éreztem akkor mikor kiderült, hogy valójában te nem is az vagy akinek mondtad magad és mindvégig csak hazudtál. Teljesen átverve és becsapva éreztem magam. Totál a földre küldött, hogy a lány akit szeretek valójában azt sem tudom kicsoda. De Jiminnek igaza volt. A lány akit MinJiként megismertem az ugyanaz aki NaRaként lebukott előttem, csak más a nevetek.
- Hogy mit mondtál? -nézett rá döbbenten.
- Hogy Jiminnek igaza volt.
- Nem, azelőtt.
- Hogy átvertél. -vigyorgott.
- Nemár Tae! -szuszogott fel- Tényleg azt mondtad, hogy szeretsz? -szeme sarkában egy könnycsepp jelent meg mely vizes csíkot hagyott puha bőrén.
- Igen, azt. -vallotta be szégyenlősen, hajába túrva- Tudom fura ezt épp tőlem hallani és igazából meg sem érdemlem, hogy bármit is viszonozz. Hiszen valljuk be nem tettem semmi olyat amivel mindezt kiérdemelhetném, de... -ujjait a fiú szájára tette meggátolva a levegőmentes magyarázkodásban.
- Fogd be! -nehezen mondta ki szavait egyre gyötrő fájdalmai miatt- Igazad van, nem érdemled meg se a szeretetem se a szívem! Egy bunkó idióta voltál velem mindvégig. -vágta hozzá dühösen, már amennyire megmaradó ereje engedte. A fiú lesütötte tekintetét, hiszen tudta a lánynak igaza van- De... Mégis megkaptad mindkettőt. -ekkor felcsillantak szemei.
- Hogy mi!? -járatta fel-alá tekintetét- Várj! Te most ezzel azt akarod mondani, hogy...?
- Igen azt. Szeretlek Kim Taehyung az elviselhetetlen személyiségeddel és az eszement dühkitöréseiddel együtt. -felszisszent fájdalmában és gyomra tájékához kapott mely még mindig rettentően vérzett.
- Kihívta már valaki azt a rohadt mentőt!? -nézett körbe idegesen.
- Igen mindjárt itt lesznek. -válaszolt YoonGi.
- Hallod NaRa(?), mindjárt itt a segítség fel ne add nekem!
- Azt hiszem nekünk más utat szánt a sors. -villantotta ki fogait, közben újabb könnycseppek váltották egymást- De kérlek Tae ne változz meg! Maradj mindig ilyen erős, határozott és lobbanékony!
- Ne! Ne kezdj el búcsúzkodni hallod?
- Ja és haljak meg úgy hogy el se köszöntem tőled? -horkantott fel, mire a férfi szeméből is egy könnycsepp bukott ki.
- Ne hagyj itt kérlek! Annyira sajnálom! -ölelte magához.
- JeongGuk -ragadta meg a fiú kezét- Vigyázz rá kérlek. Most már soha többé ne veszekedjetek és ne váljatok el egymástól! Rendben?
- Megígérem!
- Legyetek újra az a B.T.S. csapat ami méltó lesz új hírnevéhez.
A lány szemei lassan lecsukódtak mély sötétségbe taszítva elméjét. Taehyung felzokogott amint a lány keze élettelenül esett le törzse mellé, feje oldalra bicsaklott. Kétségbeesetten szorította magához és kérte nyissa ki szemeit és ne hagyja őt el. Ám úgy tűnik a lánynak igaza volt és az élet talán más utat szánt mindkettőjüknek. Az érkező mentősök zajára JeongGuk elrángatta onnan a fiút és minden erejét bevetve betuszkolta őt a kocsiba, hogy minél előbb elhagyhassák a helyszínt. Nem épp a legjobb pillanat arra, hogy mindannyiukat börtönbe zárják egy életre. A hátsóúton távoztak az agyon bombázott birtokról magukmögött hagyva mindent.
Egy új élet és egy új kezdet reményében hajtottak bele az éjszakába, hogy majd kikötve valahol egy teljesen új fejezetet nyissanak közös könyvük üres lapjain. S, hogy milyen történetek íródnak azokon az üres papírlapokon? Nos, az a rejtelmes jövő titka.