Nara szemszöge:
Minden olyan csendes és feketén nyomasztó. Sehol egy halovány fény, se egy nyugtató hang, minden néma. A mélység húz lefelé és érzem, hogy nem tudok menekülni előle! Hiába nyújtom ki a kezem nem kapja el senki, csak zuhanok, zuhanok le a mélybe és ki tudja mikor érek földet...?
Minden napom ilyen! Látom ahogy az ember váltsák egymást a szobában, hallom ahogy beszélnek hozzám de egyszerűen nem bírok válaszolni. Egy hang sem jön ki a torkomon. Sötét van már mire újra egy ismerős hangot hallok, Jungkook az. Mindennap itt van velem, el sem mozdul mellőlem. Előbb utóbb ebből nagy baj lesz belőle. Suliba sem megy be, a próbákat is kihagyja és semmilyen fontos eseményre nem megy, és mind miattam! Meg sem érdemlem őt!
Hallom ahogy beszél hozzám, érzem ahogy fogja a kezem de a bánat annyira elnyomja minden egyéb érzésemet, hogy nem tudok még ránézni sem. Arra leszek figyelmes mikor azt mondja, szeret. Fura, de eddig még nem is mondtuk ki nyíltan. Miért is nem? Nem tudom. Valamiért a balesetről kezd el mesélni. És a rémképek újra a szemem előtt lejátszódnak. Borzasztó volt!
- Már nem élt... Annyira borzasztó volt! Sajnálom Nara!
Hangja kínzó volt, olyan rossz volt őt így hallani.
- Annyira sajnálom, hogy nem tudtam őt megmenteni!
Éreztem ahogy sós cseppjei a kezemre hullnak. Talán nem én vagyok az egyetlen akit gyötör a bűntudat? De ő miért sír? Hisz nem tehet róla!
- Ne haragudj rám! Az én bénaságom a hugod életébe került! Nem érdemlem meg, hogy a párod legyek! Jobbat érdemelsz nálam! Nagyon sajnálom!
Kezei hirtelen elengedték az enyémet és hirtelen elrohanása szelet okozott a kórteremben. Az én hibám volt. Folyton ez az egy mondat ami újra és újra lejátszódik a fejemben. Ő is magát hibáztatja, akárcsak én! De mért teszi ezt? Miért teszi ezt magával? Ő nem mehet ebbe tönkre, azt nem engedem! Erőt kell gyűjtenem, nem sűllyedhetek el, nem merülhetek a mélybe! Mindenem fájt, de a lelkem a legjobban. A nővérhívóért nyúltam és megnyomtam a kis piros gombot. Szinte azonnal ott termett két halványkék ruhás nővér és egy fehér köpenyes orvos. Kérdezgettek miért nyomtam meg de semmi mást nem tudtam kinyögni csak azt, hogy Jungkook! Mondjuk abban sem voltam biztos, hogy hangosan kimondtam-e mert nem hallottam a saját hangom. Olyan távoli volt minden. Láttam ahogy az orvos szája mozog de nem hallottam a hangját. Tompa zúgás jött innen-onnan de semmi. Éreztem ahogy megfolyt a zárt tér és nem kapok levegőt. Hamar elsötétült minden.
Arra ébredtem, hogy a nap erősen a szemembe tűz. Hát reggel lenne? Már is? Biztos egy újabb roham volt. Már-már kezdek hozzászokni. Pislogok párat és magam mellett megláttam őt, haja kissé kócos és rámragyogtatta két fekete szempárját, ami kicsit sem vesztett bűvéből.
- Szia! Hát felkeltél?
Hangja lágy volt, kedves. Nem olyan kétségbeesett mint legutóbb.
- Hát itt vagy?
Szólalok meg halkan, szinte alig hallhatóan. El sem hittem, hogy végre hallom a saját hangom.
- Hol máshol lennék? Hogy vagy!?
- Szarul. A többiek? -még akadozva beszéltem, nehézkes újra kezdeni a társalgást.
- Tae és Jim suliban a többiek meg a dormban. Behívjam őket?
- Ne! Nem kell. ShinAh?
- Az anyukájánál van. Egy szanatóriumban kezelik. De szépen javul az állapota.
- És Sihyuk? -nevét kimondva keserűség és düh fogott el.
- Börtönben, ne aggódj többé már nem árthat neked! -tette kezét az enyémre.
- Mikor mehetek el?
- Hát az még odébb van. Gyógyulnod kell! Sok sérülést szereztél, plusz a lábad is törött. De amint kiengednek érted jövök és hazaviszlek.
- Köszönöm!
Időközben bejött egy orvos és elvittek különféle vizsgálatokra. Kezdett lemenni a nap mire végeztünk. Mikor visszavittek a kórtermembe Kook még mindig ott ült az ágy melletti kis székben, mint mikor elhagytam a szobát. Megkértem őt, hogy járjon be suliba és hozza el nekem a leckéket és a tananyagot amikor csak ráér. Nem szerettem volna ha annyit halaszt miattam, azt meg végképp nem ha netán megbukna! Kikötöttem, hogy menjen próbákra is és a fiúkkal jöjjön be ha végeztek és ha lesz kedvük jönni. Legalább neki ne legyen rossz és ne legyen gondja, ha már nekem úgyis mindegy.
A napok teltek és lassan kezdett kitavaszodni. Bár csak február vége volt de a tél úgy döntött, hogy elhagy minket. Ami nem is olyan nagy baj. Bár ez most nem mintha kicsit is számítana! Hiszen bár kint szép az idő, csicseregnek a madarak a fák lassan rügyeznek, de számomra minden szürkébe burkolózik. A fák, a házak, a táj... Semmi sem színes! Most már ez mindig így lesz? Soha nem térnek vissza a színek? Egy üres, szürke, kopár világban kell élnem? Ilyenkor azért megmosolyogtat a dolog, hogy korábban „sírtam" amiért „szar" életem van... de az ehhez képest semmi! Úgy tűnik igaz az a mondás, hogy mindig van lejjebb! Én vagyok rá az élő példa!
Az apám is gyakran bejárt hozzám és fura de jól esett ahogy törődik velem. Megvett nekem egy lakást ha esetleg el akarnék költözni „hét fiútól" hogy ott nyugodtan élhetek egyedül vagy akár vele is. Megköszöntem kedvességét, de nem lesz rá szükségem. Soyang is felajánlotta, hogy ha kell lakjak náluk vagy ha bármi kell szóljak és segít. De csak annyit kértem, hogy továbbra is legyen a barátom és tartson ki mellettem, még ha most olyan lehetetlennek is tűnik az egész.
Eljött a nap mikor hazaengednek végre. Kaptam járógipszet és mankókat is a biztonság kedvéért. A szobámban kisebb tömeg gyűlt össze, ott voltak a fiúk, apám, Soyang és még ShinAh is. Kb egy órán belül megkaptam a papírokat és indulhattunk haza. Hobi és Yoongi a csomagjaimat fogva indultak el előttünk. Lassan bukdácsoltam, nehéz volt mankóval járni, még bele kell jöjjek! A liftben Kook és Yang meghagyták, hogy ne ijedjek meg és készüljek fel. Nem értettem mire értik de amint leértünk az előtérbe, azonnal rájöttem mi a dolog forrása. A kórházat körülvették az újságírók, tv-sek és rengeteg fotós. Hirtelen megtorpantam, nem mertem kimenni. Jungkook rátette fejemre a sapkáját Yang pedig a sálját tekerte át nyakamon, majd közrefogtak. Nagy levegőt véve indultam el velük. Amint nyílt az ajtó azonnal lerohantak minket. Bombáztak a kérdéseikkel, kattogtak a fényképezők, telefonok tucatjait tartották a levegőbe. Éreztem, hogy újra nem kapok levegőt és a lábamból kiszáll az a kis erő is ami benne volt. Szerencsémre Kook és az apám megtartottak így nem estem el. Betettek a nagy kocsiba majd miután mindenki beszállt elhajtottunk. Egy ideig követtek minket de néhány kerülő után ügyes sofőrünk lerázta őket. Hát ebben már rutinos az látszik.
A dormba érve végre csend és nyugalom fogadott. Segítettek kiszállni a kocsiból és lassan besétáltam. Kook beszerzett egy nagyobb ágyat és meghagyta, hogy csak is vele aludhatok egyedül nem! Bár nem mutattam, de én sem szívesen lennék egyedül egy hatalmas üres szobában. Jin és Nam álltak neki vacsorát főzni, ami elég nehézkesen sikerült, főleg mert NamJoon mindent elejtett, összetört vagy nem azt akarta beletenni az ételbe amit kellett volna. Persze Taehyung és Hoseok is beszálltak leader-ük cikizésébe, így hamar nevetés járta át a hatalmas házat. Bár én még nem tudtam nevetni még nem... Egy nagyon halovány mosolyra telt tőlem, azt is erőltetve, mert tudtam miattam csinálják az egészet. Leültünk vacsorázni, mellém azonnal Kook és Yang ült le. Annyira gyorsan akartak leülni, hogy összeütköztek és a földön landolt mindkettő. A fiúk azonnal kinevették őket én csak felsegítettem barátnőmet.
A napok teltek és eljött a tárgyalás ideje. Féltem! Minden porcikám remegett, nem akartam újra látni hugom gyilkosát! Inkább neki kellett volna meghalnia!
- Segítsek? -kérdezte Kook a szobaajtó előtt állva.
- Nem kell kössz. Megjött már az apám?
- Még nem. -jött beljebb- Ne félj, ott leszek veled! -ölelt át hátulról.
- Tudom csak... -elcsuklott hangom.
- Nem kell elmenned ha nem akarsz. Majd az ügyvéd megoldja!
- Nem! Muszáj ott lennem! Ezt meg kell tennem, már csak a hugom miatt is! Szembe kell néznem vele!
- Rendben, ne feledd én ott leszek, ha félnél csak szólj és azonnal elhozlak onnan!
- Köszönöm!
Szorosan hozzábújtam ő pedig boldogan fogadott karjaiba. Jól esett, hogy van kire támaszkodnom ebben a borzalmas időszakban! Ami tudom sokáig fog tartani, de remélem nem fog soha magamra hagyni! Ajkaink sok idő után újra találkoztak és piros párnái édesebbek voltak, mint emlékeztem. Mielőtt jobban belemerültünk volna ellöktem magamtól, hogy tudjak készülődni.
A bíróságon ülve remegtem minden porcikámmal, a szívem úgy vert akár egy expressz vonat és éreztem ahogy az egyre fogyó levegő folytogat. De nem engedhettem az elnyomásnak, nem mutathattam mennyite rettegek! Muszáj voltam erősnek mutatni magam! Jeong Guk szorosan mellettem ült és megszorította a kezem. Biztos látta, hogy mennyire pánikolok. Mikor bejött a bíró mindenki felállt és elkezdődött a tárgyalás.
Hosszú ideig tartott, órákba. Mindenkit meghallgattak, az ügyvédek vitatkoztak, a bíró sokszor intette csendre a hallgatóságot. Mikor Sihyuk került az emelvényre gyilkos pillantásokkal nézett rám, próbáltam állni tekintetét és viszonozni neki, de nem sikerült olyan hihetőre, mint azt szerettem volna. Folyton azt hajtogatta, hogy ő ártatlan, ő nem tehet semmiről mert ő csak két, idézem „idióta tinilány áldozata". Folyton ShinAh-t és engem vádolt amiért úgy bánt a feleségével és lányával is, mert szándékosan kiprovokáltuk és ártottunk a cégének. Nem hittem el amit hallok! Még mi vagyunk a hibásak? A bíró elhallgattatta Sihyuk-ot és azonnal elítélte őt, életfogytiglani fegyházra és megfosztotta minden vagyonától. Aki erre persze őrjöngeni kezdett és próbált ránktámadni, de az őrök lefogták és elvezették. Megkönnyebbülve sétáltunk ki a bíróság épületéből, végre egy gyilkossal kevesebb járkál az utcákon! Kár, hogy ez egy kislány életébe került...
Hazaérve Jin és Hobi készítették a vacsorát, de kicsit sem volt étvágyam. Elvonultam inkább a Jeong Guk-al közös szobánkba. Telefonomon néztem a régi képeket, videókat. Megakadt a szemem az egyiken. Yona, Soyang és én voltunk rajta. Emlékeztem erre a napra, nagyon klasszul éreztük magunkat! Akkor jött a világ egyik legnagyobb vidámparkja a városunkba és Yona napokig könyörgött, hogy menjünk el. Sajnos nem volt rá pénzem így elmentem dolgozni egy virágüzletbe. De Soyang nem hagyta, hogy ott dolgozzak így kifizette mindhármunknak a jegyeket. Nagyszerűen éreztük magunkat a parkban! Óráskerekeztünk, hullámvasutaztunk, körhintáztunk és még sok klassz dolgot csináltunk aznap. Erre emlékezve könnyeim utat törtek maguknak és úgy hulltak le arcomon, mintha esne az eső. Már a képernyőt sem láttam a könnyeimtől. Éreztem, hogy újra elkezdődik a korábban átélt rohamaim egyike. Remegett kezem-lábam, kapkodtam a levegőt de mintha nem is lélegeznék! Kezdett minden elsötétülni mikor hallottam, hogy kicsapódik az ajtó és Jungkook lép be rajta. Hallom ahogy a nevem kiáltja de olyan távoli a hangja. Majd egyszercsak mindent sötétség lepett el. Arra ébredtem fel, hogy valaki rázza a kezem.
- Nara, hát magadhoztértél?
A hang irányába fordulok és meglátom Kook-ot.
- Jeong Guk? Hol vagyok?
- A szobánkban. Jól vagy?
- Tűrhetően. Hogy hogy nem kórházban vagyok?
- Itt volt az orvosunk és nem tartotta szükségesnek. Adott egy injekciót és felírta ezeket a tablettákat. A rohamok megelőzésére jók. -nyújtott át egy kis dobozt- Kiváltottam neked, hátha szükség lesz rá. Azt mondta a doktor, ha érzed, hogy kezdődik beveszel egyet és öt percen belül hatni kezd.
- Köszönöm! -ültem fel az ágyon- Remélem nem ijesztettelek meg annyira?
- A fő, hogy már jól vagy! -ölelt át.
- Chh jaj annyira viszket már a lábam! -vakaróztam- Alig várom már, hogy levegyék ezt a szart!
- Nyugi, már csak pár napot kell kibírnod, aztán addig futhatsz amíg csak bírod!
- Á futni azért nem, de jó lenne ha már megszabadulhatnék tőle! Egyre elviselhetetlenebb!
- Gyere ide te kis hisztis!
Beugrott mellém az ágyba és szorosan magához húzott. Boldogan bújtam hozzá és szívtam be édes illatát. Pólón keresztül éreztem kockáit, kicsit sem változtak, szerencsére. Bár nekem kockák nélkül is tökéletes lenne! Hirtelen ledobta pólóját és visszahelyezkedett korábbi pozíciójába.
- Jeong Guk! -takartam el szemeim- Mért csináltad ezt?
- Hát ha ennyire tetszik a hasam akkor tessék! Ne álljon egy csúnya póló közénk! -mosolygott kajánul.
- Kook! -szóltam rá.
- Most mivan? -nevetett.
Félénken simítottam végig kockáin. Hófehér bőre mintha libabőrözni kezdett volna, de lehet csak a korábban kapott gyógyszer miatt halucinálom ezt. Egy biztos én totál libabőr voltam és nem amiatt mert fáznék. Lejjebb húzódott, hogy arcunk egy vonalban legyen majd elsimított egy hajtincset a szememből. Nem tudom miért de ettől a kis jelenettől totál zavarba jöttem és levert a víz. Elmosolyodott, biztos észrevette mennyire piros vagyok majd orromra puszilt. Két ujjával állam alá nyúlt és felemelte, hogy a szemébe nézhessek. Amikben újra és újra el tudok veszni! Lassan közeledett felém és mikor ajka az enyémhez ért, mintha villám csapott volna belém, mintha áramot vezetnének testembe, olyan érzés volt. Jó volt kicsit kikapcsolni és csak rá koncentrálni. Hálás voltam neki amiért egy pillanatra el tudta feledtettni velem azt a sok rosszat, ami mindennap körül vesz! Nincs erre jobb szó csak az, hogy SZERETEM! Mindenhogy, mindenét, az egész lényét!
Reggel a beszűrődő nap fényei nem hagytak nyugodni. A mellettem alvó fiúra néztem és még így is, totál kócosan, tátott szájjal és horkolva is tökéletes! Az a sok kencefice amit rájuk raknak szinte mindennap csak ront az összhatáson! Tudom, hogy kell meg ez a K-pop része, de akkor is! A természetesnél nem kell szebb és vonzóbb! Erre ő az élő példa! Lassan kelek ki az ágyból nehogy felkeltsem. Arra érek ki a konyhába, hogy Jin és NamJoon erősen veszekednek. Ilyen se volt még! Pedig ők aztán mindig megértik egymást és egy hullámhosszon vannak... Miért vitatkoznak?
- Jóreggelt! -köszönök mire mindketten elhallgatnak, ja ez kicsit sem gyanús!- Minden rendben?
- Öm, igen persze... -elég zavartan vakarja fejét Nam- Jungkook?
- Még alszik. De mi a baj? Mondjátok már, látom, hogy van valami! Jungkook-ról van szó?
- Nem! -vágta rá Jin- Vagyis nem csak róla. Be kell mennünk a céghez! Ne haragudj Nara, amint végeztünk elmondunk mindent.
- Rendben.
NamJoon elment szólni a többieknek, hogy azonnal készüljenek el mert a BigHit-hez kell menniük. Kb fél óra alatt összekapták magukat és indultak is. Kezdett rossz előérzetem lenni! Itt valami történik vagy történni fog! Felhívtam apámat, hogy ráér-e találkozni. Mondta, hogy menjek be a céghez amint végez elmegyünk valahová.
Elkészültem és megkértem Soyang-ot, hogy vigyen el.
Délután beültünk egy étterembe, ahol apám afféle vip vendég volt. Minden pincér körül ugrálta és lesték minden szavát. Hm, jó lehet ennyire híresnek és befolyásosnak lenni! Hamar leadtuk a rendelésünket és a szakács a miénket készítette el legelőször. Miközben ettünk beszélgettünk egymással.
- Na és mondd csak hogy vagy mostanában?
- Tűrhetően. Alig várom már, hogy levegyék végre a gipszemet!
- Úgy tudom pár nap és lekerül?
- Igen, de nekem az még sok idő!
- Na és gondolkodtál már a lakás ügyében?
- Öm... Hát nem nem igazán. Tudod Jungkook-al lakom és a fiúkkal. Jó ott lenni... -sóhajtottam.
- Nem inkább arról van szó, hogy nem akarod azt a fiút megbántani és azért nem akarsz elköltözni onnan? -mosolygott.
- Hát... Tudod... Nagyon szeretem Jungkook-ot és szeretek vele lakni, de... Annyit voltunk ott Yona-val, hogy bárhová csak nézek őt látom. Minden rá emlékeztet! A konyha, a nappali, a tv szoba! -könyököltem az asztalra.
- Sejtettem. Figyelj Nara! Gyere át a lakásba és ha annyira akarod akkor az a fiú is odaköltözhet veled! Persze ha akar.
- Megengednéd?
- Ha a lányom jólététől függ, akkor persze! Számomra az a legfontosabb, hogy jól légy! Még ha ezt nem is hiszed el.
- Köszönöm, sokat jelent! Még ma beszélek Kook-al és holnap eljövök onnan. Talán a távolság segít...
Tovább folytattuk az ételeink elfogyasztását, majd apám megkérte Soyang-ot, hogy vigyen haza, mert neki tárgyalása lesz. Mikor értem jött olyan más volt, mint mikor elhozott. Szomorúnak tűnt arca és szemei is tiszta pirosak voltak. Csak nem sírt?
- Yang! -szólítottam meg a kocsiban.
- Igen?
- Baj van? Miért sírtál?
- Nem nincs semmi. Jól vagyok. -szipogott.
- Aha hát hogyne! Na áruld csak el gyorsan mi bajod van!
Mondtam határozottan, szerettem volna ha beavat. Félre húzódott a kocsival és amint megállt a jármű sírásban tört ki.
- Jesszusom Soyang megijesztesz, mi a baj!?
- Jimin! -nyögte ki.
- Mi van vele?
- Szakított velem.
- Mi!? -na ez nem kicsit lepett meg- De mégis miért? Hiszen olyan jól megvoltatok!
- Igen. De azt mondta, hogy megtiltották nekik, hogy barátnőjük legyen vagy különben felbomlasszák a bandát.
- Micsoda!? Ki mondta ezt nekik?
- Állítólag az új cégigazgató. Nara, mi lesz velem? -bújt nyakamba, sírása nem maradt alább.
- Ne aggódj nem lesz semmi baj! Ez biztos csak valami félreértés! Most szépen elmegyünk hozzájuk és megtudjuk mi a helyzet!
Igyekeztem minél nyugtatóbban beszélni, de belül én is kezdtem pánikolni. Vártam még egy kicsit aztán Yang abbahagyta a sírást és elindultunk. Az egész úton az járt a fejemben amit mondott. Szakított vele! Új főnök? Vajon ki lehet az? De ami fontosabb... Ha Jimin-nek és Yang-nak szakítaniuk kellett akkor Jungkook és én....
Ne, azt nem lehet! Remélem ez csak egy nagyon nagyon rossz vicc! Ha most elveszítem őt akkor újra a mélyben leszek és ezúttal már nem lesz kiért kimásznom onnan! Imádkoztam az égiekhez, hogy ez csak egy rossz vicc legyen!