Az emberek akaratlanul is kényszeresen próbálnak megfelelni a másiknak, még akkor is mikor azt állítják, hogy őket abszolút nem érdekli mások véleménye. Ez egyfajta rosszul berögződött gén, mely arra kényszeríti az elménket, hogy mások elvárásai szerint éljünk.
Taehyung is ezzel a problémával küzd, s az ő helyzete azért más mert akinek igyekszik megfelelni, elég jónak lenni az a saját szülője. S mivel apjának egyáltalán nem számítanak mások érzései, tettei, igyekezetei így TaeJin elvárásainak szinte soha senki sem lesz képes megfelelni. Tae szíve talán hosszú idő óta először van darabokban és ő is a gödör lealján érzi magát. Tudta cselekedhetett volna másképp is, lehetett volna kedvesebb is, mégsem tudta megtenni... Önérzete és egója nem engedte szívének a megbocsátást. Ami miatt nem csak ő, de a lány is szenved. Fájt neki ahogy olyan kegyetlen módon átverte és becsapta, mintha neki nem lehetne elmondani az igazat. Talán félt tőle? Bár... Miért ne félt volna? Hiszen megannyiszor bántotta már, fenyegette meg azzal, hogy elveszi életét. Semmi okot nem adott a lánynak, hogy bízzon benne. S mind tudjuk, bizalom nélkül semmisem lehetséges. De vajon ki hibázott nagyobbat, ő vagy NaRa?
A nap sárga fénnyel világította meg a hegy keleti oldalát, s már korán melegséget árasztott a tájra. A madarak már hajnaltól játszák dalaikat, igyekezve túlénekelni a másikat. A hegy gyomrában a B.T.S. sem tétlenkedik, harcra készülnek. A végső harcra! Ugyanis Taehyung azt a döntést hozta, hogy kerül amibe kerül de akkor is visszaszerzi SeungCheoltól azt ami az övé! Így embereinek parancsba adta, hogy készüljenek ugyanis az éj leple alatt megtámadják a Seventeen búvóhelyét.
Nagy volt a készülődés a bunkerben, mindenki fel-alá rohangálva próbálta összeszedni a szükséges holmikat. YoonGi, Jin és Jimin a fegyvereket pakolták ládákba mikor Hoseok trappolt be hozzájuk feldúlt állapotban.
- Mivan Hobi mi történt? -nézett rá Jin aggódva.
- Azon kívül, hogy Tae teljesen megőrült és a halálba akar küldeni minket? Az, hogy kb az egész várost is be akarja áldozni! -csapott lábára mérgesen.
- Hát ezt meg hogy érted? -kérdezte kíváncsian Jimin.
- Úgy, hogy azaz idióta kitalálta, hogy vigyük el a bombákat is, majd ha nem adják meg magukat akkor rájuk robbantjuk az egész kócerájt. Szerintetek normális? -fogta homlokát drámaian- Azok a bombák felérnek az atommal! Szerintetek élve kijut onnan bárki? Mert én egyre inkább kezdek kételkedni benne.
- Beszélek a fejével! -indult el YoonGi.
Akinek felajánlásától minden jelenlévőnek leesett az álla. Még soha nem volt ő az a személy aki csupán beszéddel próbált volna bárkit is meggyőzni az elhatározása ellenkezőjéről. A fiúk összenéztek és mindannyiuknak ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg az agyában. „Ebbe meg mi ütött?”
Miután a férfi elért Tae irodának használt szobájához kérés nélkül rontott be rajta s levágta magát a bőrszékbe. A fiú csodálkozva nézte barátja pofátlanságát.
- Nincs neked dolgod YoonGi? -kérdezte kicsit sem kedves hangnemben.
- Pont leszarom a dolgom! Tae beszédem van veled! -jelentette ki, visszautasítást nem tűrő hangon- Mi a faszom ez az egész támadásos dolog!? Ki akarsz nyiratni minket vagy mi a franc van!? -kérdezte dühösen.
- Miért akarnék bárkit is kinyiratni? Csak ideje visszaszereznem azt ami az ENYÉM! Nem ülhetek itt ölbetett kézzel bújkálva, miközben SeungCheol meg azt hiszi ő győzött! -csapott rá az asztalra.
- Mért, talán nem így van? -tette fel lábád az asztalra- Tae, be kell látnod, hogy most SeungCheol van előnyben. Az elején alábecsülted őt most meg eszement módjára szembe mennél vele csakmert éppen összetörték a pici szíved? Gondolkozz már, nyald meg a sót! -bökött homlokára- Ez kész öngyilkosság! NamJoon után minket is el akarsz veszíteni?
Taehyung döbbenten nézett a tajtékzó fiúra, hiszen még sosem volt vele ilyen formában őszinte. Általában odavágja mi baja majd egy „leszarom” vagy egy „faszom bánja” mondattal letudja a dolgot. De most nem! Ezúttal ő is mintha meg lenne ijedve a lehetséges következményektől, amibe Taehyung eszeveszett módon igyekszik belerohanni.
- Te ezt nem érted Agust. -állt fel- Nekem nincs másom csak a szervezet. Ha ezt is elveszi tőlem valaki, nem marad az égvilágon semmim... -sóhajtott fel keserűen- Nem lehet SeungCheolé a biznisz, azt nem hagyom!
- Inkább meghalnál érte?
- Inkább! -nézett bele szemeibe. YoonGi látta barátja elszántságát és tudta hiába mondana bármit, úgysem tudná lebeszélni döntéséről.
- Na és a többiek? Jin, Hobi, Jimin, én...? Minket is feláldoznál?
- Menjetek el!
- Mi?
Erre a kérdésre az eddig kint hallgatózók is berontottak a szobába és lerohanták főnöküket. Nem akarták elhinni amit mondott.
- Tényleg elküldenél minket Tae? -nézett rá Jin szomorú tekintettel.
- YoonGinak igaza van. Nem áldozhatlak fel titeket az én harcom miatt! Majd odamegyek egyedül!
- Te teljesen meghibbantál? -kelt ki magából Jimin.
- Lehet. -mosolyodott el- Aki akar velem tarthat, aki viszont inkább kimaradna ebből az elmehet, nem lesz következménye. Most pedig menjetek! Készülnöm kell az estére! Aki úgy dönt mégis maradna, azt várom tízkor a hátsó kijáratnál!
Szavai oly határozottak voltak, oly kemények, hogy tudták hiába is próbálnák győzködni nem mennének vele semmire. Mind a három fiú döbbenten ment vissza a raktárba, ahol némán, egymást nézve próbálták megemészteni a történteket. Végül Jimin pattant fel és magához ragadva az egyik autó kulcsát bepattant a volán mögé.
- Mire készülsz? -hajolt be hozzá Hoseok.
- Tae bekattant! Muszáj valahogy visszatérítenünk őt a józan valóságba. És erre már csak egy személy képes!
- Nem fogod tudni megtalálni és az időnk vészesen fogy! -aggodalmaskodott Jin.
- Nem kell keresnem, pontosan tudom hol van! -indította be a motort.
- Na és honnan veszed, hogy segíteni fog neked? -állt elé YoonGi.
- Sehonnan. Egyáltalán nem biztos, főleg azokután ahogy az a barom bánt vele. De... Muszáj megpróbálnom!
- Van terved? -lépett el Jin is, hogy el tudjon indulni.
- Az adóvevőn jelentkezem. Közben értesítsetek ha elindultatok! -hajtott el.
- Sok sikert! -kiabálták utánna.
Jimin beletaposva a gázba kihasználva az autó maximális teljesítményét mindent beleadva szelte a kilométereket. Alig két óra alatt Busanba ért és szülei háza előtt leparkolva bármiféle kopogás vagy engedélykérés nélkül rontott be a lakásba. Anyja nem tudta mire vélni hirtelen jöttét.
- Nahát fiam hogy hogy...?
- NaRa hol van!? Azonnal beszélnem kell vele! -szakította félbe anyja szavait.
- Ha minden igaz az emeleten. De nagyon zaklatott, nem kéne most zavarnod őt kincsem.
- Sajnálom anya, de ez nem várhat!
Sebesen szedte a lépcsőfokokat, volt amelyiket hármasával lépte át. Mindegyik vendégszobába benyitott végül a legutolsó, a folyosó végén árválkodó ajtó mögött bukkant a lányra. Aki a teraszon ácsorogva törölgette nedves szemeit. A fiú érkezésére rögtön eltüntette sírása nyomait és úgy tett mintha minden rendben lenne.
- Jimin? Hát te meg? Miért vagy...?
- Vissza kell jönnöd! -ragadta meg karját és lehúzta magához az ágyra.
- Mivan!? Te hülye vagy!? Dehogy megyek! -állt volna fel de testvére megragadva karját megakadályozta ebben.
- NaRa kérlek, ez most komoly! Taehyung öngyilkos akar lenni! -kiabálta arcába.
A lány bőre hófehér lett, pupillái kitágultak, szíve néhány ütemet kihagyot a dobogásban. Erősen tiltakozott az ellen amit Jimin mondott neki.
- Mármint nem úgy! Nem a felvágja az ereit módon, hanem meg akarja támadni SeungCheolt és bandáját.
NaRa szemforgatva állt fel és visszasétált a teraszra.
- Na és? Gondolom vissza akarja szerezni amit hagyott elvenni magától.
- NaRa hát nem érted? -fordította szembe magával- Amire készül az kész öngyilkosság! -üvöltötte- Minket is el akar küldeni, nem akarja, hogy miatta meghaljunk! Ő is tisztában van azzal mivel jár ez, de nem érdekli! Nincs elég emberünk, kevesen vagyunk ráadásul fegyvereink sincsenek már. Tae képes minden nélkül nekimenni egy egész hadseregnek! Meg kell állítanunk ebben a kibaszott idiótaságban!
- És honnan veszed azt, hogy rám hallgatna? Világosan kifejtette, hogy nincs szüksége rám és soha többé nem akar látni. Hiába mennék is vissza, úgysem hallgatna meg.
- De igen! Hallgatna rád! Azt csak azért mondta mert csalódott benned, fájt neki amiért átverted. Hát nem érted? -ragadta meg karjait- Tae azért reagált úgy mert szeret téged!
NaRa szíve nagyot dobbant a gondolatra, majd fájdalmasan felnevetett. Tudta, bár szép is volna, de mind csak hazugság. Taehyung sosem szeretné őt, ő nem az a fajta ember.
- Ugyanmár Jimin, ekkora baromságot se mondtál még soha! Hogy Taehyung szeretne engem? Pont ő? Ugyanmár! -nevetett kínosan.
- Ez nem vicc NaRa, szeret téged, akárcsak te őt! Ne tagadd, tudom, látom rajtad! Épp ezért kérlek segíts őt észhez téríteni és kimenteni a halál karmai közül! Mindkettőnknek ugyanolyan fontos személy, mégha általában egy bunkó tapló is. Talán ezzel mindketten helyrehozhatjátok a múltban történteket. NaRa kérlek! -nézett rá esedezve.
- Mégha bele is mennék, mit mondhatnék neki? Meg sem hallgatna! -tárta szét karjait.
- Csak menjünk vissza aztán kitaláljuk a többit!
Indult el az ajtó felé ám a lány megtorpant a szoba közepén. Erősen vívódott aközött amit az esze és amit a szíve súgott neki. Szíve mélyén segíteni akart Taehyungnak, lebeszélni az öngyilkos tervéről, ugyanakkor az esze tudta, hogy hiába is menne oda vissza úgysem hallgatná meg sőt talán ő lenne az aki kidobná onnan. De talán ezek csak kifogások lennének részéről, és egészen más ok miatt nem mer lépni? Félne? Fél attól, hogy Taehyung újra durva lesz vele és szavaival ismét eltiporja lelkét. Nem akarja átélni ugyanazt a fájdalmat, elég volt egyszer! Mégis... Szíve akármennyire is össze volt törve mégis segíteni akart rajta, megmenteni, hogy élhessen tovább egy jó hosszú és boldog életet, mégha nélküle is.
Végül csatlakozott testvére mellé a nappaliba. Mikor indulni akartak Jimin adóvevője recsegni kezdett.
~ Chim! Vétel! Hallasz? Itt RJ!
~ Hallak RJ, mondd mi a helyzet?
~ Semmi jó! V eltűnt! -mind ketten megtorpantak.
~ Hogy érted azt, hogy eltűnt!?
~ Úgy ahogy mondom! Totál felszívódott, nincs a bunkerben. Szerintem elment a Seventeenhez. -mondta ki azt amire igazából mindketten gondoltak.
~ Ahhjjj a francba is V, ezért kinyírlak! Menjetek utánna, próbáljátok megállítani, mi is odamegyünk NaRaval!
~ Sikerült meggyőznöd? Szuper vagy.
~ Szia RJ, hallak ám! -köszönt bele a készülékbe.
~ Szia te titokzatos személy! -bár nem látták de biztosak voltak abban, hogy mosolyog- Indulunk Chim, siessetek ti is!
~ Igyekszünk RJ, igyekszünk.
Mikor szálltak volna be a kocsiba a lány megtorpant. Tudta ha oda is érnek időben már késő lesz, a rivális banda úgyis kiszúrja őket és akkor már hiába a lebeszélés, mind ott maradnak.
- NaRa gyere már indulnunk kell!
- Nem Jim, nem lehet. Én nem megyek.
- Miaz hogy nem jössz? -kérdezte döbbenten.
- Jimin ez így teljes káosz! Van egy tervem, de segítened kell! Talán ez az egyetlen esélyünk.
- Milyen terv?
- Kissé bonyolult, de azt hiszem meg tudom csinálni.
- Rendben. Mit kell tennem?
- Először is add a telód. Fel kell hívnom valakit. -oda dobta készülékét- Most pedig írd le a címét! -mutatta felé a képernyőt amin egy kép volt felnagyítva. A fiú szemei elkerekedtek.
- Biztos vagy te ebben?
- Jimin kérlek, most az egyszer bízz bennem! A segítségemet kérted, szóval ne akadályozz mikor segíteni akarok!
- Én bízom benned. -firkantotta le a címet majd átadta a cetlit- Mit gondolsz, sikerül meggyőznöd?
- Remélem. -sóhajtotta- Bevetek mindent. Ha odaértél küld el a telódra a címet és odamegyek! De addig ne szólj senkinek egy szót sem!
Bepattant a másik autóba és egymásnak ellenkezőlet indultak el a másik irányba. Jimin tudta, hogy a terv amire testvére vállalkozott az abszolút kivitelezhetetlen és szinte már a lehetetlen kategóriába tartozik! Mégis talán igaza van abban, hogy az egyetlen esély arra, hogy talán győztesen jöjjenek ki a dologból.
NaRa sebesen hagyta magamögött a kilométereket s közben felhívta rég nem látott barátnőjét.
~ Haló?
~ Szia YaXin, itt NaRa! Emlékszel mikor azt mondtad, hogyha szükségem van rád csak csörögjek? Hát most kurva nagy baj van!
~ Egy szót se csajszi! Mi kéne?
~ Fegyver. Jó sok fegyver és emberek!
~ Mennyi és mikorra?
~ Amennyi csak van és tegnapra!
~ Ennyire necces a helyzet? -sziszegett a telefonba.
~ Enyhe kifejezés. Küldöm a címet, és YaXin, kérlek nagyon siess! -bontotta a hívást.
Félredobva a készüléket leparkolt a megadott címen lévő lakás előtt majd kiszállt. Nagy levegőt vett és az ajtóhoz sétált. Igazán elegáns kis ház volt, tele zöldellő tujákkal, virágokkal és egy kutya ugatását is hallotta valahonnan hátulról. Ha lett volna ideje talán még bámészkodni is megállt volna. De most nincs idő semmire, főleg nem egy ház megcsodálására! Sietve csöngetett a kis gombbal, egymás után többször is. Némi morgás után kinyílt az ajtó és egy kissé mérges arcú fiú nézett vele farkasszemet. Haja éjfekete volt, szemei sötétek voltak akárcsak Taehyungé és mindkettejüknek ott volt benne az a bizonyos megmagyarázhatatlan csillogás ami nyugalmat árasztott. Szürke melegítőnadrágot és fehér pólót viselt, ami enyhén vizes volt itt-ott. Valószínűleg edzhetett. Meg kell hagyni kellemes látványt nyújtott.
- Ki vagy te?
- Jang NaRa vagyok, Park Jimin testvére. -hajolt meg aprón- És azért jöttem el ide, hogy beszéljek veled.
- Igazán? -nézett végig rajta alaposan- Na és miről akarsz beszélni?
- Kim Taehyungról. Nagy őrültségre készül és segítened kell nekem megmenteni őt! Hajlandó vagy meghallgatni Jeon JeongGuk?